Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-20 / 91. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 20. _____________________________________________________________________________Kitekintő A fenyegető falfirkálás, ablakbeverés kiterjedt olyan, kisebb létszámú kisebbségek kulturális intézményeire is, mint a vajdasági románok, rutének és szlovákok 19 Akkor ne is beszéljünk magyarul? (Illusztrációs felvétel) Nagykésre tűzött papírlapon fenyegették meg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt temerini elnökét: Lemészárolunk benneteket!- szólt a szerb nyelvű üzenet, amelyet a kapu alatt csúsztattak a politikus házába. Gyakoribbá váltak a magyarellenes falfirkák, magyar és szerb fiatalok közti iskolai verekedések. TANÁCS ISTVÁN Az Újvidéki Színház magyar társulatának próbája idején a koszovói albán atrocitások miatt tiltakozó szerb tüntetők beverték az egyik üvegablakot, és a színlapot tartalmazó utcai tárolók üvegét. Sokakban megjelenik a félelem: lehetséges-e, hogy az évtizeden át tartó polgárháború újra fellángol, és most a Vajdaság lesz a színtere, a magyarok pedig a célpontjai? A sajtóban főleg a vajdasági magyarok elleni fenyegetésekről esik szó. Ám nem a magyarság az egyetlen, sőt, nem is a legfőbb célpont. A fenyegető falfirkálás, ablakbeverés kiterjedt olyan, kisebb létszámú kisebbségek kulturális intézményeire is, mint a vajdasági románok, rutének és szlovákok. Őket korábban nem inzultálták a legag- resszívebb szerb nacionalisták sem- más a közös történelmük a szerbséggel, és a létszámuk is kisebb a vajdasági magyarokénál. A fő célpontot azonban az albánok jelentik: Újvidéken a felhecceit, részeg középiskolások szinte minden pékséget összetörtek. A pékek, cukrászok jó része ugyanis hagyományosan albán származású Szerbiában - de nem válogattak, ott is szétverték a pékséget, ahol szerb a tulajdonos. A ténylegesen élet- veszélyes helyzet kialakulását azonban az újvidéki rendőrök megakadályozták: a becslések szerint 500, mások szerint 2000 főből álló tüntető menet tagjai az albánok által Koszovóból elűzött, és Újvidéken, a Sangáj-telepen menedékre talált, muzulmán vallású és albánul beszélő romákat akarták meggyilkolni, illetve visszaűzni Koszovóba. Valószínűleg szintén nacionalista érzelmű ismeretlenek törték össze az újvidéki vérengzésekre emlékeztető Duna-parti emlékműnek a szerbekkel együtt a Dunába lőtt zsidókra utaló héber nyelvű tábláját is. Azt lehet mondani, hogy a koszovói albánok szerbellenes zavargásai nyomán újra erősödő szerb nacionalizmus számára célpont minden és mindenki, ami és aki nem szerb. Valóban komoly fizikai atrocitás azonban mostanában nem ért magyarokat. A leginkább jellemző talán az, amit egy Veterni- ken lakó, és a neve elhallgatását kérő fiatalasszony mesélt. Március elején kivételesen busszal utaztak a hétéves ikergyermekeivel, akik magyarul kérdezgették, hány megálló van még hátra. Az anyuka sem tudta pontosan, megkérdezett szerbül egy idősebb hölgyet. Hallotta ezt egy 35 év körüli másik szerb nő, aki durván nekik támadt: nem szégyellik, hogy magyarul beszélnek. Az anyuka visszakérdezett, hogy miért zavarja, talán megsértették valamivel. Amikor az tovább szidalmazta őket, a fiatalasszonynak kiszaladt a száján: látszik, milyen kultúrája van a hölgynek. Erre a szerb asszony fogta magát, és teljes erőből belerúgott a magyarba. A gyerekek ijedten nézték, és amikor leszálltak, kérdezték, hogy mi rosszat csináltak. Nem tetszett a néninek, hogy magyarul beszélünk, felelte az anyuka. Legközelebb a kicsik már előre kérdezték: a buszon meg se szólaljunk magyarul?- Tíz éve élek Újvidéken, Gyuláról jöttem ide férjhez - mesélte a fiatalasszony. - Teljesen különböző a két gyerek mentalitása: a fiam nagyon be akar illeszkedni. Ő nagyon jól és könnyen tanul szerbül - mindig voltak szerb játszótársai is. De nem a nevén szólítják, hanem átkiabálnak neki, hogy gyere ide madzsar. Jellemző a gondolkodásra, hogy a szerbek is megkülönböztetik egymást: amelyik Boszniából került ide, arra a dialektusa alapján rögtön azt mondják, bosnyák.- A Pitypang óvodában egy elkerített, szűk részen van a magyar csoport helye, az egész nagy játszótér a szerbeké - folytatta a fiatalasszony. - A magyar gyerekek nem mernek oda átmenni, de a szerb gyerekek azért bejönnek a magyar részre. A fiam nem hagyja magát, szokott verekedni velük. Az is jellemző, hogy hiába mondják, a szerb kisfiúk nem játszani jönnek, hanem verekedni, és a magyarok még ezen elkerített, szűk részen is szöknek föl előlük a fákra, az óvó nénik akkor is inkább a magyarokat büntetik meg. Az igazi, régi, toleráns Újvidékre minket már csak a Partizán Judo Klub emlékeztet. Odajár a fiam, ott az edzők nem engedik az ilyen viselkedést. És lám, ugyanazok a gyerekek a jó példát ugyanúgy követik, mint a rosszat: ott nem gúnyolják a fiamat, ha szerbül beszél, és eltéveszti a nemeket vagy a ragozást.- Nem bánta meg, hogy ide jött féijhez?- Nem. Mindezek ellenére én most is jobban szeretem Újvidéket, mint Gyulát. Bátori József szerbek között nevelkedett fel. A régi újvidéki szerbekkel nem volt konfliktusa. Akkor érte az első kellemetlen élmény, amikor a hatéves kislányát életében először fogorvoshoz kellett vinnie. Kiderült, hogy annyi magyar értelmiségi vándorolt már ki a városból, hogy Újvidéken nem talált magyarul beszélő fogorvost. Elvitte körzeti állami rendelőbe, ahol egy menekült fogorvosnő fogadta őket. Ahelyett, hogy megnyugtatni próbálta volna a kislányt, nekitámadt a papának: ekkora gyerek hogyhogy nem tud szerbül? Nem tudják-e, hogy az itteni hivatalos nyelv a szerb?- Kezdett úgy viselkedni, hogy majd ő megtanítja, hogyan kell ezzel a gyerekkel bánni. A kislány egyre jobban megijedt, végül eljöttünk. Kerestem privát fogorvost, persze csak szerbet találtam, de ott másfajta meglepetés ért: kiderült, hogy a doktornő, aki azelőtt egy kukkot sem beszélt magyarul, a bombázások elől Budapestre menekült. Teljesen meghatódott, hogy az ottani magyarok mennyire kedvesek és szolidárisak voltak vele, jó pár magyar szót is megtanult, és most nekünk akarta meghálálni, hogy Budapesten jót tettek vele. Bátori József úgy véli, elmúló- ban a korábbi türelmes világ a városban.- A futaki piac itt az egyik legrégibb. Ott még élt az a régi kereskedőmorál, hogy a vevőt a saját nyelvén szólítják meg. Magyar és szlovák kofák is árultak, beszéltek mindenféle nyelven, amennyit kellett. Nemrégiben cipőt vettünk a gyereknek, és rám szólt az árus, hogy ne ugassak magyarul. Nem voltam ehhez hozzászokva, de amikor kérdeztem ismerősöket, kiderült, hogy az egész ruhaárus részt a Boszniából és Horvátországból betelepült szerbek szerezték meg. Úgy viselkednek itt, mintha mi lennénk az okai, hogy őnekik el kellett menekülniük a szülőföldjükről. Beszélgettünk egy kicsit Bíró Alexandrával, az Újvidéki Magyar Színház ügyelőjével is, aki ott volt a színházban, amikor féltéglával beverték az üvegablakot.- Akkor már harmadik napon mentek előttünk az úton a tüntetők. Csupa középiskolás korú fiú és lány volt. Ordítoztak, hogy Koszovót vissza, meg megyünk Koszovóra. A vitrineket, ahol a magyar nyelvű színlapok voltak, ököllel verték be. Mondta a portás, hogy ne menjünk közel az ablakokhoz. Nem láttak meg, és ide nem is jöttek be. Másnap az üvegeket megjavíttattuk. Kiszállt a rendőrség, kezdődött a nyomozás, de szerintem lehetetlen megállapítani, hogy a sok száz gyerek közül ki volt a tettes.- Nem félnek?- Már annyi mindent láttam, hogy nem félek semmitől. A férjem hangosító a színházban. Mi nem akarunk innen elmenni, mert akármi is történik, ez a városunk. Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta a helyzetről: a nagyszerb sovinizmus felkorbácsolásával, a hatalmi álmok érdekében indított háborúkkal a szerb társadalom csak veszített. Ezt a vereséget azonban a szerb közvéleményben nem tudatosították, és nem dolgozták fel. Az utóbbi hetek története azt igazolja, hogy a szerb társadalom egy része rendkívül kompenzációéhesen reagált a kormányváltásra és a koszovói eseményekre, amelyek nyilvánvalóan albán indíttatású, szervezett etnikai tisztogatások voltak. Akik elkezdték, tisztában voltak vele, hogy milyen reakció várható rá. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy Szerbia nem gyakorol politikai ellenőrzést Koszovó fölött: a szerb elit számára 2000 óta világos, hogy Koszovó gyakorlatilag elveszett. Ám a Szerb Radikális Párt nem a rációra épít, hanem a nemzeti sérelmekre. Ők büszkén vállalják azt a politikai stílust, amely az Európától való elszigetelődést hozza az országnak. Rossz eszközökkel reagálnak, amikor a koszovói szerb kisebbségen esett sérelmeket más kisebbségek elleni fenyegetéssel, illetve a vajdasági autonómia elleni támadással próbálják egyensúlyba hozni. A nagyszerb álmokat a radikálisok sem tudnák megvalósítani - hiába került vissza a jobboldal Horvátországban a hatalomba, ők sem tehetnek mást, mint hogy sorra kiadják Hágának a háborús bűnösöket. Ám Szerbiában a gazdasági helyzet és a társadalmi közhangulat alkalmas arra, hogy Tomiszlav Nikolics radikális vezető elnökválasztási esélyei növekedjenek.- A szabadkai szerb fiatalok habozás nélkül nekimentek volna a horvát főkonzulátusnak mondta Józsa László. - Az ember megkérdi: honnan ez a gyűlölet, ez a csordaösztön? De hát el kell ismerni, hogy ebben az országa ban egyéni egzisztenciális boldogulásra a belátható jövőben nincs esélye sem a középiskolás, sem az egyetemista korosztálynak. Milosevics tönkretette a gazdaságot: a forrásokat háborúra és erőszakszervezetekre fordította. A DOS-kormányzás három éve alatt rengeteg változás történt, mégis sokakban reális az az érzés, hogy még a Milosevics-idókben is jobban éltek, mint most. Az IMF jelentése szerint nincs még egy olyan ország, ahol ennyit javultak volna a makrogazdasági mutatók, miközben a lakosság gyakorlatilag nem érez ebből semmit. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és dr. Kor- hecz Tamás, a Vajdaság Autonóm Tartomány végrehajtó tanácsának kisebbségügyi titkára nemrég Vo- jiszlav Kostunica miniszterelnökkel tanácskozott. A kormány segítségét kérték a kisebbségellenes fenyegetések miatt. Belgrádi megbeszélésük előtt Kovács László magyar külügyminiszter telefonon hívta fel a szerb miniszterelnök figyelmét a vajdasági magyarokat fenyegető történésekre.- Elmondtuk Kostunica miniszterelnöknek és Miroljub Labus miniszterelnök-helyettesnek, hogy a soviniszta-nacionalista kilengések intenzitása még nem túl erős - de máskor is így kezdődött. Most kell cselekedni, mégpedig a megelőzés és a represszió oldaláról egyszerre - mondta dr. Kor- hecz Tamás. - Szóban ők is egyetértettek ezzel, várjuk a tetteket. A tapasztalatok szerint a rendőrség kelletlenül nyomoz a kisebbségellenes cselekedetek elkövetői iránt. Gyakran azonban valóban nehéz bizonyítani az elkövető személyét, még inkább a kisebbségek elleni szándékot, vagy a szervezettséget - legfeljebb az egyéni garázdaságot. A kisebbségügyi titkár szerint a helyzet nyugtalanító, de a milo- sevicsi rendszer nem térhet vissza, mert 2000 óta alapvetően megváltozott a társadalom. Megszűnt az egypártrendszer - akármilyen durva is a szerb politikai stílus, pluralizmus, több hatalmi központ van, pedig a média alapvetően szabad.- A legfontosabb változás azonban az, hogy a háború tényleges veszélye nem áll fenn - mondta Korhecz Tamás. - Amikor a kilencvenes években nőtt a feszültség, mindig kéznél volt a háború, mint lehetőség. Ma értékválság van, a gyűlölködés szervez csoportokat, amelyek ellenséget keresnek mindabban, ami más, mint ők. Bebizonyosodott, hogy nem lehet pár év alatt bepótolni az elvesztegetett időt, és Szerbiának is be kell járnia ugyanazt a verejté- kes utat, amit a többi rendszerváltó országnak. Ám a legnagyobb veszély elmúlt: ennek az országnak már nincs ereje háborúzni. Újvidék történelmi városközpontja (Képarchívum) Cipőt vettünk a gyereknek, és rám szólt az árus, ne ugassak magyarul. Az ember megkérdi: honnan ez a gyűlölet, ez a csordaösztön?
