Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-24 / 70. szám, szerda

Sport 23 ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS Két bajnoki és egy FA-kupameccs után ma negyedszer találkozik az Arsenal és a Chelsea. A BL-ben először. (Képarchívum) Labdarúgó BL: Eubos Michel’ fújja ma Madridban a Real-AS Monaco mérkőzést Megállítható az Arsenal? Szerdán újabb két mér­kőzéssel folytatódik a lab­darúgó Bajnokok Ligája: Londonban és Madridban 20.45-kor a negyeddöntő első találkozóira kerül sor. MTI-ELŐZETES ARSENAL-CHELSEA. Vezeti: Mejuto Gonzalez (spanyol). A közelmúlt és a jelen is egyér­telműen a hazaiak sikerét és to­vábbjutását ígéri, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű dolga lesz Arsene- Wenger vezetőedző együttesének. A hosszú jó sorozatok közös jel­lemzője, hogy nem tartanak a vég­telenségig, s az Arsenal már 16 meccs óta őrzi veredenségét a fővá­rosi riválissal szemben. A 2003/2004-es szezonban eddig háromszor találkozott a két sztár­csapat, s a szerdai vendéglátó min­den alkalommal 2:l-re nyert (két­szer a bajnokságban, egyszer az FA-kupában). - Nagy mérkőzést várok! Mindenben különbözik ez majd az előzőektől, amelyekről jobb, ha megfeledkezünk - szögez­te le Wenger. A Chelsea a tavaly nyári nagy be­vásárlás ellenére nem játszik kie­gyensúlyozottan. Sokan úgy vélik, hogy a kiesés végleg megpecsétel­né Claudio Ranieri vezetőedző sor­sát. - Valamennyien kiállunk Clau­dio mellett, százszázalékos támo­gatásunkról biztosítjuk - mondta a válogatott védő, John Terry. - Sze­rencsére senkit sem befolyásolnak a menesztéséről szóló pletykák, változatlanul egységesek vagyunk. Keményen dolgozunk, s ennek eredménye is lesz. Ha továbbjut­nánk az Arsenallal szemben, akkor a folytatásban akár a Real Madri- dot is elbúcsúztathatjuk. REAL MADRID-AS MONACO. Rendszeresen nehéz mérkőzést bíz az UEFA Eubos Michel szlovák já­tékvezetőre: ma Madridban a Re- al-Monaco párharcot vezeti. Néhány héttel ezelőtt való­színűleg kevesen gondolták volna, hogy a Real Madridnak gondjai le­hetnek a legjobb négy közé jutás­sal, de az elmúlt napokban várat­lan kudarcok érték. A Real Zara­goza elleni Király-kupa döntőjé­nek elvesztését sokan csak kisik­lásnak tekintették, a Bilbaótól szombaton elszenvedett kudarcra azonban már felkapta a fejét a fut- ballközvélemény. Egybehangzó vélemény, hogy a madridiak vé­delme kritikán aluli „teljesít­ménnyel” rukkol elő, s emiatt akár kínos meglepetés is érheti a Reált a BL-ben. - Feltétlenül előnyt kell szereznünk hazai pályán, mert életveszélyes lehet az ellenfél a visszavágón. Elég, ha csak a De- portivo La Coruna 8:3-as legyőzé­sét említem - jelentette ki Carlos Queiroz, a Real portugál ve­zetőedzője. BL-KRÓNIKA Tegnap este megkezdődött lab­darúgó BL negyeddöntője. AC MI- LAN-DEPORTIVO LA CORUNA 4:1 (1:1), g. Kaká (45., 49.), Sev- csenko (46.), Pirlo (54.), ül. Pandi- ani (11.). Jv.: Ivanov (orosz). MI­LAN: Dida-Cafú, Costacurta, Mai­dini, Pancaro (72. Serginho)-Gat- tuso, Seedorf, Pirlo-Kaká-Sevcsen- ko (84. Tomasson), Inzaghi (79. Ambrosini). LA CORUNA: Moli- na-Naybet, Scaloni, Andrade, Cap- devüa-Valerón, Sergio (81. Manuel Pablo), Mauro Süva, Duscher (66. Fran), Luque (82. Tristán).-Pandi- ani. Maldini 130. európai kupa­meccsét játszotta. FC PORTO-OLYMPIQUE LYON 2:0 (1:0), g.: Deco (44.), Carvalho (71.). Jv.: Hauge (norvég). POR­TO: Vitor Baia-Pedro Emanuel, Carvalho, Costinha (78. Bosingwa, Valente-Deco, Alejnyicsev (82. R. Fernandes), Maniche, Carlos Al­berto (58. Jankauskas)-Paulo Fer­reira, McCarthy. LYON: Cou- pet-Deflandre (73. Réveillére), Ed- milson, Essien, Diarra-Juninho (46. Dhorasoo), Malouda, Müller, Govou-Elber, Luyindula. (Ú) Újra lépéselőnybe kerültek a zólyomiak Bombariadó a buszban SPORTHÍRADÓ ♦ Labdarúgó Premiership, 29. forduló: Leeds-Manchester City 2:1, g.: McPhail (23.), Viduka (76., - 11-esből), ill. Anelka (44.). ♦ Három hónapra eltiltották Sup- ka Attila békéscsabai vezetőedzőt, akit kiállítottak a Videoton elleni bajnokin. A focitréner megsértette Világi játékvezetőt. ♦ Tavasszal az Újpest vendége lesz Szabics Imre csapata, a VfB Stuttgart. Megfelelő időpontot még nem talált a két labdarú­góklub. ♦ Ma 18 órakor az Újpest-Győr találkozóval zárul a labdarúgó Arany Ászok Liga 17. fordulója. ♦ A KENŐ 10 nyerőszámai: 10,12, 16, 23, 26, 28, 29, 33, 34, 35, 51, 55, 62, 64, 65, 66, 70, 72, 73, 79. SITA-JELENTÉS Pozsony/Zólyom. Bombariadó késleltette a Slovan tegnapi útra- kelését. Az indulás előtt egy tele­fonhívást kaptak, melyből kide­rült, hogy bombát helyeztek el a buszban. Kutatni kezdtek utána a tűzszerészek, de szerencsére nem találtak semmit. Három hazai játékos és a hat métkőzésre eltiltott Zdeno Cíger nélkül zajlott tegnap a jégkorong ST Extraliga elődöntőjének ötö­dik összecsapása. A Slovan csa­patkapitányának nem kegyelme­zett meg a Pro-Hokej versenyirá­nyító bizottsága, hiába kérte klub­ja egy nappal korábban, hogy tö­röljék eltiltásának hátralévő ré­szét, vagyis második felét. A zó­lyomiak pedig azért nem játszhat­tak, mert nem kis szerepet vállal­tak a vasárnap esti, pozsonyi bíró­verésből. Mint írtunk róla, a Slo- van-Zvolen mérkőzésen Martin Mráz ökölvívó módra megsorozta Lauff játékvezetőt, csapattársai, Martin Bartek és Peter Krátky pe­dig nem szemlélték tétlenül a tör­ténéseket. Eltiltásukról várhatóan ma dönt az illetékes bizottság. Nélkülük zajlott a két csapat ötödik összecsapása', 60 perc után nem dőlt el, következett a hosszabbítás, amely ismét a haza­iak győzelmét hozta. ZVOLEN-SLOVAN 2:1 (0:0, 1:0, 0:1 - 1:0), g.: Rajcák (25.), Majesky (66.), ill. Vlk (53.). A négy győzelemig tartó párharc állása: 3:2 a zólyomiak javára. Leg­közelebb csütörtökön a Slovan je­gén találkozik a két csapat, (ú) II. LABDARÚGÓLIGA 16. forduló NITRA-SENICA 5:1 (1:0), g.: Rák (4., 72., 87.), Guilherme Bar­bosa (82., 90.), ill. Rábek (86.). Jv.: Michlian, 425 néző. Sárga lap Murárik (Senica). Nehéz talajú pályán küzdelmes mérkőzést lá­tott a kevés néző, a hajrá igazi gól- özönt hozott. Rák Róbert, a nyit- raiak új szerzeménye háromszor talált a vendégek kapujába. l.FC KOSICE-LICARTOVCE 1:4 (1:2), g.: J. Sovic (1.), ill. Benő (5.), Andrascík (29.), Tóth (57. - öngól), Adam (61.). Jv.: Duris, 349 néző. Sárga lap: Vág- ner, ill. Benő. A kassai vezetés után gyorsan érkezett a vendégek válasza, szünet után egyértelmű fölényben játszott a licsérdi együttes, a hazaiak alig jutottak át a felezővonalon. PRIEVIDZA-SENEC 1:0 (1:0), g.: Poliacek (22.). Jv.: Chmura, 1550 néző. Sárga lap: Cérnák, Bo- hácik, ill. Angelovic, Novotny, Gajdos. Nehezen kiharcolt a privi- gyeiek győzelme, a hazai Vodecky a kapufát is eltalálta. Szünet után Bella előtt kínálkozott a legna­gyobb alkalom az egyenlítésre, de mellé lőtt. PRESOV-VRANOV 1:1 (1:0), g.: Matovic (6.), ill. Bumbera (67.). Jv.: Hracho, 1500 néző. Sár­ga lap: Stieber, Jantek, ill. Oslo- vic, Jencko, Kubalík. KYSUCKY LIESKOVEC-POD- BREZOVÁ 1:1 (0:0), g.: Gállik (79.), ill. Krochta (80.). Jv.: Jaska, 800 néző. Sárga lap: Matús, ill. Krochta, Jancík. A bajnokság állása 1. Rim. Sobota 17 8 7 2 29:11 34 2. Presov 17 8 7 2 29:17 31 3. Sala 17 7 7 3 25:12 28 4. Podbrezová 17 7 7 3 22:16 28 5. Bác 17 8 4 5 20:18 28 6. Licartovce 17 7 6 4 28:17 27 7. Prievidza 17 7 6 4 21:18 27 8. Senec 17 7 4 6 24:21 25 9. Vranov 17 6 5 6 16:18 23 10. Nitra 17 6 3 8 22:19 21 11. K. Lieskovec 17 4 9 4 12:15 21 12. Humenné 17 4 7 6 22:28 19 13. Rapid 17 4 4 9 14:22 16 14. Senica 17 3 6 8 17:26 15 15. DAC 17 3 3 11 14:32 12 16. FC Kosice 17 2 3 12 14:39 9 Ez következik A következő, 18. forduló párosí­tása- március 27., 15.00: Kysucky Lieskovec-Licartovce, Prievidza- Rimavská Sobota, Nitra-Rapid, Bác-Senec, Presov-Senica, Sal’a- Humenné, Kosice-Vranov, Podb- rezová-DAC. (ú) C0RG0N LIGA Nagyszombat. Bravúros győzel­met aratott a trencséni csapat a labdarúgó Corgon Liga 18. fordu­lójának tegnap pótolt összecsapá­sán. TRNAVA-TRENCÍN 0:1 (0:0), g.: Vascák (59.). Jv.: Vlk, 3814 néző. TRNAVA: M. Cech-Fall, Hra- bal, Poljovka-Gasparík (46. Bar- tos), Ujlaky, Stano, Filip, Húsár (73. Molnár)-Masaryk (65. Kozuch), Kriss. TRENCÍN: Vo- lesák-Hrabac, Skrtel, Micenec, Ho- mér-Palsa, Velicky, Marek Sémán (41. Kubala), Rygel (63. Kamnes- ky-Suhaj, Vascák (84. Majsniar). 1. B. Bystrica' 22 10 7 5 31:22 37 2. Ruzomberok 22 10 5 7 37:32 35 3. Trnava 22 10 4 8 29:25 34 4. Zilina 22 7 10 5 34:28 31 5. Dubnica 22 8 7 7 27:26 31 6. Petrzalka 22 7 9 6 29:25 30 7. Inter 22 7 6 9 21:24 27 8. Trencín 22 8 311 22:30 27 9. Púchov 22 7 312 23:32 24 10. Slovan 22 5 8 9 22:31 23 Rimavská Sobota-Rapid Bratislava 3:0 (2:0) Magabiztos gömöriek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Rimaszombat. Magabiztos já­tékkal nyert a II. labdarúgóliga listavezetője. RIMAVSKÁ SOBO­TA-RAPID 3:0 (2:0), g.: Németh (20.), Hadviger (31.), Piszár ( 67. - 11-esből). Jv.: Játékvezető: Sipos, 850 néző. Sárga lap: Né­meth, ill. Skrabák, Timko. RI- MAVSKÁ SOBOTA: Benko-Val- kucák, Németh, Hadviger, Duris (90. Tomko)-Domík, Kundra, SIuka-Maruniak (71. Lipovsky), Piszár, Iskra. RAPID: Gála-Senko, Stolfa, Hodulík, Lojdl-Vanko (62. Gibala), Skrabák, Végh, Cer- tík-Timko, Vesely (83. Stacho). A Kysucky Lieskovec elleni ku­darc után jócskán megváltozott a rimaszombatiak felállítása, Ádám, Desiatnik és Stano kima­radt a csapatból, helyet kapott vi­szont a kezdőtizenegyben Stuka, Kundra és Iskra. Különösen az utóbbinak voltak szép megmoz­dulásai, labdákat osztogatott és kapott, sosem volt tőle nyugtuk a vendégek védőinek. A hazaiak a csúszós pályán helyenként na­gyon tetszetős focit produkáltak, első góljukat mégis inkább a sze­rencsének köszönhetik: Piszár szabadrúgása után Némethez ke­rült a labda, aki a kapufa segítsé­gével juttatta azt a hálóba. A há­rom csatárral támadó gömöriek most a gól után sem vettek vissza az iramból, aminek alig tíz perc múlva meg is lett az eredménye, Hadviger szemtől szemben a ka­pussal higgadtan lőtt a hálóba. A második félidőben kicsit visszae­sett a játék, s a remekül összeját­szó Piszár-Iskra kettős is elhalvá­nyult. A pozsonyiak egyre több­ször jutottak el Benko kapujáig, ismét megmutatkoztak a hazai vé­delem hiányosságai, Timko azon­ban nem élt a lehetőségeivel. A 67. percben Piszár lerántásáért bün­tetőt ítélt Sipos játékvezető, amit a sértett biztosan értékesített. A háromgólos előnyt a rimaszomba­tiak nem engedték ki a kezükből, bár tíz perccel a lefújás előtt Ben­ko már verve volt, Németh men­tett a gólvonal előtt. Az utolsó percekben ismét villogtak a hazai­ak, Duris gyönyörű kiugratását azonban Piszár nem tudta gólra váltani. A szurkolók elégedetten térhettek haza a stadionból, mivel az eperjesiek botlása miatt a rima- szombatiak előnye újra három pont. (bt) Duslo Sala-DAC 2:0 (1:0) Holmik duplája döntött ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágsellye. Zuhogó esőben ke­rült sor a küzdelmes találkozóra, amelyet Holmik két góljával meg­érdemelt nyert meg a Duslo. SALA-DAC 2:0 (1:0), g.: Hol­mik (19., 74.). Jv.: Pavlík, 1050 néző. Kiállítva: Andódi (77.). Sár­ga lap: Andódi, Molnár, ill. Si­mon, Mohsen. SALA: Va- lensky-Mikla, Sikorjak, Mol- nár-Cirik, Kovác, Holmik (82. Vyskoc)-Masny (83. Simonides), Lőrinc, Andódi. DAC: Pesko-Ko- necny, Lőj, Olejník (79. Fabula), Majny-Javad, Simon, Mohsen, Buka (64. Hrubina)-Zlacky, Her- czeg (64. Bognár). A vendégek kezdtek jobban, a 12. percben Mohsen ügyes cse­lekkel tisztára játszotta magát, s 17 méterről a külső kapufát talál­ta el. Ekkor még senki sem gon­dolta, hogy ez volt a DAC legna­gyobb helyzete. Az első negyed­óra után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, s a 19. percben vezetést szereztek: Ko­váé jobb oldali beadása után Hol­mik az elmélázó Olejník és Lőj mellett hét méterről az alsó sa­rokba fejelt. Nem sokkal később Masny növelhette volna az előnyt, de elpuskázta a ziccert. Fordulást követően kiegyensú­lyozott csata zajlott a játéktéren, komoly lehetőségeik azonban a gyors kontrákra építő hazaiak­nak voltak: Masny öt méterről fö­lé bombázott, majd Kováé lövését Pesko bravúrosan hárította. A 74. percben Lőrinc szabadrúgása a kapufán csattant, a kipattanó labdát Holmik közelről a hálóba lőtte. Röviddel később Andódi sípszó után elrúgta a labdát, s mivel már előtte begyűjtött egy sárgalapot, mehetett zuhanyoz­ni. A DÄC osztrák edzője cserék­kel igyekezett felrázni csapatát, de ez sem segített. A hajrában Lőj löketét a felső sarokból tornázta kiValensky. (sz.z) Bác-Humenné 0:0 - igazságos döntetlen Zápor volt, gól nem ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bacsfa. Legutóbbi három meccsükön gólt sem kaptak a bacsfaiak, ez azonban sovány vi­gasz lehet a dobogóra aspiráló csallóköziek számára azok után, hogy tegnap a kötelező győzelem helyett csupán gól nélküli dön­tetlent értek el a homonnaiak el­len. BÁC-HUMENNÉ0:0. Jv.: Smo- lák, 500 néző. A hazaiak összeál­lítása: Kostoláni-Mikulec, Albert Tamás, Puchner, Gonos-Erős (75. Nagy Tamás), Pukalovié, Fű­zik, Mat’as (68. Plichta)-Majo- ros, Filo (81. Svieéka). Zuhogó esőben csak küzdel­met láthattak a nézők, futballra emlékeztető jelenetet alig. A zord idő a harcias játékstílussal előrukkoló homonnaiaknak ked­vezett inkább, akik némi megle­petésre az első percektől kezdve saját térfelükre szorították a bacsfaiakat. A 22. percben kis hí­ján a vezetést is megszerezték, R. Toméák félpályáról elvégzett sza­badrúgását a rosszul helyezkedő Kostoláni ujjheggyel tornázta ki a léc alól. Három perccel később gól szerezhettek volna a bacsfai­ak, Fűzik beadása után Filo öt méterről fejelt mellé. A második félidőben a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást, de a csú­szós talajon csak nehezen tudtak kibontakozni. Az 51. percben Fű­zik szögletből majdnem meglep­te Cerny kapust, majd Majoros elemi erejű lövése szállt mellé. A bacsfaiak egyetlen igazi ziccere a 76. percben a csereként beállt Nagy Tamás előtt adódott, ő azonban ajtó-ablak helyzetben ellőtte a labdát a homonnai kapu előtt. A hajrában kitámadó haza­iak végül Kostoláninak köszön­hették az egy pontot, aki a 88. percben bravúrral hárította Lu­kás Opiela jobb alsó sarokba tar­tó lövését. A döntetlen igazságos­nak mondható, (jgj)

Next

/
Thumbnails
Contents