Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-10 / 84. szám, szombat
ÚJ SZŐ 2004. ÁPRILIS 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Útközben majd kiszellőzik apád fejéből, hogy egyedül csak ő ért a tavaszi kerti munkákhoz... (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E Ötéves böjt következik VISSZHANG Hrubík úr, aki saját bevallása szerint is egy palócföldi politikus, szerénynek a legkevésbé sem mondható vehemenciával oktatta volt ki csütörtökön e hasábokon Czókoly Albertnét. Amiért a hanvai polgárasz- szony két nappal előbb ugyanitt némi önreflexiót merészelt volt ajánlani a Magyar Koalíció Pártjának is az államfőválasztáson elszenvedett kormánykoalíciós fiaskó miatt. Czókoly Albertné írásához képest Hrubík legalább háromszoros terjedelemben moralizált, ami nem igazán elegáns dolog. Mármint a terjedelem, az álságos „politikusi” moralizálásról nem is beszélve... Főként ha az egy potenciális választóval szemben nyilvánul meg, azzal a nem is igen titkolt szándékkal, hogy közvetve megfegyelmezzen valamennyi engedetlenségre hajlamos MKP- választót... Avagy már megint ott tartanánk, hogy a folyamatosan agyonmitizált, ám egyre inkább csak a politikailag célirányos magyar egység jegyében egy politikus lebaltázhatja a tulajdonképpen érte pörölő polgárt!? Merem remélni, hogy Hrubík Bélának, az MKP Országos Tanácsa tagjának megnyilatkozása egyéni akció, csupán a benne túltengő ön- mutogatási hajlam motiválta. Barak László GLOSSZA Mi a különbség? KOCUR LÁSZLÓ Szlovákiában a demokráciának nincs mitől tartania, hiszen elszánt védelmezői vannak. Többek közt Robert Fico. Ő azt találta mondani, hogy a kormánypártok nem járnak el demokratikusan, mikor a választástól való távolmaradásra szólítják fel szavazóikat. A miniszterelnöki székre ácsingózó politikus azt mondta: aki nem megy el szavazni, Meciart támogatja. Meciarvagy Gasparo- vic, nem mindegy? A brit közszolgálati televízió műsoraiban módosítani kell a jelbeszédet, mivel több nemzet tiltakozott a negatív jellegű megjelölések miatt. NAGY ANDRÁS A zsidókat eddig a kampós orral, a kínaiakat a ferde szemmel, a magyarokat pedig a hasukra mutatva jelölték. Ezentúl ha nemzetünkre akarnak utalni, a pödört bajuszt kell, hogy mutassák. Azt, hogy a szlovákok jelölése eddig hogy ment, nem tudom, de talán egy hét múlva őket is néhány kardsuhintással, esetleg egy jobbegyenessel jellemzik majd a siketnémák. Mit írhatnék az elnökválasztásról? Talán csak any- nyit, hogy Szlovákia lakosainak egy nem elhanyagolható része előtt a megváltó feltámadásának lehetősége húsvét előtt egy héttel megcsillant, s valószínűleg az ünnep után egy héttel valósággá is válik. A többieknek pedig a böjt időszaka negyven napról öt évre bővül. Bevallom, szombaton éjszaka nem az elnökjelöltekért, hanem Oláh Ibolyáért izgultam. Míg az elnökjelöltemre szavaztam, Ibolya győzelmét a szerencsére bíztam. Talán fordítva kellett volna tenni. A Megasztárban a második, a harmadik helyezett is nagyon sokat nyert, viszont az államfőválasztáson Kukán és az SDKÚ, sőt az egész koalíció vesztett. Ezt mindenki nyugtázta, kivéve a kormányfőt, ugyanis Mikulás Dzurinda szerint pártja, az SDKÚ nyugodt, egységes és szilárd. Most már csak azt várjuk tőle, hogy a jövő héten jelentse be, Eduard Kukant 2009-ben is indítani kívánják. Az óriásplakátokat Eubo Románra hajazva az „Emlékeznek még Eduard Kukanra?” szlogennel láthatnák el. A kormányfőt a héten még az ág is húzta, a napilapok versenybe kezdtek, melynek a „Ki tudja jobban ráhúzni a vizes lepedőt az SDKÚ-ra” címet adhatnánk. Micsodajó vüágban élünk, hiszen újságoldalakat lehet megtölteni azzal, hogy kapott-e a párt ötezer koronát egy volt tagjától vagy sem. A miniszterelnök piszkálásában a Novy cas jár az élen, tegnapelőtt háromoldalas riportban számolt be Dzurinda legutóbbi közúti balesetéről. A cím szerint a kormányfő cserbenhagyásos gázolást követetett el. Az, hogy az áldozat egy róka volt, csak később derült ki. Sebaj. A világ az iraki harcok fellángolásával, a húsvét idejére tervezett európai terrortámadásokkal van elfoglalva, mi ebből mégsem érzékelünk semmit. Jozef Stank, az elnöki hivatal vezetője szerint a hét legfelháborítóbb eseménye az volt, hogy a dél-koreai Kia autógyár fesztiválját pont az elnöki hivatal előtt rendezték, ami legalább annyira undorító, mint amikor Meciarék Michal Kovác utolsó napjait az elnöki palotával szemben elhelyezett digitális órán számolták vissza. Az ötlet nem rossz, talán újra fel kellene állítani a masinát. Nehogy már az új államfőnek is legyenek nyugodt éjszakái. Néhány kardsuhintással, esetleg egy jobbegyenessel jellemzik majd. HETI GAZDA(G)SÁG Egy államfő nem a világ, minden mehet a maga útján TUBA LAJOS Egy hete emésztjük a szégyent, de azért ne hagyjuk szó nélkül Rudolf Schuster április elejei húzását sem. Amikor annak idején Meciar és Gasparovic miatt kimaradt az ország a NATO-bővítésből és az EU- csatlakozási tárgyalásokból, őket utáltuk ugyan, de értettük a cselekedetük mozgatórugóit. A ködösítéssel és demokráciaellenes lépésekkel még legalább kétéves privatizációs mozgásteret nyertek. Amint láttuk, a lakosság pedig megbocsátónak bizonyult. Schuster az általános forgalmi adóról szóló törvény elutasításával súlyosan veszélyeztette a szlovák külkereskedelmet, és cselekedetére csak egyetlen magyarázat van: így próbálta elérni, hogy a választások előtti három-négy napon róla beszéljenek, és demagógiájával szimpatikussá váljon a gazdasághoz nem értők számára. Ilyen rövid távra ekkorát még sokat próbált országunkban sem kockáztatott senki. Schuster szerencsére távozik a színpadról, utána pedig jön, aki jön, ennek megemésztésére mindenki válasszon egyéni receptet. Kivételt persze politikusaink képeznek, akik még véletlenül sem érzik magukat bűnösnek. Egy ilyen sokkos helyzetben nem marad más, mint az apró pozitív élmények keresése. A korona például mozdult egyet, de az érintettek is hozzánk hasonló módon vigasztalták magukat, mondván: egy államfő nem a világ, és az árfolyam hamarosan tovább javult. A hazai cégek pedig várhatóan tovább kérik majd a jegybank beavatkozását, mondván: az árfolyam messze nem tükrözi a gazdaság valódi helyzetét, inkább csak a pozitív jövőkép mozgatja, ebből viszont ők nem tudnak fizetéseket adni. A pénzügyminiszter azzal igyekezett őket vigasztalni, hogy ezentúl csak másfél százalékos árfolyamjavulás várható. Vagyis az euró árfolyamának 2005-re vagy 2006-ra várható fixálása a maihoz hasonló szinten történik majd. Ezzel tehát nem javul lényegesen a vásárlóerőnk, csak a fizetésünk növekedésében reménykedhetünk. Mivel ehhez a gazdasági folyamatok szempontjából nyugalom és kiszámíthatóság kell, kicsit örüljünk annak is, hogy nem lesz előrehozott választás. Akármennyire kiábrándító is a mostani koalíció napi politizálása, a reformjaira szükség van. Márpedig küszöbön a fiskális decentralizáció és az egészségügyi reform, ilyen radikális lépésekre a hazai politikát ismerve egyetlen más formáció sem vállalkozna. Aki a pénteki szabadnapot a magyar tévé reggeli beszélgetőműsoraival kezdte, meglepődve tapasztalhatta, amint az ottani újságírók a hivatalos embereken számon kérik a szlovákiaiakhoz hasonló változásokat. Oda jutottunk, hogy már túlzásokba is esnek. Ilyen például a mezőgazdasági kifizetések helyzete. A magyar miniszternek hosszasan kellett magyarázkodnia, hogy azért a rendszer kiépítésében ők is járnak ott, mint mi. Utána pedig mondott néhány dolgot a magyar gazdák támogatásáról, aminek hallatán a hazai gazdáknak valószínűleg nem indult jól a napjuk. De már az uniós támogatás is valami. Ha minden igaz, a földművelésügyi minisztérium valóban megtette azt a huszárvágást, hogy áprilisra működőképessé alakította a rendszert. Viszont nagyon sok kérdés nyitva van, nem nagyon érthető, hogy ezekkel miért nem foglalkoznak csapatostul az újságírók, illetve miért nem igyekszik a minisztérium is tájékoztatni róluk. Az ágazat forradalmi időket él, közben pedig az agrársajtó olyan, mintha még mindig csak az aratás megkezdése lenne a hír. Mert nemcsak arra kellene választ adni, miként törődnek az adminisztrációs problémákkal küzdő gazdákkal, hanem az is érdekes információ volna, vajon megbün- tette-e az EU Szlovákiát a spekulációs célú termékfelhalmozásért, s ha igen, azt a minisztérium miként hárítja tovább a vétkes cégekre. VENDÉGKOMMENTÁR Méhek ideje BODNÁRGYULA A kereskedelmi tévécsatornák esti hírműsorainak élén általában autóbalesetek szerepelnek. Ünnep, ha nincs három-négy halott. Az most mellékes, hogy a szerkesztők milyen megfontolásból emelik ezeket a tudósításokat az első helyre, a gyarló néző sokkolása, szenzációéhségének azonnali kielégítése vezérli-e őket, vagy pedig az elrettentés szándéka, a tény tény marad. Miként az is, ami New Yorkban, Madridban és bolygónk számos más pontján történt, vagy történik naponta Irakban. Mennyi halált bír el az élet, menynyi fájdalmat, szenvedést? Különösen, ha a közúti balesetek, a terrortámadások, a helyi háborúk, a természeti katasztrófák áldozatain túl csupán a közelünkben élő hozzátartozóinkra, rokonainkra, ismerőseinkre, kollégáinkra, barátainkra is gondolunk, akiknek úgy állt meg a szívük örökre, hogy át sem dobbanhatott a negyvenedik, ötvenedik, hatvanadik esztendőn. A kegyetlenül szomorú személyes tapasztalatot megerősítik a statisztikák, mint a minap is egy sor számadat a rádióban, mely szerint nálunk évente tízezres nagyságrendben halnak meg elsősorban szív- és érrendszeri betegségben, valamint rákban, sokan fiatalon. Persze, tudjuk, helytelen életmódot folytatunk, még helytelenebbül táplálkozunk, napjainkban meg már igazán, hiszen a tápláléklánc teljes terjedelmében mérgezett-manipulált, és ha mégis akadnak benne vagy rajta kívül a kommersz szintet meghaladó minőségi élelmiszerek, az áruk miatt egyelőre csak kevesek számára elérhetők, a legtöbb ember hozzáférési esélye szinte a nullával egyenlő. Nem én találtam ki: az ipari civilizáció, a fogyasztói társadalom képtelen az emberi egészség problémáját kezelni, sőt inkább gerjeszti, a környezetszennyezéssel is. A baj, úgy tűnik fel, e téren sem jár egyedül. Ilyenképpen az sem meglepő, hogy egyes vélemények szerint az ember immun- rendszere összeomlóban van. Hovatovább a természeté is, „hála” a rablógazdálkodásnak, egyebek között. A példákat ezúttal hagyom a spájzban, azt meg csak halkan kérdezem, kerülendő itt a bölcselkedést, mely más műfajnak az ismérve: beteg világban, vérszegény országban hogyan lehet egészségesen élni? Azért mégis egy példa, ha első pillantásra távolinak tetsző is. Szlovákiában ez idő tájt kétszázezer méhcsaládot tartanak nyilván. Eltűnt százötvenezer, másfél évized alatt. Nem emigrált - kihalt. Egy egész méhésznemzedékkel együtt, melyet nem követtek újabbak. Pedig a méz - a tiszta méz - kincs, értékes táplálék, a méhek munkája, a virágokat megporzó, a megtermékenyítést elősegítő munkájuk gazdasági haszna ugyancsak felbecsülhetetlen. „Egy meggyfát sűrű fátyollal borítottak, hogy méhek ne jussanak virágjaihoz - idézem egy régi méhészkönyvből. - Mellette egy másik, ugyanakkora meggyfát szabadon hagytak. A virágzáskor betakart fán 1 kg gyümölcs termett, a takaratlanon 18 kg.” A meggyfáról jut eszembe, három is volt nekünk belőle egykori, ilyenkor, húsvét tájékán virágerdőként pompázó kertünkben, melynek helyén házak állnak régóta, s talán a legszebben ők, a meggyfák tündököltek, hófehéren, hatalmasan. Két méhcsalád az egyikük alatt örvendezett a tavasznak, az újjászületés megannyi apró jelének, a másik kettő öreg barackfa árnyékában, miközben fent a lombokon szólt a méhmuzsika, a kaptárak kijáróján pedig szünet nélkül landoltak, kosárkáikban sárgálló virágporral, méhecskék tucatjai. A legbékésebb repülők. Ez emlék ugyan, de élet, szárnyalás. JEGYZET Anyácska, a megasztár TALLÓSI BÉLA Sokféle felismerést hozott ez a hosszú, három hónapos Megasztár-őrület. Együk, hogy e mostani dalverseny legalább úgy megmozgatta az országot, mint annak idején a legendás Táncdalfesztivál. Igaz, a tömegeket mozgató hatást más formával és eszközökkel érte el: külsőségeiben valahol a pláza- kultúra színvonalához igazodott. Ám a lényeg ugyanaz volt ezúttal is, mint, ami hatvanötben is, és ez a fontos. Kiemelte az ismeretlenségből a csodálatra méltó, istenadta tehetségeket, és elindította őket azon az úton, amely kijár a valamilyen területen - ez esetben az éneklésben - kiemelkedőknek. További felismerés, hogy az ország elfogadja tehetséges fia- it-lányait bőrszínre való tekintet nélkül - mint ahogy ez többször elhangzott a döntők során. Számomra azonban hozott egy olyan felismerést is, amelyet talán kevesebben vettek észre. Lehet, hogy meg sem említeném, de ilyenkor, amikor a feltámadást ünnepli a keresztény ember, remélem, nem tűnik giccsesnek, ha azt mondom: nekem a szeretettől is üzent a Megasztár. Na, nem arról a nagydobra vertről, amely az elődöntők, ám főleg a döntők során lejött a tévé képernyőjéről, s amely a parádés és lázas szurkolásban nyilvánult meg. Hanem arról, amellyel Ibolya indult el a rivaldafénybe. Arról, amelyet Anyácskától kapott Tiszado- bon, a nevelőotthonban. Engem ez a szeretet érintett meg igen mélyen, ezért számomra Anyácska lett az igazi megasztár. Anyácska, aki a távoli háttérben, a mindennapok szürkeségében nevelőnőként szárnyai alá vette Ibolyát. Anyácska, aki tette és teszi a dolgát: pótanyaként valódi anyai ragaszkodással irányít- gatja árva neveltjeit. Végül, de nem utolsósorban a Megasztár ahhoz a felismeréshez is hozzásegített, hogy a tehetség nem válogat. Azaz nem kerüli el a nevelőotthonokat sem. Ez pedig reményt adhat Anyácskáknak és a rájuk bízott gyerekeknek. Tiszadobon és mindenütt, ahol Anyácskák pótolják az igazi szülőket.
