Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-13 / 61. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 13. Számos csallóközi magyar alapiskolában több a tanulmányait ősszel megkezdő kisdiák, mint amennyi elsős az előző tanévben volt Beíratások a Dunaszerdahelyi járásban I. Annak ellenére, hogy a Dunaszerdahelyi járásban tizenegy tanintézmény kivételével mindenütt a tavalyinál több volt az első évfolyamba íratottak száma, az igazgatók az össz- létszám csökkenéséről számolnak be. JÓZAN MÓNIKA Sok ugyanis a végzős tanuló, és több helyen egybehangzó vélemény szerint a teljes szervezettségű iskolákban jobban bíznak a szülők. E közvélekedés változta nélkül a kisebb iskolákat veszély fenyegeti, pedig létszámtól függetlenül minden iskolára nézve ugyanaz a tanterv kötelező. (Tekintettel arra, hogy a járásban sok magyar alapiskola működik, körképünk két részben jelenik meg; a második rész a jövő héten szombaton.) Alistál Két osztály nyílhat „Jelenleg 298 tanuló látogatja iskolánkat, és ebben az évben 36 óvodást írattak be elsősnek, ami két első osztály megnyitását teszi lehetővé” - nyilatkozta Vendégh Emília igazgatóhelyettes. Az előző évekhez képest ez a létszám jónak mondható. Önkormányzati támogatással az iskola új épülettel bővül majd, amelyben számítástechnikai termet szeretnének berendezni. A faluban egyébként egy újonnan megnyílt zeneiskola is működik, amely egyre több tanulót vonz nemcsak a falu óvodáiból, hanem a környező falvakból is. Baka Osztályösszevonás fenyeget Annak ellenére, hogy a tavalyinál öttel többen, tizenhármán iratkoztak be a leendő első osztályba, osztályösszevonás fenyeget - tudtuk meg Onódi Attila iskolaigazgatótól. A beíratás ünnepélyes keretek közt folyt, melyen az elsősök műsort készítettek a leendő tanulók számára, ezt követően a kis óvodások kipróbálták az iskola padjait, és játékos programokon keresztül ízelítőt kaptak az iskola életéből. Bodak Hét diák a bősi iskolába kerülhet Annak ellenére, hogy egy elsőst még ide írattak, a 300 lakosú kis település iskolájának hét diákját valószínűleg a bősi teljes szervezettségű alapiskola veszi át. Óvoda működik a faluban, de azt is egyre kevesebb gyerek látogatja. Bögellő Két új elsős az összevont osztályba A 350 lakosú településen egy négy évfolyamot felölelő, összevont osztályt tíz gyerek látogat. Az elmúlt hetekben két új elsőst írattak be az iskolába, melyet Csicsay Mária igazgat. Az intézményváltás valószínűleg nem jelent majd problémát a gyerekeknek, mivel az óvoda és az iskola is egy épületben működik, és ünnepségeiket is közösen szervezik. Bős Magyar mínusz, szlovák plusz Az Amadé László Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát a 2003/ 2004-es tanévben 485 diák látogatja, az összlétszám most először csökkent 500 alá, és az igazgató, Bodó Ilona megfigyelései alapján az elkövetkező években még rosz- szabb átlagra számíthatnak. Idén 43 óvodást írattak be szüleik, így a tavalyi három osztály helyett szeptemberben csak két első osztályt nyitnak majd. Örömét fejezte ki viszont Alica Blahutová, a helyi szlovák alapiskola igazgatóhelyettese, aki 19 új tanuló behatásáról számolt be. A két intézmény közös területen, két épületben működik, helyi vállakozók segítségével és eurorégiós pályázati támogatással felújításokra készülnek. Csallóközcsütörtök Évről évre kevesebb beíratott Kevés leendő első osztályost íratnak be a teljes szervezettségű alapiskolába. Míg három éve 17 elsős volt, tavaly és idén csak hét, illetve kilenc. Az iskolát 139 tanuló látogatja, közülük jelenleg 24 a végzősök száma, jövőre pedig kilenc lesz. A Somorja és Vidéke Társulás révén megvalósuló behatási program révén rendszeresek az óvoda és az iskola közti kölcsönös óralátogatások, továbbá propagandafüzeteket és ajándék- csomagokat biztosítanak az új elsősök számára - tájékoztatott Fodor Éva, igazgatóhelyettes. A jövőben iskolafelújításra az Illyés Közalapítvány támogatását szeretnék igénybe venni. Csallóközkürt Tavaly hét, ősztől tizenhat új tanuló A falut jellemző népességnövekedésnek köszönhetően idén tizenhatan iratkoztak be a helyi kisiskolába - a tavalyi hét elsős után ez kimagasló eredménynek számít. Az iskolát négy külön osztályban összesen 49 diák látogatja. Horváth Ferenc igazgató az eredményes tanulóknak és az aktív pedagógusoknak tulajdonítja a sikert, amivel elérték, hogy a szülők ne a szomszédos Duna- szerdahely tanintézményeibe írassák gyermeküket. Csenke Külön osztály az új elsősöknek „Az a falu kicsit meghal, amelynek az iskoláját bezárják” - vallja a csenkei négyosztályos iskola igazgatónője, Lengyel Zsuzsanna. Kivételesen jó kapcsolatot tartanak fenn a polgármesteri hivatallal, így összevonás csak a 3-4. osztályban lesz. A januárban beíratott 11 gyerek tehát külön osztályban kezdheti majd meg az iskolát. A beiratkozási ünnepség része volt az Apáczai Kiadó által megjelentetett tankönyvek használatának bemutatása, a differenciált oktatás és az alkotó jellegű tananyag-elsajátítás ismertetése. Csilizradvány Nagy létszámnövekedés Fodor Margit igazgatónő lapunknak elmondta, idén 41 gye- . reket írattak be a szülők. A tavalyi számhoz képest ez 50 százalékos növekedést jelent. Az évfolyamonként két-három osztállyal működő iskolát 404 tanuló látogatja, közülük 60-62 a végzősök száma. Az eurorégiós pályázati támogatás jóvoltából felújítás alatt álló iskolaépületben új számítástechnikai tanterem is várja a tanulókat. Dercsika Bemutatóórát tartottak A kisiskolába öt gyermeket írattak be a szülők, hárommal többet, mint tavaly. A beiratkozások alkalmából nyílt napot tartottak az összevont osztályban, és a szülők részére pszichológiai előadást tartottak gyermekük iskolára való felkészítéséről. Dióspatony Huszonkét elsőst írattak be Szeptemberben huszonkét elsős kezdi meg tanulmányait a helyi iskolában, mely az óvodával összevontan, egy igazgatóság alatt működik. Nagy Rudolf, az intézmény igazgatója örömét fejezte ki, hiszen az elmúlt évek átlagához képest a mostani szám növekedést jelent. Az iskolát 217 tanuló látogatja összesen, bár az a tantermek kapacitását tekintve ennek dupláját is képes lenne befogadni. A feszes költségvetést szponzorok hozzájárulásával igyekeznek kiegészíteni, valamint részt vesznek az Infovek-programban, amelynek köszönhetően számítógépekhez szeretnének jutni. A községi hivatal jóvoltából rendszeresen bővítik a könyvtári állományt is, a szülői szövetség rendezvényeinek bevétele pedig a gyermekek tartalmasabb és színvonalasabb oktatását hivatott fedezni. Doborgaz Tavaly egy, idén két új elsős A vajkai tanulóknak is helyet adó összevont osztályt nyolc tanuló látogatja. Évente két-három jelentkezővel számolnak. Idén A Somoija és Vidéke Társulás jóvoltából tanszercsomaggal köszöntötték a leendő elsősöket. Egyházgelle Egy első osztályt nyitnak Új módszerrel zajlott a beíratás: a szülőkkel egyenként beszélt Trencsík Anikó igazgatónő. A találkozókon felmérték a gyerekek ismereteit, érettségét, íráskészségét. A tavalyinál tizenhéttel több, azaz 27 tanulóval bővül majd a iskola, amelyet jelenleg 252 diák látogat. Ez azt jelenti, hogy egy első osztály nyílik. Egyházkarcsa Playbackszakkört is működtetnek A négyosztályos kisiskola öszsze- ,sen 48 tanulónak ad helyet. A várható elsősök számát illetően idén némi csökkenés tapasztalható: 13 gyereket írattak be, míg a múlt évben 19-et. Az ünnepélyes beiratkozásra a helyi művelődési házban került sor, ahol megjelentek a szülők és a községi hivatal képviselői is. A dal-, színjátszó-, prózamondó- és táncszakkör mellett a járásban egyedülálló módon playbackcsoportot is működtetnek. Következő műsorukra egy márciusi szponzoraktíó keretén belül kerül majd sor - harangozta be Tóth Sándor, az iskola igazgatója. Ekecs Ismét két első osztály nyílik A 367 tanulót oktató intézményben mindegyik évfolyamban két osztályt működtetnek. Az iskolába Apácaszakállasról is érkeznek tanulók. Szeptemberben az 55 beíratott gyerekből előreláthatóan 41 -en ülnek majd be az iskolapadba, ami hozzávetőleg megegyezik a tavalyi számaránnyal - tudtuk meg Tóth Mária igazgatótól. A behatást megelőzően az iskola pedagógusai rendszeres foglalkozásokat kezdtek a két község óvodásaival, a behatásnál pedig egyéni találkozók alapján végeztek képességfelmérést. Az iskola diákjai minden jeles versenyen sikeresen képviseltetik magukat, és működtetnek egy a járási viszonylatban unikumnak számító ma- zsorettcsoportot is. Az önkormányzat és különböző alapítványok segítségével bővíteni szeretnék a tanintézményt. Felbár Zászlóavatásra készülnek A Batthyány-Strattmann László Alapiskolába összesen 135 tanuló jár, idén 12 óvodást írattak be, ami átlagos eredménynek tekinthető. Mivel a végzős diákok nagyon jól érvényesülnek, tavaly például 80 százalékuk érettségit adó középiskolába nyert felvételt, a környező falvakból is vannak jelentkezők. A behatást szisztematikus munka előzi meg, kapcsolatban állnak a szülőkkel, nyílt napokat és a nevelési kérdéseket érintő pszichológiai előadásokat tartanak az állandó információáramlás érdekében. Az iskola fenntartási költségeihez az önkormányzat és helyi vállalkozók járulnak hozzá nagy mértékben. Március 23-án belső ünnepély keretében iskolai zászlóavatás lesz - tájékoztatott Svinger István igazgató. Felsőpatony Tanerőhiány a felső tagozaton Egy a magyar iskola előnyehől szóló előadás előzte meg decemberben az idei behatást. A toborzó- akció egy három részből álló behatási program része volt, melynek keretén belül a kultúrműsor és a kézműves foglalkozások mellett a szülőknek és gyerekeknek az iskola megismerésére is lehetőségük nyílott. Az utóbbi években többször is kifosztott alapiskola szponzorok segítségével 11, állami támogatással hat számítógéphez jutott az igazgató, Horváth Zoltán nagy megelégedettségére, hiszen nagyon magas, 108 a számítástechnika iránt érdeklődő tanulók száma. Az intézményt 142 diák látogatja, közülük a végzősök és a most behatottak száma egyaránt 16. Ez - annak ellenére, hogy a dunaszerdahelyi alapiskolák sok gyereket vonzanak - hárommal több a tavalyinál. A diákok befogadására elegendő a tanterem, felső tagozaton azonban szakosított tanerőhiány mutatkozik a természettudományok és nyelvek terén. Felsővámos Minden hét diákra jut egy pedagógus A négyosztályos alapiskolában 12 új gyerek kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Az intézményt látogató 35 tanulóra öt tanító és egy nevelő jut, így a gyerekeknek a kis csoportokban való tanulás minden előnye adott. Az iskola zökkenőmentes működését a polgármesteri hivatallal való nagyon jó viszony garantálja - mondta el Oláh Ödön igazgató. Gomba Megszűnhet a kisiskola Megszüntetés fenyegeti a helyi kisiskolát, melyben egy szlovák és egy magyar tanítási nyelvű összevont osztály működik. A faluban évről évre kevesebb az iskolaköteles gyerek, csupán egy új elsős lesz a magyar osztályban. Hegyéte Tankönyvcserére készülnek Hét elsőst várnak szeptembertől, ami kettővel több, mint tavaly volt. Az idei iskolai évben négy osztályban húsz gyerek tanul. A községi hivatal a fenntartási költségeken kívül hozzájárul a tanulók étkeztetéséhez és taneszközök vásárlásához is. A 2004/2005-ös tanévben szeretnének áttérni az Apáczai Kiadó tankönyveinek használatára - mondta el lapunknak Basszi Szilvia igazgatónő. Hodos Az óvónők dicsérete Gyermekcentrikusság jellemzi a hodosi magyar tanítási nyelvű, három osztállyal működő iskolát. „Próbáljuk megértetni a szülőkkel, hogy a kisiskolákban sokkal több figyelmet lehet szentelni egy-egy tanulóra - nyilatkozta Fehér Mária, az intézmény igazgatója. - A helyi óvodából is nagyon felkészülten érkeznek hoz-, zánk a gyerekek. Ennek ellenére a tavalyi tizenkettő helyett idén csupán hatan íratták be gyermeküket a 35 összlétszámú helyi iskolába.” Rangos nemzetközi díj Kitüntették a tűzoltókat Prága. Rozsnyó Tibor tűzoltó százados és Tibor Kosán törzszászlós tegnap Prágában átvette a Rescue Report című tűz- és katasztrófavédelmi szaklap díját, a Mentőalakulatok Aranykeresztjét. A két párkányi tűzoltó az augusztusi to- ronyháztűz áldozatainak mentésekor átengedte lélegeztetőkészülékét egy kisgyermeknek és egy várandós asszonynak, így életüket kockáztatták. A Rescue Report szerint tettük az év életmentő eseménye Szlovákiában, (kcr) ______Régió 5 AJ ÁNLÓ Szabó Ottó tárlata Komárom. Elmélkedések címmel Szabó Ottó grafikáiból nyílt tegnap május 7-ig megtekinthető kiállítás a Jókai Színház aulájában, (vkm) Főiskolások alkotásai Dunaszerdahely. A pozsonyi és budapesti képzőművészeti főiskola növendékeinek alkotásaiból nyílik kiállítás március 17-én 17 órakor az ART - MA Galériában. A tárlatot Kolencík Vojtech nyitja meg. A művek megtekinthetők március 27-ig naponta 12-től 17 óráig, (jóm) Vámbéry Ármin Napok Dunaszerdahely. A Vámbéry Polgári Társulás szervezésében március 18-án 9 órakor Vámbéry-emlékverseny lesz a Hviezdoslav utcai alapiskolában. Jarábik Balázs „Türkmenisztán és Üzbegisztán színei” című fotó- kiállítása 15 órakor nyílik a Csallóközi Múzeumban. Ezt 17 órakor könyvbemutató követi: a Vámbéry Irodalmi Kávéházban Udvarvölgyi Zsolt mutatja be Vámbéry Ármin: A magyarok keletkezése és gyarapodása című művét. Március 19-én kezdődik a II. Nemzetközi Vámbéry Konferenciaa volt járási hivatal körtermében, 15.30-kor pedig megkoszorúzzák Vámbéry Ármin szobrát. (jóm) Kiállítás és könyvbörze Zonctorony. Helybéli lakosok alkotásaiból nyílik kiállítás vasárnap 15 órakor a nyugdíjasklubban. Könyvbörzét is tartanak; olcsó kötetek közül válogathatnak az érdeklődők. (ú) MEGEMLÉKEZÉSEK Érsekkéty. Vasárnap 17 órakor a művelődési házban műsorral, majd a hősök emlékművénél koszorúzással emlékeznek az 1848-as forradalomra és az azt követő szabadságharcra. Boldogfa. Vasárnap 15 órakor emlékeznek a forradalomra a hősök emlékművénél, (ú)