Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-16 / 63. szám, kedd
* 'Jr 22 Sport ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 16. A dióspatonyi Lukovics (balról a labdával) a dercsikaiak csatárával küzd a labdáért a két csallóközi klub bajnoki rajt előtti főpróbáján (Örzsik Ödön felvétele) Egykori labdarúgóból és focibíróból futballelnök lett Galántán Tiszta lappal kezdeni Olvasóinknak már beszámoltunk a Galántai Területi Futballszövetség élén bekövetkezett elnökváltásról. Mint ismeretes a fut- ballklubok képviselői a minap lemondott Csepreghy Dezső utódjaként a tapasztalt Pavol Krnácot választották a szövetség élére. VLADISLAV KM Et Az új vezetőt a főhadiszálláson kerestük fel, s a vele készült beszélgetés elején azt tudakoltuk, mi motiválta, amikor harcba szállt a „rázós“ posztért? Regionális és kerületi szinten immár huszonkét esztendeje dolgozom különböző tisztségekben. Ezért arra gondoltam, tapasztalataimból, jó értelemben vett szerteágazó kapcsolatrendszeremből térségünk futball- mozgalma is profitálhatna“ - nyilatkozta lapunknak a motivációs tényezőkről az újdonsült csúcsvezető, aki fiatal korában szülőfaluja, Felsőszeli csapatának mezét viselte, később pedig játékvezetőként egészen a SZNL II-ig jutott. Melyek a legfontosabb feladatai, merre vezérnek első lépései? „Elöljáróban a hibás döntések alkotta problémák felszámolására összpontosítok. Azonnyomban javítani kell a klubok egymás közti, illetve a klubok és az irányító szövetség közti - megromlott - viszonyokon. Értelmetlen kardcsörtetés helyett megegyezésre törekszem majd kerületi feletteseimmel. Szövetségünk irányítási stratégiáján, munkastílusán is változtatni fogok. A szakbizottságok munkájában rendszerre, átláthatóságra van szükség. A foghíjas játékvezetői testület szakmai színvonalán is javítani kell. Új játékvezetők bevetésével szeretném növelni a létszámot, a versenyhelyzetet, a szakmai színvonalat“ - foglalta csokorba legsürgősebb teendőit a galántai csúcsvezető, aki napjainkban kerületi szinten játékvezetői ellenőrként tevékenykedik. Nem hagyhattuk szó nélkül a testület akcióképességét fékező műszaki jellegű hiányosságokat sem. „Nálunk is korparancs a számítógép, az internet működtetése, az információcsere. Szövetségi honlapunkon a legfontosabb adatokról, jegyzőkönyvekbe foglalt határozatokról a közeljövőben már minden érdeklődő időben tájékozódhat. Egymás iránti tiszteletre, kölcsönös bizalomra lesz szükség ahhoz, hogy sokat bírált szövetségünk kijusson a hibás döntések, vádaskodások alkotta elszigeteltségből. Itt az alkalom tiszta lappal kezdeni a megújulást“ - mondta mintegy zárszóként Pavol Kmác. Elővigyázatosságból a hét végére fociszünetet rendeltek el a Komáromi járásban Kevés a csapat, nincs miért sietni új szó-hír Komárom. E hét végére tervezték a pontvadászat tavaszi idényének nyitányát a Komáromi járásban. A térség futballrajongóinak azonban még egy kis időt várniuk kell arra a napra, amikor elfoglalhatják helyüket a lelátókon. A futballpályák rossz állapotára való tekintettel ugyanis a területi szövetség vezérkara óvatos duhajként már jó előre a halasztás mellett voksolt. „Információink szerint a hólepel ugyan már eltűnt a játékterekről, a felázott talajon azonban a futball helyett minden bizonnyal inkább a sár- dagasztás dominált volna. Semmi szükség tetemes anyagi károkra, a játékosok testi épségét sem szeretnénk veszélyeztetni. Nekünk igazán nincs is miért sietnünk. A legfelsőbb osztályban 14, egy emelettel lejjebb pedig csupán 12 együttes szerepel a bajnokságban. Az I. osztályban a március 21-re tervezett 14. fordulót május 26-ra halasztottuk. Az idényt egy héttel később, március 28-án a sorrendben 15. fordulóval kezdjük. AII. osztályban pedig még ennél is hosszabb szünetet rendeltünk el, hiszen két fordulót (12., 13.) vettünk le a napirendről. A sorrendben 12-et június 6-án, a 13-at június 13-án rendezzük meg“ - sorolta a döntést kiváltó okokat Anton Littva, a Komáromi Területi Futballszövetség titkára. Szombaton és vasárnap alighanem újabb fazonigazító főpróbákon tesztelik majd idény eleji formájukat a csapatok, (ái) ELŐKÉSZÜLETI FUTBALLMÉRKŐZÉSEK Samorín-Mliecno 1:1, a hazaiak gólszerzője: Ciernik; Matúsko- vo-Cierna Voda 0:2, g.: Gasparo- vics 2; Tesedíkovo-Kráíová nad Vá- hom 3:2, g.: Hucko, Klajman, Pál, ill. Papp, Tímár; Horné Saliby-ToOlvasóink figyelmébe! Holnapi számunkban az érsekújvári területi bajnokság I. osztályának tavaszi menetrendjét közöljük. pol’nica 4:3, g.: Valach 2, Kertész, Kontár, ill. Kovács 2, Szarka; To- másov-Horná Potőn 4:1, a vendégek gólszerzője: Botló; CFK Nit- ra-Velky Cetín 3:2, g.: Bernáth E. 3, ill. Kóna Erik, Gyepes, Veiké Lu- dince-Demandice 2:1, a hazaiak gólszerzői: Kasana, Sátek; Tlmace-Podluzany 2:0, g.: Kissi- monyi, Gombala; SFM Se- nec-Sládkovicovo 2:4, a diószegiek gólszerzői: Nagy 2, Laza, Pin- tea; Sládkovicovo-Lednické Rovne 1:0, g.: Józsa; Pribeta-Sváty Peter 5:1, g.: Viderman 2, Lakatos, Kocsis, Bálint T.; Zemné—Kolárovo (ifik) 4:3, a hazaiak gólszerzői: Borka, Bób, Kantár (11-esből), Vanya; Marcelová-Moca 11:1, a hazaiak gólszerzői: Zajos 3, Lucza 2, Németh 2, Marikovec, Zsidek T., Trencík, Marcinko; Cechyn- ce-Vycapy-Opatovce 1:4, g.: Suba, ill. Martonka 2, Benus, Schwarz; Velky Grob-Horná Králová 0:5, g.: Kollár 3, Mrázik 2; Jelka-Velké Úlany 1:3, g.: Németh V, ill Der- bak 3; Trnovec-Dlhá nad Váhom 2:0, g.: Molnár, Klimo; Orechová Potőn/DAC B (ifik)-Potőnske Lúky 1:3, g.: Czucz, ill. Ambrus 2, Jir- kovsky. (ú) EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Anglia 1. Arsenal 28 21 7 0 55:18 70 2. Chelsea 28 19 4 5 50:21 61 3. Man. Utd. 28 18 4 6 52:29 58 4. Charlton 28 12 7 9 39:34 43 5. Newcastle 28 10 12 6 38:29 42 6. Birmingham 28 11 9 8 30:30 42 7. Aston Villa 28 11 7 10 36:32 40 8. Liverpool 27 10 9 8 38:31 39 9. Fulham 28 11 6 11 41:38 39 10. Tottenham 28 11 4 13 40:43 37 11. Southampton 28 9 9 10 29:27 36 12. Middlesbr. 28 9 7 12 29:35 34 13. Bolton 28 8 10 10 32:44 34 14. Everton 28 8 8 12 34:39 32 15. Man. City 28 7 9 12 40:40 30 16. Blackburn 28 7 7 14 39:46 28 17. Leicester 28 5 11 12 38:51 26 18'. Portsmouth 27 6 6 15 29:41 24 19. Wolverhampton28 5 9 14 24:56 24 20. Leeds 28 5 7 16 26:55 22 Csehország 21. forduló: Plzen-Ostrava 1:2 1. Ostrava 21 13 7 1 44:17 46 2. Sparta 21 10 8 3 35:17 38 3. Slavia 21 11 4 6 27:13 37 4. Olomouc 21 10 6 5 32:17 36 5. Synot 21 9 5 7 29:29 32 6. Liberec 21 8 7 6 21:16 31 7. C. Budéjovice 21 8 6 7 25:24 30 8. Zlin 21 9 3 9 22:27 30 9. Teplice 20 6 7 7 19:21 25 10. Brno 21 6 7 8 22:27 25 11. Pribram 21 6 6 9 24:23 24 12. Jablonec 21 4 11 6 16:23 23 13. Opava 20 6 3 11 25:40 21 14. Zizkov 21 5 5 11 13:23 20 15. Blsany 20 5 3 12 21:40 18 16. Plzen 20 3 6 11 14:32 15 Németország 1. Bremen 24 18 4 2 59:23 58 2. Bayern 24 14 7 3 53:26 49 3. Stuttgart 24 13 7 4 31:10 46 4. Bochum 24 11 8 5 38:25 41 5. Leverkusen 24 11 6 7 44:33 39 6. Schalke 24 9 9 6 29:26 36 7. Dortmund 24 10 5 9 38:34 35 8. Hamburg 24 9 6 9 33:39 33 9. Rostock 24 8 7 9 38:35 31 10. Wolfsburg 24 10 1 13 43:46 31 11. Freiburg 24 8 5 11 33:50 29 12. Kaiserslaut. 24 9 3 12 25:35 27 13. Frankfurt 24 7 5 12 28:34 26 14.1860 Münch. 24 7 5 12 25:37 26 15. Mönchengl.. 24 6 6 12 24:34 24 16. Hannover 24 6 6 12 38:52 24 17. Hertha 24 5 8 11 24:45 23 18. FC Köln 24 4 4, 16 19:38 16 A Kaiserslauterntől három büntetőpontot levontak. Olaszország Serie A, 25. forduló: Juven- tus-AC Milan 1:3, g.: Ferrara (81.), ill. Sevcsenko (25.), Seedorf (63., 75.) 1. AC Milan 25 20 4 1 50:15 64 2. AS Roma 25 17 6 2 55:11 57 3. Juventus 25 17 4 4 51:30 55 4. Lazio 24 12 5 7 35:25 41 5. Parma 25 11 8 6 37:34 41 6. Udinese 25 10 8 7 31:28 38 7. Internazio. 25 10 7 8 40:27 37 8. Sampdoria 25 9 9 7 32:31 36 9. Chievo 25 8 7 10 25:27 31 10. Brescia 25 6 10 9 37:41 28 11. Lecce 25 7 6 12 28:39 27 12. Siena 25 6 8 11 31:38 26 13. Bologna 24 6 7 11 27:36 25 14. Modena 25 5 10 10 21:32 25 15. Reggina 25 4 12 9 20:34 24 16. Empoli 25 5 7 13 18:39 22 17. Perugia 25 2 13 10 31:44 19 18. Ancona 25 0 7 18 11:49 7 Spanyolország 28. forduló: CeltaVigo-Valencia 0:2; Murcia- Barcelona 0:2. 1. Real Madrid 28 18 7 3 56:31 61 2. Valencia 28 17 6 5 52:20 57 3. FC Barcelona 28 15 7 6 47:32 52 4. La Coruna 28 15 5 8 45:27 50 5. Bilbao 28 11 8 9 35:35 41 6. Atl. Madrid 28 11 8 9 34:34 41 7. Osasuna 28 9 13 6 28:23 40 8. Villarreal 28 11 6 11 38:38 39 9. FC Sevilla 28 10 8 10 38:30 38 10. Betis Sevilla 28 9 11 8 35:30 38 11. Malaga 28 12 2 14 38:42 38 12. Santander 28 10 7 11 35:40 36 13. Valladolid 28 9 8 11 35:39 35 14. San Sebast. 28 9 8 11 33:39 35 15. Zaragoza 28 9 6 13 31:38 33 16. Albacete 28 9 5 14 27:36 32 17. Mallorca 28 9 5 14 35:49 32 18. Celta Vigo 28 6 9 13 36:54 27 19. Espanyol 28 8 2 18 31:50 26 20. Murcia 28 2 11 15 23:45 17 Ausztria 1. Austria 24 13 7 4 39:17 46 2. GAK 24 13 6 5 39:23 45 3. Rapid 23 11 8 4 37:28 41 4. Patching 24 12 5 7 38:31 41 5. Bregenz 24 9 6 9 34:38 33 6. Admira 24 8 6 10 30:32 30 7. Mattersburg 24 6 8 10 25:40 26 8. Sturm 24 5 9 10 25:30 24 9. Salzburg 24 6 3 15 30:31 21 10. Kärnten 23 4 6 13 19:46 18 Belgium 26. forduló: Westerlo-FC Bruges 2:3. 1. Anderlecht 25 21 2 2 60:21 65 2. FC Bruges 26 16 4 6 55:26 52 3. St. Liege 26 14 8 4 53:23 50 4. Mouscron 25 12 10 3 49:31 46 5. Westerlo 26 12 8 6 40:31 44 6. Genk 26 12 7 7 46:32 43 7. Beerschot 26 8 11 7 22:25 35 8. Beveren 26 10 3 13 35:41 33 9. St. Truiden 26 8 9 9 29:36 33 10. Gent 26 6 11 9 24:27 29 11. La Louviere 26 6 11 9 31:36 29 12. Mons 26 6 10 10 24:32 28 13. Lokeren 26 7 7 12 34:45 28 14. Lierse 26 5 12 9 23:32 27 15. Cr. Bruges 26 5 11 10 20:42 26 16. Charleroi 26 5 7 14 25:36 22 17. Zolder 25 4 6 15 24:45 18 18. Antwerpen 25 4 5 16 17:49 17 Franciaország 28. forduló: Marseille-Strasbourg 4:0; Toulouse-Bordeaux 1:0; Auxerre-Monaco 0:0 1. Monaco 28 17 8 3 47:19 59 2. Lyon 28 17 6 5 50:21 57 3. Paris SG 28 15 9 4 39:20 54 4. Sochaux 28 14 7 7 41:31 49 5. Auxerre 28 14 5 9 43:22 47 6. Marseille 28 14 4 10 38:30 46 7. Nantes 28 12 7 9 34:25 43 8. Nice 28 10 13 5 32:25 43 9. Lens 28 12 5 11 25:38 41 10. Lille 28 11 7 10 32:28 40 11. Bordeaux 28 11 7 10 27:28 40 12. Rennes 28 8 9 11 34:34 33 13. Bastia 28 8 9 11 30:36 33 14. Strasbourg 28 8 8 12 39:43 32 15. Toulouse 28 7 7 14 21:34 28 16. Guingamp 27 8 3 16 26:44 27 17. Ajacdo 28 7 6 15 23:44 27 18. Metz 27 6 7 14 19:31 25 19. Montpellier 28 6 4 18 32:56 22 20. Le Mans 28 4 9 15 20:43 21 Hollandia 1. Ajax 25 20 1 4 57:25 61 2. Eindhoven 25 16 4 5 63:22 52 3. Feyenoord 25 13 7 5 46:32 46 4. Alkmaar 25 14 3 8 48:30 45 5. Heerenveen 25 13 5 7 38:31 44 6. Roda Kerk. 25 10 8 7 42:31 38 7. T. Enschede 25 12 2 11 44:41 38 8. Tilburg 25 10 8 7 36:35 38 9. Roosendaal 25 10 7 8 29:30 37 10. Breda 25 9 7 9 40:36 34 11. Utrecht 25 9 6 10 30:36 33 12. Waalwijk 25 8 7 10 33:30 31 13. Nijmegen 25 9 1 15 34:41 28 14. Groningen 25 7 6 12 29:38 27 15. Den Haag 25 6 5 14 23:47 23 16. Arnhem 25 3 11 11 27:39 20 17. Volendam 25 4 5 16 21:61 17 18. Zwolle 25 2 7 16 16:51 13 Törökország 25. forduló: Besiktas-Elazig- spor5:3. 1. Fenerbahce 25 17 6 2 60:29 57 2. Besiktas 24 16 6 2 53:25 54 3. Trabzonspor 25 15 5 5 41:28 50 4. Denizlispor 25 14 3 8 40:27 45 5. Gaziantep. 25 13 3 9 39:37 42 6. Galatasaray 25 11 8 6 40:31 41 7. Diyarbakirs. 25 10 7 8 36:33 37 8. Malatyaspor 25 8 9 8 33:27 33 9. Samsunspor 24 9 6 9 33:36 33 10. Genclerbirl. 24 9 4 11 39:34 31 11. Ankaragücü 25 8 6 11 34:40 30 12. Konyaspor 25 6 11 8 37:42 29 13. Rizespor 25 8 3 14 26:43 27 14. Sebatspor 25 6 8 11 30:39 26 15. Istanbulspor 25 7 5 13 33:37 26 16. Bursaspor 25 4 9 12 21:31 21 17. Elazigspor 25 5 6 14 33:58 21 18. Adanaspor 24 3 3 18 23:52 12 1. Celtic Skócia 27 25 2 0 87:14 77 2. Rangers 27 19 4 4 53:22 61 3. Hearts 28 14 7 7 40:30 49 4. Dunfermline 26 10 8 8 29:35 38 5. Motherwell 27 10 7 10 32:31 37 6. Dundee Utd. 27 8 7 12 28:42 31 7. FC Dundde 27 7 8 12 33:41 29 8. Livingston 26 7 8 11 30:38 29 9. Aberdeen 28 7 7 14 31:44 28 10. Hibernian 26 7 7 12 24:40 28 11. Kilmarnock 27 8 4 15 33:56 28 12. Partick 28 3 5 20 28:55 14 Magyar és szlovák játékosok külföldön ANLGIA: Charlton-Middlesbrough 1:0 - Németh Szilárd (M) a második félidőben; Blackburn-Arsenal 0:2 Gresko (B) a 77. perctől. AUSZTRIA: Bregenz-Austria 0:1 - Hlinka (B) a 79. percig + piros lap, Klausz (N) 90 perc; Janocko (A) a 67. perctől; Mat- tersburg-Kärnten 2:0 - Kau- sich (M) 90 perc; Fülöp (M) 90 perc, Kabát (K) 90 perc; GAK-Sturm 1:1 - Korsós (S) 90 perc, Admira-Salzburg 3:2 - Mátyus (A) 90 perc. CSEHORSZÁG: Slavia-Spar- ta 0:2 - Józsi (Slavia) 90. perc, Michalik (Sparta) 90 perc, Labant (Sparta) 90. perc + gól és gólpassz; Opava-Olomouc 1:2- Zeher (Opava) a 62. perctől, Babnic (Olomouc) a 69. percig, Reiter (Olomouc) a 69. percig; Staré Mésto-Teplice 2:0 - Kováé (S) 90 perc, Kostka (S) 90 perc + gól, Ivana (S) a 72. perctől, Leitner (T) 90 perc; Ceské Budéjovice-Pribram 0:0- Chlebek (C) 90 perc, Poncák (C) 90 perc, Novák (P) 90 perc; Zizkov-Zlín 3:0 - Klimpl (Z) 90 perc, Oravec (Z) 90 perc + 2 gól és gólpassz, Dirnbach (Z) a 70. perctől; Liberec-Jablonec 0:0 - Kisel (L) 90 perc, Hodúr (L) a 72. percig, Ancic (L) 90. perc; Blsany-Brno 2:1 - Lukác (Bl) 90 perc, Belie (Br) 90 perc. NÉMETORSZÁG: Leverku- sen-Wolfsburg 4:2 - Karhan (W) 90 perc; Hamburg-Hertha 2:0, Dárdai (He) 90 perc; Bremen-Köln 3:2 - Lisztes (B) 90 perc; Bochum-Mönchenglad- bach 1:0 - Demo (M) az 57. percig. HOLLANDIA: Breda-Zwolle 3:1 - Babos (B) 90 perc, Pető (B) a 67. percig. TÖRÖKORSZÁG: Denizlis- por-Istanbulspor 2:0 - Kra- tochvíl (D) 90 perc; Besik- tas-Elazigspor 5:3, König (E) 90 perc, Czinege (E) a 75. percig, Debnár (E) 90 perc + gól. (at)