Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-31 / 76. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 31. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 %-Jó kajáért bármelyik államfőjelölt nevét hajlandó vagyok rikoltozni, kampánycsend alatt is! (Pavel Jakubec rajza) Nem szabad elfeledkeznünk a délvidékiekről, akik nem élhetnek békességben Vajdaság: cáfolat cáfolata ÁLLÁSFOGLALÁS Elfogadható végkifejletet DOKUMENTUM A Diákhálózat mint a szlo­vákiai és csehországi magyar középiskolai tanulók és egye­temi-főiskolai hallgatók érdek- védelmi szervezete a jelenlegi szlovákiai belpolitikai helyzet­tel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy kinyilvánítsa véle­ményét bizonyos „égető” kér­désekkel kapcsolatban. Tudatában vagyunk, hogy pár nap múlva népszavazásra kerül sor. A választópolgárok véleményét kérik, így a mién­ket, diákokét is. Meggyőződé­sünk, hogy e referendumnak nincs tétje, nincs miről érdem­ben dönteni. A jelenlegi hely­zetet, melyet nem tartunk a legkedvezőbbnek, nem oldja meg az, ha egyik napról a má­sikra mindennemű folytonos­ság nélkül egyik parlament és kormány helyett másik jön. Nem lehet célunk, hogy újra olyan erőket juttassunk be a parlamentbe mint Szlovákia Kommunista Pártja vagy a Szlovák Nemzeti Párt, esetleg annak valamelyik mutánsa. Ezt meg kell akadályoznunk. Ezért a Diákhálózat e kérdés­ben azt javasolja tagjainak és a fiatalságnak, ne vegyenek részt a népszavazáson. Ered­ménye számunkra csak negatív lehet. A referendum napján sor kerül a köztársasági elnök választásának első fordulójá­ra is. A Diákhálózat ebben a kérdésben úgy gondolja, fon­tos, hogy mindenki nyilvánít­sa ki a véleményét, és az álta­la legmegfelelőbbnek vélt je­löltre adja le voksát az első és a második fordulóban is. Mindezek mellett nem sza­bad elsiklanunk a tandíjak és az ösztöndíjak kérdésköre fe­lett sem. Ez mindnyájunkat érintő téma. Párbeszédet kell folytatnunk egymás közt és a felelős szervekkel is. A Diákhá­lózat mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalok számára kedvező és a minisz­térium által is elfogadható ja­vaslat kerüljön a kormány, majd a parlament elé. Reméljük, sikerül közös fel­lépésünkkel hozzájárulni az érintett kérdések megoldásá­hoz, a számunkra és mások számára is elfogadható végki­fejlethez. A szervezet elnöksége Mozgalmunk, a Kárpát­medence egységes magyar nemzetben gondolkodó fi­ataljait tömörítő Egyesült Magyar Ifjúság elnöksége mély megdöbbenéssel vet­te tudomásul az Új Szó 2004. március 25-i számá­ban megjelent hírt. SKRIVANEK DÁNIEL Abban Korhecz Tamás „vajdasá­gi” kisebbségügyi miniszter cáfolja azokat az állításokat (többek kö­zött egyesületünk elnökének, Ma­urer Oszkárnak nyilatkozatát is), hogy Délvidék-szerte magyarel­lenes atrocitások történtek a kö­zelmúltban. Aljas és emiatt veszé­lyes félretájékoztatásnak, hazug­ságnak tartjuk Korhecz cáfolatát, melyet ráadásul „felelősséggel mert állítani” - saját elmondása szerint. Már csak azért sem tehette e kijelentést felelősséggel, hiszen ő maga nem volt részese ezeknek a magyarellenes támadásoknak - ellentétben például mozgalmunk egyik délvidéki tagjával, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban - a nem létező magyarellenes „kilen­gések” következményeként. Ért­hetetlen számunkra, miért igyek­szik egy kisebbségi politikus oly nagy vehemenciával elkendőzni a nemzettársait ért sérelmeket, ami­kor éppen az lenne a kötelessége, hogy erre felhívja a nyilvánosság figyelmét, s felelős politikusként pedig megtegyen minden lehetsé­ges lépést az ilyen esetek ismételt előfordulása ellen. A hiteles tájé­koztatást rendkívül fontosnak tartjuk, ezért - még ha csak dió­héjban is - szeretnénk valódi ké­pet rajzolni a délvidéki helyzetről a felvidéki olvasóknak is. A kisebb­ségi miniszter kijelentéseinek cá­folataként csak néhány példát em­lítenénk. A délvidéki magyarveré­sek nem a közelmúltban kezdőd­tek, a koszovói incidens kapcsán. A probléma kezdettől fogva jelen volt a Délvidéken, csak éppen mindig sikerült a szőnyeg alá sö­pörni. Azonban kétségkívül az utóbbi időben megnövekedett a magyarellenes kirohanások szá­ma, s ezek a támadások egyre bru- tálisabbak lettek. Az egyik legkirí­vóbb eset mozgalmunk szabadkai tagjának, Lavró Tihamérnak a brutális megverése volt. Három szerb (a szomszédai!) támadott rá, súlyos sérüléseket okozva neki. Maurer Oszkár ezekkel a szavak­kal írta le fájdalommal vegyes megdöbbenését: „Csütörtök este látogattam meg Tihit. Aludt és reszketett. A teste felhorzsolva, feldagadva, az arca szinte a felis- merhetetlenségig szintén felda­gadva, felrepedezve. Akkor még kapta az infúziót. Nagy bűne volt neki. Az, hogy magyar.” Ugyan­azon a napon két palicsi kislány is „megbűnhődött” azért, mert ma­gyarnak született. Az egyik lány­nak a gerince repedt el a szerb támadó rúgásaitól... Nagybecske- reken a katolikus püspök kényte­len volt felfüggeszteni az istentisz­teletet, mert félő volt, hogy a meg­vadult szerbek rágyújtják a ma­gyar hívőkre a templomot. A „tün­tetők” leverték a városházáról a magyar nyelvű táblát is. Újvidéken a magyar színház ellen intéztek támadást, Szabadkán a magyar is­kola ablakait zúzták be, és a diá­kokat kővel dobálták meg, miután azok nem voltak hajlandóak csat­lakozni a szerbek albángyilkolásra buzdító „tüntetéséhez” (az egyik legkedveltebb szlogen most Szer­biában: „Gyilkoljátok az albáno­kat!”). De a holtak sem nyugod­hatnak békében: a katolikus te­metőben magyar sírokat gyaláz- tak meg tüntető szerbek. Nos, csak ennyire nincs magyarellenes jelle­gük a szélsőséges kilengéseknek - ahogy Korhecz úr állította. Mi lesz veled, Délvidék? - sokszor elhang­zik ez a kérdés mostanság. S bár a Felvidéken béke és nyugalom van, nem szabad elfeledkeznünk délvi­déki véreinkről, akik a kegyetlen háborús idők után sem élhetnek békességben a féktelen, dühöngő szerb nacionalizmus miatt. Vi­gyáznunk kell egymásra, nekünk, magyaroknak itt, a Kárpát-me­dencében. Itthon. A szerző az Egyesült Magyar Ifjúság alelnöke A politikai kártyák kiterítésével sokkal tisztábban látszik, hogy az elnökválasztás négy blokk küzdelme lesz Esély egy új, nem kommunista Szlovákiának PETER TATÁR Az elnökválasztás előtt sokáig úgy tűnt, hogy az egyes szemé­lyiségek népszerűsége alapján dől majd el a voksolás. Az utóbbi két hétben azonban alaposan megváltozott az esemény alapja: politikai választássá alakult át. A Smer Ivan Gasparovicot támo­gatja, aki ezáltal a nacionalista és a szocialista politika jelöltjévé vált. Eubo Roman, az ANO embe­re az SDKÚ jelöltje, Eduard Ku­kán mellett tette le a voksot, aki így a szlovák kliensrendszer, op­portunizmus jelöltje lett, aki a politikát cserekereskedelemként fogja föl. Vladimír Meciar még mindig az állami vagyon foszto­gatásának, a rablások és a meg­hiúsított népszavazások politiká­ját képviseli, noha megpróbálták átfesteni a HZDS cégérét nép­párttá. A kereszténydemokrata Frantisek Mikloskót már régeb­ben támogatja á Polgári Konzer­vatív Párt (OKS), néhány hete pedig az MKP is, amivel a keresz­tény, a polgári és a magyar de­mokraták jelöltje lett. A politikai kártyák kiterítésével sokkal tisztábban látszik, hogy az elnökválasztás négy reálisan lé­tező politikai blokk küzdelme lesz, e négy blokkot képviseli Vla­dimír Meciar, Eduard Kukán, Ivan Gasparovic és Frantisek Mik­losko. Mindenkinek, aki választa­ni megy, tudatosítania kell, hogy az elnökjelölttel politikai irá­nyultságot is választ: nemzetit és szociális demagógiát Gasparovic esetében, üzérkedést és belsőel- lenség-keresést Kukanéban, az önhatalmúság és a rablás hatal­mát Meciaréban és a tisztességes demokratikus hatalmat Frantisek Miklosko esetében. Mind a négy jelöltnek esélye van a sikerre, mind a négyen nemcsak más pártpolitikát képvi­selnek, hanem Szlovákia más ar­cait is. Az eddigi stabil preferen­ciák a választások előtt megvál­toznak. A keresztény, a polgári és a magyar demokraták jelöltje, Frantisek Miklosko azokat az em­bereket képviseli, akiknek nincs kommunista múltjuk, akik 1989 novembere előtt és után is meg tudták tartani emberi méltóságu­kat. Ilyen emberekből sokkal több van Szlovákiában, mint az a jelöltek eddigi támogatottságá­ból kitűnne. Hogy a nem kommu­nista Szlovákiának sikerül-e meg­választatnia saját jelöltjét, főleg attól függ, hogy minden keresz­tény, polgári és magyar demokra­tában mindez tudatosul-e, s el- mennek-e megválasztani őt a tisztességes demokrácia hívei. A szerző a Polgári Konzerva­tív Párt elnöke KOMMENTÁR Még vidáman voksolok NAGYANDRÁS Nem egész három nap választ el bennünket a népszavazás­tól és a köztársaságielnök-választástól, de az előzetes felmé­rések alapján számunkra az egyik sem kecsegtet biztos si­kerrel. A három koalíciós partner korábban nem fogadta el az MKP javaslatát, hogy adják alkotmánybíróságra a népsza­vazást. Most talán már nyugodtak lehetnénk, s Robert Fico csak a parlamentben hergelhetné tovább a kedélyeket. Ha a népszavazás sikeres lesz, természetesen szükség lesz a 90 képviselő szavazatára is, hogy feloszlassák a parlamentet. Ez valószínűleg nem jön össze. A kormány és a parlament továbbra is teljesen legálisan működik majd, de a Dzurinda- kabinet legitimitási válságba kerülhet. Az utolsó felmérések alapján a biztos szavazók és azok aránya, akik valószínűleg az urnákhoz járulnak, meghaladja az ötven százalékot. Saj­nos, őket nem lehet majd politológiai érvekkel meggyőzni arról, hogy nincs igazuk, hiába vannak többen. Az ellenzék egy része minden lehetőséget kihasznál majd arra, hogy a kormány orra alá dörgölje, valójában nincs mit keresnie ott, ahol van. Ha biztos 76 szavazata lenne a koalíciónak, akkor ezt könnyen átvészelné, de így legény vagy legalábbis hosszútávfutó legyen a talpán az a kormányfő, aki bírni fog­ja a nyomást. Az elnökválasztás előtt valamivel jobban áll a koalíció, hi­szen Eduard Kukán vezetni látszik, de Vladimír Meciar a közvélemény-kutatások eredményei alapján folyamatosan a nyakában loholt. Holnap már csak hír szintjén számolha­tunk be arról, ha valaki még visszalép az elkövetkezendő pár nap során. Eubo Románt még sikerült lebeszélni az in­dulásról, de a maradék három, a magyarok számára elfo­gadhatónak tűnő jelölt közül valószínűleg már senki sem gondolja meg magát. Kicsit keserű szájízzel várom a hét vé­gét, s olyan jelöltre szavazok majd, aki száz százalékban el­fogadható számomra, mégis az jut majd az eszembe, hogy lehetett volna máshogy is. Valószínűleg nem ő lesz a követ­kező államfő, s bár nem értek azzal egyet, hogy létezik a ki­sebbik rossz fogalma, a második fordulóban szomorúan sza­vazok majd Eduard Kukanra. JEGYZET Szerszámok és mesék SZÁSZI ZOLTÁN Nyújtóznak már a füvek a szántás oldalában. Barna rö­gök felett tavalyi kórók ringa­tóznak, rajtuk megáll pihenni a madárfütty, ami égtől erdőig, mezőtől folyóig mindent bejárt már kora reggel óta. Mocorgás hallatszik a szerszámoskamrá- ban. Feszengetik kérges te­nyértől fényesre kopott dere­kukat a kapák, ásók, gereb- lyék; éledezik a sarló, élén rozsda virágzik. Beszélgetnek. „Hej, azok a régi szép tava­szok, mikor ilyentájt, március végén már régen csillogós volt az arcunk a jó fekete földben való megmártózás után, hol vannak?” - kérdezi a rangidős kapa, amellyel mindig nagy­apó járt az élen, hogy árkot húzzon, rögöt porhanyítson. A nagyapó e tél elejétől más mezőkön kapálgat már. „Jaj, de jó is volna már a gazt gyúr­va, halomba húzni lehullott le­velet, tavalyi limlomot az ud­varon. Mindig külön szerettem a dióleveleket magamhoz szo­rítani, aztán annak a csípős füstjében fürödni”- sóhajt rá a kopott vasgereblye, amely nagyanyó kezében állt igazán munkára, mert csak neki tu­dott olyan sima ágyásokat va­rázsolni a zöldség alá, csak ve­le tudott kiegyezni a rakoncát­lan levelek megzabolázásában ilyenkor, a húsvét előtti, böjti szelekbe kapaszkodó időben. Nagyanyó már csak szomorkás öregasszony, barna kendővel a fején már többet jár a falu végi dombra meg a templomba, mint ki a kertbe. Elmúlt a fe­szítő erő, a reumás ujjak göbeit félig bénára faragta az idő. „Hajjaj! Azok a régi szép idők, mikor még a fiú kezében egy nap alatt képesek voltunk fel- porhanyítani a fél kertet, utána átültetni a szamócát, levezető árkot ásni a tavaszi esőknek. Bizony mondom, soha nem volt jobb dolgom, mint akkor” - teszi hozzá a repedt nyelű ásó; ő a legnagyobb fiú marká­ra emlékezik ilyenkor. Azéra, aki éppen most nyitott be a kertkapun. Az utánfutóról le­szedi a vadonatúj gépeket, benzint, olajat tölt beléjük, az­tán irdatlan pöfögéssel meg a szívében „a fene vinné az egész kertet, alig van belőle haszon, csak a munka” érzésével neki­lát, hogy elvégezze, amit vala­ha hárman-négyen, jókedvvel, szeretettel csináltak. De így egyedül nem az igazi. Kinyitja a szerszámoskamrát, sorba ke­zébe veszi az ott lapuló tárgya­kat, majd egy mély sóhajjal megint becsukja a rozoga ajtót. Hiába, semmi nem lesz már a régi, egy világ megint odalett. GL0SSZA TNÍem jöttem volna rá KOCUR LÁSZLÓ A Szlovák Orvosi Kamara fel­találta a spanyolviaszt. Vezetői kifejtették, hogy azokban az országokban, ahol a bruttó ha­zai össztermékből nagyobb részt fordítanak az egészség­ügyre, ott jobb az életminőség. Ki gondolta volna?

Next

/
Thumbnails
Contents