Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-22 / 68. szám, hétfő
8 Magyar glóbusz - hirdetés UJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 22. Gondoljuk meg alaposan, vonatra szállunk-e Ungváron Kálvária a vasútállomáson A temesvári gyermekklinikán áldatlan körülmények uralkodnak, most hamburgi segítségben reménykednek Káposztaleves és piszkos lepedő KÁRPÁTALJA Ungvár. Aki mostanság vasúton szeretné megközelíteni a megye- székhelyet, igyekezzen idejében részletes információt kérni arról, mikor indul a vonata, hová érkezik, és főként mikor. Ungváron ugyanis új vasútállomás épül, és e nagyszabású vállalkozás miatt március elsejétől a teljes vasúti menetrend megváltozott. Az Ungvár- ra közlekedő vonatok száma megritkult, a Munkács, Beregszász irá- nyából'érkező szerelvények némelyike csak Csapig közlekedik, vagy másfél óra várakozás után indul tovább onnan a megyeszékhelyre. Március első napjaiban meglehetősen nagy volt a káosz a vasút háza táján. Volt, aki Bátyúban hajnalban rendben felült az Ungvárra közlekedő vonatra, melyről Csapon kiderült: mégsem 10 órakor, hanem 11.30-kor ér a célállomásra. Ungváron aztán újabb meglepetés várja az utazókat: az ideiglenes állomáson ugyanis hiányoznak a peronok, gyakorlatilag a nyílt pályán kell le- és felszállniuk a kocsikra. Akik mit sem tudnak a nagy ungvári fejlesztésről, a vonatállomásra érve meglepődve tapasztalják, hogy az állomásépületet deszkakerítés és drótsövény veszi körül, jegypénztárul pedig egy háromablakos pléhbódé szolgál. „Információ” - olvasható az egyik ablak vasrácsai között, és mellette egy szerény papírfecni: szóbeli információ - 85 kopijka, írásbeli információ - 75 kopijka. Az ablak mögött ülő informátornak rendben bemutatkoztunk, s olvasóinkra hivatkozva kértük az új menetrendet. A válasz: „Mi az, nem lát?! A bódé falán minden ki van írva, olvassa el vagy írja át, ha úgy tetszik, egyebet nem mondhatok!” Fizetnünk viszont nem kellett... A hirdetményekből valóban kiderült (persze csak ukrán nyelven), hogy az állomásépület átépítése miatt március 1-jétől új menetrend van érvényben. A menetrendet valóban bárki elolvashatja, már ha látja az apró betűs kiírást. Arra vonatkozóan viszont, hogy mégis hol lehet felülni a Csap és Munkács irányába közlekedő vonatokra, semmilyen írásbeli tájékoztatást nem találtunk. Végül egy vasutas igazított bennünket útba, hogy csak menjünk egyenesen a sínek mentén, majd a következő kék pléhbódénál várjunk türelemmel a vonatunkra. A kijelölt úton tolató mozdonyok, működő emelődaruk és dühös vasutasok mellett baktattunk. Az ideiglenes megállóra a Borogyin utca végén találtunk rá, az úgynevezett „részeg” piacnál. Itt valóban egy kék bódé fogadja az utasokat. Mivel este volt és világítás hiányában sötét, bár ki volt függesztve a menetrend, elolvasni mégsem lehetett. A telefonon elért utasszolgálatnál kérdésünkre elmondták, minden helyközi vonat valamennyi kocsijában hirdetmény tájékoztat a menetrendváltozásról és a továbbutazási lehetőségekről, míg a vasútállomásokon, valamint a vonatokon a kalauzoknál lehet informálódni az útirány, a menetidő és egyéb kérdésekben. Ha a gyakorlatban a vonaton utazók mégis mást tapasztalnak, az nem a véletlen műve. Még tavaly szavát adta a temesvári polgármester, és azt mondta: olyan gyermekklinikát csináltatok én nektek, hogy még az amcsik meg a japánok, meg - úgy általában - az egész fejlett kapitalista világ csodájára jár majd. Persze nem így lett, pontosabban sehogyan sem lett. ERDÉLYI NAPLÓ Mi több, amikor a tervbe vett átfogó munkálatok elvégzésére leszerződtetett építkezési cég munkaruhás faltörö szakijai megjelentek a porondon, nemhogy magasodni, hanem egyenesen omladozni kezdett az immár egy évszázados ingatlan tartószerkezete. Először az első emelet mennyezete szakadt be, súlyos elemei rázuhantak az idegsebészeti részleg betegágyaira, aztán a főhomlokzatról tűntek el szépen sorban a frízek, a stukkók és az egyéb szecessziós díszek. Mára már a Seiler Antal által megalapított intézet előtti park ékessége, a gyermekét szorongató asszonyt ábrázoló kecses szobornak is csupán a hűlt helye tekinthető meg a sárból szinte ki sem látszó robusztus emelő- szerkezetek, oligofrén darukezelők és ocsmány pléhbarakkok alatt fulladozó telken. Szóval az épület a hormonzavarban szenvedő ötvenesztendős nagylányhoz hasonlóan egyre fel- ismerhetetlenebb formátumokat ölt. Belvárosi zóna lévén, teljesen véletlenül vetődtem arrafelé, a hiba tehát kétségkívül bennem keresendő (minek járkálok folyton ott, ahol nincs mit keresnem?). Mert ha történetesen nem ejtem utamba a nem tudom, milyen megfontolásból Mária királynénak elkeresztelt placcot, fejfájás nélkül úszom meg azt az epizódot, amely semmiképp sem kerülheti el az Unokáink sem fogják látni című, rendkívül tanulságos, ám kevéssé népszerű televíziós műsor készítőinek a figyelmét. Az esetnek sommás a csattanója, hisz a városrombolási projekt eme fejezetének félmillió euróra becsült kiadásait a hamburgi tartományi parlament finanszírozza. Azaz ugyanaz a náció döntöget jelenleg vállvetve a múlt maradványainak teljes kiirtásán fáradozó hatóságok vezényszavára, amely hazát és otthont hátrahagyva a 18. század viharos-zavaros évtizedeiben „létrehozta” a Bánságot. És talán az elprédálható anyagi forrásokban bővelkedő mecénás még azt sem tudja, mihez adta a beleegyezését, miféle ördögi tervre költi el a németországi adófizetők pénzét. Mert a pontosságukról, maximalizmusukról nevezetes germánok azt hiszik, Romániában is a tisztességeseké a világ, az érdem, a glória. Ezzel együtt Wilhelm Koch, a hamburgi Románia Jövője - a temesvári Gyermekklinika Egyesület társelnöke 1994 óta lélegzetvételnyi szünet nélkül fújja temesvári partnerei nótáját. Koch fenntartja, hiteltelen az a kórház, amelynek csupán a külseje mutatós, patikájában pedig még az algokalmin is hiánycikk. Épp ezért a tisztségviselő vagy segítünk, vagy nem segítünk alapon kieszközölte, hogy a hamburgiak az elfekvő műszerállományának a korszerűsítésében is részt vegyenek. A nagyobb siker érdekében a keresztény szellemiségű Koch modern gyógyászat címén a kezelések során bizonyos gázokat is beverne, azt állítva, kezdeményezése valódi szenzáció lenne, hisz efféle medicinát az országban még sehol sem alkalmaztak. Amíg azonban a politikus grandiózus ödetei megvalósulnak, a betegek az egykori gyermekfogászati klinika szalonjaiban gombfocizhatnak a javulásukat felgyorsító pirulákkal. Tessék csak elképzelni százhúsz jajgató gyermeket néhány négyzetméternyi homályos lyukban! Tucatnyi balesetet követően a tömegnyomort a dokik is észrevették, megoldásként pedig kitessékelték az utcára a hasfelmetsző kés alól alighogy kikerült kicsinyeik mellett bábáskodó szülőket. Az így eltávolított mutterek anyai szerete- tüktől vezérelve a környékbeli szállodákban béreltek szobát, kiszorítva onnan a külföldi vendégeket, amiből szintén cirkusz lett. Nem sokkal később Dr. Simion Surdan, a Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője is megjelent a helyszínen, aktatáska helyett azonban a kezében rongyot és fertőtlenítőszereket szorongatott. A szimpatikusnak mutatkozó főmufti arról akarta meggyőzni a meggyőzendő, egyébként fölöttébb és megalapozottan nyugtalankodó felnőtteket, hogy az eseményeket teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja. „Ne féljenek, elpusztítjuk a vírusokat, megelőzzük a ragályos kórok elterjedését” - hajtogatta. Végül a klinika tehermentesített gazdasági igazgatója, Mihaela Painioara is felemelte a szavát. A páncélszekrény őre női státusához méltóan a táplálkozás terén felmerült zavarokra kívánt rávilágítani. Mint mondta, egyelőre a konyhát nem költöztetik el, változások csak a disztribúció módszertanában következnek be; szakácsaik ugyanis ezentúl nem a hordágyakra fogják felpakolni a savanyú káposztalevessel teli hordókat, a napi kaja azon melegében a mentőautó fedélzetére kerül - ilyetén módon szállítják majd a muníciót a Béga- parti világ-város egyik sarkából a másikba. A lelkiismeretes Painioara helyénvalónak tartja a parancsot, miszerint ugyanabba a masinába csúsztatják be a mosodába továbbítandó szennyes ágyneműt, a megyei krematóriumban elégetendő véres vattát, a piszkos bugyit, a leokádott hálóinget. Mert Painioara - akárcsak a doktorokból álló stáb többi tagja - egyetlen dolgot csinál: örvend az észak-német pénznek. A hamburgiak a műszerállomány korszerűsítésében is részt vesznek. Mire képesek az érzékszervek Valóban eléggé kihasználjuk nyelvünket? orange Milyen lehetőségei vannak memóriánknak? P róbálja meg felbecsülni, milyen messziről látná meg a gyertyafényt! Milyen messziről azonosítaná a mobiltelefonjára érkező, üze- netet jelző hangot? A szakemberek szerint egy egészséges ember szeme már 48 kilométeres távolságból észleli a gyertyafényt. A karóra ketyegését 6 méteres távolságból kellene meghallanunk. Egy kávéskanálnyi cukor ízét 8 liter vízben feloldva is éreznünk kellene. Egyetlen csepp parfümöt akkor is meg kellene éreznünk, ha hat helyiségben permeteznék szét. Még egy olyan könnyű érintést is meg kellene éreznünk, amit a légyszárny okoz, ha bőrünkre esik. Hihetetlennek érzi az ilyen fokú érzékenységet? Pedig elérhető, sőt, fokozható is. Ha eleget gyakorlunk, és megtanuljuk jobban kihasználni képességeinket. A szlovák kisszótár 60 ezer szót tartalmaz. Egy átlagember ebből 10 ezret használ. Eszébe jutott már, mi lenne, ha az összes szót ismerné? Sokkal színesebben és pontosabban fejeznénk ki magunkat. Sokkal hamarabb jutnánk egyezségre, köny- nyebben megértetnénk magunkat. Senkinek sem kellene kutatnia emlékezetében, nem kellene bonyolultan köA számítógép hihetetlen dolgokra képes. Segít dallamokat komponálni, besegít a vizsgáknál, sőt még bókolni is. Képes előrejelezni az időjárást, felállítani bonyolult matematikai képleteket, saját filmet készíteni. Gondolja, hogy az Ön szögletes, szürke segédje nem képes erre? Harminc évvel ezelőtt egy számítógép félmillió operációt végzett el egy másodperc alatt. A legjobb mai számítógépek ennyi idő alatt 40 billió operációra képesek, és lehet, hogy az otthoni vagy munkahelyi gépe gond nélkül veszi a milliárdos határt. rülírnia a dolgokat vagy jelenségeket. Nem keletkezhetnének ellentétek, ami mostanság mindennapos, a homályos megfogalmazás miatt. Világunk gazdagabb volna, mert sok olyan dolgot észlelnénk, amelyek mellett eddig elmentünk. Mindezt megkaphatnánk, csak jobban kellene ismernünk nyelvünket és az általa kínált lehetőségeket. Ez aztán a gyorsaság! És a memória? Ha úgy döntene, egy könyvtárat telepít számítógépébe, legalább 20 millió könyvet lenne képes tárolni. Mégis nagyon sok ember használja még ma is a számítógépet az írógép javított változataként. A számítógépek sokkal többre képesek. Ha jobban ki tudnánk használni, hogy más berendezésekkel is összeköthetők, szí- nesébbé tehetnénk, sőt meg is sokszorozhatnánk lehetőségeinket. Miért ne használnánk ki teljes mértékben az adott lehetőségeket? N éhány tudós szerint az emberi agy kapacitása korlátlan. Ezt bizonyítják az olyan rendkívüli emlékezőtehetséggel megáldott emberek, a mnemonikusok, akik képesek hihetetlenül hosszú számsorokat is megjegyezni. Míg a legtöbb ember első hallásra úgy 7 szót vagy számot jegyez meg, egy bizonyos Se- resevszkij úr állítólag több mint százat jegyzett meg - és még 15 év múlva is emlékezett rájuk. Több szakember hangsúlyozza, hogy a jó memória nem a különleges emberek kiváltsága, hanem csak gyakorlat kérdése. El tudja képzelni, hogy notesz nélkül képes pontosan megjegyezni, melyik kollégája mit mondott a reggeli értekezleten? El tudja képzelni, hogy pontos áttekintése van arról, kedvenc sajtja mennyibe kerül öt különböző üzletben? Mindenki javíthat emlékezőtehetségén. Elég lenne jobban, minél tágabb területen kihasználni agyunkat. Milyen lehetőségeket rejt a számítógép? (IP 1563
