Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-22 / 68. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 22. Sportvilág 19 Élesedik a küzdelem a cseh bajnokságban. Látal (balra), a Bánik Ostrava csapatkapitánya próbálja elvinni a labdát Józsi György mellett - sikertelenül. A Slavia magyar légiósa ismét remekül játszott, a prágaiak idgenben verték meg a listavezető Baníkot, s ezzel már a második helyen állnak. (slavia.ez-felvétel) Külföldi labdarúgó-bajnokságok: ismét betalált a hálóba a csereként beállt Németh Szilárd Négy gólt kapott a Real Madrid! Pozsony. Angliában mind a három élcsapat győzött. Újabb rekordokat állított fel az Arsenal. Csehország­ban hazai pályán szenve­dett vereséget a éllovas Ostrava, meglepetésre ki­kapott Spanyolországban a Real Madrid. ÖSSZEÁLLÍTÁS Anglia Mindhárom dobogós csapat, az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United is győzni tudott, így nem változott a Premier League élcso­portjának állása, a listavezető Ágyúsok továbbra is őrzik kilenc­pontos előnyüket. A trió tagjai egy­formán hazai pályán diadalmas­kodtak középmezőnyben tanyázó riválisuk ellen. A listavezető fővá­rosiak beállították az angol élvonal szezonkezdetre vonatkozó veret­lenségi rekordját: 29 mérkőzés óta nem kaptak még ki, ilyen bravúros teljesítménnyel korábban csak a Leeds United (1973/74) és az FC Liverpool (1987/88) tudott rajtol­ni. Németh Szilárd ezúttal is csak cserepados volt a Middlesborough csapatában. A 76. percben lépett pályára és ismét gólt ért el! 29. forduló: Aston Villa-Black- burn 0:2, góllövők: Flitcroft (26.), Stead (36.); Chelsea-Fulham 2:1, g.: Gudjohnsen (7.), Duff (30.), ill. Pembridge (19.); Leicester-Ever- ton 1:1, g.: Bent (90.), ill. Rooney (75.); Liverpool-Wolverhampton 1:0, g.: Hyypiä (90.); Manchester Utd- Tottenham 3:0, g.: Giggs (30.), Ronaldo (89.), Bellion (90.); Middlesbrough-Birming- ham 5:3, g.: Mendieta (5.), Macca- rone (21., 45.), Southgate (30.), Németh (90.), ill. Forssell (23., 59.), Morrison (45.); Arsenal-Bol­ton 2:1, g.: Pires (16.), Bergkamp (24.), ill. Campo (41.); Newcast- le-Charlton 3:1, g.: Shearer (2., 77.), Jenas (35.), ill. Jensen (54.); Portsmouth-Southampton 1:0, g.: Ayegbini (68.). Csehország Nagyon szomorúan távozott a több mint 17 000 néző Ostravából: a Bánik hazai pályán szenvedett ve­reséget a Slaviától. Ha ma a Sparta legyőzi a Liberecet, az Ostrava elő­nye öt pontra csökken! „Annak el­lenére, hogy ma kikaptunk, úgy él­tettek minket a szurkolóink, mint­ha nyertünk volna. Nem baj, még mindig nagy az előnyünk!” - mondta a találkozó után Jan Las- tűvka, a Bánik kapusa. 22. forduló: Ostrava-Slavia 0:2, góllövők: Piták (17.), Hasler (90.); Zlín-Opava 0:0; Olomouc-C. Bu- déjovice 1:0, g.: Hudec (38.); Príb- ram-St. Mésto 1:0, g.: Otepka (74.); Jablonec-Zizkov 1:1, g.: Senkerík (25.), ill. Klimpl (90.); Teplice-Blsany 2:2, g.: Verbír (2.), Kuchar (35.), ill. Polodna (55.), Pudil (66.); Brno-Plzen 4:0, g.: Pa- canda (9., 24., 62.), Kroupa (44.). Németország Nagyon közel került a Werder Bremen a bajnoki címhez! Közvet­len ellenfelei, a Bayern és a Stutt­gart is csak remiztek, pedig a baj­nokság két leggyengébb csapatá­hoz látogattak! „Ennek ellenére még mindig van esélyünk a bajnoki cím megszerzésére” - nyilatkozta Felix Magath, a Stuttgart edzője. Is­mét gyenge formában futballozott a Bayern. Berlinben ugyan Makaay bombagólja után vezetett, de végül csak az egyik pontot szerezte meg. 25. forduló: FC Köln-Stuttgart 2:2, góllövők: Kringe (45.), Feulner (71.), illetve Meissner (28.), Scherz (72. - öngól); Dortmund- Frankfurt 2:0, g.: Ewethon (23.), Koller (80.); Rostock-Leverkusen 0:2, g.: Berbatov (58.), Babies (75.); Hertha-Bayern 1:1, g.: Mar- celinho (43. - 11-esből), ill. Maka­ay (8.); Kaiserslautern- Bochum 2:2, g.: Lokvenc (55., 64.), ill. Has- hemian (15.), Wosz (44.); Mön- chengladbach- Hamburg 3:0, g.: Strasser (61.), Svérkos (79.), Bro­ich (82.); Schalke-Hannover 2:2, g.: Mertesacker (63. - öngól), Sand (84.), ill. Brdarics (14., 71.); 1860 München-Freiburg 1:1, g.: Agosti­no (58.), ill. Coulibaly (10.); Wolfs- burg-Bremen 0:2, g.: Klasnic (75.), Micoud (85.). Olaszország Tovább menetel az AC Milan! Biztosan győzte le az anyagi gon­dokkal küszködő Parmát. 26. forduló: Udinese-Juventus 0:0; AC Milan-Parma 3:1, g.: To­masson (33., 52.), Sevcsenko (65.), ill. Gilardino (82.); Ancona- Internazionale 0:2, g.: Recoba (60.), Adani (70.); Bologna-Bres­cia 3:0, g.: Taré (39.), Nervo (70.), Signori (79.); Chievo-Siena 1:1, g.: D’Anna (68. - 11-esből), ill. Ven- tola (16.); Empoli-Sampdoria 1:1, g.: Rocchi (90.), ill. Belleri (18. - öngól); Lecce-Perugia 1:2, g.: Dal- mat (85.), ill. Brienza (13.), Di Lo­reto (60.); Modena-Reggina 1:2, g.: Kamara (49. - 11-esből), ill. Bo- nazolli (15.), Di Michele (45.). Spanyolország Ismét botlott a Real Madrid! A királyi csapat Bilbaóban hagyta a pontokat! így a bajnokság kimene­tele továbbra is nyílt! 29. forduló: Bilbao-Real Madrid 4:2, góllövők: Yeste (4L), Urzaiz (44.), Del Hor- no (75., 77.), illetve Raul (49., 62.); La Coruna-Murcia 1:0, g.: Capde- vila (40.); Ad. Madrid-Betis Sevilla 2:1, g.: Paunovics (51.), Torres (69.), ill. Joaquin (68.); Albacete- Valladolid 2:0, g.: Aranda (10.), Mikel (56.); Osasuna-Villarreal 2:1, g.: Reina (34. - öngól), Alva­rez (75. - öngól), ill. Riquelme (77.); Santander-Celta Vigo 4:4, g.: Alvarez (17. - 11-esből, 83.), Guerrero (39., 86.), ill. Milosevics (28., 72.), Mosztovoj (46., 61.); FC Sevilla-Malaga 0:1, g.: Salva (77.); Zaragoza-Espanyol 1:1, g.: Villa (21.), ill. Fredson (30.). Ausztria 26. forduló: Bregenz-Sturm 2:1; GAK-Admira 2:1; Matters- burg-Pasching 0:0; Rapid-Salz- burg 2:0; Kärnten-Austria 2:0 - az első gólt Kabát Péter lőtte. Belgium 27. forduló: Charleroi-Westerlo 3:1; FC Bruges-Heusden 3:0; Be- erschot-Anderlecht 1:0; Mons- Gent0:l; Genk-LaLouviere 1:1; St. Liége-St. Truiden 1:1; Lierse-Ant­werp 1:0; Lokeren-Cr. Bruges 0:2. Franciaország 28. forduló: Toulouse-Guin- gamp 0:0; Bastia-Le Mans 0:0; Bordeaux-Nice 1:1; Lille-Lens 1:1; Metz-Strasbourg 1:0; Monaco-So- chaux 1:1; Montpellier-Auxerre 1:0; Paris SG-Ajaccio 1:0; Lyon- Nantes 1:0. Hollandia 27. forduló: Groningen-Heeren- veen 0:0; Zwolle-Volendam 3:0; Eindhoven-Breda 1:1; Roda Kerk- rade-Tilburg 6:1; Nijmegen-Alk- maar 0:2; Feyenoord-Waalwijk 1:0; Ajax-Arnhem 5:0; Utrecht- Enschede 2:0; Roosendaal-Den Haag 0:0. Törökország 26. forduló: Gaziantepspor- Samsunspor 1:0; Diyarbakirspor- Besiktas 3:1; Konyaspor-Adanas- por 4:1; Galatasaray-Rizespor 1:2; Elazigspor-Ankaragücü 1:2; Genclerbirligi-Sebatspor 3:1; Is- tanbulspor-Malatyaspor 0:0; Trab- zonspor-Denizlispor 1:0. (at) Józsi György: gólpassz és sárga lap Ostrava. Ismét a Slavia kezdőcsapatában kapott helyet Józsi György, és ezúttal is csapata legjobbjai közé tartozott. Ezúttal eredeti posztján, balszélsőként lépett pályára, és a 17. percben beadása után Piták juttatta vezetéshez a Slaviát. Az első félidőben Józsi veszélyes beadásaival és egy remek lövéssel vétette magát észre gólpassza mel­lett, igaz, a 45. percben kapott egy sárga lapot is (ez azt jelenti, 3 sár­gája miatt nem lehet ott csapata következő bajnokiján), (nb.l.hu) RÖVIDEN Elber visszavágyik a Bundesligába Lyon. A Bayern München volt játékosa, Giovane Elber megbán­ta, hogy Bajorországból a francia labdarúgó-bajnokságba igazolt. „Hiba volt elhagynom Németországot” - mondta egy televíziós in­terjúban a brazil csatár, aki az előző szezonban gólkirály lett a Bundesligában. A dél-amerikai támadó tavaly nyáron szerződött az Olympique Lyonhoz, amely negyeddöntős a Bajnokok Ligájá­ban. „Félek attól, hogy nem tudom megszokni az itteni körülmé­nyeket” - vallotta be Elber, aki, elképzelhetőnek tartja, hogy ha­marosan visszatér a német bajnokságba, (mti) Dennis Bergkamp hosszabbítana London. Egy évet még szeretne eltölteni Londonban Dennis Bergkamp, az Arsenal labdarúgócsapatának holland játékosa. A 35 éves, veterán klasszis szerződése az idény végén lejár, de szívesen hosszabbítana a listavezető klubbal. „Szeretném még egy évig itt folytatni a pályafutásomat, ami a tizedik évemet jelentené az egyesü­letnél - mondta Bergkamp, aki 1995-ben érkezett a fővárosi együt­teshez. A 79-szeres holland válogatott Bergkamp 1998-ban és 2002- ben egyformán bajnokságot és FA Kupát nyert az Arsenallal. (mti) Meghalt egy Everton-szurkoló Leicester. Egy Everton-szurkoló életét vesztette, mert eltalál­ta egy zuhanó törmelékdarab, miközben arra várt, hogy beme­hessen a Leicester City stadionjába. A rendőrség azt állapította meg, hogy a viharos erejű szél okozta a balesetet. A Leicester City szóvivője útján részvétét fejezte ki az elhunyt drukker hoz­zátartozóinak. (mti) Megmenekült a csődtől a Leeds United London. Megmenekült a teljes csődtől a Leeds United, az angol labdarúgó-bajnokság patinás klubja, amely régóta súlyos pénz­ügyi nehézségekkel küszködik. A hitelezőkkel kötött, pénteken bejelentett egyezség szerint a Leeds United 100 millió fontnyi le­járt adósságából a magánhitelezőknek egyelőre 20 millió fontot fi­zetnek ki, 80 milliót pedig a vevő, az Adulant Force Limited nevű konzorcium átvesz. A Leeds United, amely egy-két évtizede még az angol futball egyik legjobban hangzó neve volt, az elmúlt né­hány évben súlyosan eladósodott, főleg játékosvásárlások és a já­tékosoknak kifizetett sztárgázsik miatt, jelenleg sereghajtó a Pre­mier League-ben. (mti) Tavaly Zidane kereste a legtöbbet a franciák közül Messze még a golfkirály MTI-HÍR Párizs. Tizennégy millió eurós jövedelmével Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatá­nak klasszisa volt tavaly a legjob­ban kereső francia sportoló. A L’Equipe Magazine című lap által nyilvánosságra hozott lista szerint azonban a 31 éves „Zizou” világvi­szonylatban csupán a 27. helyen végzett ezzel az összeggel, messze lemaradva a profi golf amerikai csillaga, Tiger Woods (83,3 millió euró) és a hatszoros Forma-l-es világbajnok német Michael Schu­macher (51,6) mögött. A francia rangsorban Zidane-t szintén egy futballista, az Arsenalt erősítő Thierry Henry követi 7,5 milliós bevétellel, míg a harmadik pozícióba a Fqrma-l-ben szereplő Olivier Panis' (5,8) került. A höl­gyek közül á női teniszezők világ- ranglistájának jelenlegi harmadik helyezettje, a tavaly 2,1 milliót kasszírozó Amélie Mauresmo vég­zett a legelőkelőbb helyen, de így is mindössze a 20. lett a francia ke- resefi listán. Zinedine Zidane (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents