Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-10 / 58. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 10. RÖVIDEN Egy héten belül szavazás Miklósról Pozsony. A HZDS tegnap eljuttatta Ivan Miklós pénzügyminisz­ter leváltását kezdeményező javaslatát a parlamentbe, így a házel­nöknek hét napon belül rendkívüli ülést kell összehívnia. Viliam Veteska szerint a HZDS a múlt héten rendelkezett 76 támogató szavazattal, de ez naponta változik. Robert Kalinák tegnap még nem tudta megmondani, hogy a Smer támogatja-e a javaslatot, mivel azt csak a HZDS-es képviselők írták alá. (s, t) Érvényes lenne a népszavazás Pozsony. Az előrehozott választásokkal kapcsolatosan áprilisra ki­írt népszavazáson a választásra jogosultak 62,5 százaléka kíván részt venni, derült ki a Szlovák Rádió felméréséből. A megkérdezettek mintegy negyede nem menne el szavazni; a feltett kérdésre 5,4 szá­zalék nem tudott válaszolni. Az igennel válaszolók 33,9 százaléka biztosra veszi, míg 28,6 százalékuk valószínűsíti részvételét. (SITA) Gazdagodnak a pártok Pozsony. A tegnap módosított választási törvény alapján a pár­tok 426 millió koronával többet kapnának, mint a legutóbbi vá­lasztás után. Míg eddig egy szavazatért 60 koronát kaptak, ezentúl ez az összeg az egyhavi átlagbér egy százaléka lesz, ami a tavalyi 14 ezer koronás átlagbér alapján 140 korona. (TASR) Nem találják a vádlottat Pozsony. Országos körözést adott ki a rendőrség Milan M. ellen, akit Jozef Matula ügyvéd meggyilkolásával vádol az ügyészség. Mi­vel a férfi nem jelent meg február végén a bírósági tárgyaláson, kez­deményezték előzetes letartóztatásba helyezését, de a mai napig nem találják. A Matula-gyilkosság ügye a szlovák igazságszolgálta­tás egyik szomorú esete, hiszen az ügyvédeknek különböző obstruá- lásokkal sikerült elérniük, hogy a három évig tartó vizsgálati fogság alatt ne szülessen döntés, így védenceik kiszabadultak. (SITA) Bezárjuk Jaslovské Bohunicét Pozsony. Semmi sem változik a Jaslovské Bohunice-i erőmű ügyében, a parlament ugyanis nem fogadta el, hogy a kormány ér­tékelje át az atomerőmű két reaktora leállításával kapcsolatos állás­pontját. A Smer által előterjesztett javaslatot a 133 jelenlevőből 54- en támogatták, egy honatya ellenezte, 65-en tartózkodtak. Szlová­kia az uniós csatlakozási tárgyalások során kötelezte magát, hogy az egyik reaktort 2006-ban, a másikat 2008-ban leállítja, (sza) 322 millióval kisebb helyi bevétel Pozsony. Ivan Miklós pénzügyminiszter tegnap a parlamentben módosító indítványt nyújtott be az 544/1990 számú, a helyi adókat és illetékeket szabályozó, 1991 óta hatályos törvényhez. Ennek értel­mében nem kellene helyi adót fizetni a szálláshelyek után. Szintén mentesülne a helyi adó alól az alkoholféleségek és a dohánytermé­kek árusítása. A módosításra Miklós szerint az uniós csatlakozás mi­att van szükség. Ha a javaslatot a parlament elfogadja, a községek költségvetése megközelítőleg 322 millió koronával csökken, (kcr) Hatvannyolc objektumot elajándékozna a hadsereg Ingyen kapnak kaszárnyát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. 2010-ig több mint száz, a haderőreform következté­ben feleslegessé váló ingatlanjától válik meg a hadsereg. A kisebb lét­számú, hivatásos katonákból álló fegyveres testület fenntartásához ugyanis nincs szükség ennyi ka­szárnyára, gyakorlótérre, raktárra. Juraj Liska védelmi miniszter sze­rint elképzelhető, hogy a parla­ment még a héten elfogadja módo­sító indítványát, mely lehetővé ten­né, hogy a falvak és városok ingyen juthassanak hozzá a területükön le­vő objektumokhoz. A jelenlegi sza­bályozás szerint ugyanis a közsé­gek a tényleges vételár feléért vásá­rolhatják meg a már felesleges épü­leteket, földterületeket, ám sok, fő­ként kisebb település ennyit sem tud fizetni. A módosító indítvány elfogadása után - ha államigazga­tási szerv nem tart igényt az objek­tumra - a község már harminc na­pon belül hozzájuthat, mindössze egy ajándékozási szerződést kell kötnie a tárcával. A szerződés nem fog semmiféle kötelező elemet tar­talmazni, így ha a község esetlege­sen nem tudná az olykor rossz álla­potban levő kaszárnyát, gyakorló­teret fenntartani, akár el is idege- níthetik azt. Ha pedig a községek így sem tartanának rájuk igényt, akkor a megyei önkormányzatok­hoz kerülhetnek. Ha sem a telepü­lés, sem a megye nem érdeklődne, a minisztérium pályázat útján érté­kesíti az ingatlant. Első körben 68 katonai objektum iránt nem érdeklődik semmilyen állami szerv, ezek értéke 290 millió korona. Dé vélhetően további 36 objektum, melyek összértéke 420 millió, is ebbe a kategóriába kerül. A kezdeményezést a Szlovákiai Fal­vak és Városok Társulása (ZMOS) is üdvözölte. Olga Gáfriková, szóvi­vő lapunknak elmondta, a települé­sek számára hatalmas előny, hogy a vételárat megtakarítva juthatnak olyan ingatlanokhoz, melyeket az­tán oktatási, kulturális vagy szociá­lis célokra, de akár vállalkozásra is felhasználhatnak, (kcr) A védelmi minisztérium honlapján, a http://www . bmod.gov.sk/ponuka/nehnut elnosti/budovy.asp link alatt megtekinthető az odaajándé­kozható katonai objektumok listája. Szlovákia magyarok lakta részén többek közt Po­zsonyban, Izsán, Kőhídgyar- maton, Nyitrán, Madáron, Ti- szacsernyőben és Szenicen ta­lálhatók ilyenek. A jövőben egy MKP-jelölt számára 9000 karika is elég lehet a parlamenti befutó hely eléréséhez Kozmetikázott választási törvény Néhány fontos változás: ♦ egynapos, szombati szavazás ♦ az induló pártoknak 500 ezer koronát kell letétbe helyezniük ♦ megszűnik a 48 órás kampánycsend ♦ nő a preferenciaszavazatok súlya ♦ a magánkézben levő elektronikus médiában is lehet kam- pányolni ♦ külföldön is lehet voksolni Pozsony. Változatlanul egy választókörzet, na­gyobb jelentőséggel bíró preferenciaszavazatok, külföldi voksolási lehető­ség, félmilliós letét, elektro­nikus kampány, egynapos választás - ezek a kulcssza­vai az új választójogi tör­vénynek, melyet tegnap 76 igen szavazattal fogadott el a parlament. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A 138 jelenlévőből a kormány- pártiakkal voksolt néhány kommu­nista és független honatya is, hatan ellenezték, 56-an pedig - köztük a Szabad Fórum tagjai - tartózkod­tak. A plénum ugyanis nem bólin­tott rá Ivan Simko javaslatára, hogy a kormányprogrammal összhang­ban négyre vagy nyolcra emeljék a választókerületek számát. A módo­sító indítványról szóló voksolásnál a legtöbb kormánypárti tartózko­dott. Simko tegnap bejelentette: májusig valószínűleg újabb tör­vénytervezetet dolgoz ki. A hon­atyák nem fogadták el Jozef He­riban ANO-képviselő javaslatát sem, hogy a pártok listáján minden harmadik jelölt kötelezően nő le­gyen. Egyébként ha a javaslatot el­fogadták volna, az igazságügyi mi­niszter az alkotmánybírósághoz fordul. Az új törvény értelmében - akárcsak eddig - a voksoláson pár­tok és koalíciók is indulhatnak, de már félmillió koronát kell letétbe helyezniük. A letét bevezetésével szeretnék visszaadni a megméret­tetés súlyát, hogy valóban csak a politikai életbe komolyan bekap­csolódó erők versenyezzenek. Az a párt, amely a szavazatok 3 százalé­kát sem szerzi meg, nem kapja visz- sza a félmilliót; a belügyminiszter szerint ezzel kívánják kizárni azo­kat, akik korábban sportot űztek abból, hogy részt vettek a választá­son. A parlamentbejutáshoz a pár­toknak 5, a két-három pártból álló koalícióknak 7, az ennél is nagyobb tömörüléseknek pedig 10 százalé­kot kell elérnie. Nagyobb súlya lesz a preferenciaszavazatoknak, azaz a karikázásnak. A pártok továbbra is 150 jelöltet állíthatnak, négy név karikázható, ám kevesebb prefe­renciaszavazat kell majd a feljebb jutáshoz. Az eddigi törvény szerint ha például egy párt körülbelül 300 ezer szavazatot kapott (mint példá­ul az MKP), ahhoz, hogy egy jelölt a listán feljebb ugoijon, 30 ezer személyére leadott voks (karika) kellett. Ezentúl elég lesz a pártra le­adott szavazatok 3 százaléka, azaz - ha az előbbi példánál maradunk - 9 ezer karika. Elemzők szerint ta­lán a legfontosabb változás, hogy ezentúl külföldön is lehet szavazni. 65 nappal a voksolás előtt bárki írásban kérheti felvételét egy speci­ális listára. Ez alapján postán meg­kapja a szavazócédulát, az útmuta­tást, valamint a válaszborítékot, és a szavazatot külföldről postázhat­ja. Ez vonatkozik a választásokkor külföldön tartózkodó, szlovákiai és nem szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező személyekre is. Meg­marad a klasszikus választási iga­zolvány is, mellyel Szlovákia terü­letén bárhol lehet voksolni. Már csak egynapos lesz a szavazás, szombaton reggel héttől este tízig járulhatunk az urnákhoz. Megszű­nik a voksolás előtti 48 órás kam­pánycsend, valamint az egyhetes moratórium is, amely alatt eddig nem lehetett közzétenni a pártok támogatottságáról szóló közvéle­mény-kutatásokat. A választóhelyi­ségek bezárása után azonnal nyil­vánosságra lehet hozni az előzetes eredményeket. A kampány 21 na­pig tarthat, kampányolni a magán­kézben levő elektronikus médiák­ban is lehet. Egy-egy párt legtöbb 30 percet kaphat az egyes médiu­mokban, legtöbb 10 óra műsoridőt lehet eladni. Ez a kerekasztal-be- szélgetésekre és a politikai vitamű­sorokra nem vonatkozik. A jogsza­bály nem foglalkozik a kampányki­adások szabályozásával, (sza) A HZDS elnöke szerint korrupción ért képviselőjének egyelőre nincs oka visszaadni a mandátumát Kariin egyelőre nem mutatkozik a parlamentben HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Gabriel Kariin tegnap se ment munkába. A tavaly kor­rupción kapott képviselőt múlt csütörtökön helyezték szabadláb­ra, és visszakapta mandátumát is. Az őt helyettesítő Katarina Tó- thová még aznap összecsomagolt, másnap azonban egyikük sem je­lent meg a parlamentben. Kariin a hétvégén levélben találkára invi­tálta főnökét, Vladimír Meciart, a meghívást a HZDS elnöke elfo­gadta. Arra a kérdésre, a kenő­pénz átvétele közben lefülelt hon­atyának nem kellene-e visszaad­nia mandátumát, hogy helyére visszaülhessen Tóthová, amivel növelnék a nők számarányát a parlamentben, Meciar azt vála­szolta; „Hazatért a fogságból, semmilyen ítélet nem született még. Ami a mandátum visszaadá­sát illeti, az túl komoly lépés ah­hoz, hogy megtörténjen.” Ha Kar­iin mégis lemondana, Tóthová jól járna: háromhavi képviselős- ködés után öthavi lelépővel távo­zott a parlamentből, ha néhány nap szabadság után visszatérne, ismét rendes képviselői fizetést kapna. Egyébként Vladimír Me­ciar is keveset tartózkodik a parla­mentben: kampányol. Pavol Hru­Hűlt helye A-,,, (CTK-felvétel) sovsky házelnök már vizsgálja, hányszor és milyen okból hiány­zott. A parlamenti választások előtt Robert Fico Smer-elnök is az országot járta, nem is kapott kép­viselői fizetést. Viliam Veteska, a HZDS frakcióvezetője szerint Kariin tegnap beteget jelentett. Kariin egyébként tegnap a parla­ment honlapján a független kép­viselők között szerepelt. Veteska szerint tévedésről lehet szó; a HZDS frakcióvezetője nem tud róla, hogy a képviselő kivált vol­na a klubból, (s, sza) Állítólag későn kapták meg az egyébként is leterhelt kerületi tanügyi hivatalok a béralapra szánt összeget Néhol késve kapnak fizetést a pedagógusok ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A pedagógusok né­hány kerületben késve kapják meg bérüket. Eddig a Pozsonyi, a Trencséni és a Besztercebányai kerületből jelezték, pár napot kés­nek a pedagógusi bérek kifizeté­sével. Az oktatásügyi minisztéri­um állítja, a kerületi tanügyi hiva­talok számláira időben továbbí­tották a bérek folyósításához szükséges pénzt. Michaela Dobo- sová, a tárca szóvivője szerint elv­ben tehát nincs akadálya annak, hogy a pedagógusok március 10- ig megkapják fizetésüket. A kerü­leti tanügyi hivatalok vezetői Martin Fronctól, az oktatási tárca vezetőjétől február 27-én pénte­ken kapták meg a bérek szétírásá- ra vonatkozó adatokat. A kerüle­tek a bérekre szánt fedezetet már­cius elsején, hétfőn és néhány esetben másnap, március másodi- kán utalták át a fenntartók szám­láira. Ezután már a banki átutalá­sok ütemétől függ, hogy a peda­gógusok mikor kapják meg fizeté­süket. Hecht Anna, a nagyszombati Kerületi Tanügyi Hivatal vezetője úgy látja, a banki átutalás lassúsá­ga miatt csak azokban a jogalanyi­sággal bíró iskolákban késtek a bé­rek folyósításával, ahol a fizetési határidő március 5-e. Tájékoztatá­sa szerint kerületében egyelőre nem jelezték, hogy problémák merültek volna fel a kifizetési ha­táridő betartásával kapcsolatban. A Nagyszombati kerület oktatási intézményeinek többségében ugyanis a pedagógusok március 8-a és 10-e közt kapják meg bérüket. Eubomír Pajtinka pozsonyi tan­ügyi hivatalvezető szerint az okta­tásügyi minisztériumtól a szüksé­gesnél később kapták meg a bér­alapra szánt összeget. Kassai kol­légája egyhetes késésre panaszko­dik. Helena Jeníková úgy látja, ke­vés idejük maradt a bérek szétírá- sára. Több tanügyi hivatal számá­ra problémát jelent alkalmazotta­ik alacsony száma is. (érvé, p)

Next

/
Thumbnails
Contents