Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-16 / 63. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 16. Fókuszban: a pénzügyminiszter leváltása 3 Grigorij Meseznikov szerint súlyos csapás lenne a kabinetre nézve a pénzügyminiszter leváltása Hatodszor menesztenék Miklóst Sokan jó szemmel néznék Miklós menesztését (Ján Kroslák felvétele) Ma próbálják hatodszor meneszteni tisztségéből Ivan Miklóst. Egy héttel ez­előtt még úgy tűnt: a pénz­ügyminiszternek inog a szé­ke, óriási volt annak esélye, hogy az ellenzék ezúttal si­kerrel jár, amit maga Miklós is elismert. Azóta változott a helyzet, minden jel erre utal: a tárcavezető most is marad a helyén. ÖSSZEFOGLALÓNK Amikor az ellenzék bejelentette, kezdeményezi a pénzügyminiszter leváltását, az elemzők és a koalíció figyelme a Szabad Fórumra (SF) összpontosult; arra várták a vá­laszt, a „platformisták” vajon me­lyik oldalra állnak. Akkor az SDKÚ- ból kivált képviselők azt mondták: amíg nem ismerik a konkrét javas­latot, semmit sem zárnak ki, ám el­ső hallomásra úgy tűnt számukra, indokolt a pénzügyminiszter-csere. Később Ivan Simko változtatott ál­láspontján: mivel szerinte a Miklós elleni indítvány Vladünír Meciar ál­lamfő-választási kampányának ré­sze, ebben az SF nem kíván részt venni, azaz bármelyik miniszter menesztéséről csak a választások, illetve az uniós csatlakozás után hajlandó tárgyaim. Zuzana Martiá- ková pedig a hétvégén úgy fogal­mazott: Miklós akkor is marad a helyén, még ha a Fórum támogat­ná is az ellenzéki javaslatot. Hogy Simkóék végül is hogyan fognak szavazni, csak közvetlenül a vokso­lás előtt akarják közölni. A kor­mánykoalíció 67 képviselőre tá­maszkodhat, a Smemek, a HZDS- nek és a kommunistáknak együtt 61 honatyája van. A Népi Uniónak 9 tagja van, ám valószínűleg néhá- nyan nem támogatják majd a bead­ványt, ezenkívül a kormánykoalíci­ótól távozott függeden honatyák magatartását is nehéz megjósolni. Martináková szerint a háttérben lé­teznek bizonyos megállapodások a függeden képviselőkkel, esedeg a HZDS-szel - erre utal Mikulás Dzu- rinda ebédje öt honatyával a Holiday Inn Szállóban és néhány parlamenti voksolás eredménye azaz a koalíció a Szabad Fórum nélkül is boldogul. Ebben a hely­zetben az elemzők képtelenek ki­számítani, Simkóék melyik oldalra hajlanak. „Olyan megoldást válasz­tanak, amellyel saját pozíciójukat is erősíthetik, és ami nem vezet idő előtti választásokhoz, az ugyanis nekik sem lehet érdekük. Bár a par­lamentben jelenleg a koalíció Simkóék nélkül is képes többséget biztosítani a törvények elfogadta­tásához, ez nem jelend azt, hogy csökkent a Szabad Fórum jelentő­sége. Hosszú távon tarthatatían, hogy a koalíció bizonyos függeden és ellenzéki honatyák ad hoc támo­gatására támaszkodjon” - magya­rázta lapunknak Grigorij Mesezni­kov. Szerinte Bugár Béla MKP­elnök a hétvégén elhamarkodott megállapításra jutott, amikor azt mondta: Simkóék már nem lépnek be a kormányba. A politológus sze­rint a szlovákiai politika rendkívül képlékeny és mozgalmas, semmit sem lehet benne kizárni, és sze­mély szerint továbbra is reálisnak tartja a platformisták „visszacsada- kozását”. Ellenkező esetben a kor­mány búcsút mondhat a reformok­nak, legfeljebb csak túlélésre töre­kedhet. Ez lenne a helyzet abban az esetben is, ha a pénzügyminisztert mégis csak menesztené ma a parla­ment. „Iván Miklós kulcsfontossá­gú ember, leváltása óriási port ka­varna, és bebizonyosodna a kor­mány gyengesége. Az ellenzék el­kezdhetné a többi miniszter eltávo­lítását is, kaotikus állapotok ural­kodnának, akár idő előtti választá­sok is lehetnének. Egyébként, ha nem Miklóst, hanem valamelyik más tárcavezetőt menesztenék, az is súlyos csapás lenne. Idáig az el­lenzéknek egyeden kormánytagot sikerült leváltania, éspedig Vüiam Sobonát, az első Meciar-kabinet tagját. Tudjuk, ez müyen problé­mákat okozott, a kormány kisebb­ségbe került, legyengült. A jelenle­gi kabinet már most kisebbségben van és gyenge, nehéz elgondolni, mit idézhetne elő egy miniszter le­váltása” - részletezte az Új Szónak Meseznikov, aki azt sem zárta ki, hogy Miklós leváltása esetén a kor­mányfő azonnal benyújtaná le­mondását. A háttérben az is felme­rült, Mikulás Dzurinda összeköti a szavazást az egész kormánnyal szembeni bizalmi voksolással. Egyes elemzők szerint ezt minden­képpen meg kellene tennie, hogy kiderüljön: valójában kik támogat­ják a kabinetet, illetve a kormány- program megvalósítását. Az IVÓ társadalomkutató intézet munka­társa szerint ez csak akkor lenne in­dokolt, ha fennállna a veszélye an­nak, hogy Miklóst valóban levált­ják. Csakhogy valószínűleg ez a ve­szély már elhárult - annak ellené­re, hogy a napokban kiderült: Mik­lós újabb hibát vétett a költségve­téssel kapcsolatban. Ezúttal is el­számolásról, ám most pozitív téve­désről van szó: nem hiányoztak pénzek, hanem a tavalyi büdzséből felmaradt néhány milliárd korona. Ennek ellenére a közvélemény-ku­tatások alapján az emberek nem nagyon szeretik a pénzügyminisz­tert, aki azoknak a reformoknak a megtestesítője és szavatolója, ame­lyeknek a polgárok egyelőre csak negatív hatását érzik. „Az emberek valóban elégededenek, és talán nem is bánnák, ha leváltanák Miklóst. Csakhogy a kormánynak most nem a közvéleményt, hanem a parlamenti pártokat kell meg­győznie. Biztosan megpróbálják majd a nyilvánosság előtt is megvé­deni miniszterüket, ám erre termé­szetesen kevesebb energiát fordíta­nak, mint a képviselők megszerzé­sére” - tette hozzá Meseznikov, aki maga sem tartja meggyőzőnek a pénzügyminiszter ellen felsorakoz­tatott érveket, (sza) Mikulás Dzurinda kormányfő árulásnak fogná fel, ha a Szabad Fórum támogatná a miniszter menesztését SDKÚ: Miklós egyetlen hibája, hogy sikeres ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Mikulás Dzurinda kor­mányfő szerint nincs ok párttársa, Ivan Miklós pénzügyminiszter me­nesztésére. Sőt, a miniszterelnök számos okot lát arra, hogy Miklós továbbra is hivatalban maradjon. „Miklósnak maradnia kell, hogy le­vezényelje a fiskális decentralizáci­ót, hogy forrásokat találjon a Peu­geot, a Citroen, a Hyundai körüli befektetésekhez, hogy hatékony in­tézkedéseket foganatosíthasson az ország eurózónába való belépésé­vel kapcsolatban. Mindezekben a döntésekben Miklósnak nagyon fontos, olykor kulcsszerepe van” - mondta tegnap a miniszterelnök. Dzurinda azt várja, hogy az SDKÚ listájáról parlamentbe jutott képvi­selők ne szavazzák meg a pénzügy­ér menesztését. „Ha bárki, aki az SDKÚ listájáról jutott a parlament­be, Miklós leváltására szavazna, árulásként könyvelném el” - hang­súlyozta a kormányfő. Majd kifej­tette, szigorú szavait elsősorban a Szabad Fórum képviselőinek cím­zi, akik nem élhetnek vissza a vá­lasztók szavazataival. Roman Fili- stein, a párt pozsonyi regionális szervezetének elnöke kifejtette: Ivan Miklós egyeden hibája, hogy gazdasági reformjai sikeresek. Az ellenzék teljesen másként vé­lekedik a pénzügyminiszterről, bár azt a Smer is belátja, nehéz lesz le­váltani Miklóst. Ám véleményük szerint nem azért, mert nem érde­melné meg, hanem mert sok ellen­zéki képviselő betegállományban van, s így nem sikerül összegyűjte­ni a szükséges 76 szavazatot, (kcr) KRONOLÓGIA Akik eddig távoztak A szlovák kormány elutasította az ellenzék kezdeményezését Ivan Miklós leváltására. Az alábbi összeállításunkban az 1998 óta kezdeményezett minisztercseréket tekintjük át. 1999. augusztus 21. - Gábriel Palacka (SDK-KDH) közlekedési és távközlési miniszter kérte leváltását Rudolf Schuster államfőtől. Palacka tevékenységét bírálathullám kísérte: botrányos körülmé­nyek között zajlott a Slovenské Telekomunikácie privatizációja, az 1800 MHz-es GSM hálózat üzemeltetése és a Slovenské Aerolínie licenszének megvonása. Utódja a szintén kereszténydemokrata gyökerű, de már az SDK-ban politizáló Jozef Macejko lett. 1999. október 19. - Ludovít Cérnák (SDK-DÚ) gazdasági mi­niszter benyújtotta lemondását több sikertelen, vagy félresikerült privatizációs ügylet miatt. Az új miniszter Eubomír Harach (SDK- DÚ) lett. 2000. július 4. - Lemondott tisztségéről Tibor Sagát (SDK-DÚ) egészségügyi miniszter. Sagát óriási politikai és társadalmi nyo­más nehezedett, mert a szlovák egészségügyi szervek csődöt mondtak Rudolf Schuster államfő betegsége idején. Az egészség- ügyi miniszteri székbe Roman Kovác (SDK-DÚ) ült. 2001. január 2. - Távozott Pavol Kanis (SDE) védelmi miniszter azok után, hogy nem tudta kellőképpen megmagyarázni, miből építette luxusvilláját. Az egyik magyarázata az volt, hogy szeren­csejátékon nyerte a pénzt. Helyette Jozef Stank (SDE) vezette a védelmi minisztériumot. 2001. május 4. - Rudolf Schuster államfő elfogadta Mikulás Dzurinda kormányfő javaslatát Pavol Hamzík (SOP) integrációért felelős miniszterelnök-helyettes leváltására. Akkor a kormányfő azzal érvelt, Hamzík a felelős amiatt, hogy az Európai Unió alapja­iból egyesek jogtalan támogatáshoz jutottak. Később ez a vád nem bizonyosodott be, ám Hamzíknak így is mennie kellett. Utóda Má­ria Kadlecíková (SOP) lett. 2001. május 14. - A miniszterelnökkel folytatott konzultációk után lemondott Ladislav Pittner (SDK-KDH, később SDKÚ) bel­ügyminiszter. A koalíció egy része megbízhatatlannak tartotta Pittnert, s elégedetlen volt tevékenységének eredményeivel. Pittnert Ivan Simko (SDK-SDKÚ) váltotta a tisztségben. 2002. január 20-22. - Az SDE kezdeményezi pénzügyminiszte­re, Brigita Schmögnerová leváltását, mivel elégedetlen munkájá­val. Mikulás Dzurinda elutasította a kezdeményezést. A koalíciós ellentétek csitítása végett Schmögnerová maga nyújtotta be le­mondását. Az új pénzügyminiszter Frantisek Hajnovic (SDE) lett. 2002. április 18. - Lemondott Milan Ftácnik (SDE) oktatási mi­niszter, mivel a Szociáldemokrata Alternatíva tisztségviselője,lett, míg az oktatási tárca a koalíciós szerződés értelmében az SDE-t il­lette. Ftácnikot Peter Ponicky (SDE) követte a bársonyszékben. 2002. június 24. - Rudolf Schuster államfő eleget tett a minisz­terelnök kérésének, és leváltotta Jozef Macejko (SDK-KDH, ké­sőbb SDKÚ) közlekedési minisztert. A viszály almája ezúttal a könnyű motorvonatokra kiírt tender volt, amibe a kormányfő sze­rint Macejko és a minisztérium több munkatársa beleavatkozott. A miniszteri posztra nem neveztek ki senkit, a tisztséget a választá­sokig Ivan Miklós (SDK-SDKÚ) gazdasági miniszterelnök-helyet­tes töltötte be. 2003. szeptember 10. - Rudolf Schuster elfogadta Robert Nemcsics (ANO) gazdasági miniszter lemondását. Dzurinda kor­mányfő nem akarta Nemcsics távozását, ám anyapártja bizalmat­lanságot szavazott neki, miután bíráló megjegyzéseket tett a mé­diában a pártra. Nemcsics helyét az ANO elnöke, Pavol Rusko fog­lalta el. 2003. szeptember. 10. - Mikulás Dzurinda javaslatára Rudolf Schuster államfő leváltotta Ivan Simko (SDKÚ) védelmi minisz­tert. Simkótól szeptember tizedikén vonta meg a bizalmat az SDKÚ vezetése, miután a kormányban nem támogatta a kormány­fő javaslatát Jozef Mojzisnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazga­tójának leváltására, aki így tisztségében maradt. Simko utóda Juraj Liska (SDKÚ) képviselő lett. 2004. március 16. - Az eddigi legimmúnisabb kormánytag, Ivan Miklós (eddig ötször próbálták őt leváltani, mindhiába) pénzügy- miniszter ellen ismét bizalmadansági indítványt nyújtott be az el­lenzék. Megfigyelők, hozzáértők, belső és külső bizalmasok azon­ban úgy látják, a nagy túlélő Miklós marad a helyén, (tasr, -rn-) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MELEG IDŐ, ENYHÉN FELHŐS ÉGBOLT, 11-15 FOK ELŐREJELZÉS 0 RV0SM ETE0 R0 L0GIA A Nap kel 06.04-kor - nyugszik 17.57-kor A Hold kel 04.22-kor - nyugszik 12.21-kor A Duna vízállása - Pozsony: 290, változatían; Medve: 220, árad; Komárom: 220, árad; Párkány: 135, árad. Meleg, helyen­ként felhős idő várható kisebb záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok körül alakul, a hegyekben 6 fok körüli hőmérséklet várható. A dél­után folyamán nyugaton 5 m/s körülire erősödik fel a nyugati, északnyugati szél. Éjszaka 4-0 fokra süllyed a hőmérő higanyszá­la. Holnap északon és keleten eny­hén borult lesz az égbolt, olykor zivatarokra is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 17 fok között alakul. Az időjárás ma pozitív hatással lesz szerveze­tünkre. Szellemi és fizikai teljesí­tőképességünk nőni fog, csökken a reakcióidő. Az alvás frissítő hatással lesz ránk. A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők ennek ellenére tartsák be az orvosi előírásokat, hiszen nagyobb megterhelés esetén egészségügyi komplikációk lép­hetnének fel. Az alacsony vérnyo- másúaknál fejfájás jelentkezhet. Holnap a maihoz hasonló hatá­sokkal számolhatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents