Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-18 / 65. szám, csütörtök

26 Szülőföldünk

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 18.

„Hiába írtam meg ezt, mert a gyár vezetősége mindent kibeszél, tagad! Az ő szavuk szent, mi csak munkások vagyunk. Ennyit erről, megyek inkább munkát keresni”

Ad: Mi zajlik a gútai kábelgyár falai között?

„A gyárral korábban semmi probléma nem volt”

(Vas Gyula illusztrációs felvétele)

A múlt héten csütörtökön megjelent Mi zajlik a gútai kábelgyár falai között? című riportunkban leírtakkal kapcsolatban a gyár több munkása is levélben foglalt állást. Leveleiket lényegesebb tartalmi változtatások nélkül és - kérésükre - névtelenül közöljük. Természetesen, szerkesztőségünk a gyárvezetés állásponténak is szívesen teret ad.

OLVASÓI LEVELEK

A Új Szó Szülőföldünk mellékletében megjelent „Mi zajlik a gútai kábelgyár falai között?” című írásra szeretnék reagálni. Eddig nem is fordult meg a fejemben, hogy írjak valamelyik újságnak az itt történtekről. Mivel most ezt más megtette helyettem, kötelességemnek érzem, hogy én is hozzászóljak a dologhoz. Sajnos, nem tehetem meg, hogy vállaljam a nevemet, így anonimként írok. Egy éve dolgozom a kábelgyárban. Ez nem tűnik soknak, de higgyék el, úgy érzem, mintha már évtizedek óta itt dolgoznék. Fiatal korom ellenére rendszeres látogatója vagyok a körzeti orvosnak, mivel a gyárban lévő kimondhatatlan, óriási terror, idegesség miatt tönkrement a gyomrom. Az első három hét alatt tizenöt kilót fogytam. Depresszió kerülgetet folyton, éjjel nem tudok aludni, így vagyok kénytelen munkába járni.

Ezzel a gyárral régebben nem volt semmi probléma, körülbelül két éve kezdődött ez az óriási elnyomás. A régi munkások (mert ilyenek is vannak, igaz, csak kevesen; én körülbelül tíz ilyen „öreg” melóst ismerek) még emlékeznek rá, amikor emberien bántak velük. Normális körülmények között két vagy három műszakban kellett dolgozniuk, fizetésük elég volt a megélhetéshez. Jelenleg 9300 korona alapfizetés szerepel a szerződésemben. Az én beosztásomban van úgynevezett prémium is, ez ezer koronát jelent havonta. Ezt a jutalmat csak az érdemli meg, aki

nem hiányzik a munkából és átlagon felüli teljesítményt nyújt. Na, meg csak az, akinek a „képe” tetszik a műszakvezetőnek. Az egy év alatt soha nem kaptam meg ezt a prémiumot, miközben óriási erőfeszítéseket fejtettem ki. A gyárban megfordult gútaiak körülbelül nyolcvan százalékát ismerem, és még egy ember sem dicsérte azt. Vannak egész jó pozíciók, de sajnos, azokba csak a főnökök rokonai és azok az emberek jutnak be, akiknek elég nagy a nyelvük. Tehát kegyetlenül kell „nyálaskodni” ahhoz, hogy itt normális munkát találjon valaki.

Nem akarom pazarolni a drága idejüket az én véleményemmel, hiszen tudom, hiába mondom el önöknek az itt történő dolgokat - úgysem lesz jobb, csak rosszabb. Korábban már odáig fajult a dolog, hogy mindenkit kidobnak, aki nem tetszik a „főnököknek”. A „főnökök” alatt értem azokat a mestereket, műszakvezetőket stb., akiknek néhány esetben még nyolc általános osztályuk sincs. Nem egy szalagvezetőt ismertem, akinek sem érettségije, sem inasiskolája nem volt. Jelenleg már normális dolognak számít, amikor egy agresszív szalagvezető, akinek semmi iskolája nincs, kidob egy diplomás embert, mert nem tud bent maradni 16 órás műszakra, amit akkor mondanak meg, mikor már hazamennének az emberek. Normális dolognak számít, amikor műszak végén az emberek sorban telefonálnak haza, hogy nem engedik el őket, így a családjuk hiába váija őket. Nekem szerencsére még nem volt ilyen problémám, de nagyon sajnálom azokat az embereket, akik kénytelenek engedni az itt lévő terrornak.

A cikkben szereplő Michalec János úrról még soha nem is hallottam, így eszembe sem jutna, hogy neki szóljak a problémámról. És nem is hallottam, hogy lenne a gyárban alkalmazotti tanács! Amikor a német tulajdonosok itt járnak, én is látom, hogy a munkát teljesen lelassítják a főnökök.

Természetesen, engem is többször figyelmeztettek, hogy ha problémám van, azonnal mehetek haza, több százan vannak a helyemre. Végig kellett néznem, ahogy ok nélkül kidobálták azokat az intelligens embereket, akik tökéletesen értettek a munkájukhoz, és helyettük olyanokat vettek fel, akik nem akarnak és nem is tudnak dolgozni, mert sajnos, annyi eszük sincs, hogy megértsék az itt lévő dolgokat. Már csak némán figyelek és a barátaimmal nevetek azokon az embereken, akiket minden hétfőn felvesznek. Az a legrosszabb az egészben, hogy még szép is lenne, hogy felveszik a sérült embereket is, csak az a probléma, hogy épek helyett veszik fel őket, és ezeket is néhány hét után kidobják majd.

Stanislav Sma igazgató úrról az a véleményem, hogy mindkét szemét becsukja, csak menjen a munka. Mert sajnos, az óriási terror, a megfeszített munka és gyorsaság miatt rengeteg selejtes kábelköteget gyártunk. Amikor probléma van, jönnek a németek, és az itteni vezetők azt mondják nekik, hogy az emberek nem dolgoznak rendesen. Ilyenkor fizetéslevonás van, és elbocsátás, hiszen van még rengeteg ember, aki még kevesebb pénzért is elvállalja a munkát. Aki visz- szaszól, repül. Mellesleg én még egyszer sem láttam olyasmit, hogy

valamelyik munkás ok nélkül felemelte volna egy kicsit is a hangját. Nem igaz, hogy a munkások nehezen kezelhetőek, azért kell velük csúnyán beszélni. A munkások sokkal intelligensebbek, mint a vezetők. Ezt garantálom önöknek. Az én főnököm egy idegbeteg, vékonyka, kegyetlenül gyenge elméjű emberke, akit a nagyfőnökök folyton idegesítenek, így ő az embereken tölti ki a dühét. Többet nem írok, mivel időm és idegzetem sincs erre, mert amint a gyárra gondolok, reszket a gyomrom és hasmenés kapkod! Rengeteg történetet tudnék mesélni az egy év alatt látott és hallott dolgokról, de szerintem nincs értelme, inkább keresek egy normális munkahelyet. Mellesleg a gyárból egyszerre több százan mennek át folyton a dél-komáromi Nokia gyárba, ahol öszzehasonlíthatatlanul jobbak a feltételek. Amint valaki munkahelyet tud intézni a Nokiában, azonnal átmegy. Nemrég tanúja voltam egy gyűlésnek, ahol a főnök megkérdezte a munkásokat, hogy ha jobban fizető munkát találnának vagy felvennék őket a Nokiába, át- mennének-e oda dolgozni. Aki azt mondta, hogy persze, elmenne innen, ha több fizetést ajánlana valaki, azt áthelyezték rosszabb munkára. Kérdem, normális dolog ez? De szerintem hiába írtam meg ezt, mert a gyár vezetősége mindent kibeszél, tagad! És az ő szavuk szent. Mi csak munkások vagyunk. Ennyit erről, többet nem írok, megyek inkább munkát keresni. Remélem, azért valamit el tudnak érni, de nem hinném. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Tisztelettel: egy szerencsétlen munkás a gútai kábelgyárból (Név a szerkesztőségben)

0 0 0

A március 11-i lapban megjelent egy cikk a gútai kábelgyárról. Ehhez szeretnék hozzászólni. A hölgy, aki két hetet dolgozott a gyárban nem az egyetlen aki két hét után otthagyta a vállalatot. Én hat éve dolgozom a „gettóban”. Azt, hogy elégedett vagyok, nem mondhatnám, de sajnos, egyelőre nincs más választásom, kussba kell vágnom magam, ha nem akarok egyik napról a másikra az utcára kerülni. Sajnos, pár alapvető adat kimaradt a cikkből, éspedig: Klein Géza a gútai kisegítő iskolában végezte el a nyolc általános osztályt, más iskolai végzettsége nincs. Ez a tény magáért beszél, magára valamit is adó cég ilyen emberből nem csinál középkádert (és főleg nem műszakvezetőt). A többi kisfőnök iskolai végzettsége se magas. Lehet, hogy az igazgató úr nem akart hazudni azzal, amikor azt állította, hogy a termelés nincs lelassítva, ha látogatás van a cégnél. Sajnos, ő csak egy bábfigura a vállalatnál, a tényleges vezetők a helyettesei, ők úgy verik át az igazgatót, ahogyan akarják, az összes dolgozó sorsa az ő kezükben van. Arról pedig, hogy mennyi munkás hagyja ott a céget, hadd adjak információt: a belépő dolgozók személyi számot kapnak, a szám jelenleg körülbelül 7500 körül van, ami azt jelenti, hogy a hét év alatt már egy teljes munkásgárda kicserélődött. Az lehet, hogy jelentkező van elég, de szerintem nem mindegy, hogy mennyit kell nekik utazniuk munkába jövet. Azt tudni kell, hogy 12 autóbusz hordja a dolgozókat körülbelül hat irányból: Dunaszerdahely, Vágsellye, Érsekújvár és a többi, pedig a munkások 60 százalékát helyben lehetne szerződtetni, nem kellene 50 kilométeres körzetből. Ezt csak azért írom, mert mióta válogatatlanul felvesznek bárkit, minden hónapban a fizetésnap és az ebédjegyek kiosztása után 20-50 szekrényt törnek fel az öltözőben naponta. Ha

figyelembe vesszük, hogy Gúta városának 11500 lakosa van, el lehet képzelni, milyen híre van a cégnek. Lehet, hogy ez is csak egy elégedetlen dolgozó megnyilvánulása, de hogy egy alapvető gazdasági elvet említsek: elégedett dolgozó - kimagasló eredmény.

Utóirat: Nem vagyok elégedett, akárcsak a többi ember, akinek van egy kis méltósága. Nem akarok a cégnek rosszat, de a német vezetés végre rájöhetne, hogy eredményeket csak úgy lehet elérni, ha a fent említett elvet betartják. Azt, hogy a cégnek vannak elégedett alkalmazottai, nem tagadom, de csak azok a fiatalok, aki még a szüleiknél laknak, vagy azok az idősebb dolgozók, akiknek csak pár évük van nyugdíjig, esetleg azok a családok, ahonnét mindkét szülő és esetleg a gyerek is itt dolgozik. A többi „elégedett” csak addig elégedett, míg valami be nem üt, például nagyobb javítás, temetés stb. Hogy beszéljünk a fizetésről is: a szalagmunkás alapbére 9000 korona bruttó, ehhez hét korona éjszakai pótlék és 1200 korona mozgóbér, ami általában 0 korona, esetleg a túlóráért járó pénz, ami nettó maximum 7200 korona, hogy ne a túlórával megkeresett tízezer koronás fizetést kapjuk, mert örökké senki sem akar túlórázni, hanem esetleg egy kirándulás vagy egy hosszú hétvége örömeit szeretné élvezni a családdal. Méghogy törvényes keretek között végzett túlóra: egyes részlegeken (EPT, DPT...) három hónap alatt kimerítik az évi 150 órás keretet, itt a vagy jősz, vagy mehetsz érvényes. Az étkezdéhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni: a menü 77 korona, a napi ebédjegy értéke 50 korona.

Nagyon örülnék, ha végre megjelenne az igazság arról, ami a kábelgyár falai között folyik. Akkor talán nekünk, egyszerű melósoknak is jobb lenne a közérzetünk, és talán kapnánk olyan fizetést, amely legalább egy kicsit megfelel az elvégzett munka értékének. A cég minőségpolitikája szerint mindenki felel a munkájáért. Hogy feleljek nyolcezer koronás fizetéssel egy milliós autóért?

Kérem, segítsenek!

Tisztelettel: egy állandó olvasójuk (Cím és név a szerkesztőségben)

„Aki munkahelyet tud intézni a Nokiában, azonnal átmegy.”

Fodor Attila: „Vagy folytatjuk az érzelmi alapú oktatáspolitikát, figyelmen kívül hagyva a realitásokat, vagy szakmai alapon közelítjük meg a problémát”

Komáromi járás: kevesebb gyerek, de több a magyar óvodás és iskolás

V. KRASZNICA MELITTA

Komárom. A Komáromi járásban a gyermekek csupán 52 százaléka látogat magyar nevelési nyelvű óvodát, miközben a lakosság 70 százaléka magyar nemzetiségű. Magyar tanítási nyelvű alapiskolába a diákok 59 százaléka jár, ám biztató, hogy tavaly ősszel az új elsősök 69 százaléka magyar iskolába került. Igaz, a tanulók száma ebben a régióban is egyre csökken.

A március elején megrendezett IX. Komáromi Pedagógiai Napokon Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója ismertette annak a felmérésnek az eredményét, amelyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Központjával közösen végzett a járás polgár- mesterei, valamint az alapiskolák és óvodák igazgatóinak körében. A kérdőívet Fodor Attila úgy állította össze, hogy a puszta számok, statisztikai adatok rögzítésén kívül képet adjon az önkormányzat

és az oktatási intézmény kapcsolatáról, arról, hogy a pedagógusok milyen mértékben veszik ki részüket a település irányításából, van-e az adott településnek fejlesztési terve, azon belül oktatásfejlesztési fejezete stb.

A beérkezett válaszokat értékelve több tanulság is leszűrhető. Elsőként az, hogy a pedagógusoknak sokkal inkább ki kellene venniük a részüket az önkormányzatok munkájából. Főként most, amikor az óvodák és az alapiskolák fenntartása önkormányzati hatáskör, és a helyi testületeknek egy-egy nevelési vagy oktatási intézmény további működése szempontjából nagyon fontos döntéseket kell meghozniuk. Jelenleg a helyi képviselőknek mindössze 15,9 százaléka a pedagógus. Ekelen, Keszegfalván és Megyercsen egyetlenegy pedagógus sincs a testületben, Bátor- keszin viszont a képviselők 45,5 százaléka az.

A felmérésből kiderült, hogy a járásban a gyermekeknek csak 52

százaléka jár magyar nevelési nyelvű óvodába, miközben a lakosság 70 százaléka magyar nemzetiségű.

A legkirívóbb Ógyalla esete, ahol az óvodás gyermekek 92 százaléka szlovák csoportot látogat, ugyanakkor a lakosság nagyjából fele magyar nemzetiségű. Szinte hihetetlennek tűnik, de Komáromban is az összes gyerek 56 százaléka jár szlovák óvodába, miközben a lakosság körülbelül egyharmada vallja magát szlovák nemzetiségűnek. „Ezen adatok felett nem lehet átsiklani, és a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnünk az óvodáknak - mondta Fodor Attila. - Amikor azt kérdezzük, hogy a magyar alapiskolák számára miért veszik el a diákok húsz százaléka, részben az óvodáknál kell keresni a választ.”

A óvodákkal összehasonlítva kissé kedvezőbbek az arányok az alapiskolák esetében, és úgy tűnik, az előző évekhez képest pozitív irányú elmozdulás tapasztalható. Magyar tanítási nyelvű alapiskolába a diákok 59 százaléka jár, ugyanakkor a 2003 júniusában végzett tanulók esetében ez az arány még csak 56 százalék volt. Bizakodásra adhat okot az a tény, hogy 2003 szeptemberében a járásban az elsősök 69 százaléka kezdett magyar iskolában tanulni.

Ugyancsak jó hírnek számít, hogy a kilencvenes évek elejéhez képest lényegesen javult az alapiskolai pedagógusok korösszetétele. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a járás magyar alapiskoláiban oktatók felének életkora meghaladta az 50 évet, most viszont 54 százalékuk még nem töltötte be a negyvenet. „Megfigyelhetjük továbbá, hogy iskoláinkban már nagyon kevés a képestieden tanerő. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokan saját szakukon kívül más tantárgyakat is kénytelenek oktatni - hangsúlyozta az előadó. - Ez főleg azokra az iskolákra jellemző, ahol nincsenek párhuzamos osztályok. Felmértük azt is, hogy mely szakok oktatóiból van hiány: első helyen a szlovák nyelv és irodalom áll, majd a földrajz, a

magyar, a testnevelés, az angol és a történelem következik. Ha valamennyi járásból rendelkezésünkre állnának ezek az adatok, akkor a szeptemberben induló Selye János Egyetem számára is megfogalmazhatnánk a szakpárosításokra vonatkozó igényeket.”

Bizonyára senkinek sem mondunk újat azzal, hogy egyre kevesebb gyermek születik tájainkon, tehát egyre kevesebb az iskoláskorú is. Az adatok ennek ellenére sokkolóak: 1990-hez képest 2004- re 33 százalékkal lett kevesebb az alapiskolás. Javulás az elkövetkező években sem várható; az 1998-as és a 2003-as születési adatokat figyelembe véve újabb 12 százalék a csökkenés aránya. „Ezzel szemben az iskolák száma nem csökkent, sőt az egyházi és magániskolák megnyitásával még növekedett is - mondta Fodor Attila. - Ez az állapot hosszú távon nem tartható fenn. A diákalapú finanszírozás bevezetése kapcsán újra kell gondolnunk, miként tartható fenn a

mostani iskolahálózat. Két lehetőség van: vagy folytatjuk az érzelmi alapú oktatáspolitikát, ad hoc módon „építjük” jövőnket, figyelmen kívül hagyva a realitásokat, vagy az adott állapotból kiindulva, szakmai alapon közelítjük meg a problémát, és keressük az optimális megoldást. Felmérésünk azt mutatja, hogy az önkormányzatok némelyike már fontolóra vette az óvoda vagy az iskola megszüntetésének, összevonásának lehetőségét, mások úgy keresik a kiutat, hogy például iskolabuszt indítanak. Egy biztos, nem ülhetünk ölbe tett kézzel.”

A felmérést a Komáromi járáson kívül az Érsekújváriban, a Losonciban, a Rimaszombatiban és a Rozsnyóiban, illetve Ipolyság körzetében, az Ipoly mentén is elvégezték már. Fodor Attila lapunk kérdésére elmondta: a kérdőíveket más járások alapiskoláinak, önkormányzatainak is szívesen rendelkezésre bocsátják, és segítséget nyújtanak a feldolgozásban is.