Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám, szerda
9 MOZIMUSTRA 2004. március 24., szerda - _______ l. évfolyam 3. szám Tö bb Oscarra is jelölték Anthony Minghella háborús filmdrámáját, de csupán Renée Zellweger vehette át az arany szobrocskát mint a legjobb női mellékszereplő Szerelem a Hideghegyen Az első találkozás: Nicole Kidman és Jude Law (Fotó: Satum) Végre egy nézhető, élvezhető mozi. A sok trükk- film, a számítógépes film- rendezés között egy olyan igazi mozi, amelyben még az emberi tényező, a tehetség a főszereplő, nem az ilyen-olyan szörnyecskék- re, emberölő torz lényekre specializálódó design a vonzerő. TALLÓSI BÉLA Greenaway ugyan figyelmeztetni szokott arra, hogy a film nem elbeszélő műfaj, mi mégis leginkább a történetekért járunk moziba. S a Hideghegy százötvenöt perce történet a javából. Erről látatlanban is meg mertem volna esküdni, hiszen a filmet rendezőként napjaink egyik legnagyobb mozifilm-mesé- lője, Anthony Minghella jegyzi, akinek a nevéhez fűződik az elmúlt évek egyik legnagyobb romantikus filmopusa, Az angol beteg és egy száznegyven percig felfokozott izgalomban tartó, fordulatos, misztikus krimi, A tehetséges Mr. Ripley. Bár az erdélyi Havasokban forgatott Hideghegy is az előző Minghella opusokhoz hasonló nagyszabású, szépen megszerkesztett és kibontakoztatott kalandos filmregény, olyan legenda nem lesz belőle, mint Az angol betegből lett, amely nekünk, magyaroknak Almásy László gróf életének feldolgozása és Sebestyén Márta éneke miatt egyébként is közelebb áll a szívünkhöz. Egy kis sablon azért összeköti a két filmet. Az angol beteg és a Hideghegy is a nagy lánggal felizzott szerelem filmje, bár az utóbbiban sokkal puritánabb a szerelmi szál, kevésbé túlfűtött. Csupán plátói, s egy nagyon előnyös pózból indulva gyullad a szerelmi szikra. Olyanból, mint amilyenre Passolini épít híres Dekameronjában, amikor az apáca hosszú karóval próbálja lecsalogat- ni a fa tetejéről a magát némának tettető kertészfiút. Ada (Nicole Kidman), a széltől is óvott, művelt kisasszony ugyanüyen helyzetből, alulról látja meg először Inmant (Jude Law), a tetőszerkezet gerendáit magasban szorgosan kalapáló szolid és szelíd ácsfiút, aki olyan félénk és tisztaérzelmű, hogy a papiak - Ada édesapja pap - teraszán összejött első randin arra kéri a tálcáról limonádét kínáló Adát, hogy ha lehet, csak álljanak egymás mellett szótlanul. Pedig talán még nem is ismerhette a róka történetét a Kis hercegből, mely szerint a barátsághoz előbb meg kell szelídítem valakit - mindennap egy kicsit közelebb kerülve a másikhoz. Igaz, ez esetben nem barátságról, hanem szerelemről van szó, amelyre inkább az érvényes, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Ám aztán egy életen át tart, s kibír minden megpróbáltatást - legalábbis az, amely Ada és Inman között fellobbant. Ebben pedig azért lehetünk biztosak, mert a film nagy részében ezekről a megpróbáltatásokról szól a szerelmesek kapcsolata. Kirobban ugyanis a polgárháború, és Inman hazafias érzelmektől feltüzelve elindul, hogy a konföderáció oldalán az északiak ellen harcoljon. Nagy hamar rájön, hogy a fronton nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy harcostársaival együtt remélte. A háború, múlt ahogy hitték, nem tavaszi felhő, amely jön és átvonul, hanem olyan, mint az évekig tartó szakadó eső, amelytől még a legkeményebb hazafinak is tele lesz a hócipője. Inmannak is, aki hároméves katonáskodás után, azt követően, hogy Petersburg ostrománál, a rettenetes krátercsatánál megsebesül, megszökik a tábori kórházból, hogy átvágva Amerikán, hazatérjen a Hideghegyre, több ezer küométerre lévő szerelméhez, Adához. E háborús kulissza használatában is hasonlít a Hideghegy Az angol betegre. Mi több, a film legkidolgozottabb, tökéletes pirotechnikai eszközökkel kivitelezett impozáns lövész- árok-jelenetei deja vu érzést keltenek: mintha Richard Attenborough is ilyesmivel indította volna korábban forgatott Szerelemben, háborúban című - igaz, későbbi korba helyezett -, ugyancsak háborús alá- festésű love storyját. A szökéssel kezdődik csak igazán Inman kálváriája, mert dezer- tórként súlyosabb csapások várnak rá, mint a lövészárokban. Mivelhogy a front mögött a polgárőrök garázdálkodnak, akik nemcsak a katonaszökevényekkel bánnak kegyetlenül, hanem a polgári lakosságot is terrorizálják. Innentől - a szökéstől kezdve - rettenetes, nyomasztó jeleneteket mutat a film az erőszakról, olyan naturalizmussal, amilyennel Roman Polanski dolgozott A zongorista című Oscar-díjas filmeposzában. Elborzasztó, sokkoló jelenetek követik egymást nők megerőszakolásáról, ártatían kamasz fiúk főbelövéséről, csecsemőkínzásról. Már-már úgy érzi az ember, istenem, hát hova tette az ollóját a vágó, éljenek már véget az erőszakjelenetek, ne szenvedjen már ez a szerencséden Inman. Érjen már haza Adához, aki a zongorabillentyűket kecsketőgyre váltotta fel, mert Inman távollétében a szüzességén kívül mindenét elvesztette, s tán éhen is halna, ha nem érkezne hozzá - ki tudja, honnan és miért? - egy cserfes és a gazdálkodás dolgaiban jártas cselédlány, Ruby (Renée Zellweger). Aztán lassan mégiscsak érkezik Inman, akit sokszor a halálból rángatnak vissza. Egy ilyen újraélesztéskor a kegyeden történet keménységét - jóságos vén anyóka szerepeltetése révén - meseelemek oldják fel. A valahol az idill érintetíen hol volt, hol nem volt szigetén kecskék közt élő bölcs anyóka gyógyfüvekből nyert csodakenőcsökkel hozza vissza az életbe Inmant - mint a berberek a sivatagba repülőgépével lezuhant Almásy grófot Az angol betegben. Na, aztán szép romantikával, valahol az erdő mélyén, ahova fegyverek ropogása képében a gonosz el nem jut, Ada lányságának elvesztése is megtörténik, hogy ezzel véget érhessen a háború - meg a film is. S a Minghela-mese így a végére betölti szerepét azzal, hogy megmutatja, miként tud a jó utat tömi magának az erőszakon és az iszonyatokon keresztül, hogy a hősök szerelme beteljesülhessen. Ám Minghella Az angol beteggel, amelyet az Amerikai Filmakadémia hat Oscarral tüntetett ki, megtanulta, akkor ér el igazi hatást, ha a love storyt nem happy enddel fejezi be. így aztán szegény Inmant, alig hogy kibontakozik Ada karjaiból, és magához tér az először átélt kéjből, a hatás kedvéért golyó általi halállal el is veszítjük. Mert ilyen a mozi. Amilyen Minghelláé. Václav Marhoul alkotását Raymond Chandler Phillip Marlowe-ja ihlette Unalom Los Angelesben KOCUR LÁSZLÓ A februárban rekordlátogatottsággal zárult Febiofesten mutatták be Vladimír Morávek Nuda v Brne című filmjét, mely a címével ellentétben egyáltalán nem unalmas. Kedves, mentálisan sérült hőseivel együtt izguljuk végig a vetítést: vajon sikerül-e nekik az, amit annyit tervezgettek. Pedig ilyen címmel..., jó hogy egyáltalán bemegy valaki a filmre. (Ahogy ahhoz is komoly elszántság kell, hogy végigolvassunk két vastag kötetet, melynek címe .Nyomorultak, vagy betérjünk egy színházba, ahol aznap este éppen Füst Milán Boldogtalanok c. drámáját adják.) Á keserédes cseh komédia után újabb cseh film érkezett a szlovák filmpiacra, a cseh film iránt valamelyest érdeklődők előtt nem ismeretlen Václav Marhoul alkotása, egy fergetegesként beharangozott krimiparódia, a Mazany Filip. Az alkotást Raymond Chandler Phillip Marlowe-ja ihlette. A film plakátjain Tomás Hanák a filléres füzetek westemhőseit idéző pózban feszít, mely működtet némi Banderas-reminiszcenciákat is. Elméletileg tehát minden adott a jó szórakozáshoz: a megfelelő színész(ek), a tapasztalt rendező és a vélhetően érdekes történet. Ám amikor elkezdődik a film, a vásznon megjelenik egy denevér, egy pillanatra Batman-jellé merevedik, majd visszafelé szállva lefejeli a Holdat, már kezdjük sejteni, nem a megfelelő filmre ültünk be. A Mazany Filip krimiparódiaként éppen lényegétől fosztja meg a krimit: a feszültségtől. A detektív- történet komoly dolog, melynek egyetlen - mert visszafordíthatatlan - méltó témája van, a gyükos- ság. Ezt kell a szerzőnek a megfelelő módon cselekményesítenie, hogy a film végére egy koherens és logikus narratíva jöjjön létre. A krimiparódia ezt a komoly komponenst oltja ki, s innentől „csak” vígjátékként tudjuk szemlélni, annak meg elég gyenge. A filmben látható gégék már mind ismerősnek tűnnek. Igaz, a Csupasz pisztoly-trilógia után ugyancsak meg kell erőltetnie a fantáziáját annak, aki valamirevaló gegekkel színesített helyzetkomikumot szeretne teremteni. A főszereplő, Tomás Hanák bárgyú tekintetével és őszes hajával, a rendező pedig a közeli kameraállásokkal még Tomás Hanák (Képarchívum) hajaz is Leslie Nielsenre, illetve az említett alkotásra. A filmben Marlowe által előszeretettel alkalmazott, ellentétes minőségeket egy szerkezetbe vonó hasonlatokkal is óvatosnak kell lenni Lautreamont esernyője és varrógépe óta. Václav Marhoul Marlowe-feldolgozása ilyenformán megkésett alkotás. Lehet, hogy 15-20 éve még valamilyen szinten érdekes lehetett volna, ma azonban menthetetlenül unalomba fullad. Az eseményeket egy külvárosi sikátorban elkövetett gyilkosság indítja meg. így amikor egy ügyfél felkeresi Marlowe-t, mindenki arra gondol, a megölt férfit szeretné megkerestetni. Marlowe va- lószínűtlenül kevés nyom birtokában indul el, szinte csak az eltűnt fivér fényképét lobogtatva. Nyomozása a hard-boiled iskola hagyományos helyszínein, garniszállókon, bárokon, mexikói csellókon át vezet. Ám míg az iskola klasszikus regényeiben ezek a helyszínek a nyomozó számára halált hordoznak, „Filip” csak csedik-botlik, szerencsétlenke- dik, sodródik a fáradt helyzetek között, míg végre sikerül felgöngyölítenie az esetet. A film végén a stáblistát rövid gégék szakítják meg. Ezek közül az egyikben a pedofilvád miatt börtönbe került polgármester súrolja a börtön vécéjét, s közben kiszól a nézőknek: „Mit bámulnak? Menjenek haza! Nem adjuk vissza a belépő árát!” Pedig igazán megtehetnék. ERDÉLYI EDIT James Ivory amerikai forgatókönyvíró és rendező komoly és ni-, vós munkái után (Szoba küátással, Szellem a házban, Napok romjai) most egy komédiával lepett meg bennünket. Az amerikai-francia koprodukcióban készült Válás francia módra (Le Divorce) című új filmje Párizsban játszódik. Itt él az amerikai Roxeanne (Naomi Watts) francia féijével és kislányukkal. Húga, Isabel (Kate Hudson) éppen akkor érkezik hozzá látogatóba, amikor Roxyt elhagyja a félje egy másik nő miatt. A helyzetet még inkább bonyolítja, hogy a fiatal- asszony második gyermekét váija, de Charles-Henrit csak a válás és a gyors vagyonelosztás érdekli. Isabel pedig ahelyett, hogy támasza lenne nővérének a nehéz helyzetben, inkább beleveti magát a párizsi élet sűrűjébe, és két szeretőre is szert tesz. Egyikük Roxy nagybácsija, a jóképű, ötven körüli nőcsá- bász és politikus, Edgar Cosset (Thierry Lhermitte). A dolgok egyre jobban összekuszálódnak, amikor megjelenik a színen Charles- Henri szeretőjének idegbeteg és féltékeny félje, aki még a gyilkosságtól sem riad vissza... James Ivory ezen az új filmjén is Ruth Prawer Jhabvalával dolgozott, együtt írták a forgatókönyvet Diane Johnson bestsellerré vált regénye nyomán. Ám sajnos mindaz, ami a könyvben kitűnően működik, a filmben, bizony, széthull. Rengeteg fő- és mellékszereplővel meg számtalan érdekes és érdektelen figurával találkozunk benne, ám ezt a rengeteg szereplőt és szerteágazó cselekményt talán csak a jó öreg Robert Altman tudta volna egységes filmmé gyúrni. Sajnos, Ivorynak ez nem sikerült. Az egyes jelenetek ugyan kellemesek, de együtt nem működnek, nem alkotnak egészet. Talán jobb lett volna a fölösleges figurákat kiiktatni, hogy legalább néhány szereplővel alaposabban megismerkedhessünk. Az is nagy kár, hogy James Ivory „válása” komédiának egész egyszerűen nem elég vicces, alig találkozunk benne jó poénokkal. A rendező ugyanis túlságosan visszafogott, és a drámai vonulatot (Roxy öngyilkossága, az őrült férj alakja, gyilkosság) is alaposan fölerősíti. Összességében tehát csak egy közepes alkotássál van dolgunk. A legjobban természetesen azok a jelenetek sikerültek, amelyekben Ivory az amerikai idealizmus „találkozását” mutatja be a francia realizmussal és rafináltsággal. Bepillantást nyerhetünk a két nemzet merőben más életstílusába, erkölcsi szokásaiba... Megtudhatjuk, hogy az amerikaiak számára a szex tabu, a franciák meg a pénzről nem beszélnek soha... A rendező mindkét ,déllel” szemben megfelelően mértéktartó. Ebben az esetben a mértéktartás helyénvaló, ám ami az ötletességet, a poénokat illeti, nos, azoknál nem lett volna szükség akkora higgadtságra. így aztán James Ivory új filmjének Kate Hudson bűbája és Naomi Watts hiteles játéka ellenére sem örülhetünk igazán. A szereplők bűbájosak és hitelesek (Képarchívum) James Ivory filmje komédiának nem elég vicces, alig vannak benne jó poénok Válás francia módra
