Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-18 / 65. szám, csütörtök
Figyelem! hirdetéseit csak az eredeti Börze szelvényen UJ SZÓ BÖRZE Keretes hirdetés ügyében érdeklődjön reklámszervezőinknél: Érsekújvár, Komárom, Nyitra: 0905/413 623 Dunaszerdahely, Nagymegyer Galánta, Somoija 0908/706 481 2004. március 18., csütörtök 25. oldal MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN INGYEN HIRDETHET AZ ÚJ SZÓBAN Szevasz tavasz Tisztelettel jelentem, már azt hittem, hogy az idén elmarad a tavasz. A tél után rögtön nyár következik. Nem nagy ügy, történt már ilyen nem egyszer tájainkon, de ha így lett volna, nekem azért hiányzott volna a kikelet. Tudom, a sípályák, a téli sportközpontok, a hegyvidéki szállodák tulajdonosai idén repesnek az örömtől, hogy ennyire meghosszabbodott a szezon, gyűlik a pénz a következő, „európaiuniós“ vendégvárásra. Én azért csak hiányolnám a tél lassú elmúlását, az egyre hosszabbodó és egyre langyosabb nappalok érkezését. Kell egy kis idő, hogy az ember megszokja a jót. Persze, egyelőre csak feltételes módban beszélhetünk a jó időről, odakint még nincs igazi tavasz, a piros-fehér-zöld ko- kárdás márciusi iíjak idén nagykabátban róták le tiszteletüket a bátor ősök emlékműméi. A kigombolt nyakú fehéringes márciusra egy évet még biztosan várni kell. Sebaj, ha a szívekben idén is tavasz gyúlt március tizenötödikén! Mert bárhogy is vesszük, csodálatos dolog, hogy egy nemzetnek olyan ünnepnapjai vannak, amelyeket kicsik és nagyok évtizedek, évszázadok óta évről évre megünnepelnek, függetlenül attól, hogy az éppen aktuális hatalom tiltotta, tűrte vagy támogatta azt. iyiiádazonáltal a hétvége még mesz- sze van, nekünk pedig itt a Börze, ahol egyre több az eladó holmi. A sok szelvény feldolgozásakor pedig akad hibásan, olvashatadanul kitöltött is, sőt nem egyszer cím és telefonszám nélkül beküldött kupón. Ezekkel, sajnos nem tudunk mit kezdeni. Kérem tehát a kedves olvasókat, ügyeljenek a részletekre, hiszen ha már feladták a postán nyolc koronáért azt a fránya borítékot, legyen is benne valami használható. Ja! A munkát kínálóknak pedig még egyszer ideírom a fizetett apróhirdetésekkel foglalkozó munkatársnőnk telefonszámát: 02/592 33 228. Ugyanez érvényes az ismerkedni kívánó olvasóinkra is. Tárcsázzanak, a szelvényesdit pedig hagyják meg a klasszikus „apróhirdetőknek“. Jómagam optimista vagyok, hiszem, hogy Sándor, József és Benedek meghozzák a várva-várt meleget, Aigner Szilárd egyszer tényleg megmondja, milyen idő lesz másnap, apróhirdetési mellékletünkbe pedig ezentúl csakis helyesen kitöltött, megfelelő tartalmú szelvények érkeznek. Tisztelt olvasók, lapozgassák Börzénket, esedeg postázzanak egy-két hirdetést, és ne feledjék: amit ma feladhatnak, ne halasszák holnapra. Kis Péter ♦ Eladó fehér FIAT Panda 45-ös nagyon jó állapotban, gy. év 1985. Ár 32 000 Sk. Tel.: 0905/230 096, Somorja. ♦ Eladj^Cittoen Berlingo l,4i, von- tatóhöroggal, csomagtartóval, elektromos ablakemelővel, központi zárral, rádióval + hólánc és 4db új téli gumi, 315 000 Sk. Tel.: 0905/409 377. ♦ Eladó Avia A 31-es izotermikus szekrénnyel, 13 rti3, motor, sebességszekrény generáljavítás után, 60 000 Sk. Tel: 0905/409 377. ♦ Eladó Audi 100-as 2.0 dízel jó állapotban. A motor teljes felújítás után + alkatrészek. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/139 493, hétvégén. ♦ Eladó pótkocsis Liaz teherautó. Ára: 220 ezer Sk. Tel.: 0905/536 762. ♦ Eladó előnyös áron 95-ös évjáratú Feliciára homlokrész, bal oldali sárvédő, 2 db Michelin nyári és 2 db téli Barum gumiabroncs (az alkatrészek újak). Tel.: 0908/719 482. ♦ Eladó fixplató Liaz 110-es (valník). Tel.: 0902/619 476. ♦ Eladó 5 éves Daevoo Matis, 70 ezer km-rel, Ár 160 000 Sk. Tel: 0905/184 146. ♦ Eladó felújított fehér Skoda Favorit jó állapotban, gy. év 1988, műszaki engedély 2006 májusáig. Tetőablak, vontatóhorog, ködfénylámpa, osztott ülések. Irányár: 70 000 Sk. Tel.: 0915/200 947. ♦ Eladó jó állapotban levő, izotermikus Avia 31-es, gy. év 1990. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/782 6497, 0905/316 341. ♦ Eladó előnyös áron 1.5-ös i. e., 1987-es évjáratú, fehér, háromajtós FIAT Unó érvényes műszaki és emissziós engedéllyel. Tel.: 0908/193 893. ♦ Eladó katalizátoros, kétszemélyes Skoda Forman Praktik. Gy. év 1993, irányár: 63 000 Sk. Tel.: 0903/597 169, Dunaszerdahely. ♦ Eladó piros Skoda Octavia extrákkal, gy. év 1998, lízingre is. Irányár: 398 000 Sk. Tel.: 0915/304 528. ♦ Eladó katalizátoros, ötszemélyes Skoda 1203-as, 1500 cm3. Gy. év 1994, irányár: 43 000 Sk. Tel.: 0903/597 169, Dunaszerdahely. ♦ Eladó katalizátoros, elvámolt Mitsubishi Space Wagon kitűnő állapotban, 2,0 1, benzin, gy. év 1990, Full Time 4WD. Irányár: 57 000 Sk. Tel: 0908/727 809. ♦ Eladó piros Renault Clio 1,9 dízel, gy. év 2001, gazdag felszerelés, kli- matizáció. Irányár: 255 000 Sk. Tel.: 0905/516 964. ♦ Eladó piros Ford Sierra, 2.0i, gx. év 1987. Irányár: 40 000 Sk. Tel.: 0903/558 525, Dunaszerdahelyi járás. ♦ Eladó 50 cm3-es Yamaha szkúter, Jog mopedek, továbbá két- és négykerekű, vízzel hűtött, japán dízel kistraktorok rotovátorral. Tel.: 0907/533 385, 0903/110 470. ♦ Eladó jó állapotban levő Skoda Favorit, gy. év 1992, vontatóhoroggal. Irányár: 83 000 Sk. Tel.: 0907/720 356. ♦ Eladó kiváló állapotban levő piros Skoda Felicia 1,3 MPi, gy. év 1996. Tel.: 0905/380 499. ♦ Eladó 5 sebességfokozatú, izotermikus, 1500 cm3-es Skoda 1203 TAZ, gy. év 1995, új gumiabroncs, műszaki és emissziós eng. 2005-ig. Látni kell! Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/548 678. ♦ Eladók 1500 cm3-es Ladára és 120GLS Skodára alkatrészek. Tel.: 0905/548 678. ♦ Eladó Favorit, érvényes műszaki és emissziós eng., nagyon jó technikai állapotban, garázsolt, megkímélt, rozsdásodás nélkül. Látni kell! Tel.: 0905/161 593, 0904/990 140, 031/552 1430. ♦ Eladó ezüst metálfényezésű (szép festés, a külső lemezek is színre fújva) Renault Clio 1.4 16V 98PS, gyártási év 2001, 27 000 km, ABS, 4 légzsák, szervokormány, központi zár, immobilizér, rádió, 6 hangfal. Ár: 320 000 Sk. Tel.: 0905/847 149. Tel.: 0903/563 503. ♦ Eladó fekete Mazda 323-as kitűnő állapotban, 1,8 16V, gy. év 1990, sportos külső és teljesítmény (136 LE). Irányár: 110 000 Sk. Tel.: 031/779 5464. ♦ Eladó FIAT Tipóra jobb elülső ajtó, vízhűtőhöz elülső légterelő műanyag keret. Tel.: 035/778 3194, 0907/267 119,0908/788 671. ♦ Eladó Dacia 1300-ashoz dugó gyűrűkkel, hüvelyek, szelepek, vezérműlánc fogaskerekekkel, tengelykapcsoló-tárcsa, csapágyak, csapok, tömítések stb. Tel.: 035/778 1285, 0905/758 417. ♦ Eladó benzin-, gázüzemelésű Lada 1200-as, érvényes műszaki és emissziós engedély. Ár megegyezés szerint. Tel: 0908/117 588, Nagymegyer. ♦ Eladó 3 ajtós, ezüst metálfényezésű Peugeot 106 l.Oi, gyárt, év 1998 (99-es modell), 57 000 km. Ár megegyezés szerint! Tel.: 0905/636 987, KN. ♦ Eladó 5 sebességfokozatú Skoda 125L, motor generáljavítás után, olajcsere. Tel.: 035/779 6715. ♦ Eladó Opel Vectra 1.6i szedán, gy. év 1997, SzK-ban vett, nem karambolozott, sötétkék metálfényezés, szervokormány, központi zár, immobilizér, Mul-T-Lock, elektromos ablakemelők, elektromos tükörbeállítás, ABS, 2 légzsák, alufelnik, téli és nyári gumik, 139 ezer km, szervizeit, kitűnő állapotban. Irányár: 239 000 Sk. Tel.: 0905/234 219. ♦ Eladó egy sebességfokozatú Babetta. Ár: 4000 Sk. Tel.: 0908/589 562. ♦ Eladó Skoda 125L, motor generáljavítás után, olajcsere, kitűnő állapotban. Tel: 035/779 6715. ♦ Eladó 7 személyes, kék metálfényezésű Ford Galaxy 1.9 TDI (110 PS), gyárt, év 1998/7, légzsák, elektromos ablakok + külső tükrök, Bosch fűtés, ABS, klíma, szervokormány, multifunkciós ülések, rádió (8 hangfal). Tel.: 0905/457 039, KN. ♦ Eladó Yamaha YZ 250 Crossmotor. Gyárt, év 1993/94. Sürgősen! Ár: 60 000 Sk vagy megegyezés szerint! Tel.: 0907/981 697, 0903/014 572, 0908/164 873, KN. ♦ Eladó VW Polo 1,0MPI 2001-es modell 63 000 km-rel, gy. év 2000/12, tuningolt motor és karosz- széria. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/559 1278. ♦ Eladó Skoda Favorit jó állapotban műszaki állapotban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/552 2042. ♦ Eladó lízing alatt álló, nagyon jó állapotban levő, piros Felicia, gy. év 1997. Tel.: 0904/958 436. ♦ Eladó 10 hónapos, ezüst metálfényezésű Daewoo Matiz, gy. év 2003, 1800 km. Irányár: 220 000 Sk. Tel.: 0907/218 612, Komárom. ♦ Eladó Babetta 210-es, ár 5500 Sk. Tel.: 0903/475 781, Dunaszerdahely. ♦ Eladó Lada 1200-as kitűnő műszaki állapotban, műszaki engedély 2006-ig, továbbá Lada 1200-as alkatrésznek. Tel.: 0908/609 098. ♦ Eladó egy sebességfokozatú Babetta csomagtartóval. Ár: 4000 Sk. Tel.: 0907/193 482. ♦ Eladó 2 sebességfokozatú Babetta jó állapotban, ár 7000 Sk. Tel.: 0907/193 482. ♦ Eladó Jawa 350-634-es, sportos motorkerékpár, érvényes műszaki engedéllyel, plusz tartozékok, motorblokk, alktrészek. Tel.: 0908/761 432. ♦ Eladó 190x120 cm-es, felújított, nagykerekű, gyári utánfutó, műszaki engedély 2006/1-ig, ár 8000 Sk. Tel.: 0902/583 899. ♦ Eladó fehér Skoda 120L, gy. év 1986, vontatóhorog, ár 25 000 Sk. Tel.: 0905/863 757, Dunaszerdahely. ♦ Eladó Skoda Octavia 1;9 TDi kitűnő állapotban, első tulajdonostól, extra felszereléssel. Tel.: 0905/478 676. ♦ Eladó Favorit, gy. év 1991, vontatóhorog, napfénytető, alutárcsák, új gumiabroncs, érvényes műszaki és emissziós engedély, első tulajdonostól, ár 85 000 Sk. Tel.: 0905/104483. ♦ Eladó működőképes Lada 1200- as alkatrésznek vontatóhoroggal. Ár 5000 Sk + új jobbos ajtó. Tel.: 031/558 4347. ♦ Eladó garázsolt Skoda 120 LS nagyon jó állapotban, vontatóhorog, gy. év 1979, műszaki engedély 2004/4-ig, vontatóhorog. Tel.: 031/554 1314. ♦ Eladó.jó állapotban levő, kijelentett Trabant 601-es kombi. Tel.: 047/559 1158. ♦ Eladó Liaz 110-053-as, és izotermikus Avia 31-es. Tel.: 0905/248 699, Érsekújvár. ♦ Eladó kék Lada 2105-ös 1300-as, gy. év 1986, műszaki engedély 2005-ig, vontatóhorog. Irányár: 20 000 Sk. Tel.: 0903/515 835, Dunaszerdahelyi járás. ♦ Eladó Skoda Favoritra balos és jobbos hátsó ajtó, elülső lökhárító. Tel.: 031/554 3893. ♦ Eladók Skoda 105L-re és Seat Ibizára, gy. év 1989, alkatrészek. Molnár József, Ofdza 7. ♦ Eladó 2 db jobb elülső irányjelző Aviára, 16 db H4-es, 24 V-os, 75/70 W-os égő féláron, és egy női kerékpár. Ár megegyezés szerint. Tel.: 031/552 5250. ♦ Eladó piros Audi 80 TD, gy. év 1984 sok alkatrésszel, érvényes műszaki és emissziós engedéllyel, téli, nyári gumiabroncs, elektrontárcsa. Ár 52 000 Sk. Tel: 031/779 4874, 0903/278 123. ♦ Eladó 1,5 t-s, négyfunkciós láncos kézi emelő autószerelő-műhelybe, hangárba. Tel.: 031/559 0525. ♦ Eladó 5 sebességfokozatú, sötétzöld Skoda 120 LS teljes felújítás után, gy. év 1987, vontatóhorog. Látni kell! Tel.: 0903/492 869, Dunaszerdahely. ♦ Eladó Avia 31-es 6 m-es platóra vadonatúj ponyva féláron, és Bengál 26-os, 28 kW-os gázkazán. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907/771 997. ♦ Eladó Skoda 1203-as motor generáljavítás után, sebváltó és Skodához való fordítóvas. Tel.: 035/771 1349, este. ♦ Eladó enyhén karambolozott Skoda 120L, motor generáljavítás után, 6000 km, és morzsolt kukorica. Tel: 0908/733 753, 0907/712 154. ♦ Eladó megkímélt Skoda 105-ös érvényes iratokkal. Ár megegyezés szerint. Tel: 0903/114 168. ♦ Eladó üzemképes, kijelentett Pionír 05-ös. Ár megegyezés szerint. Tel: 0905/697 260, Kisújfalu. ♦ Eladó alktrésznek FIAT 132A2-es iratok nélkül. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0904/477 485. ♦ Eladó olcsón 4 ajtós, ezüst metálfényezésű BMW 325ie, 2,7 E30, gy. év 1985, műszaki engedély 2005/9- ig, új gumiabroncsok, hátsó légterelő, központi zár, riasztó, Sony RMG, 55 000 Sk. Tel.: 0905/439 444, NR. ♦ Eladó üzemképes PCR 100-as gokart gyári motorral, jó állapotban, versenyzésre alkalmas iratokkal, olcsón. Tel.: 0905/439 444, NR. ♦ Eladó 2 ajtós, piros, 5 sebességfokozatú BMW 323, E30 iratok nélkül, jó karosszériával 6 hengeres motorral alkatrésznek, 8000 Sk. Tel.: 0905/439 444, NR. ♦ Eladó 2 sebességfokozatú Babetta nagyon jó állapotban, 8000 Sk, üzemképes, kijelentett, 5 sebességfokozatú, 4 izzítós Avia 21-es furgon iratokkal, 17 000 Sk. Tel: 0905/439 444, NR. ♦ Eladó kijelentett, ponyvás Avia 31-es és hízósertés, feldolgozható. Tel.: 035/777 2080. ♦ Eladó lila metálfényezésű Babetta 210-es új motorral + bukósisak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908/355 807, Párkány mellett. ♦ Eladó itthon vásárolt, ötajtós, piros metálfényezésű FIAT Brava 1,4- es, gy. év 1998, 50 000 km, központi zár, riasztó, légzsák, rádió, vontatóhorog, első tulajdonostól. Tel.: 0915/700 222. ♦ Eladó 2 db starter Favoritra, Feliciára, 1 db sebváltó Favoritra. Tel.: 0903/664 420, Bős. ♦ Eladó kék metálfényezésű MZ ETZ 150-es kitűnő állapotban, gy. év 1990, 2 fekete sisakkal, ár 23 000 Sk. Tel.: 047/562 5058, 0903/266 553, Rimaszombat. ♦ Eladó ezüst Daewoo Tico SX, új gumiabroncs, immobilizér, új fékek, ellenőrzés után. Tel.: 0903/324 981, Dunaszerdahely, 16 óra után. ♦ Eladó garázsolt, 3 ajtós Opel Corsa, gy. év 1996. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/798 831, Érsekújvár. ♦ Eladó jó állapotban levő, piros Lada kombi 1500-as, LPG, vontatóhorog. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907/176 587, Párkány. ♦ Eladó Skoda Favorit jó állapotban. Tel.: 035/779 6117. ♦ Eladó. hűtő és naftaszivattyú Aviára. Tel.: 0908/054 260. ♦ Eladó 2 darab Ford Escort elülső ülés. Ár: 300 Sk/darab. Tel.: 0915/305 007, DS._ ♦ Eladó olcsón kétéves Skoda Fabia, a vételár feléért. Sürgős! Tel: 0905/898 764. ♦ Eladó Skoda 1203-hoz 3 db elülső szélvédőüveg. Tel.: 035/773 0607, e-mail: madar@chello.at ♦ Eladó fehér Skoda Felicia 1.3 MPi, gyárt, év 1997, újabb típus, 92 000 km, műszaki engedély 2005. novemberig, új gumikkal, új olaj, fékek, kitűnő állapotban! Irányár: 169 000 Sk. Tel.: 036/759 8259. ♦ Eladó Simson motorkerékpár kitűnő állapotban, iratokkal, plusz 2 bukósisak. Tel.: 0907/347 072, LC járás. ♦ Eladó Fiat Tipo kitűnő állapotban, 1.7D, gyárt, év: 1992, távirányítású riasztó, blaupunkt rádió. Ár: 94 000 Sk, megegyezünk. Tel.: 0902/616 596, Komárom. ♦ Birodalmi lépegető, megkímélt állapotban, fél év műszakival eladó vagy homokfutóra cserélhető, értékegyeztetéssel. Az árban megegyezünk. Érdeklődni a bezsi@pobox.sk címen. ♦ Eladó Fiat Punto 60SX, 1.2i, gyárt, év: 96, ötajtós, piros, 93 000 km, új műszaki vizsga, el.ablakok, központi zár, riasztó, új gumik, szervizkönyv. (175 000). Tel.: 0905/736 910, Párkány. ♦ Eladó Renault 21 GTX, 2.0i, gy.év: 91, szedán, 156 000 km, új műszaki vizsga, el. ablakok, központi zár, szervokormány, ABS, rozsdamentes, kitűnő állapotban. Tel.: 75 000 Sk. Tel.: 0905/736 910, Párkány. ♦ Eladó Opel Vectra 1.6i, gy.év 96, grafit metálfényezésű, 145 000 km, el.ablakok és tükrök, központi zár, szervokormány, légzsák, ABS, eredeti állapotban (235 000). Tel.: 0905/736 910, Párkány. ♦ Eladó zöld Skoda Octavia 1.6i (Classic). Gyárt, év2000/11,47000 km. Ár megegyezés szerint! Tel.: 0905/821 594, 0907/705 215, NZ. ♦ Eladó 5 ajtós, fehér Renault 19, 1.8i, benzin, gyárt, év: 1992, 100 000 km, műszaki engedély 2005-ig. Elektromos ablakemelés, vontató- horog, központi zár, Philips rádió, üléshuzat. Kitűnő állapot! Tel.: 0905/872 713, KN. ♦ Eladó ponyvagarázs (vastag, nem engedi át a vizet). Hozzá tartórudak! E-mailben küldök róla képet. Tel.: 0905/865 560, Nagymegyer, egész nap. ♦ Eladó 350-250 cm3-es motorkerékpárra elólső légterelő, formázófűrészre 300 cm-es mozgatható asztal. Tel.: 0903/941 945. ♦ Eladók új és használt alkatrészek és tartozékok W 353-asra rendkívül olcsón. Tel.: 0902/129 627, Dunaszerdahely. ♦ Eladó Peugeot 605-ös, gy. év 1994, 160 000 km-rel, dig. klimati- záció, el. ablakemelő, tükrök, műszaki engedély 2005/április, ár 120 000 Sk. Tel.: 0908/602 371. ♦ Eladó Skoda 120 Maxi és Favorit 136 Lux, gy. év 1993, alkatrésznek. Tel.: 035/779 6005, 035/779 6447, 14 óra után, 0907/209 821. ♦ Eladó FIAT Tipo 1,7 dízel, gy. év 1988, vontatóhorog, új lakk, 14-es alutárcsa, Sony rádió, jó motor. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/695 578. ♦ Eladó 3 ajtós piros Ford Sierra 1,6-os, gy. év 1985. Irányár: 40 000 Sk. Tel.: 031/552 0544. ♦ Eladó ezüst metálfényezésű, 7 éves Renault Mégane 1,4-es kitűnő állapotban. Tel.: 0905/341 225. . ♦ Eladó FIAT 650E-re hengerek dugattyúkkal, gyűrűkkel, csapokkal, bal ajtó. Ladára bal hátsó sárhányó, 1300-asra elülső szélvédő, új hűtő. Tel.: 02/4341 5162. LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK A RÉGIÓBAN SZŐNYEG, PARKETTA, PVC, AJTÓK, LAKÁSKIEGÉSZÍTŐK, www.szutep.sk e-mail: szutep@szutep.sk TALAJ BURKOLÁSI MUNKÁK VERHETETLEN ÁRAK! ■ Üzleteink: Galánta Universal üzletház. Fő utca 918/2 031/780 51 21 Komárom, KORMOSÁN üzletház. Lem., Palatínova 20 Tel.: 035/7730 640 Érsekújvár Záméan üzletház M.R. Stefánika 11 035/640 41 88 Dunaszerdahely Kék Duna áruház Vámbéry tér 031/551 73 10 Léva Fedett piactér Komenského 1 036/631 22 15 UP 1529