Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-22 / 68. szám, hétfő
ARANY ÁSZOK LIGA Tavasszal még nem kapott gólt a Fradi 20. oldal II. LIGA Csallóközi sikerek a nyitányon 22. oldal 2004. március 22., hétfő 8. évfolyam 12. szám A Ferrari német pilótája pályafutása 72. győzelmét aratta (Reuters-felvétel) Forma-1, Malajziai Nagydíj: Baumgartner Zsolt célba ért ugyan, de nem elégedett Schumacher ismét tarolt Meghalt egy kisfiú Tragédia a raliversenyen Cádiz. Egy négyéves kisfiú életét veszette, három felnőtt pedig súlyosan megsérült egy spanyolországi raliversenyen, amikor egy autó a nézők közé csapódott. A tragédia a dél-spanyolországi Arcos de la Fronetera és Algar közötti útszakaszon történt. Az egyik versenyautó, eddig ismeretlen okból, lesodródott az útról és több szurkolót elgázolt, (mti) Cselgáncs: magyar sikerek Pálkovács olimpiai induló Rotterdam. A 66 kg-os Ungvári Miklós megnyerte a rotterdami A- kategóriás, egyben olimpiai selejtező cselgáncsversenyt, s ezzel már biztos ötkarikás résztvevőnek tekinthető. Az Európa-bajnok a múlt hét végén kvótát szerző 100 kg-os Kovács Antal után a második magyar dzsúdós, aki bebiztosította ötkarikás szereplését. Ugyancsak olimpiai induló a szlovákiai Pálkovács Zoltán, aki 100 kilósok között második lett Rotterdamban, csupán a döntőben kapott ki a német Jurackától. A 21 éves rimaszombati származású dzsúdós remek sorozatot produkált, két hete Budapesten győzött, múlt héten Prágában pedig szintén második lett. (mtí/sita) SPORTFOGADÁS A LOTO 12. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 2, 12, 22, 33, 48, 49; pótszám: 7. II. húzás: 2, 14, 15, 19, 26, 45; pótszám: 9. JOKER-szám: 211922. LOTO 5 a 35-ből: 8, 11, 20, 26, 30. A KENŐ 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 2,10,11,12,14,23, 25, 28, 32, 38, 39, 46, 48, 52, 53. 60, 64, 65, 70, 76. Vasárnap: 7, 14, 24, 25, 27, 32, 36, 42, 43, 45, 52, 54, 61, 62, 71, 73, 74, 75, 77, 78. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 12. játékhetének nyerőszámai: 24, 38, 45,48, 89; JOKER-szám: 879657. A HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 3, 4, 13, 35, 39, 44; pótszám: 17. (TXT, mti) Sepang. Michael Schumacher révén magabiztos Fer- rari-sikert hozott az 55. Forma-l-es világbajnokság második futama, a Malajziai Nagydíj. A hatszoros világbajnok német sztár pályafutása 72. diadalát ünnepelte. Baumgartner Zsolt (Minardi) a 16. helyen ért célba. ÖSSZEÁLLÍTÁS Michael Schumacher, a Ferrari hatszoros világbajnoka az idénynyitó után megnyerte a Malajziai Nagydíjat is, amelyen a magas hőmérséklet ellenére meglepően kevés kieső akadt, az autók jól bírták a kánikulát. A futam hőse azonban nem Schumacher, hanem Jenson Button volt. A BAR fiatal angol pilótája már a tesztidőszakban is előrukkolt néhány figyelemre méltó eredménnyel, s noha akkor sokan legyintettek, mondván, csak blöfföl a csapat, Button bebizonyította, hogy valóban számolni kell az istállóval. Melbourne- ben hatodik lett, hogy aztán Malajziában élete eddigi legnagyobb sikerét érje el: harmadikként futott be, így pályafutása során először (de feltehetően nem utoljára) felállhatott a dobogóra. A McLaren idénye ezzel szemben katasztrofálisan alakul, Kimi Rá- ikkönen a sepangi viadalt sem tudta befejezni motorhiba miatt, s David Coulthard is csak kettőt lépett előre a melbourne-i nyolcadik helyhez képest. A Williams sem lehet teljesen boldog, mert Juan Pablo Montoya ugyan második lett, de Ralf Schumacher motorhiba miatt idő előtt kényszerült kiszállni. A Toyota továbbra sem találja a ritmust, ismét csalódást okozott a da Matta, Panis duó, elismerés illeti viszont a Säubert: a Baumgartnernek beintő Mássá elcsípett egy pontot. Apropó, Baumgartner: a magyar versenyző elkormányozta a célig a Mi- nardit, de teljesen elégedett nem lehet: a célba érkezettek közül senkit sem tudott megelőzni, sőt, négy körös hátránya miatt a kiesett Sza- to Takumát is elé rangsorolta a számítógép (16. lett). Csapattársának, Bruninak három körös hátránnyal a 14. hely jutott. „Iszonyatosan elfáradtam, hiszen a nehéz időjárási körülmények mellett ezúttal az autó is szélsőségesen viselkedett. A csapatnál mindenki örül annak, hogy mindkét Minardi célba ért, hiszen ezzel a Bahrein- ben rendezendő nagydíj időmérő edzését tettük egyszerűbbé magunknak. Az ugyan nagyon sokat jelent, hogy célba értem, és egy teljes versenyen át szokhattam az autót, de titkon ennél sokkal jobb versenyben reménykedtem” - mondta Baumgartner Zsolt. Malajziai Nagydíj, végeredmény: 56 kör, 310.408 km - 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:31:07.490 ó (átlag: 204.384 km/ó); 2. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:31:12.512; 3. Button (angol, BAR-Honda) 1:31:19.058; 4. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:31:21.106; 5. Trulli (olasz, Renault) 1:31:44.858; 6. Coulthard (skót, McLaren-Merce- des) 1:32:00.588;...16. Baumgartner Zsolt (Minardi-Cos- worth) 4 kör. (mti, o-o) BAJNOKI PONTOKÉRT Kosárlabda Férfi Extraliga, az 1-6. helyért, 10. forduló: Nitra-Komárno 76:75 (27:40), a komáromiak legeredményesebb pontszerzői Kablar 20, Ridzon és Jurík 15-15; Lucenec-Handlová 105:90 (51:40); Levice-Svit 76:72 (43:50). 1. Lucenec 28 23 52416:2005 51 2. Svit 28 17 112301:1935 45 3. Nitra 28 17 112243:2125 45 4. Komárno 28 15 132242:2416 43 5. Handlová 28 14 142275:2367 42 6. Levice 28 10 182102:2259 38 A 7-10. helyért, 6. forduló: Prievidza-Kosice 63:86 (34:48); In- ter-Zilina 76:58 (45:31). 7. Inter 24 13 111815:1756 37 8. Kosice 24 12 121856:1802 36 9. Zilina 24 7 161762:2025 31 10. Prievidza 24 4 201682:2035 28 Kézilabda HIL, 27. forduló: N. Zámky-Presov 31:31 (12:17), SKP Bratislava-Hranice 23:22 (11:7), Hlohovec-Pov. Bystrica 28:26 (15:18), Secovce-Trnava 17:29 (10:15), Louny-Karviná 25:34 (15:17), Zubrí-Kostelec 31:35 (15:17), Frydek-Místek-Allrisk Praha 36:24 (10:12); Dukla Praha-Kosice 28:25 (13:12). A bajnokság állása: 1. Fr. Místek 27 21 0 6 872:69442 2. Presov 27 19 3 5 830:70141 3. Dukla 27 19 2 6 771:65340 4. Karviná 27 20 0 7 801:72840 5. Pov. Bystrica 27 17 1 9 778:642 35 6. N.Zámky 27 17 1 9 828:772 35 7. Allrisk 27 17 1 9 729:677 35 8. Kosice 27 17 1 9 789:767 35 9. Trnava 27 13 0 14 758:715 26 10. Kostelec 27 10 2 15 784:796 22 11. Zubrí 27 9 4 14 736:757 22 12. SKP 27 6 2 19 703:768 14 13. Hranice 27 6 1 20 726:82213 14. Louny 27 5 2 20 710:861 12 15. Hlohovec 27 5 1 21 587:841 11 16. Secovce 27 4 1 22 650:844 9 WHIL, 21. forduló: Michalov- ce-Cheb 32:22 (16:11), B. Bystri- ca-Bánovce 45:16 (22:4), Kuno- vice-Sal’a 16:29 (10:16), Vese- lí-Olomouc 18:29 (9:11), Surany-Partizánske 18:21 (9:13), Slavia Praha-Zlín 30:29 (13:17). 22. forduló (előrehozott mécsesek) : Michalovce-Kunovice 40:14 (20:5). Tóth 13 hazai gólt dobott, Olomouc-Cheb 37:19. A bajnokság állása: 1. Sala 21 20 0 1 687:422 40 2. B. Bystrica 21 17 1 3 596:419 35 3. Otomouc 22 15 3 4 614:497 33 4. Michalovce 22 14 2 6 654:544 30 5. Slavia 21 13 1 7 603:509 27 6. Partizánske 21 12 0 9 554:525 24 7. Zlín 21 8 3 10 499:491 19 8. Bánovce 21 6 3 12 521:660 15 9. Surany 21 6 2 13 493:602 14 10. Veselí 21 4 0 17 402:558 8 11. Cheb 22 3 1 18 423:574 7 12. Kunovice 22 2 0 19 405:656 4 A Chebtől a bajnokság végén két pontot levonnak! Röplabda Férfi Extraliga, playoff-negyed- döntő, második mérkőzések: Presov-Zilina 3:2 és 3:1, az állás: 2:0; Zvolen-Humenné 3:0 és 1:3, az állás: 1:1. A 7-10. helyért, 1. forduló: N. Mesto n/Váhom-Du- bová 3:0, Stará Eubovna-STU Bratislava 1:3. (ie) Jégkorong ST Extraliga, rájátszás: egyenlített a Slovan Botrányba fulladt a hajrá SITA-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hétvégén folytatódott a Jégkorong ST Extraliga elődöntője. Szombaton a Slovan magabiztos győzelmet aratott, vasárnap viszont kiegyenlített küzdelmet láthatott a nyolcezer néző. Szombati mérkőzés: SLO- VAN-ZVOLEN 8:2 (2:1, 4:1, 2:0), gólütők: Kul’ha (2., 29.), Pavlicko (9.), Vlk (26.), Skoliak (36.), Macho (37.), Lazo (46., 47.), ill. Ci- bufa (15.), Skuta (39.). Játékvezető: Országh, 8200 néző. Kiállítások 13:14, emberelőny kihasználása 4:1. Ideges légkörben zajlott a találkozó, főleg a második harmadban szabadultak el az indulatok, gyors egymásutánban kerültek a bün- tetőpadra a zólyomi hokisok, akik 22 mérkőzés után szenvedtek újra vereséget. Kis híján a lelátón is botrány tört ki, a hazai szurkolók csetepatét kezdeményeztek a zólyomi csapatot elkísérő ötven drukkerrel, s végül a biztonsági szolgálat embereinek kellett közbelépniük. Vasárnap: SLOVAN-ZVOLEN 5:3 (0:1, 2:2, 3:0), gólszerzők: Visnovsky (26.), Kulha (34.), Pavlas (42., 45.), Macho (52.) ill. Ha- rabin (13., 40.), Cibul’a (21.). A négy győzelemig tartó párharc állása: 2:2. Sokkoló jelenetek játszódtak le a mérkőzés után: Martin Mráz, a zólyomiak cserejátékosa megtámadta Rudolf Lauff játékvezetőt, és ököllel többször is megütötte. Az elődöntő kedden Zólyomban folytatódik. A rájátszás másik ágán a trencséni Dukla már bejutott a fináléba, miután 4:0-ás összesítéssel bizonyult jobbnak a HC Kosice együttesénél. Női kézilabda Bajnokok Ligája: kiesett a Fradi Elődöntőben a Dunaferr MTI-HÍR Dunaújváros/ Slagelse. Kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Dunaújváros, a Ferencváros azonban hétgólos vereséget szenvedett a dán Slagelse otthonában. DUNAFERR-PODGORICA (szerb-montenegrói) 29:24 (16:11); legjobb dobók: Nagy 8, Radulovics, Ferling 7-7, Kindl 4, illetve Kolako- vics 6, Knezevics 5. Továbbjutott: a Dunaferr, kettős győzelemmel, 60:50-es összesítéssel. A Dunaújváros ellenállhatatlanul játszott, és a hajrában már igazi „örömkézilabdát” mutattak be. A Dunaferr a két mérkőzés alapján semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy sokkal jobb riválisánál, és egyik fő esélyese a legrangosabb európai kupának. SLAGELSE-FERENCVÁROS 32:25 (19:8). Továbbjutott: a Slagelse, 60:55-ös összesítéssel. A lelkes magyarok tíz percig jól tartották magukat, aztán elhúzott a Slagelse. A Ferencváros az első találkozón erőn felül teljesített, most viszont a rivális igazolta félelmetes hírnevét. Az EHF Kupában elődöntős lett a Győri Graboplast ETO KC, miután a negyeddöntő hazai visszavágóján 29:23-ra legyőzte a dán GOG Gudmét (összesítésben 55:51). Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda KEK-től a Vác, miután a negyeddöntő hazai visszavágóján 30:26-ra kikapott az osztrák Hypo Niederösterreich csapatától, s így 60:41-es összesítéssel az osztrákok jutottak tovább. SPORTHÍRADÓ ♦ Rövidpályán világcsúcsot állított fel 1:04.79 perccel a női 100 méteres mellúszásban Tara Kirk, az Egyesült Államok egyetemi bajnokságán. ♦ Remák Zoltán (ZP Sport Podbre- zová) összesítésben a 12. helyen zárt a Miklós királyról elnevezett ötnapos nemzetközi kerékpárversenyen Szerbia-Montenegróban. ♦ Az etióp Kenenisa Bekele nyerte a férfiak rövid távját, a 4 km-t a 32. mezeifutó világbajnokságon, Brüsszelben. A nők hosszú távján, 8 km-en hatalmas meglepetésre az ausztrál Benita Johnson győzött. ♦ Elválik feleségétől Marcelo Ríos chilei teniszező: az egykori világelső három éve vette el Giuliana Sotelát, s a házasságból egy kislányuk született. ♦ A spanyol Oscar Freire nyerte meg a 95. Milánó-San Remo kerékpárversenyt, az országúti Világkupa nyitó viadalát. A második helyen a német Erik Zabel, a harmadikon az ausztrál Stuart O’Gready végzett. ♦ Az első helyen kiemelt Roger Fe- derer és Tim Henman (9.) jutott be az Indian Wellsben zajló 2,8 millió dolláros férfi tenisztorna döntőjébe. A svájci klasszis három játszmában, óriási küzdelemben 4:6, 6:3, 6:4-re győzött a hazai közönség kedvence, Andre Agassi ellen, míg a britnek jóval könnyebb dolga volt a grúz Irakli Labadzéval (6:3,6:2). ♦ A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) fegyelmi bizottsága tíz hónapra eltiltotta Szimona Pejcsevát: a háromszoros világbajnok bolgár versenyző szervezetében egy augusztusi ellenőrzés során a tiltólistán szereplő furoszemid jelenlétét mutatták ki. ♦ NBA-eredmények: Washing- ton-Atlanta 94:84; Toronto-Chicago 91:96; NY Knicks-New Jersey 79:65; Cleveland-Utah 88:97; In- diana-Sacramento 92:94; New Or- Íeans-Seatúe 80:91; Detroit-Denver 94:75; Dallas-Boston 120:104; Phoenix-Minnesota 80:93; LA La- kers-LA Clippers 106:100; Golden State-Houston 90:84; Miami-Phi- ladelphia 101:69; AÜanta-Utah 81:87; Memphis-Indiana 99:95; Chicago-NY Knicks 87:81; San An- tonio-Boston 103:87; Phoe- nix-Milwaukee 123:111; Port- land-Orlando 92:73.