Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-26 / 72. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 26. Fókuszban: az elnökjelöltek - ív. 3 Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök szerint a jelenlegi kormány hatástanulmányok és a szociális szempontok mérlegelése nélkül indította el a reformokat Elsősorban a polgárok kérésére jelölteti magát újra A házelnök nem is olyan régen az ellenzék szóvivő­jének nevezte, nem pedig pártérdekek fölött álló ál­lamfőnek. Az MKP a többi között azért bírálta, mert kitüntette Ján Slotát. Ru­dolf Schuster azonban mindezt másként látja. Azt hangoztatja, hogy szuverén meggyőződése alapján, és kizárólag a polgárok érdekeit szem előtt tartva cselekszik. Vele beszélgettünk. SZILVÁSSY JÓZSEF Sokak szerint már hónapok­kal ezelőtt eldöntötte, hogy új­ra jelölteti magát államfőnek. Mégis, csak szinte az utolsó pillanatban hozta nyilvános­ságra az elhatározását. Állító­lag taktikai okokból. Valóban? Ilyesmiket leginkább az újság­írók meg a politológusok talál­nak ki. Az igazság az, hogy soká­ig haboztam. A családtagjaim in­kább lebeszéltek az újraindulás­ról. De nagyon sok levelet, tele­font kaptam egyszerű emberek­től, akik arra kértek, hogy ne vo­nuljak vissza, jelöltessem magam újra. Mert védem az érdekeiket, értem és átérzem súlyos gondjai­kat. Nekik nem tudtam nemet mondani. Azt azonban nemcsak az új­ságírók, hanem a kormánypár­ti politikusok is hangoztatják, hogy mintha csak az ellenzéki érdekeket képviselné. Mit szól ehhez, elnök úr? Hadd válaszoljak egy friss pél­dával. Eddig szinte naponta azt olvastam és hallottam, hogy ösz- szeszűrtem a levet Robert Ficóval. Nemrég viszont a Smer elnöke bejelentette, hogy Ivan Gasparovicot támogatják. A bírálóim erre elnémultak, mert ez a feltevésük sem igazoló­dott be. Nézze, én nem tudok szemet hunyni afelett, hogy a kormányban a pénzügyminisz­ternek szinte teljhatalma van, a miniszterelnök meg képtelen összefogni a tárcavezetőket. Szinte minden miniszter azt csi­nál, amit akar. Úgy is néz ki a re­formfolyamat. Nem vagyok a re­formok ellenzője, de hatástanul­mányok és a szociális szempont­ok érvényesítése nélkül nem sza­bad ekkora horderejű döntéseket hozni. Miként a karhatalmi erőt sem fitogtatni. Jogállamban nem lehet rendőrségi kordont vonni lakóházak köré. Akik ott laknak nem elsősorban romák, hanem polgártársak. Velük szemben is be kell tartani a törvényességet, minden vonatkozásban. De a kormánykoalíció fittyet hányt az aggodalmaimra. Valójában ők azok, akik pártérdekeket képvi­selnek, holott az országos érdek, a polgár érdeke ennél sokkal előbbre valóbb. Megvallom, meglepődtem azon, hogy a Ma­gyar Koalíció Pártja is általában beadja a derekát, holott erre a pártra nemcsak a nagyvállalko­zók és a gazdag emberek voksoltak. A kispénzűek, a munkanélküliek, a fia­tal családok és a nyugdí­jasok is. Nem szabadna megfeledkezniük erről, mert a legközelebbi vá­lasztásokon keserű csalódás ér­heti a hazai magyar pártvezető­ket. Nem csak azért vélekedik így, mert az MKP nem az ön je­lölését támogatta? Jól tudom, hogy a hála nem politikai kategória. Ma már Bugárék megfeledkeznek arról, hogy több mint hat éve elsősor­ban én szorgalmaztam főleg Dzurinda és Migas szándékával szemben az MKP bevonását az akkor alakuló koalícióba. Miként arról is, hogy államfőként a lehe­tő legnagyobb mértékben figye­lembe vettem a kisebbségiek ér­dekeit, szempontjait. Akkor is, amikor kitüntette Ján Slotát? Ha a politikai kultúrát díjaz­nánk, akkor nem járna neki sem­milyen kitüntetés. De polgármes­terként kiváló munkát végez. Im­már negyedik megbízatási idő­szakát tölti. Tessék megnézni, milyen gyönyörű város lett Zsol­na. Ezt a tényt értékeltem. Egyébként Slota is Gasparovicot támogatja. Tőle sem vártam sem­miféle ellenszolgáltatást a kitün­tetés fejében, ahogy egyesek fel­tételezték. Főleg a fiatalok és az értel­miségiek körében erősödik az a törekvés, hogy olyan állam­fője legyen Szlovákiának, aki­nek nincs kommunista múltja. Miként vélekedik erről? A jelenlegi népszerűségi lista első négy helyén olyanok szere­pelnek, akik tagjai voltak a kom­munista pártnak. Tehát a válasz­tópolgárok többségénél ez a tény nem a leglényegesebb mérce. Egyébként jómagam nem kom­munista funkcionárius, hanem a kerületi nemzeti bizottság elnöke voltam. Mai kifejezéssel élve, a regionális politika területén dol­goztam. A központi bizottságba ennek alapján kerültem. Elnök úr, nem is olyan régen azt szorgalmazta, hogy legyen lehetősége alkotmányos nor­makontrollra. Ma már van ilyen jogköre, ám mégsem élt vele, hanem az előrehozott vá­lasztások ügyében kiírta a nép­szavazást. Ezzel a lépésével nem az ellenzéket támogatta? Én a népakarat előtt hajtottam fejet ezzel a döntésemmel is. Visszakérdezek: vajon a kor­mánypártiak miért nem fordul­tak az Alkotmánybírósághoz, ho­lott többen fogadkoztak, hogy megteszik. Hatszázezernél több polgár akaratát tiszteletben kell tartani, ez volt az egyetlen szem­pontom. Ön közismerten jó kapcsola­tokat ápol számos magyaror­szági politikussal. Kikkel ke­rült baráti viszonyba? Nemcsak a magyarországiak­kal, hanem másokkal is kiváló a kapcsolatom. Említhetem a né­met kormányfőt, de az ellenzéki keresztényszocialista Edmund Stoibert vagy az osztrák és a len­gyel elnököt is. Ugyanígy baráti szálak fűznek Göncz Árpádhoz és Mádl Ferenchez, de például örömmel találkozom és beszél­getek Orbán Viktorral is. Sosem feledem, hogy a politikusok kö­zül az elsők között látogatott meg családi házamban, amikor súlyos betegségemből lábadoz­tam. Jólesett ez a gesztusa. Elnök úr, hajlandó-e megtip­pelni az államfőválasztás vég­eredményét? Csak annyit válaszolhatok er­re, hogy szerintem több pártot érhet kellemetlen meglepetés. Mert a polgárok milliói nem pártparancsra, nem is az óriás­plakátok hatására, hanem saját meggyőződésük szerint dönte­nek. S jól tudják, ki képviseli az ő érdekeiket. Mindig figyelembe vettem a kisebbségiek érdekeit. A polgárok milliói nem pártparancsra fognak dönteni.- Egyébként jómagam nem kommunista funkcionárius, hanem a kerületi nemzeti bizottság elnöke voltam (Somogyi Tibor felvétele) ELETRAJZ Rudolf Schuster 1934-ben szü­letett Mecenzéfen. 1959-ben épí­tészmérnöki szakon végzett, majd környezetvédelmi témában megvédte doktori disszertációját. A Szlovák Tudományos Akadé­mia munkatársa lett, később a kassai vasműben dolgozott. 1983-ban lett először Kassa pol­gármestere, 1989 november vé­géig a kerületi nemzeti bizottság elnöke volt. 1989 novembere és 1990 júniusa között a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. 1990 és 1992 között Csehszlovákia kana­dai nagykövete, majd a külügy­minisztérium alkalmazottja. 1994-től ismét kassai főpolgár­mester, 1998-ban újra megvá­lasztották. 1998-ban a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) színei­ben lett képviselő, 1999-ben a kormánypártok támogatásával választották meg Szlovákia elnö­kévé. 1964 és 1990 között tagja volt a kommunista pártnak. Több tucat könyv szerzője, dokumen­tumfilmet is rendezett, CD-je is megjelent. Tevékenységét Szlo­vákiában és külföldön is elisme­rik, néhány egyetem díszdoktorá­vá avatta. A jelenlegi köztársasá­gi elnök nős, két gyermek apja. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, CSAPADÉK; 0-4 FOK A Nap kel 05.44-kor- nyugszik 18.12-kor A Hold kel 07.57-kor - nyugszik ­A Duna vízállása - Pozsony: 450, árad; Medve: 420, árad; Komárom: 400, árad; Párkány: 340, árad. ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA Felhős, borult égbolt várható, esőre, esetleg ha­vazásra az egész ország területén számíthatunk. Délután délnyugat felől némileg felszakadozik a fel­hőzet, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és 4 fok között alakul. Északi, északnyugati szél, nyuga­ton viharos erejű széllökések. Éj­szaka 0 és -4 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Holnap ma­rad a maihoz hasonló idő, de már csak havazás várható. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet -1 és 3 fok között alakul. Továbbra is túl­súlyban lesznek az időjárás kedve­zőtlenebb hatásai. Főként a mozgás- szervi és reumati­kus betegségekkel járó fájdalmak éreztethetik hatásukat. Gyakoribb lehet a hátgerincbántalmak miatti fejfájás. Légúti panaszok főleg reg­gel jelentkezhetnek. Ingerléke­nyebbek, fáradékonyabbak lehe­tünk, nagyobb erősfeszítésbe kerül az összpontosítás is, ezért munka­végzés közben legyünk óvatosab­bak. Holnap is a maihoz hasonló hatásokkal kell számolnunk.

Next

/
Thumbnails
Contents