Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-15 / 62. szám, hétfő

UJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 15. Autó - motor 13 A Dacia X90 teljesen új személygépkocsi, amely maradéktalanul eleget tesz az érvényes európai szabványoknak Új „népautó”- kétszázezerért? Meglepő hír érkezett Pá­rizsból azt követően, hogy a Renault több éves szünet után ismét felkarolta a ro­mán Daciát. A felkarolás alatt ez esetben a gyár 100 százalékos tulajdonjogú megvásárlása értendő a franciák részéről, a megle­pő hír pedig - az említett ténnyel szoros összefüg­gésben - egy ötezer eurós autó elkészítéséről szólt. ÉRTESÜLÉS A Dacia X90-est a tervek sze­rint már tavasszal, tehát néhány héten belül bemutatják, ősszel pedig az árusítását is megkezdik néhány európai országban. Amennyiben a hazai piacon is megjelenne, az euró jelenlegi ár­folyamából kiindulva kétszázezer korona körüli összegbe kerülne, bár a Renault szlovákiai képvise­lői egyelőre az árral kapcsolatos bármilyen becsléseket korainak tartanak. Márpedig ebben a kérdésben az ő véleményük a mérvadó, hiszen idén júliusban a Dacia importőré­nek szerepét is ők veszik át. Marad­junk tehát annyiban, amennyit a Renault Slovensko Kft. képviselői hajlandóak voltak elárulni azon a sajtótájékoztatón, ahol hazai fóru­mon először esett szó az új Daciá­ról: „Négyajtós, ötszemélyes szedánról van szó, amely teljesen új személygépkocsi. Elsősorban ro­busztus építésével tűnik ki, és az összes érvényben lévő európai szabványnak maradéktalanul ele­get tesz. Tágasabb, mint a jelenleg nálunk is forgalmazott Dacia Solenza, de nem abból építkezik, és nem is valamelyik Renault-mo- dell ’klónozott’ változata. Padlóle­meze például teljesen új konstruk­ció, a motort viszont a Renault szál­lítja.” Egyelőre tehát ennyit mondott a leendő importőr, mi pedig csa­toljuk mindehhez az autó első fo­(Fotó: Internet) tóit, valamint az eddig nyilvános­ságra hozott műszaki adatokat. Utóbbiak közül külön felhívnánk a figyelmet a csomagtér méreté­re: egy középkategóriás kocsinak sem kéne miatta szégyenkeznie. A Dacia X90-essel kapcsolatos hí­reket természetesen mi is megkü­lönböztetett figyelemmel kísér­jük majd, és valamennyi bennün­ket érintő fejleményről késede­lem nélkül beszámolunk, (vgy) MŰSZAKI ADATOK Méretek (h/sz/m): 4250x1670x1500 mm A csomagtér űrtartalma: 4801 Erőforrás: négyhengeres benzinmotor Hengerűrtartalom: 1390 cmJ Legnagyobb teljesítmény: 62 kW (85 LE)/5500 min' Legnagyobb sebesség: 185 km/óra Átlagfogyasztás (városi/országúti forgalom): 8,7/6,51/100 km VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (35) 163. A „Gyermekeket szállító autóbusz” jelzéssel (O 6) ellátott autóbusz kikerü­lésekor a vezetőnek szá­mítania kell rá, hogy gyermekek futhatnak ki az úttestre, ezért a) járművével ilyenkor legfel­jebb 15 km/óra sebességgel ha­ladhat, b) járművével úgy kell halad­nia, hogy ne veszélyeztesse őket, c) járművét mindig meg kell ál­lítania. 164. Az útkereszteződéshez olyan úton érkező jármű vezetője, amely közúti jelzőtáblával sem mint alárendelt út, sem mint főútvonal nincs megjelöl­ve, köteles áthaladási el­sőbbséget adni a) a balról érkező járműveknek, b) a közlekedési szempontokból jelentősebb útról érkezőknek, c) a jobbról érkező járművek­nek. 165. Motorkerékpáron tilos a) 18 évnél fiatalabb személye­ket szállítani, b) a szállított személyeknek szemüveget viselni, c) a szállított személyeknek ol­dalvást ülni. 166. Ha a közúti baleset kö­vetkeztében megrongáló­dott a közút vagy valami­lyen közhasznú berende­zés, a baleset részese a) köteles a közúti baleset hala­déktalanul jelenteni a rendőr­ségnek, b) csak akkor köteles a közúti balesetet jelenteni a rendőrség­nek, ha a keletkezett anyagi kár feltehetően meghaladja a mini­málbér tízszeresét, c) köteles a közúti balesetet 24 órán belül jelenteni a rendőr­ségnek. 167. Ahol nincs kerékpárút (kerékpársáv), vagy az nem járható, a kerékpá­rosnak a) a járdán vagy a jobb oldali út­padkán kell közlekednie, b) az úttest jobb szélén kell köz­lekednie; ha ezzel nem veszé­lyezteti vagy nem korlátozza a gyalogosokat, a jobb oldali út­padkán is haladhat, c) a járdán kell közlekednie, ha ezzel nem veszélyezteti a gyalo­gosokat. 168. A lakó-, pihenő- és sé­tálóövezetben a gyalo­gosok a) nem kötelesek lehetővé tenni a járművek közlekedését, b) kötelesek lehetővé tenni a járművek közlekedését; ez az övezetben játszó gyermekekre is vonatkozik, c) csak a közhasználatú tö­megszállító járművek közleke­dését kötelesek lehetővé tenni; ez az úton játszó gyermekekre is vonatkozik. 9891 ‘qZ9l ‘E991 ‘3S9I ‘3h9l ‘q£9I TOR A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, ul. gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, mobil: 0903/736 668, e-mail: vasgyula@nextra.sk * új autók árusítása "*• használt autók árusítása *■ alkatrész-kereskedés >*■ szerviz "*• árusítás lízingre IVECO Az utóbbi években az Iveco vezető pozíciót harcolt ki a piacon, öt éve az első számú teherautó Szlovákiában. A nyitrai Bmc Kft. 1994-től az IVECO teherautók és nyerges vontatók kizárólagos forgalmazója és szervizelője . A tavalyi évben jelentősen megnőtt az általuk eladott teherautók száma. Megnövelték a szerelőcsarnokot, megnagyobbították az alkatrészüzletüket és a raktáraikat, valamint az eladási részleget is, ami által a szerelőcsarnokuk kapacitása 150 százalékkal növekedett. Ezzel egyidejűleg nagyobbították a raktárkészletüket is, bár már így is a nyitrai Bmc, Kft. rendelkezik Szlovákiában a legnagyobb Iveco alkatrészkészlettel. • új autók árusítása • használt autók árusítása • alkatrész-kereskedés • szerviz • árusítás lízingre BMC s.r.o. BUSINESS MOTOR COMPANY f S ■ !*■ O ■ P.O.BOX 23/F, Zlatomoravecká cesta, 949 01 Nitra, Árusítás: tel.: 037/658 5121-4, fax: 037/658 5201 Szerviz és alkatrész-kereskedés: tel.: 037/658 5202-4, fax: 037/658 5203

Next

/
Thumbnails
Contents