Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-20 / 91. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 20. Vélemény és háttér 7 GLOSSZA A példás családapa KOCUR LÁSZLÓ Péntek estémet egy komáromi sörözőben töltöttem. Ebben nincs semmi különös, vélhetően világszerte több millió férfitársam tesz hasonlóképpen péntek este. Egyszer csak egy jól szituált úr lépett asztalunkhoz, és hibátlan magyarsággal azt mondta: „Uraim, elnézést a zavarásért, a Határőr utcai szlovák alapiskola bezárása ellen szeretnénk benyújtani tiltakozó petíciót. Aláírnák?” Lám, akadnak még családapák, akik szabadidejükben is a gyerek megfelelő iskoláztatását tartják szem előtt. FIGYELŐ Washingtoni megkönnyebbülés JOE KUN Meglepetés és megkönnyebbülés volt Washington reakciója a hírre, hogy nem Vladimír Meciar lesz Szlovákia elnöke. Az elmúlt években Meciarról keveset hallottak Amerikában, Ivan Gasparovic neve pedig szinte ismeretlen. Ebben a pillanatban washingtoni politikai körök nem próbálnak véleményt formálni róla. Amerikai szempontból legfontosabb az, hogy az elnökválasztás demokratikusan, békésen zajlott. Az elnöki pozíció leginkább reprezentációs, Washington tehát továbbra is a miniszterelnökkel fogja megtárgyalni a két országot érintő kérdéseket. Egy évtizede, amikor a Szlovákia megalakulását ünnepelte, Amerika alig vett tudomást erről. A kilencvenes években Vladimír Meciar Európa-ellen- es és nacionalista politikája rossz benyomást keltett és ő volt az oka, hogy Szlovákiát nem tartották érdemesnek a NATO-tagságra, amikor három közép-európai ország tagja lett a szövetségnek. De az elmúlt években egyre többen vették észre az ország gazdasági fejlődését. Ma, amikor a sajtó Szlovákiát kicsit eltúlozva Európa Detroitjának nevezi, az amerikai üzleti élet vezetői rájöttek, mennyit fejlődött az ország külföldi befektetések terén. Az elemzők azért rámutattak, hogy Gasparovic Meciar csaüósa volt és ugyanolyan nacionalista és populista álláspontot képviselt. Washington, amely manapság sokkal komolyabb problémákkal küzd mind belföldön, mind a Közel-Keleten, nem tud sok időt tölteni azzal, hogy a szlovák belügyekkel foglalkozzon. De Gasparovic megválasztása nem változtatja meg Szlovákia pozitív megítélését. Az ország NATO-tagsága és közelgő felvétele az EU-ba garancia arra, hogy a demokratikus folyamatot már nem lehet megállítani. De sok függ attól, hogy elnökként Gasparovic milyen szerepet vállal ebben a folyamatban. A szerző amerikai munkatársunk- Most már visszatérünk a valóságizékhez, habár azok nem olyan szórakoztatóak, mint Meciar vasárnapi vagdalkozása volt! (Peter Gossányi rajza) A szlovákiai magyar-zsidó egybefonódás emlékének ápolása - szellemi erőforrás A sorsközösség ereje A holokauszt egyetemes emberi és magyar nemzeti sorstragédia, a múlttal való őszinte szembenézés a közösségi lelkiismeret és felelősségvállalás ébren- tartója, a magyarságot csonkító veszteségek lelkiemberi tartalmának megélése az egyetemes magyar együvé tartozás kis- és nagyközösségeiben az értékek kiteljesedésének erőforrása. KISS JÓZSEF Ezek a gondolatok hatották át a magyar politikusoknak az egykori ferencvárosi Páva utcai zsinagógát emlékhellyé, Holokauszt Emlékközponttá avató beszédeit. A parancsoló kétségbevonhatatlan- ságnak szinte a koppanás keménységével elhangzott kinyilatkoztatása, hogy a zsidóságot sújtó népirtás nem zsidó, hanem össz- magyar ügy, a szlovákiai magyarság számára a sorsközösség szinte fluidumszerűen kisugárzó valóságerejével hat. Amikor a koncentrációs táborokból a túlélők az ismét Csehszlovákiához tartozó magyarlakta kisvárosokban a sok helyütt kifosztott otthonaikba visszatértek, a puszta életben maradás eltompította az új keletű fenyegetettség jeleinek érzékelését. Az átélt borzalmakról szólni nem akaró hallgatásba burkolózva még gyanítani sem merték, hogy a megalá- zottság és kirekesztettség magukba fojtott fájdalmát újabbak tetézik. S ezekben a megpróbáltatásokban immár osztozni fognak a tőlük elidenedettnek hitt környe- zükkel, amelynek magatartásában elhurcolásukkor a közöny elhomályosította az együttérzést, a segíteni akarással küszködő tehetetlenséget, s a korántsem oly ritka egyéni kockázatvállalás eseteit. Már elkezdődött a kassai kormányprogram szellemében született magyarellenes intézkedések foganatosítása, s minden készen állt a magyar etnikum teljes felszámolására irányuló benesi jogfosztó dekrétumok életbelépésére, amikor a szlovákiai zsidóság is egyszer csak a megbízhatatlan idegenekkel szembeni közhangulat célkeresztjébe került. A Szlovák Nemzed Tanács lapja, a Ná- rodná obroda 1945. július 25-én azon háborgott, hogy az internálótáborból hazatért zsidók - akik számára „valamely koncentrációs táborban való részvétel” (sic!) politikai előjogokat biztosít - magyarul beszélnek. Márpedig Szlovákiában nincs helye a magyar és a német nyelvnek. Rá egy évre a Szlovák Nemzeti Felkelés második évfordulójához közeledve az élesedő politikai harcok közepette a szociális radikalizmus lángjait lobogtató elvadított volt partizánok olyan röplapokat terjesztettek, amelyek azt hirdették, hogy „a zsidók a szlovák nemzet és a Csehszlovák Köztársaság legádázabb ellenségei”. A magyar külügyminisztériumba is eljutó egyik röpirat rendcsinálással fenyegetőzött, „pogrom formájában zsidó életek árán is”. Az elszabadult indulatok minden csitítás ellenére felébresztették a félelmi reflexeket a még eleven lidérc- nyomásos rémképekkel viaskodó megviselt lelkekben. Ebben a légkörben a magyarsághoz tartozás kettős terhének vállalására kész zsidók is válaszút elé kerültek. S ennek következményei tetőzték be azt az emberi és szellemi - a szlovákiai magyarság 1948 utáni újbóli életre kelésére és talpra állására kiható - értékhiányt, amit a koncentrációs táborok poklában végbement pusztítás okozott. A zsidó származástudat, illetve identitáselemek és a magyarsághoz tartozás összhangba hozása iránti késztetés kettős kisebbségbe kerüléssel járó hátrányai már az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovák Köztársaság fennállásának első éveiben jelentkeztek. „Szlovákiai zsidó részéről magyarnak lenni áldozat... A zsidó azzal, hogy magyarnak vallja magát, vállalja és viseli egész életére kihatóan a magyar kisebbségi sors minden baját és küzdelmét, s még csak arra sem számíthat, hogy részesüljön azokban az esedeges kedvezményekben, amik egyszer-másszor a magyar kisebbség osztályrészéül juthatnak” - állapította meg a kassai jogi szakíró, Ungár Joób a Magyarok Cehszlovákiában című, 1938- ban megjelent tanulmánykötetében. A magyarságtól való eltávolodás társadalmi előnyeit lebegtetve ugyanis a magyar kisebbség gyengítésére irányuló csehszlovákiai hatalmi törekvések sajátos módszerhez folyamodtak: nem a szlovákká válást erőltetették, hanem az izraelita népesség számára zsidó nemzetiségi státust vezettek be. Ezzel sikerült a magyar lakosság számarányát Kassán 20 százalék alá csökenteni, ami együtt járt a magyar hjréMfaSsíhS;' lati jog elvesztésével a közhivatalokban. Az így megindult disszi- milálódási folyamat nem állt feltétlenül ellentétben a szabad identitásválasztással, amennyiben a zsidó nemzetiségi besorolás ténylegesen meglevő zsidó nemzetiségi öntudatra, s nem pedig javarészt politikai indíttatású motivációkra épült volna. Mindazonáltal a magyarságba beolvadt, s a magyar kisebbséghez tartozást létformaként megélő izraelita vallásúakon és zsidó származástudatot őrző rétegeken túl a többségi nemzethez asszimilálódókban s a kifejezetten zsidó nemzeti öntudatba kapaszkodni igyekvőkben is mélyen élt a magyar nyelvhez és kultúrához való kötődés. A már említett Ungár Joób joggal állapíthatta meg 1938- ban, hogy „a magyar irodalom, képzőművészet és színészet nem nélkülözheti ma Szlovákiában a zsidóságot, mint kultúrahordozót, fogyasztót és terjesztőt, nem nélkülözheti mint anyagi erőforrást.” Ez a szerep főként a vidéki társas és kulturális életben, a kisvárosi polgárság életmódjában, kultúrájában, hagyományőrzésében, egy sajátos regionális tudatban és életformában jutott kifejezésre. Minden bizonnyal ez a helyi, a közjó érdekében kifejtett igyekezetben elmélyült összefonódás adta a kivételes erkölcsi erőt a nyugdíjas komáromi polgármesternek, Alapy Gáspárnak ahhoz, hogy tiltakozásul önként a halálmenetbe álljon, és elutasítsa a megmentésére tett kísérletet. E sajátos helyi azonosságtudat megtestesítőinek a szlovákiai magyar polgárság felszámolásával összefonódó elvesztése mért máig ható csapást az értelmiségi elit nélkül maradt szlovákiai magyar kisebbségi közösség szervessé válásának roppant akadályokkal terhes erőfeszítéseire. Nem véletlen, hogy a zsidó-magyar szimbiózis hagyományainak felélesztése a rendszerváltás után a szlovákiai magyar kisvárosokban, Komáromban, Dunaszerda- helyen, Érsekújvárott indult meg, a maroknyi izraelita vallást gyakorló és a zsidó identitás bizonyos elemeit, fokozatait őrző leszármazottakkal együtt, akik számára immár adott az alija és a jerida, a kitérés és a betérés közötti szabad választás lehetősége is. E hagyományoknak minél teljesebb emberi, szellemi és erkölcsi értékeire kiterjedő birtokbavétele a holokauszt áldozatai iránti igazi szlovákiai magyar elégtétel. ! A'Szerző történész KOMMENTÁR Miklós látható keze PÁKOZDI GERTRÚD Ivan Miklós pénzügyminiszter ismét próbálgatja a költségvetésből folyósított mezőgazdasági támogatások lefaragását. Bevallása szerint nincs értelme annak, hogy Szlovákia olyan ágazatot támogasson, amely a legkisebb mértékben segíti az ország gazdasági növekedését. Magyarán: ha a világpiacon olcsóbban beszerezhetők az élelmiszerek, mint amennyiért idehaza megtermeljük, akkor inkább szerezzünk be külföldi árut. A pénzügyminiszter szerint a költségvetési bevételeket inkább a közművelődésre vagy az infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani. Bejelentése, miszerint az uniós támogatást jövőre csak az európai átlag 40 százalékára egészítené ki az állam (az idén ez 52,5%), az ágazatban és a pártirodákban még bizonyára sok vitát vált ki. Mert nyilvánvaló, hogy az ágazat versenyképessége pénz híján aligha erősíthető. Tény, hogy Szlovákia mezőgazdasága - a többi csatlakozóéhoz hasonlóan - az uniós gazdáknál lényegesen kisebb hatékonysággal termel. A statisztika szerint míg az unióban egy gazda 54 fogyasztó élelmiszer-szükségletét termeli meg, addig térségünkben alig 13 fogyasztóét produkálja. De ez a tény önmagában még nem indokolhatja, hogy a pénzügyminiszter elsősorban ennek az ágazatnak a támogatásán próbálkozzék a takarékoskodással. Az ágazat hatékonyságát illetően hasonló cipőben járó szomszédaink valószínűleg élnek a lehetőséggel, és jövőre hazai forrásból az európai átlag 60 százalékára egészíthetik ki a mezőgazdasági támogatásokat. Ha mi nem ezt tesszük, akkor már a térség országaihoz viszonyítva is lényegesen nagyobb hátránnyal indulunk a népes és erős mezőnyben. Ilyen lépéssel nem csak azt érnénk el, hogy a mezőgazdasági termelés hatékonysága a várt növekedés helyett tovább csökkenne. Pénz híján nem vásárolhatók meg azok az eszközök, amelyektől olcsóbbá, eredményesebbé válik a termelés. Még kevesebb lenne a mezőgazdaságból élők száma. Az így érintett térségekben - főleg az ország keleti részében - ugyanakkor korántsem szaporodnak olyan ütemben az új munkahelyek, hogy felszippantsák az ágazat leépülése miatt már régen utcára került munkásokat. Az eredményesebb vidékfejlesztés ugyan mérsékelhetné a feszültséget, de naponta tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok többsége egyelőre még azokkal a lehetőségekkel sem tud nagyon njit kezdeni, amelyek már most a rendelkezésére állnak. A pénzügyminiszter a mezőgazdaságot legszívesebben teljesen magára hagyná, és a piac láthatatlan kezére bízná. Állítja ugyan, a hazai támogatás esetleges csökkentése ellenére a közös uniós költségvetésből származó nagyobb eszközforrásnak köszönhetően abszolút összegben jövőre több pénzt kapna a mezőgazdaság, mint amennyit az idén kap. Szakemberek azonban úgy vélik, az uniós pénzcsomagban már benne van a vidékfejlesztésre szánt pénz is, tehát ha a hazai kiegészítést lefaragják, a mezőgazdasági termelésre minden bizonnyal kevesebbjutna. A várható politikai és szakmai vitában remélhetőleg a józan paraszti ész kerekedik felül. Mezőgazdaságunkat pillanatnyilag a piac láthatatlan keze helyett a pénzügyminiszter nagyon is látható keze fenyegeti. JEGYZET Csak az a szép zöld gyep... SZÁSZI ZOLTÁN „Csak az a szép zöld gyep, csak az fog nekem hiányozni” - mondta el legalább tucatszor anno Leopoldi bácsi egy számomra máig feledhetetlen gyerekfilmben. Hát szépen is zöldül a gyep, itt falun is, pláne ha gondozza azt igen nagy figyelemmel a gazdája. Olyan számára a ház előtti gyep, mint egy cégér, mert hát ezzel foglalkozik az istenadta lehetőségek között, kertet épít és tervez, közterületek beteg fáit és növényeit gyógyítgatja. Már ha akad megrendelés, mert ugyancsak sanyarúan állunk errefelé az ilyesmire fordítható pénzekkel. Meg is látszik. De vissza a gyephez. Mert azzal most ám nagy dolog történt. így az ünnepek utáni egyik reggelen arra lett figyelmes a cégérére vigyázó gazda, hogy valamilyen jótét lélek fáradt gépolajjal szépen végiglocsolta az évek óta gondosan ápolgatott gyepet. Ott díszelgett a harsány zöldben a fekete, otromba csík. Ha vehemensebb típusú ember lenne, akkor mindjárt rendőrt hívott volna, végül is kára keletkezett, a szándékos környezetszennyezésről nem is beszélve. Csakhogy emberünk nem az a fajta, aki vehemensen áll a dolgokhoz, mert attól ugyan a fű nem nő ki újra, zöldebb se lesz, az olaj meg addig még jobban beszivárog a földbe, amúgy is esőre áll, még a végén a kútba vinné a mocskot. Nincs hát düh, inkább ásót fog, kiszedi és gondosan eltávolítja, megsemmisíti az olajjal megcsúfolt füvet, tesz helyére tiszta földet, vet belé új magot, aztán majd türelmesen öntözi, nyírja, hogy olyan legyen mint azelőtt. Hogy mi járhat a fejében? Tán csak annyi, bolond világ az, amikor már a gondosan ápolt füvet is irigyli az egyik ember a másiktól. így ünnepek után pedig úgyis dolgozni kell. Csak ez a falu, ez azért nem volt ilyen valaha. Csak az a szép zöld gyep, csak az fog nekem hiányozni...