Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-04 / 28. szám, szerda
2004. február 4., szerda 3. évfolyam 5. szám Az öngyilkosjelöltben lassú átalakulás indul meg Japan FILMDRÁMA Először is mindenkit figyelmeztetnék: a film nem japán, és nem is Japánban játszódik. A mexikói rendező útmutatása szerint ugyanis a filmcímeknél nem a konkrét jelentés a lényeg, hanem, hogy sugalljanak egy hangulatot, inkább sejtessenek és felidézzenek, ne pedig megnevezzenek. Ha ezek után szeretnénk megérteni, miért is választotta filmjének a Japán címet, valószínűleg a meditativ jelleg, a letisztult minimalista forma adja meg a választ - az olyan, japánszerű”. A főszereplő egy festő, aki a film elején elhagyja a nagyvárost, hogy vidékre utazzon, ahol öngyilkosságot készül elkövetni. Az okok, az előtörténet szinte még az utalások szintjén sem jelenik meg. A filmet kezdő autózás a Gerry bevezető képsorait idézi, s az egész mű mi- nimalizmusa is rokonítja a két filmet, de a Japánban valahogy mégis több a „lélek”. A halált kereső ember utolsó útjának bemutatása másrészt Abbas Kiarostami A cseresznye íze című alkotását is eszünkbe juttatja, és minőségben is inkább ehhez áll közel a mexikói darab. A csendes, szinte eseménytelen történetben a festői vidékre megérkező öngyilkosjelöltben lassú átalakulás indul meg. A természet közelsége és szállásadója, egy idős indián asszony embersége új és kissé bizarr módon ébreszti fel - ha nem is az életkedvet, de - a halál elvetésének ösztönét a férfiban. A film a közelmúltban a nemzetközi fesztiválok egyik különleges felfedezettje volt, sajátos képi vüága, lassú tempója és meditativ jellege a nagy transzcendentális rendezők szellemét idézi Ozutól Tarkovszkijig és Tarr Béláig. A két főszereplő eszköztelen színészi játéka, a táj egzotikus szépsége a film nézőit elmélyült, befelé forduló szemlélődésre készteti. A filmet jó szívvel csak azoknak ajánlhatom, akik hajlandóak erre. (est) Japán (Japón), színes, feliratos mexikói-spanyol filmdráma 2002, 122 perc. Rendezte: Carlos Reygadas, Szereplők: Alejandro Ferretis, Magdalena Flores, Yolanda Villa, Martin Serrano A hét vezér arra ébred, hogy a búcsúbuli után a magyarok nélkülük kezdték meg a honfoglalást Magyar vándor Évekig tartott, nem volt könnyű, de valahogy megszületett a magyar közönségfilm, és ma már vannak olyan rendezők, akik tudják, milyen forgatókönyv, milyen színészek és főleg: milyen marketing kell a sikerhez. VÍGJÁTÉK Ilyen például Herendi Gábor is, aki a Valami Amerika után biztos befutónak számít ezen a téren, és aki most az Új Zrinyiász szellemében tart egy kis történelemidézést. Történik ugyanis, hogy a hét vezér - egyik sem az a vezéralkat - arra ébred egy reggelen, hogy az óhazában megtartott heveny búcsúbuli után a magyarok nélkülük kezdték meg a honfoglalást, őket meg elfelejtették felébreszteni. Nosza nekivágnak, hogy megkeressék alattvalóikat és vándorlás közben különböző korokba csöppennek, ahol aztán rém vicces és bizarr dolgok történnek velük. A poénok a Szeszélyes évszakok fénykorát idézik, nem túl igényes, viszont mindenki számára közérthető, bennfentes humorral és rendszeresen visszatérő gegekkel - igaz, befért néhány Monty Python idézet is, már amennyiben idézetnek és nem koppintásnak tekintjük őket. Azonban a nagy számok törvényének értelmében akadnak egészen jó viccek is, a baj inkább az, hogy Herendi nem mindig tud mit kezdeni a megidézett korokkal, így inkább a vendégművészek produkcióira bízza magát. Minden új jelenetben új arcok tűnnek fel ugyanis, köztük a magyar sóbiznisz olyan gigászai, mint Liptai Klaudia, Korda György vagy Kokó, de egy-egy sor erejéig olyan igazi színészeket is láthatunk, mint Básti Juli vagy Balkay Géza. Szerencsére a szponzorok szokásosan fantáziátlan és sűrű begyömöszölése csak a végére válik kifejezetten zavaróvá - de biztos lesznek majd, akik jó mulatságnak tartják kiszúrni az oda nem illő termékeket. Ami viszont látszik, hogy készítői szeretik filmjüket, a forgatás pedig nyilván remek hangulatban zajlott. A színészek minden esetre nevetnek egymás poénjain, amitől nekünk nem biztos, hogy sokkal jobb lesz, de azért ez valahol mégis csak szimpatikus dolog, (est) Magyar vándor, színes, magyar film 2004, 110 perc. Rendezte: Herendi Gábor, Szereplők: Gesztesi Károly, Greifenstein János, Gyuriska János, Hajdú István, Seress Zoltán, Szabó Győző, Szervét Tibor Törzsi nomád környezetbe csöppenünk, ahol hatalmas szerep jut a szellemvilágnak, és a nép szoros kapcsolatban áll az állatvilággal; újabb leckét kapunk barátságból Mackótestvér ANIMÁCIÓS FILM Rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy a gyerekeket nem éri csalódás, hiszen ők nagy valószínűséggel ezúttal is jól fognak szórakozni, de mikor a rajz-animációs filmek az egész családnak készülnek, mindez igencsak kevés. Az első, ami azonnal a szemünkbe ötlik az a vizuális megvalósítás nem túlzunk, ha ezt a színvonalat az Oroszlánkirály előtti időkre datáljuk. Itt-ott persze megfigyelhetők a digitális segítség nyomai, de csak elhanyagolható formában. Az emberi karakterek kidolgozatlanok: manapság már nem divat egy bajuszt három vonalkával elintézni. Mindez nem is lenne katasztrófa, ha a főszereplők, az állatok megkapták volna azt, ami a mellékerőltetettnek hat a kelekótya testvérpár szerepeltetése. Disney meséről lévén szó, a zene kiemelt szerepet kapott. Az aláfestő muzsika nem döntöget korlátokat, de a hangulatos, élvezhető fajtába sorolható. Eredetiben Phü Collins hangja csendül fel - rutinos róka ő ebben a műfajban. A betétdalokon érezhető is az iparos jelleg: szirupos, megszokott, ezerszer hallott. Magyar fordításban Szulák Andrea és Szolnoki Péter képviselik a muzikális részt, de ami angolul nem működött, az a mi nyelvünkön sem képes csodákra. Összességében csalódás a Mackótestvér: nem ezt várnánk az Egérbirodalomtól. A gyerekek ugyan el lesznek vele, a felnőtt feszeng keveset, de az szinte biztos, hogy újranézni egyikük sem nagyon fogja, (mozinet) Mackótestvér (Brother Bear), színes, amerikai film 2003, 85 perc. Rendezte: Aaron Blaise, Bob Walker szereplőkből kimaradt. Ennek azonban nyoma sincs. Az apró mackó és az érettebb medve megvalósítása is hagy kívánnivalókat maga után, a mellékszereplőkről nem is beszélve. A végeredmény kissé jellegtelen, meg sem közelíti az elődöket: Simbát, Sídet, és Spürtet. Nem minden a rajz, hiszen láttunk már számtalan példát arra, mikor a történet képes volt palástolni a vizuális gyengeségeket. Sajnos esetünkben erről szó sincs. Törzsi nomád környezetbe csöppenünk, ahol hatalmas szerep jut a szellemvilágnak, és a nép szoros kapcsolatban áll az állatvilággal. Ez nem is lenne rossz alap egy misztikus, élvezhető, kalandos történethez, de mindebből csak nagyon keveset láthatunk. Újabb leckét kapunk barátságból, fellelőség- ből, a felnőtté válás rögös útjáról. S mivel a történet kissé borongós, muszáj volt többlethumort is belecsempészni, ami két „laza” rénszarvas képében jelentkezik. A próbálkozás nem rossz, vannak poénos jelenetek, de összességében csak
