Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-18 / 65. szám, csütörtök

22 Autószalon ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 18. Nem telivér terepjáró, de intelligens összkerékhajtása hihetetlenül sokra képes, és az alvázropogtató kőtengereket kivéve gyakorlatilag minden helyzetben elegendő BMW X3 3.0Í: Ma már itt A nagyméterű kijelző tévéképernyőként is szolgált (A szerző felvételei) „A világ első kompakt, lu­xus szabadidő-terepjáró­ja.” Alkotói nevezték el ne­mes egyszerűséggel így az X5-ÖS kisebbik testvérét, a szakmai precizitás kedvéért hozzátéve, hogy SAV (Sports Activity Vehicle) kategóriájú autóról van szó. Hogy mire képes egy ilyen jármű, ha BMW-emblémát visel az orrán, motorházában pedig egy 231 lóból álló ménes lapul, arról süppedős ártéri réteken, jégbordás földutakon, behavazott töltések oldalán, egyszóval a legideálisabb körülmények között győződhettünk meg. TESZT Alaktan Az X3 csaknem annyira brutális látvány, mint faltörő koshoz ha­sonló bátyja. Nem csoda, hiszen mindössze 11 cm-rel rövidebb és hét cm-rel alacsonyabb annál; em­ber legyen a talpán, aki ezt a kü­lönbséget észreveszi. Akkor már inkább olyan apróságok lehetnek nyomravezetőek, mint az elülső irányjelzők izgalmas háromszöge, a „kivasalt” oldalajtók, a trapéz alakú kisablakok vagy a játékos kézzel megrajzolt hátsó lámpates­tek. A hatalmas tetőspoiler a kocsi dinamikáját, a 17 hüvelykes alufelnikre húzott 235 mm profil­szélességű gumiabroncsok pedig az új minőségű összkerékhajtást hivatottak hangsúlyozni. Komfort, szereltség, térkínálat E fejezet első része akár ennyi­ből is állhatna: „Full.” Ilyeténkép­pen szükségtelen bármiféle felso­rolás, legfeljebb a valóban egzoti­kus holmikat - bi-xenonégős fény­szórók, három fokozatban fűthető elülső ülések, memóriahelyekkel ellátott, elektromosan állítható vezetőülés, bőr ülőgarnitúra, tv- készüléket is tartalmazó fedélzeti audiovizuális rendszer, sebesség­tartó automatika, esőszenzor - il­lik megemlíteni. A térkínálatról is csak annyit, hogy a hátul utazók­nak sem kell semmiféle kompro­misszumot kötniük, az alapméret­ben közel fél köbméteres csomag­térből síalagút nyílik, a két vezető­sínben pedig a rakományt rögzítő fülek helyezhetők el és csúsztatha­tok a megfelelő helyre. Motor, erőátvitel A hathengeres, háromliteres, soros elrendezésű benzinaggre- gát az X3-as család csúcsmotorja. A BMW-nél bi-VANOS-nak neve­zett variábilis szelepvezérléssel működik, aminek köszönhetően nyomatéka percenként 2200 és 5700 motorfordulat között nem csökken 280 Nm alá. Tesztau­tónkban ötfokozatú automata, kézi kapcsolást is lehetővé tevő váltó társult hozzá. Ami pedig mögöttük következett az a mai korszerű járműtechnika egyik legintelligensebb vívmánya. Az xDrive összkerékhajtásról van szó, amely fokozatmentes nyo­matékelosztást biztosít az első és hátsó tengely között, ráadásul minden külső beavatkozás nélkül felismeri, hogy mikor, milyen arányú megosztás szükséges a biztos továbbhaladás érdekében. Többtárcsás kuplungja segítségé­vel pillanatok alatt képes a kere­kek közötti erőviszonyok átren­dezésére, minden körülmények között biztosítva ezzel az optimá­lis talajfogást. A hajtáslánc továb­bi gyöngyszemei az X5-ösből már ismert HDC (Hill Descent Control) lejtmenet-vezérlő auto­matika, valamint az utánfutók vontatását megkönnyítő szerel­vénystabilizáló rendszer. Országúton és terepen Aszfalton nemcsak a leggyor­sabbak, hanem a legstabilabbak közé is tartoztunk, mivel az Kétszázharmincegy lóerő... tart a járműtechnika! A hatalmas motorháztető önmagában is lenyűgöző látvány xDrive például a drasztikusan vett kanyarokban is működésbe lép. Ott a minimálisra csökkenti a túl- és alulkormányozottságot, így a klasszikus menetstabilizáló rend­szernek ritkábban kell beavatkoz­nia. Az efféle szabályozás nagy előnye, hogy gyakorlatilag észre­vétlen marad, míg az elektronikus menetstabilizáló programok nem­egyszer sokkhatásszerűen lépnek működésbe. Logikus tehát, hogy főleg terepen a legjobb minden ilyesmit kikapcsolni, és teljes egé­szében az intelligens összkerék- hajtásra bízni magunkat. Mi is ek­kor éreztük igazán, hogy kézben tartjuk az autót, a hatalmas telje­sítményfolyam pedig egy pillanat­ra sem szakadt meg; éppen csak mindig ott bukkant fel, ahol a leg­nagyobb szükség volt rá. Zárszó helyett Minden kivételes tulajdonsága ellenére a BMW X3 nem klasszi­kus alvázú telivér terepjáró, „csak” nagyon sokat tudó, na­gyon erős és minden kényelem­mel felszerelt szabadidő-autó. Ráadásul a legattraktívabbak kö­zül; ezt tükrözi 1 168 500 koro­nás induló ára is, amely a gazdag opciós listáról gyakorlatilag a csillagokig növelhető. Tesztau­tónk árcéduláján például 2 520 000 koronás végösszeg állt... Vas Gyula Hengerűrtartalom: 2979 cm1 Legnagyobb teljesítmény: • 170 kW (231LEJ/59O0 min1 Legnagyobb forgatónyomaték: 300 Nm/3500 min1 Sebességváltó: ötfokozatú automata Legnagyobb sebesség: 210 km/óra Gyorsulás 0-100 km/óra: 7,8 s Orrszög/farszög/áthajtásí szög: 26/24/19° Gázlóképesség: 500 mm Hasmagasság: 201 mm Kapaszkodóképesség: 50% Menetkész tömeg: 1835 kg Méretek (h/sz/m): 4565x1853x1674 mm A csomagtér űrtartalma: 480-15601 Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 16,0/8,7/11,41/100 km Az üzemanyagtartály űrtartalma: 671 Alacsony küszöbű, tágas és jól pakolható Játékos vonalvezetésű hátsó lámpatestek, impozáns légterelő Bőr ülőgarnitúra, tágas élettér

Next

/
Thumbnails
Contents