Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-17 / 64. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 17. Kitekintő - hirdetés 11 Karol Wojtyláé a történelem harmadik leghosszabb pápasága II. János Pál évgyűrűi II. János Pál 102 külföldi és 143 olaszországi hivatalos útján 1 millió 247 ezer kilométert tett meg, és hívők tízmilliói előtt 3305 beszédet tartott (CTK/AP-jelvétel) Noha a Vatikánban hivatalos megemlékezésre nem készültek, a „leg”-ek lelkes gyűjtői nem felejtették el, hogy vasárnap újabb mérföldkőköz érkezett II. János Pál pályafutása: március 14-től ő a kétezer éves katolikus egyház második vagy harmadik leghosszabb ideig uralkodó pápája. POGÁR DEMETER Az időbeni rangsorolás körüli dilemma a Krisztus első földi helytartója, Szent Péter körüli bizonytalanságokból fakad, az ő kormányzásának hosszáról ugyanis nem maradtak fel minden kétséget kizáró, hiteles történeti adatok. Az egyháztörténészek egy része evidenciának tekinti, hogy Petrus, a Kőszikla 35 esztendeig volt az első a keresztény halandók között, ám ebben távolról sincs konszenzus. Minden kétséget kizár azonban, hogy Karol Wojtyla vasárnaptól, képletesen maga mögé utasította XIII. Leó pápát, aki 1878. február 20. és 1903. július 20. között, több mint negyed századig ült Szent Péter trónján, és ezzel a katolikus egyház ügyeit 31 és fél évig -1846. június 16-1878. február 7. - irányító IX. Pius mögé került a listán. Karol Wojtylát 1978. október 16- án, 58 évesen választotta az enklá- ve a történelem 265. pápájává. A bíborosok döntése korszakos volt, hiszen az egyháznak ezt megelőzően 455 évig nem volt nem olasz nemzetiségű fejedelme. A sors úgy akarta, hogy a lengyel pápa hatalomra jutásakor uralkodó vagy kormányzó vezetők közül csak kevesen maradtak meg funkciójukban. Közéjük tartozik II. Erzsébet brit királynő, Fidel Castro, a kubai és Moammer el-Kadhafi, a líbiai forradalom vezére. A kurta névsor jelzi, hogy azóta jórészt megszűntek a világ tekintélyelvű rendszerei, amiben az egyházi állam abszolút uralkodójának, a keleti tömbből származó antikommu- nista pápának kulcsszerepe volt. II. János Pál ugyanakkor óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a vallástól egyre inkább elforduló világban ne hagyja szétszéledni a nyáját, sőt, hogy kiterjessze egyháza befolyását. Meggyőződése szerint az elvilágiaso- dással és a relativizmussal nem kiegyezni kell, hanem le kell győzni őket. Wojtyla ezért, a „legek” közé már az időtartama miatt bekerült pápasága során térítési és egyházigazgatási tevékenységével is számos rekordot állított fel. így, több szentet és boldogot avatott, mint az elmúlt 400 év 32 pápája. Egyúttal ő volt az, aki az összes eddigi Pontifex Maximus közül a legtöbb energiát fektette abba, hogy személyesen hirdesse az igét híveinek. II. János Pál 102 külföldi és 143 olaszországi hivatalos útján 1 millió 247 ezer km-t tett meg, és hívők tízmilliói előtt 3305 beszédet tartott. Apostoli látogatásai jelentős hatást értek el: a katolikus hívők létszáma az elmúlt negyedszázad alatt 40 százalékkal, 1,1 milliárdra nőtt. Igaz, a hanyatlást Európában nem sikerült megállítani, amiért az afrikai és délamerikai gyülekezetek gyarapodásával kárpótolhatja magát. „Nem túlzás azt mondani, hogy nem volt még olyan pápa, aki gyakorlati értelemben - és talán intellektuálisan is - többet tett volna a nyájáért. II. János Pál (...) kibővítette a Bíborosok Szent Kollégiumát, hogy jobban képviselhesse a katolikus egyház demográfiai tengelyének eltolódását a Harmadik Világ irányába. Újraírta az egyházjogot, áramvonalasabbá tette a Vatikán civil és pénzügyi szolgáltatásait, titáni erőfeszítéssel próbálta támogatni az ökumenizmust és megteremteni a vallások közötti párbeszédet, különösen az anglikán és a görögkeleti egyházakkal. Ékesszóló, átütő erejű íráskészségét felhasználva több enciklikát vetett papírra, mint az előző négy pápa együttvéve” - írja John Hogue történész. Szerinte Karol Wojtyla „a történelem egyik legnagyobb jelentőségű pápája”. Történelmi nagyságát mutatja, hogy hosszú pontifikátusa alatt, legalábbis az Európai Egyházak Konferenciájának összesítése szerint a katolikus egyház 90 dokumentumban ismerte el történelmi tévedéseit és hibáit. A pápa bocsánatot kért a zsidóüldözésért és Gáliéi meghurcoltatásáért. II. János Pál most a jelek szerint jobb egészségnek örvend, mint uralkodásának negyedszázados, évfordulóján. Karol Wojtyla, akinek életfája májusban éri el a 84. évgyűrűt, gyakorlatilag mozgás- képtelen, de kevésbé észlelhető rajta a Parkinson-kóijából fakadó remegés. Reakciói arra utalnak, hogy bár fizikuma gyenge, szellemileg jó állapotban van. Róma, 2004. március A bűnözők belenyúlnak a vezérlő szoftverbe, kicserélik a fedélzeti elektronikát Autótolvajok új módszerei MTI-PANORÁMA Miközben a genfi autószalon látogatói minden korábbinál korszerűbb, erősebb és drágább járműcsodákban gyönyörködhettek, az autótolvajok sem tétlenkedtek: a német rendőrség az autólopások teljesen új dimenzióját emlegeti az utóbbi hónapokban tapasztalt módszerek láttán. A fraríkfurti bűnügyi rendőrség emberei november óta több mint száz, Hessen tartományban ellopott drága gépkocsit foglaltak le. A zömében Mercedes Benz S, Audi A8 és BMW X5 típusú járművek összértéke meghaladja a 3 millió eurót. Mindegyik autó a legmodernebb indításgátló elektronikával volt felszerelve, ám a tolvajok mégis „elkötötték“ őket. A szervezetten dolgozó bűnbandák teljesen új stratégiát alkalmazva járnak túl az autógyárak, illetve a konstruktőrök eszén. Nem érik már be az ajtó- és a kormányzárak feltörésével, hanem az illetéktelen elindítást meggátolni hivatott elektronikát is manipulálják: szakértő bűnözők belenyúlnak a vezérlő szoftverbe, illetve kicserélik a fedélzeti elektronikát. A frankfurti rendőrök egy tízfős lengyel autótolvaj banda vezérénél komplett vezérlőegységeket találtak. A nyomozás fényt derített arra, hogy Kelet-Európábán illegális alkatrészpiac van kiépülőben, amelyen nagyban folyik a legkorszerűbb járműelektronikai egységek adásvétefe. Az autótolvajok megrendelésére készülnek a motorok be- vagy az autók elindítását megakadályozó egységek, amelyeket a bandák egyszerűen a kiszerelt gyári elektronika helyére raknak be. Megkönnyíti a tolvajok dolgát, hogy az autógyárak a legtöbb típusukba azonos gyártmányú indításgátlót szerelnek be. Még könnyebb a tolvajok feladata, ha ismerik és manipulálni tudják a fedélzeti elektronika szoftverjének vezérlő kódját. Míg egy-egy autó hozzáférési kódját a 4,3 milliárd lehetséges kombináció gyakorlatilag feltörhetetlenné teszi, a lét- fontosságú vezérlő kód sok esetben benne rejtőzik a fedélzeti elektronika adathalmazában. A tolvajoknak csupán meg kell találniuk a hozzá vezető „bejáratot“, mely akár a motorvezérlésben is megbújhat: például egy úgynevezett bypass (áthidalás) képében, amelyet hibakeresésre és diagnosztikára használnak a szervizekben. Az autótolvajok az efféle berendezéseket is maguk szerzik be, méghozzá közvetlenül az autókereskezdőktől és -szervizektől: a német rendőrség mintegy 200 ellopott diagnosztikai készüléket keres. A fedélzeti elektronika memóriájából ezek segítségével ki- olvashatók a titkos adatok: a tolvajoknak, akik járatosak az adatbázisokban, mindössze néhány byte-ot kell megváltoztatniuk. leggyorsabb segítség befektetésekhez Felejtse el a befektetéssel járó gondokat! a vub invest-hitel megbízható eszköz, amelynek segítségével fedezheti cége befektetési szükségleteit 5 millió koronáig. Hatályba lépésekor visszamenőleg fedezhetők vele a 3 hónappal korábban kiállított számlák, és lejárata egészen 5 évig terjedhet. Egyszerűbben hozzájuthat, mint más hasonló termékekhez, felesleges adminisztráció nélkül, már 5 nappal a kérvény beadása után. Kérjen tanácsot a hitel ön cégénél való felhasználását illetően aVÚB legközelebbi kirendeltségén, egy banki szaktanácsadótól vagy hitelnyújtási szakértővel, illetve hívja a KONTAKT szolgáltatást: 0850 123 000 a leggyorsabb hitelek tőlünk segítünk, hogy teljesüljenek vágyai