Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-25 / 71. szám, csütörtök
4 Régió ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 25. Július „Suko” Bartos nemzetközi hírű muzsikus, aki több világzenei fesztiválon is fellépett már (Ján Kroslák felvételei) A zenészt egy fellépésről vitte el a rendőrség, később kórházba kellett szállítani Uzsorás volt Július Bartos? Mindössze 1 cm hiányzik a harmadfokú készültséghez Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el RENDŐRSÉGI NAPLÓ Számítógéptolvaj a vasműben Kassa. Lába kelt egy különlegesen drága, 800 ezer korona értékű számítógépnek a kassai U. S. Steel vállalatnál. A tettes betörte a szűrőállomás vezérlőjének üvegajtaját, az így keletkezett nyíláson nemcsak ő fért ki kényelmesen, hanem a Siemens márkájú számítógép és a hozzá tartozó lézernyomtató is. Az esetet a bűnügyi rendőrség az ügyészségi nyomozóhivatal szakértőivel közösen vizsgálja, (juk) Férjét akarta meggyilkolni Poprád. Egy konyhakéssel próbálta meggyilkolni férjét egy 51 éves poprádi asszony. Az eddigi információk szerint a nő a férje mellkasának bal oldalába szúrta a kést, de szerencsére nem sértette meg a szívet, így a férfi „csak” körülbelül 42 napos kórházi kezelésre szorul. Az agresszív asz- szonyt előzetes letartóztatásba helyezték. (SITA) Megússza a börtönt Igló. Bünteüenül ússza meg az a 14 éves létánfalvai roma fiú, aki hétfőn este megerőszakolt egy 16 éves lányt. Mivel a 15 éven aluliak kiskorúnak számítanak, nem lehet őket elítélni. A rendőrség szerint tavaly a kiskorúak 3035 bűncselekményt követtek el Szlovákiában, ami az összes bűneset hat százalékát teszi ki. (SITA) Gázpisztollyal fenyegette Losonc. Azzal fenyegetett meg lakása előtt egy 13 éves fiút egy másik 18 éves fiatal, hogy agyonlövi, ha nem hoz neki másnap 40 koronát. Hogy a fenyegetés komolynak hasson, gázpisztolyát a kisfiú homlokához nyomta. A támadót a rendőrség azóta megtalálta, s kiderült nem ez volt az első bűncselekménye. A bírósági döntést előzetes letartóztatásban várja. (TASR) Újabb uzsorásokat fogtak el Tőketerebes. Három uzsorás ellen indult bűnvádi eljárást. Ketten egy helyi férfitől 1998 óta összesen 352 ezer koronát zsebeltek be, s amikor az a rendőrségen akarta jelentem az esetet, megfenyegették, hogy megölik. Egy gálszécsi nő ellen azért indult eljárás, mert egy 50 éves nőtől a férje után maradt 25 ezer koronás tartozás többszörösét, összesen 175 ezer koronát szedett el havi 7000 koronás részletekben. (SITA) Helyreigazítás Lapunk március 24-i számában a Pályázati útmutató személyes konzultációval című cikkben tévesen jelent meg, hogy Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszterrel is találkozhatnak az érdeklődők. A miniszter ugyanis nem vesz részt a találkozón. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük. Feketebalog. Hétfőn letartóztatták Július „Suko” Bartost, a híres feketebalo- gi cigányprímást, aki ellen uzsoráskodás volt a vád. Két állítólagos társa szabadlábon védekezhet. A zenészt egy helyi fellépésről vitte a rendőrség a fogdába, de később szívinfarktus gyanújával kórházba kellett szállítani. ÖSSZEFOGLALÓ A Besztercebányai Kerületi Bíróság döntése alapján tegnap vizsgálati fogságba helyezték a 30 éves feketebalogi Peter B.-t is, aki ellen szintén uzsora vádjával indított eljárást a rendőrség. A bíróság szerint mind a két letartóztatott, ha szabadlábon marad, folytathatta volna az uzsoráskodást. Az ügyben azután kezdett nyomozni a rendőrség, hogy egy helyi roma férfi segítségért fordult hozzájuk, mivel szerinte pár éve Bartosék uzsorakamat fejében adtak kölcsön neki néhány ezer koronát, s azóta a pénz többszörösét kellett visszafizetnie. Konkrétan azt állította, hogy Július Bartostól PUSKO GÁBOR Sajószentkirály. Hétfőn a szlovák-magyar határ mentén fekvő település adott otthont annak az előkészítő tanácskozásnak, melynek keretén belül két szlovákiai és két magyarországi megye - Kassa, Besztercebánya, valamint Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye - megbízottjai tanácsoztak annak az április 7-én megrendezésre kerülő eseménynek az előkészítéséről, melynek keretén belül a nevezett megyék vezetői együttműködési szerződést kötnek. Amint azt Ligán József, Sajószentkirály polgármestere és Csolti Lajos, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselője elmondta, a hétfői találkozón véglegesítették a jeles esemény lebonyolításának menetrendjét. Ennek értelmében a dokumentum aláírására a sajószentkirályi művelődési házban kerül sor. Ezt kö7000 koronát kapott, s 74 ezret fizetett vissza, Peter B. 7000 korona kölcsönért 96 500-at kért visz- sza, Katarina B. pedig 6500 koronáért 179 ezret követelt. Bartosék családja szerint az igaz, hogy a prímás az illetőnek pár éve hétezer koronát kölcsönzött, de ezen egyetlen koronát sem kerestek, hiszen kamat nélkül adták a pénzt, sőt Jaroslav B. nem is fizette vissza a teljes tartozását, hiszen vetően a szomszédos magyarországi település, Bánréve új iskolájában sajtótájékoztatóval és állófogadással folytatódik a rendezvény hivatalos része. Csolti Lajos elmondta még, hogy az esemény megszervezését illetve annak előkészítését Besztercebánya megye és a megye külügyi szakosztályának vezetője, Rudolf Ziak vállalta magára. Az együttműködés legfőbb célja, hogy a két ország EU-ba történő belépését követően a négy megye tőkeigényes beruházásokat és fejlesztéseket is el tudjon kezdeni pályázat útján elnyerhető anyagi források igénybevételével. Az előkészített szerződés - a megyei képviselő elmondása szerint - a gazdaságtól kezdve az infrastruktúra fejlesztésén, szociális, egészségügyi kérdések megoldásán keresztül a turizmusra, az idegen- forgalomra, a kultúrára is kiterjed. Az optimizmus és a lelkeseállandóan újabb 500 koronákat kért kölcsön. A zenész egyik rokona szerint Jaroslav B. nemrég felkereste őket, s 35 ezer koronát követelt azért, hogy visszavonja korábbi feljelentését. A gyanúsítottak ügyvédje szerint a vád azért is nevetséges, mert Jaroslav B. nyolc gyermeket nevelt, így teljesen elképzelhetetlen, hogy képes lett volna több százezer koronát fizetni Bartoséknak. (D. Vrazda, s, t) dés már a hétfői találkozón is érezhető volt - mondta Csolti úr. A szerződő felek azt remélik az intézményesített együttműködéstől, hogy a többé-kevésbé azonos gondokkal küszködő térség jobb esélyekkel vághat neki az EU-n belüli versenynek. Kérdésünkre, hogy az a tény, miszerint az egyes térségek különféle eurorégiók részei, nem fogja-e zavarni az együttműködést, azt a választ kaptuk, hogy ez az állapot inkább csak hasznára válhat az újonnan létrejövő megállapodásnak, mivel már jól kiépített kapcsolatrendszerrel fognak az új feladatok elvégzéséhez. Ugyancsak előny, hogy a Besztercebányai megyét kivéve mindegyik önigazgatási egység már kiépített képviselettel rendelkezik Brüsszelben, s e csatornákon keresztül tarthatják a közvetlen kapcsolatot a most szerződő felek is mint újonnan létrejött érdekvédelmi szövetség. LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A Bodrogközben másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A vízügyi hatóság emberei 24 órás készültségben vannak, és állandó kapcsolatot tartanak fenn a külföldi figyelőállomások dolgozóival. A térségben a vízszivattyúk folyamatosan dolgoznak. A hatóság emberei az ilyenkor használatos műszaki berendezéseket is előkészítették, hogy azok szükség esetén azonnal bevethetőek legyenek. A folyók vízállását a gátőrök állandóan figyelik, és mindennemű változást azonnal jeleznek az illetékes szerveknek. Harmadfokú készültséget csak akkor hirdetnek meg, ha fennáll annak veszélye, hogy a folyók medrükből kilépve a gátakon is átKOCUR LÁSZLÓ Balogfala. A hét települést tömörítő Gortva Mente Mikroré- gióban nemrégiben új lapkezdemény látott napvilágot. A negyedik éve létező Balogfalai Hírmondó mellékleteként jelent meg a Gortva Mente című időszaki kiadvány Juhász Dósa János szerkesztésében. A lap első számát a balogfalai önkormányzat és a Csemadok adta ki, meglehetősen szerény, fénymásolt kivitelben. Azonban a következő számot már vélhetően a mikro- régió fogja finanszírozni, így kiállítása is megváltozik. Az első számSZASZÁK GYÖRGY Hemádzsadány. A Hemád mentén több olyan község is van, ahol a roma lakosság részaránya elég magas, s ma már az is nyílt titok, hogy mivel legtöbbjüknek nincs tanult szakmája, ezért nehéz a munkapiacon elhelyezkedést találniuk. Ilyen község az 1300 lakosú Hemádzsadány is, ahol a közel nyolcszáz munkaképes polgár közül 151-en munkanélküliek, s ezen belül a romák részaránya meghaladja a kilencven százalékot. Amint azt Kokárda János polgármester elmondta, helyben nincsenek olyan vállalkozások, amelyek munkahelyet tudnának felkínálni, egyedüli lehetőség Kassán keresni a boldogulást, illetve reményt jelent számukra az is, hogy a közelben lévő kenyheci ipari parkban újabb beruSZASZÁK GYÖRGY A sajtó terjesztéséről és árusításáról szóló 445/90-es törvény harmadik paragrafusa leszögezi, hogy olyan lapokat, amelyek címlapján a közerkölcsöt sértő fotók vannak, nem lehet az újságosbódék kirakatába tenni. E jogi rendelkezésből kiindulva Jozef Berta, a kassai városi rendőrség parancsnoka elrendelte, hogy beosztottjai pásztázzák végig a várost, ellenőrizzék, hogy az újságárusok érvényt szereznek- e ennek a törvénynek. A városi rendőrök Kassa 215 újcsapnak. Ez egyébként az elmúlt években többször is előfordult a régióban, ám akkor komolyabb károk nem keletkeztek. A Latorca a zétényi szakaszon és a leleszi hídnál, a Bodrog pedig Bodrogszögnél többször is kiöntött már. Jelenleg a Latorca vízszintje 696 cm, az elmúlt huszonnégy órában mindössze 2 centiméterrel emelkedett. A Bodrog egy nap alatt 15 centiméterrel emelkedett, Bodrogszerda- helynél 799 centiméter. Ez a vízállás mindössze egyeden centiméterrel alacsonyabb annál a szintnél, ami a harmadfokú készültség meghirdetéséhez szükséges. Mivel az ukrajnai figyelőállomások azt jelentették, hogy a Tisza vízszintje emelkedik, valószínűleg a folyó szlovákiai szakaszán is további emelkedés várható. ban a mikrorégiót alkotó hét település - Várgede, Balogfala, Korlát, Gortva, Kerekgede, Feketepatak és Kisgömöri - mutatkozik be. A leírás kitér a települések turisztikai szempontból fontos nevezetességeire is. Az egész mikrorégió a Cseres Tájvédelmi Körzetben fekszik, így a települések ezt is szeretnék kihasználni, hogy odacsalogassák a turistákat. Erre a térségnek nagy szüksége lenne, ugyanis meglehetősen elhanyagolt régióról van szó: több településen hiányzik a csatornázás és a vízvezeték, a gázt is csak nemrégiben vezették be, ugyanakkor a munkalehetőség is kevés. A faluszépítésbe a munkanélküliek is bekapcsolódtak Ingyen dolgoztak a romák Bármilyen lap nem kerülhet a kirakatba Védik a közerkölcsöt házások várhatók. A nehézségek ellenére Hemádzsadányban a közösségi szellem még él a faluban. A községért szülte bármire hajlandóak az emberek. A hét végén megtartott faluszépítési akcióba, a tavaszi nagytakarításba például 48 munkanélküli is bekapcsolódott - mondta a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy ezek között 18 olyan egyén van, akik esetében a feltételek adottak ahhoz, hogy az önkormányzattól a későbbiekben a közhasznú munkáért megkaphassák a havi 1500 koronás ösztönző támogatást. „Mi eljöttünk, és ingyen is szívesen takarítottunk, mert meg akarjuk mutatni, hogy tudunk dolgozni, csak legyen mit” - erősítette meg a polgármester szavait Vladimír Zubko, a Szlovákiai Roma Tanács helyi szervezetének elnöke, aki maga is munkanélküli. ságos standján végeztek ellenőrzést, és 14 helyen bizony több olyan lapot is találtak, melynek címlapján fél-, vagy teljesen meztelen női testet ábrázoló felvételek voltak, s ezek a lapok igen jól látható helyen „virítottak” a kirakatban. Amint azt Jozef Berta rendőrparancsnok elmondta, munkatársai most még nem büntették meg az érintett árusokat, csak figyelmeztették őket a törvényszegésre. De amennyiben nem következik be változás ezen a téren, a jövőben már pénzbüntetéssel sújtják a renitenskedőket. Négy megye együttműködési szerződését készítették elő Sajószentkirályon Azonos gondok, jobb esélyek Az első számban a mikrorégió mutatkozik be Új lap látott napvilágot „Suko” mindent tagad, ügyvédje szerint a vád nevetséges