Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-10 / 84. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 10. 14 Családi kör A maszkmesterek nekiláttak a munkának, s az eredetileg göndör színésznek hosszú egyenes hajat csináltak középen választékkal, meg rövid szakállat... Zeffirelli Názáreti Jézusa igazi családi mozifilm Már néhány hete - a hamvazószerdái premier óta - Mel Gibson filmjétől, A passiótól hangos a világsajtó. A legutóbbi hasonló nagyszabású vállalkozás harminc évvel ezelőtt, Franco Zefir- relli Názáreti Jézusa volt. HALKO JÓZSEF Zeffirelli 1973 őszén kapta az ajánlatot, hogy egy többrészes filmet forgasson Jézus Krisztus életéről, amit első hallásra azonnal visszautasított. Ám a producer, Vincenzo tabella nem hagyta annyiban a dolgot. Tudta, hogy ennek a rendezőnek kell elvállalnia a munkát, aki amellett, hogy világhírű művész, hitét gyakorló katolikus is. így aztán szüntelenül bombázta őt érveivel, készítse el a filmet, fogja fel úgy ezt a feladatot, mint Jézus iránti szeretete kifejezését, éljen e példádan lehetőséggel, mely alkalmat ad arra, hogy aprólékosan elmesélje az evangéliumok történetét, hiszen erre éppen most, az értékek és ideálok krízisében volna nagy szükség. „Ezek az érvek óriási hatással voltak rám - mesélte később a rendező erkölcsi felelősséget kezdtem érezni, s nem utasíthattam vissza a felkérést.” Helyszínek így aztán Zeffirelli a bibliai jelenetek forgatásának színhelyét kezdte keresni, elsőként természetesen Izrael jött szóba. Az ottani politikai helyzet azonban, a katonák jelenléte s a vallási csoportok közti állandó feszültségek nem sok reménnyel kecsegtettek. A következő lehetséges helyszín Egyiptom volt, melynek kormánya maga hívta meg nagy lelkesedéssel a filmeseket. Egy helyi szokás azonban nagyban nehezíthette volna a forgatást. Mégpedig az, hogy bármely mohamedánnak joga van Allah nevében beavatkozni, s betiltani a munkát, ha úgy ítéli meg, hogy az az ő vallását sérti. Zeffirelli végül is Marokkóban és a tunéziai Monastirban forgatott, ahol felállították Heródes palotájának és a jeruzsálemi templomnak az óriásdíszletét. Olyan élethűre sikerültek a kulisszák, hogy hamarosan a leglátogatottabb turistaattrakcióvá vált a hely, így aztán a tunéziai kormány a forgatás befejeztével sem engedte a lebontásukat. Ez persze nem azt jelend, hogy Tunéziában ne adódtak volna problémák. Leginkább féltékeny férfiak okozták őket, olyanok, akik feleségeiket s lánytestvéreiket őrizték. Noha sikerült ideális leányzót találni a fiatal Mária szerepére, a felvétel kellős közepén beállított a fivére, és elvitte őt. Júdástól Jézusig A legbonyolultabb feladatot mégsem a külterek, a belterek, még csak nem is a szeszélyes statiszták jelentették, hanem a megfelelő személy Názáreti Jézus szerepére. Zeffirelli jelöltjei közt volt Dustin Hofman és Al Pacino is, de mindkettejük szerepeltetését - tegyük hozzá, hogy szerencsére - hamar elvetette. Nem volt hát Jézus, de időközben megtalálták Júdást, mégpedig az angol Robert Powell személyében. Igazi profi, a rendező szerint kissé extravagáns és cinikus. A kamerapróbák alatt azonban alapvető fordulat állt be, mégpedig tulajdonképpen kék szemének köszönhetően. „A szemek jelentenek a filmben mindent - magyarázza a rendező -, mert kifejezik a lélek és ajellem erejét. S az ő szeme annyira kifejező volt, hogy csak úgy fölvetettem, nem volna-e érdemes kipróbálni őt Jézus szerepében.” Az ödet gunyoros nevetést váltott ki, no meg kérdések sorát, vajon Zeffirelli nem veszítette-e teljesen el az ítélőképességét. Végül a maszkmesterek mégis nekiláttak a munkának, s az eredetileg göndör színésznek hosszú egyenes hajat csináltak középen választékkal, meg rövid szakállat... „Fokozatosan valamennyien tudatosítottuk, hogy a szemünk láttára történik a csoda, amikor az az ember olyan fényt kezdett sugározni, mely nem egészen tartozott őhozzá. Aznap valamennyien megértettük, hogy megtaláltuk a színészt Jézus szerepére. Pontosabban: az ég küldte nekünk.” Ellentmondásos dolog, hogy bár Robert Powell külsőleg már megszólalásig hasonlított Jézusra, belsőleg, neki magának még fel kellett őt fedeznie. „Az evangéliumot olvasva - vallotta a színész - nem azt a Jézust találtam, aki úgy általában az emberek képzeletében él. Krisztus itt nem úgy jelenik meg, mint érődén, finom teremtés, én inkább egy bár szeretetteljes és együttérző, de nagyon is energikus és következetes, nem egyszer dühös Krisztust találtam.” Később a Movie Stars magazinnak így nyilatkozik: „A forgatás előtt semmilyen vonzalmat nem éreztem a vallás iránt, Jézusról meg halvány fogalmam nem volt. Ám Krisztust alakítani hosszú hónapokon át lehetetlen anélkül, hogy az ember a végére ne hinne benne maga is. Ma hiszek Jézusban és az ő istenségében, az ember és-Isten kapcsolódását látom benne. Mert leheteden átélve e drámát a hatása alá nem kerülni. Sokkal alázatosabb lettem.” A film hatása Powell alakítása a mai napig pá- radan sikernek örvend. Nemcsak a filmkritikusok egyeztek meg abban, hogy a fümtörténet legjobb Jézus-alakítása volt, hanem levélírók tízezrei biztosították a színészt arról, hogy pontosan ilyennek képzelik Jézust, amilyennek ő láttatta. Dél-Amerika templomaiban még most is, több mint harminc évvel a forgatás után az ő töviskoszorús fényképe díszíti a templomok falait. Dave Armstrong amerikai író éppen súlyos depresszióban szenvedett, amikor 1977 húsvétján Zeffirelli nagyszabású filmjét közvetítette a tévé. .Jézus, ahogyan meg volt formálva, óriási hatást gyakorolt rám, s éppen a legjobb pillanatban. Először kezdtem el mélyebben gondolkodni az evangéliumról, a kereszt és a szenvedés jelentőségéről és arról is, hogy Jézus nemcsak Isten fia, hanem Fiúisten is, a Szent- háromság második személye. így a betegségem és az újra felfedezett kereszténység együttesen arra ösztönzött, hogy úgy kövessem Krisztust, mint uramat és megváltómat. Emest Borgnine hollywoodi színész a filmben mint százados állt a kereszt alatt: „A kamera rám volt élesítve a kereszt tövénél, így Po- wellnek nem kellett jelen lennie a forgatásnál. Közben Zeffirelli egy krétakört rajzolt a kulisszára, hogy arra nézzek, mintha Jézusra néznék. Valahogy nem éreztem magam felkészültnek a jelenetre, s megkérdeztem, nem olvashatná-e fel közben valaki a Bibliából Jézus szavait, hogy hitelesebb tudjak lenni. Zeffirelli maga fogta a Bibliát, kinyitotta Lukács evangéliumánál, és bemtett a kamerának a forgatásra. Amikor Zeffirelli hangosan olvasni kezdte Jézus szavait, én a krétakörre tekintettem, s arra gondoltam, vajon mi játszódhatott le a százados fejében. Megpróbáltam beleélni magam, valahogy így: Azt a szerencsédent ott fönt, akkor láttam, amikor meggyógyította a szolgámat, akit fiamként szeretek. Jézus mondta, hogy Isten fia, sajnálatra méltó, hogy elvész e nyomorult korban. De én tudom, hogy teljesen véden... És akkor hallottam: Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. És bár Zeffirelli hangja volt az, a szavak, Jézus szavai belém nyüalltak. És akkor történt. Fölfele tekintve a krétajelre, hirtelen megláttam Jézus Krisztus arcát. Világosan láttam: valódi volt, fájdalmas és vérrel borított. Leírhatatian szeretettel nézett le rám. Nagyon mély lelki élményt jelentett ez számomra. A hitem még jobban elmélyült, és hiszem, hogy én magam jóval bé- ketűrőbb és szívélyesebb lettem.” Hogy hány néző számára vált Zeffirelli Krisztusa sorsdöntővé, nem tudni, mindenesetre becslések szerint a filmet napjainkig mintegy kilencszáz-millióan látták. S bár ma Robert Powell tagadja az 1977-es nyilatkozatát, s a filmet „régi történetnek” nevezi, az mindenképpen tagadhatadan, hogy Isten éppen őáltala szólított meg sokakat, érintett meg rengeteg emberi szívet. Kár, hogy nincs alkalmunk megkérdezni az Urat, az ő szívének mi a kedvesebb Húsvétkor nem leszek otthon... KÉT ÉVEZRED BABONÁI TÓTH FERENC ... mondják többen. Jó anyánk még megdöbben, ha valaki fogja magát és húsvétkor elmegy a hegyek közé. Jó anyáink ezt még valahogy illedennek tartják. Aki nem üyen bátor, az becsuk aj- tót-ablakot. Érdekes módon e felforgató tevékenység kezdeményezői többnyire a gyengébb nemhez tartoznak. Logikus! Mert mit is jelent egy háziasszonynak a húsvét? Valami olyan eszméleden fizikai és lelki terhelést, hogy azt a gyarló férfi fel sem tudja fogni. A fizikai: a nagytakarítás. Mert a hagyomány megköveteli. Mert mit fog szólni a rokon, ha eljön, meg a szomszéd, aki már egy hete ablakot suvickol, meg mindenki meg a világ... Kevesen gondolnak arra, hogy régebben - azaz úgy harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt - lemeszelték a falat, kirázták a szőnyeget - ha volt -, fel- sepregették az udvart. Kész! Ma? Sokablakos ház, emeletes ház. Szőnyegtisztítás, csempefényesítés, kerítésfestés, fűnyírás. Sokszorosára növekedett a nagytakarítással járó fizikai munka. Hogy a vendéglátói kötelezettségekről már ne is beszéljünk. Az egyszerű sonka-kol- bász-tojás gasztronómiai hármas immár a múlt ködébe vész, s helyette megjelenik egy olyan terített asztal, amely bármely fejlődő ország nagykövetségén megérdemelt sikert arama. S a lelki terhelés? Megfelelni mindenkinek, az elvárásoknak, a hagyományoknak, a locsolkodók- nak, a családnak, s ha minden csil- log-villog, ha minden szép és jó - és jóízű -, akkor már csak a mosogatás meg a takarítás van hátra a rengeteg vendég után, ami alig egy-két újabb napot vesz igénybe. Ami meg a locsolkodást illeti, a mai hölgyek távolról sem oly edzettek, mint nagyanyáink voltak. Nem igazán csípik, ha hajnalok hajnalán kirángatják őket, s nyakon öntik egy veder jeges vízzel, de az se sokkal kellemesebb, ha 87-féle pacsulival locsolják meg egymás után. Csöppet sem érthetetíen tehát, miért a nők a kezdeményezői az elszánt húsvéti otthon nem tartózkodásnak. A férfi a takarításnál csak lábatiankodik, esedeg eltöri az anyós féltve őrzött cseh kristályvázáját, a tökéletes szimmetriát felmutató hidegtálat orvul megdézsmálja, a későbbiekben meg végképp érzékedenné válik a húsvéti bonyodalmak iránt, mert a tüzes víz különböző fajtáinak gyakori alkalmazása révén magasabb meditáci- ós régiókba libben át. Egyvalamit azért ő is megért. Hogy ez az egész, így, ahogy van, eléggé drága. Még az is olcsóbb, ha elutaznak. Igen, igen, tudjuk. A húsvétnak nem a kampánytakarításról, a zabá- lásról, a nagy ivászatokról kellene szólnia. Eredetileg az új élet fakadá- sát ünnepelték, majd Krisztus feltámadását, ami a böjttel egybekötve valamiféle csendes befelé fordulást, kis önértékelést jelenthetett. Mármint a vallásos embernek. A nem vallásosnak meg ez a négy nap esetleg lehetőséget ad arra, hogy együtt legyen a család, oly hosszan és kö- tedenül, mint az egész év folyamán talán sosem. Milyen kár, hogy nincs alkalmunk közvedenül megkérdezni az Urat, vajon mely változat kedvesebb az ó szívének: a zajos húsvé- tolás, vagy inkább a csendes elvonulás, még ha a szokásoknak fittyet hányva is. Húsvéti béka RÁTH-VÉGH ISTVÁN A húsvéti szokások általában a néprajz rovatába tartoznak, egy közülük mégis átbillent a babona tárgykörébe. Húsvét vasárnapján faluhelyen szentelt kalács, tojás, sonka, torma kerül az asztalra. Elsőnek a tormából vesznek néhány csipetnyit. Ennek az a jeles haszna, hogy aki nyáron a szabadban alszik, kígyó, béka, gyík nem mászik a szájába. Mint annyi más babonánál, itt sem használ az egyszerű ellenvetés: már ugyan miért másznék be kígyóbéka az emberbe? Ha pedig bolond fővel mégis megtenné, az ember rögtön kiköhögi. Hogy a babona mégis elterjedhetett, ludas benne a hajdani orvostudomány, amely komolyan tárgyalta az emberbe bújt hüllők kóresetét és érthetedenül cifra orvosságokat rendelt ellene, sőt azt is tanácsolták, hogy ha a belső szerek nem használnak, a csökönyös állatot elő kell csalogatni. Ennek az a módja, hogy a beteget lábánál fogva, fejjel lefelé fel kell akasztani jó erős faágra, s meleg tejjel telt edényt kell a szája elé helyezni. A kígyó a tej szagára előbújik, s ekkor nyakon lehet csípni. Mondani sem kell, hogy a betegséget is, az orvoslást is csupán a képzelet szülte, s a modem tudomány oda is utasította, ahová való: a képzelődő betegek világába. Hogy az effajta beteggel mi módon kell bánni, tanulságosan szemléltette Armand Trousseau hues párizsi orvos tanár (1801-1967) egy vele megtörtént esettel. Egyik előkelő nőbetege unalomig zaklatta a panaszaival. Ideges gyomorbaja volt a rendeden életmódtól, de konokul azt hajtogatta, hogy béka van a hasában. Bolond betegnek bolond orvosság kell - gondolta a profesz- szor. Beadott a dámának valami ár- tatían hánytatót, s amikor a kitörés bekövetkezett, a tálba csempészett egy döglött békát. Mélyen meghajtotta magát a hölgy előtt: „Asszonyom, megadom magamat. Önnek volt igaza: ez a csúf állat okozta a bajt. Itt van, kijött, vége.” De a történemek nincs még vége. A képzelődő asszonyságot nem lehetett ilyen könnyen megnyugtatni. , Jó, jó - mondta a rögeszmés betegek konokságával -, itt a béka, de rajtam még sincs segítség, mert ez már lerakhatta a petéit a gyomromban, s ha azok kikelnek, minden kezdődik elölről.” A professzor ezúttal sem adta meg magát. Elővette a nagyító üvegét, a béka fölé tartotta és tagadólag megrázta a fejét: „Leheteden, asszonyom. Ez az állat hímbéka.” (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1957) (Csölle Veronika rajza) Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469 _______ Ve ronika és Jézus -jelenet a filmből. Kis kép: Franco Zeffirelli és Robert Powell. (Képarchívum)
