Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-15 / 62. szám, hétfő

22 Sportvilág ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 15. RÖVIDEN Ronaldo játszana Paraguay ellen Rio de Janeiro. Ronaldo, a Real Madrid izomhúzódással bajlódó brazil világsztáija azt mondta, hogy mindenképpen játszani szeretne a Paraguay ellen esedékes március 31-i labdarúgó világbajnoki selej­tezőn, Asunciónban. „Remé­lem, addigra teljesen egészsé­ges leszek - mondta a vb- aranyérmes klasszis, aki jelen­leg magánügyei miatt Rio de Janeiróban tartózkodik. - Nem kezelésre jöttem haza, csak két napot töltök itt.”,, Szá­mítok rá, de a döntő szót Mad­ridban mondják ki” - fogalma­zott Carlos Alberto Parreira, a címvédő brazil válogatott szö­vetségi kapitánya. Ronaldo egy héttel ezelőtt, a Santander elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett combizom-húzó- dást, s legalább két hétig nem léphet pályára, (mti) Tyson büntetésből gyerekeket oktat New York. Gyermekeket ok­tat Mike Tyson, a profi ökölví­vás amerikai fenegyereke, aki a tanítással egyben büntetését is tölti, hiszen februárban 100 óra közmunkára ítélték. A 37 éves volt nehézsúlyú világbaj­noknak azért kell felelnie, mert tavaly júniusban összeve­rekedett két férfival egy New York-i szálloda előtt. Miután a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, a bíró hat hónapnyi pszichológiai kezelésre és köz­munkára ítélte. Tyson egyelőre két órát töltött le a bünteté­séből, egy edzőteremben gya­korlati tanácsokat adott a bokszpalántáknak, (mti) Kahn helyett Lehmann véd München. Oliver Kahn he­lyett Jens Lehmann véd a né­met labdarúgó-válogatottban a március 31-én sorra kerülő, Belgium elleni barátságos mérkőzésen. A nemzeti csapat elsőszámú hálóőre még a kis- padon sem kap helyet Köln­ben, hanem Rudi Völler szö­vetségi kapitány szerint „szü­netet tart”. A szakvezető a na­pokban hasztalanul megpró­bálta elsimítani a Bayern München, illetve az FC Arse­nal kapusának hetek óta tartó - az 1 -es mezért folytatott - vi­táját. (mti) Colin White és Michal Handzus (jobbra) csatázik a korongért a Philadelphia-New Jersey NHL-es hokimeccsen (TASR/AP-felvétel) Kanadai-amerikai hokiliga: 11 mérkőzésen veretlen a Tampa Bay csapata Csak Zedník és Hossa New York. Az elmúlt hét végén rendezett mérkőzé­seken nem voltak a legjobb formában a szlovák hoki­sok, mindössze Richard Zedník és Marian Hossa ta­lált a hálóba. Petrovicky, Stümpel, Kölnik, Demitra és Bondra gólpasszt adott. ÖSSZEÁLLÍTÁS Tovább tart a Tampa Bay veret­lensége, pénteken 5:2-re verte az NY Rangers együttesét, s immár 11 meccsen nem kapott ki, s 95 szerzett ponttal klubrekordot állí­tott fel. Hat mérkőzés után győzött újra az NY Islanders, s hat pontra növelte előnyét riválisai előtt a playoff-sorozatba kerülés versenyfutásában. Az Anaheim egymás utáni harmadik mérkőzé­sét is elvesztette, utoljára ez az el­múlt év decemberében volt ilyen rossz sorozata. Eredmények, péntek: WAS­HINGTON-CHICAGO 3:4 (1:0, 1:3, 1:1), gólütők: Halpem, Peat, Willsie, ill. Strudwick, Berard, Ruu- tu 2; CAROUNA-ATLANTA 4:2 (1:0, 1:1, 2:1), C. Adams, Justin Williams, Hedican, Cole, ill. McEa- chem, Stefan (a gólpasszt Petro­vicky adta); TAMPA BAY-NY RAN­GERS 5:2 (1:0,2:2,2:0), Stillman, St. Louis 2, Lecavalier 2, ill. Poti, Hlavác; EDMONTON-VANCOU­VER 3:4 - hosszabbítás után (1:1, 2:1, 0:1 - 0:1), Horcoff, Nedved 2, ill. Allen, Rucinsky, Murrisan, San­derson; PHOENK-COLORADO 2:3 (0:1, 1:1, 1:1), Kolanos, Com- rie, ill. Kariya, Nyikolisin, Bamaby; ANAHEIM-NY ISLANDERS 1:3 (0:1, 1:1, 0:1), Pahlsson, ill. Ron- ning, Nünimaam Scatchard. ' Szombat: BOSTON-BUFFALO 3:2 - hosszabbítás után (0:2, 1:0, 1:0 - 1:0), Boynton, Glen Murray, Knublg, ill. Briere, McKee; DETRO- IT-DALLAS 3:0 (0:0, 2:0, 1:0), Maltby, Hull, McCarthy; PHILA­DELPHIA-NEW JERSEY 2:1 (1:0, 0:1, 1:0), Gagne, Ragnarsson, ill. Gomez; SAN JOSE-LOS ANGELES 3:1 (2:1,1:0,0:0), Dimitrokosz, Ek- man, McCauley, ül. Corvo; ATLAN­TA-WASHINGTON 5:2 (1:0, 1:1, 3:1), R. Robitaille, Sutton, McEa- chern, Vjacseszlav Kozlov, Kovalj- csuk, ill. Szemin, Willsie; MONT- REAL-TORONTO 4:3 (1:1, 2:2, 1:0), Riberio, Zedník, Ryder, Perre­ault, ill. Stajan, Nieuwendyk, Bere- hovszkij; FLORIDA-NY RANGERS 3:2 - hosszabbítás után (0:0, 2:2, 0:0 - 1:0), Odelein, Horton, Jolá­nén, ill. McCarthy, Tyutyin; TAMPA BAY-CAROLINA 1:5 (1:2, 0:1, 0:2), Fedotyenko, ill. Hűl 2, Brind- dAmour, Svoboda, Vrbata; NASH- VILLE-CALGARY 4:4 - hosszabbí­tás után (1:1, 2:2, 1:1 - 0:0; Jo­hansson, Hartneü, J. Stevenson, Hall, ül. Nüson, Nieminen, Simon, Iginla; ST. LOUIS-COLUMBUS 5:3 (1:0. 1:2, 3:1), Sillinger 2, Hava- nov, Savage, Tkachuk, ill. Szvitov, Letowski 2; VANCOUVER-OTTA- WA 1:2 (0:0, 1:1, 0:1), Kavanagh, ill. Hossa, Alfredson. KANADAI PONTVERSENY: 1. Martin St. Louis (Tampa Bay) 72 mérkőzés, 34 gól, 51 gólpassz, 85 pont; 2. Joe Sakic (Colorado) 70­31- 50-81; 3. Alex Tanguay (Colo­rado) 69-25-54-79; 4. Robert Lang (Washington/Detroit) 67­29-49-78; 5. Markus Näslund (Vancouver) 68-32-45-77; 6. Ilja Kovaljcsuk (Atlanta) 71-37-39- 76; 7. Marián Hossa (Ottawa) 70­32- 43-75. (ie) Dominik Hasek: nem kell 3 millió dollár New York. Dominik Hasek nagy lelkű gesztust tett klubja, a Detro­it Rend Wings felé, a vüág egyik legjobb hokikapusa tetemes összegről mondott le, miután ágyéksérülése miatt februárban véget ért számára az idény. Az évi 8 millió dollárt kereső, olimpiai bajnok cseh klasszis fizetésének csaknem a felére, 3 millió dollárra nem tart igényt. Hasek, akit hatszor választottak az NHL legjobb hálóőrének, 2002-ben nyerte meg élete első, s eddig utolsó Stanley-kupáját, majd visszavonult, de tavaly ősszel újra játékra jelentkezett, (mti) VILLÁMINTERJÚ Hoffer Ferenccel, az ezüstérmes komáromi sakkcsapat klubtulajdonosával Hajszálon múlott, hogy nem sikerült megismételniük tava­lyi bajnoki elsőségüket az Ext­raligában. Ugyanannyi pontot szereztek, mint az aranyérmes galgóciak, de a komáromi játé­kosok táblánként együttvéve két és fél ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint az új bajnok. Ráadásul két fordulóval a vége előtt még két ponttal vezettek is a táblázaton... A befektetett sok pénz miatt elvártam volna, hogy aranyér­mes legyen a csapat. Az utolsó előtti fordulóban azonban mu­musunk, a kassai Hydina érke­zett hozzánk. Felszabadultan játszhatott, a mieink meg ezen a napon jutottak teljesítményük mélypontjára. Ilyen rosszul még nem láttam őket sakkozni, az első öt táblán sorra kikaptak, s ebből született a lesújtó, l:7-es vereség. Az esélyesség terhe visszájára fordította a történése­ket. Egy másnapi 8:0-ás siker is bajnoki címet eredményezhetett volna, mert az első két kritérium szerint kialakuló holtverseny után a következő szempont, az egymás elleni mérkőzés mérlege nekünk kedvezett. Sokáig 8:0 mutatkozott, de egy örökös sakk után szertefoszlottak bajnoki ál­maink. Nyolcvannyolc megszerez­hető pontból két és fél hiány­zott a Hoffer elsőségéhez, ami igazán kicsi különbség... Tavaly, mikor újoncok voltunk, nemigen törődtek velünk az ellen­felek, az idén már ránk készült mindenki. Egész évben küszköd­tünk, hiányzott az igazi nagy eredmény, szoros győzelmeket arattunk, s ez a végelszámolásnál is meglátszott. Csalódott? Nem lehetek az, mert a máso­dik hely is szép eredmény a 12 tagú legmagasabb osztályú csa­patbajnokságban. Szándékom­ban áll fokozatosan erősíteni az együttest. Minél több komáro­mira számítok a jövőben, keve­sebb idegent hívok játszani. B együttesünk vezet a III. ligában, s a magasabb osztályba kerülést már nem szalaszthatjuk el. A másik helyi klub, a KSC a II. ligá­ban áll feljutásra, így ősztől Ko­máromnak lehet képviselete a három legfelsőbb szintű bajnok­ságban. És nyomulnak fel a fia­talok is. Elsősorban az ő fejlődé­sük szempontjából lenne kívá­natos, hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki a két komáromi klub között. Bí­zom benne, hogy ez be is követ­kezik. (jmk) Férfi kosárlabda Extraliga: Komárno-Lucenec 99:92 Kikapott az éllovas ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A rájátszás utolsó előtti fordulójában a listavezető lo-‘ sonci együttest fogadta a komáro­mi csapat. A találkozó előtt még a legoptimistább hazai szurkolók sem bíztak a győzelemben, hiszen az ellenfél idegenben is szorgalma­san gyűjtögeti a pontokat. Csak­hogy a Duna-parti gárda hazai pá­lyán már évek óta megleckézteti a losonciakat, akik most is üres kéz­zel távoztak. A nagy iramban kezdő hazaiak az első „félidőben” ötven pontot dobtak, s elhúztak. A har­madik negyedben a losonciak be­keményítettek, kezdték ledolgozni hátrányukat, ám aztán ismét a ko­máromiak következtek. Az utolsó játékrész kiegyensúlyozott csatát hozott, a hazai gárda önmagát múlta felül és megérdemelten győzött a nagyobb játékerőt képvi­selő ellenféllel szemben. A komáro­mi csapatból hiányzott az irányító Csurovics, aki az előző fordulóban, Handlovában ínszakadást szenve­dett. Szupper Péter, a másik irányí­tójátékos, sérülten is remekül hely­tállt, 19 pontot ért el. KOMÁRNO-LUCENEC 99:92 (23:22, 27:15, 21:28, 28:27). Ko- mámo: Kablar 28, Szupper 19, Ri- dzon 19, Jurík 8, Riecky 2, Kollár 14, Ilko 8, Trco 1; Lucenec: Ko- vacevic 24, Bicvic 20, Scekic 9, Ma- daj 8, Kovácik 2, Cuzela 24, Suja 3, Veber 2. PAUUK JÓZSEF, a komá­romiak edzője: „A győzelemre nagy szükség volt, hogy bennmaradjunk az első négyben. Kimondottan jól játszott a csapat, végig vezettünk, megérdemelten győztünk. Sajnos, a bírók ma nagyon gyenge teljesít­ményt nyújtottak.” Tibor Jány, a losonciak trénere: „A játékosok nem tartották be a taktikai utasításokat, fegyelmezet­lenül kosaraztak. A hazai csapat teljesen megérdemelten győzött, sokkal harcosabb volt.” (kg) TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Hand- lová-Levice 100:82 (30:24, 30:26, 17:14, 23:19); Svit-Nitra 69:51 (14:18,23:14,17:11,15:8). 1. Lucenec 27 22 52311:1915 49 2. Svit 27 17 102129:1854 44 3. Nitra 27 16 112167:1050 43 4. Komárno 27 15 122167:2310 42 5. Handlová 27 14 132185:2163 41 6. Levice 27 9 182026:2187 36 A 7-10. helyért: ZUina-Prievidza 99:81 (31:21, 26:12, 24:30, 18:18), Kosice-Inter 81:63 (20:15, 23:21,26:20,12:10). 7. Inter 23 12 111739:1758 35 8. Kosice 23 11 121771:1739 34 9. Zilina 23 7 161704:1969 30 10. Prievidza 23 4 191619:1949 27 Nyertek az esélyesek az ökölvívó Extraligában Újabb komáromi siker ÚJ SZÓ-INFORMÁCIO Pozsony. A 2. forduló mérkőzé­seivel folytatódott az ökölvívó Extraliga küzdelemsorozata. A riyjtótalálkozó (Vranov 16:2) után újabb fölényes győzelmet arattak a komáromiak, mégpedig Nyit- rán. A másik összecsapáson is biz­tosan nyert a favorit. Győrfi György, a Duna-partiak vezetőedzője: „Taktikus, jó telje­sítményt nyújtottunk, a csapat va­lamennyi tagja kitett magáért, még azok is helyt álltak, akik ve­reséget szenvedtek.” NITRA-KOMÁRNO 4:14, pont­szerzők: Illés, Hlavacka, illetve Rafael E., Rafael R., Skuliba, Brú­der, Simon, Kovács T., Herbert. DUBNICA-VRANOV 16:2. A baj­nokság állása: 1. Komárno 4, 2. Dubnica 2, 3. Nitra 0, 4. Vranov 0 pont. (zsi) BAJNOKI PONTOKÉRT Kézilabda WHIL, 19. forduló: Surany-Mi- chalovce 27:34 (12:9), legeredmé­nyesebbek: Fujasová 7, ül. Tóth 9; Kunovice-Bánovce 22:20 (13:8); Lokomotíva Cheb-B. Bystrica 15:24 (6:14), Veselí-Duslo Sala 18:30 (:13), a vendégek legered­ményesebbjei: Dubajová 7, Salato- vá és Caltíková 4-4; Slavia Pra- ha-Olomouc 28:26 (15:11), Zlín-Partizánske 30:28 (13:9). A bajnokság állása: 1. Sala 19 18 0 1 623:39036 2. B. Bystrica 19 15 1 3 509:390 31 3. Olomouc 19 12 3 4 525:445 27 4. Slavia 19 11 1 7 583:480 25 5. Michalovce 19 11 2 6 545:488 24 6. Partizánske 20 11 0 9 533:507 22 7. Zlín 19 8 2 9 446:437 18 8. Surany 19 6 2 10 460:54814 9. Bánovce 19 6 2 11 481:591 14 10. Veselí 19’ 4 0 15 355:499 8 11. Cheb 19 3 1 15 370:473 7 12. Kunovice 19 2 0 17 362:544 4 A Chebtől a bajnokság végén 2 pontot levonnak. Kosárlabda Női Extraliga, 22. forduló: Slo­van La Futura Bratislava-Ruzom- berok 62:81 (24:44), Delta Kosice-Cassovia Kosice 105:52 (58:19), Myjava-Istrobanka Bra­tislava 95:79 (47:32), Pop­rad-UMB B. Bystrica 64:70 (38:33). Röplabda Férfi Extraliga, az 1-4. helyért, 12. forduló: Lokomotíva Zvo- len-Presov 3:2, VKP Bratisla­va-Matador Púchov 3:0. Az 5-10. helyért, 10. forduló: Petrochema Dubová-Nove Mesto n/Váhom 0:3, Chemes Humen- né-STU Bratislava 3:0, Zili- na-Stará Eubovna 1:3. Női Extraliga, playoff-negyed- döntő, első mérkőzések: Slávia Bratislava-Slávia Kosice 3:0, Se- nica-Pezinok 3:1, Ziar n/Hro- nom-Doprastav Bratislava 3:0, Zilina-Slávia Forplast Bratislava 3:0.(ie) SPORT A KÉPERNYŐN RTL KLUB - 0.30: Sportklub. A labdargó NB I hétvégi mérkőzéseinek összefoglalója. STV 2 - 13.15: Lefújva. Az I. labdarúgóliga hétvégi mérkőzé­seinek összefoglalója. 16.50: Trencín-Kosice, jégko­rong Extraliga-elődöntő, 2. mérkőzés (élő). PRIMA -16.40: Plzen-Ostra­va, I. ligás labdarúgó-mérkőzés (élő). GALAXIE SPORT - 13.00: San Jose-Los Angeles, NHL-es hokimeccs (felvételről). 15.25: Hamburg-Hertha, lab­darúgó Bundesliga (felvételről). 22:15: Manchester C.-Man- chester U., labdarúgó Premier League-mérkőzés (felv.) (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents