Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-28 / 49. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 28. Tévériport amerikai katonák háborús bűntetteiről - nemi erőszak a hadseregben Hallgatás a Pentagonban Port-au-Prince-ből katonai helikopterekkel evakuálták már vöröskereszt alkalmazottait is (CTK/AP-felvétel) Már az USA is szívesen látná az államfő távozását Aristide magára marad RÖVIDEN Orosz diplomaták kitoloncolása Vilnius. Litvánia kitoloncolt három, Vilniusban dolgozó orosz diplomatát. A hírt a BNS balti hírügynökség közölte, jól értesült diplomáciai forrásokra hivatkozva. A litván külügyi szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni a jelentést, de közölte, hogy rövidesen nyilatkozatot adnak ki az ügyben. Nem tudni, köze van- e az ügynek ahhoz a felelősségre vonáshoz, amelyet a litván parlament szeretne elérni Rolandas Paksas elnök ellen az orosz alvilághoz és titkosszolgálathoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt. (MTI) Folytatódnak a tárgyalások Peking. Ma is folytatódnak az észak-koreai nukleáris válság rendezéséről Pekingben zajló hatoldalú tárgyalások. Az eredeti tervek szerint a háromnapos egyeztetéseknek a tegnapi üléssel véget kellett volna érnie. A tárgyalásokat azért kell folytatni, mert nem sikerült megoldani a nézeteltéréseket és ellentmondásokat. (MTI) Felakasztják a szektavezetőt Tokió. Kötél általi halálra ítélték tegnap Tokióban terrorcselekmények elkövetése miatt Aszahara Sokót, az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) szekta alapítóját. A 48 éves Aszaharát - a valódi neve Ma- cumoto Sizuo - a csaknem nyolc éven át tartó perben a tokiói metróban 1995-ben elkövetett ideggáztámadás ki- terveléséért és más gyilkosságokért sújtották a legsúlyosabb büntetéssel. A gurut összesen 13 bűntettben találták bűnösnek, amelyeknek 27 halálos áldozata és több ezer sebesültje volt. (MTI) Aszaharának 14 napja van a fellebbezés benyújtására (Reuters) Robbantások Athénban Athén. Kemping-gázpalackokból készített gyújtóbombák robbantak Athénban a két legnagyobb görög párt összesen öt kerületi irodájánál a tegnapravirradó éjjel. Csak kisebb károk keletkeztek. A rendőrség közlése szerint egyelőre senki sem vállalt felelősséget a kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) kettő, illetve az ellenzéket vezető konzervatív Új Demokrácia párt három irodájánál húsz percen belül elkövetett merényletekért. (MTI) Berlin/Washington. Tehetetlen sebesülteket öltek meg amerikai katonák Irakban most nyilvánosságra került filmfelvételek tanúsága szerint. A washingtoni védelmi minisztérium nem óhajt nyilatkozni a botrányról. ÖSSZEFOGLALÓ Sebesültekre lőni a genfi konvenció szerint sem háborúban, sem megszállás alatt nem megengedett, az amerikai hadsereg egyik filmfelvételének tanúsága szerint azonban tavaly decemberben mégis ez történt Bagdadban. A német ARD közszolgálati televízió Panorama című riportműsora szerint a háborús bűnnek számító cselekményt az amerikai 4. gyalogos hadosztály egyik Apache helikopterének fedélzetéről leadott lövésekkel követték el. A speciális kamerával készített éjszakai felvételeken látható, amint a helikopter három személyt vesz célba, akik két gépjármű mellett állnak, s egy olyan tárgytól szabadulnak meg éppen, amit az amerikai katonák MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London/Sydney. Kitartott az ENSZ-fótitkár utáni brit kémkedésről közölt állításai mellett a tegnapra virradó éjszaka Clare Short egykori brit nemzetközi fejlesztési miniszter. Short bombát robbantott a brit belpolitikai életben, amikor azt mondta, a brit titkosszolgálatok lehallgatták Kofi Annan beszélgetéseit az iraki háború diplomáciai előkészítésének időszakában. Tony Blah miniszterelnök délután rendkívül felelőtlennek nevezte egykori miniszterét. Clare Short erre a BBC tévé Newsnight című aktuálpolitikai hírmagazinjának éjjeli adásában megismételte állítását, és fellengzős elterelő hadműveletnek nevezte a miniszterelnök vele kapcsolatos kijelentéseit. Short cáfolta, hogy a brit kémkedés feltárásával veszélybe sodorta volna a titkos- szolgálatokat. Kijelentette, hogy látta a főtitkár telefonbeszélgetéseiről készült átiratokat, és egy ideig MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Rotimlja/Bitonja. Megtalálták tegnap Borisz Trajkovszki macedón elnök holttestét a politikus Boszniában lezuhant különre- pülőgépének roncsai között. Mir- sad Teskeredzic, a mentésben részt vevő boszniai alakulatok koordinátora elmondta: az egység kilenc holttestet talált a roncsok között, vagyis a gépen tartózkodó egyik személy sem élte túl a katasztrófát. A holttesteken égési sérülések nyomai látszottak. Rok- szanda Krsztevszka macedón ál- lamügyész-helyettes, aki a szerencsétlenség helyszínén tartózkodik, közölte: a mentóalakulatok megtalálták a gép feketedobozát is, amely a gép műszaki adatait, fegyvernek vélnek. A helikopter személyzete rádión jelent, majd parancsot kap, hogy lője le a gyanús személyeket. A katonák teljesítik a parancsot: a 30 mm-es fedélzeti gépágyúk lövedékei két irakit megölnek, egy járművet felrobbantanak. A harmadik áldozat sebesülten a földön marad; látni, hogy él, mozog. A helikopter lövésze megkérdi a felettesétől, lelője-e a sebesültet. A rádión rögtön megjön a válasz: Hit him! (Lődd le!) A katona ismét tüzel: páncéltörő lőszerrel egy magatehetetlen sebesültre. A riport egy másik, állítólag a CNN által tavaly áprilisban készített felvételén amerikai tengerész- gyalogosok egy házkutatás alkalmával agyonlőnek egy korábban megsebesített irakit. A felvételen a kivégzést követően az amerikai katonák örömujjongása hallható. Az ARD riportja szerint az amerikai kormány megtagadta, hogy bármilyen formában állást foglaljon a történtekről. A vietnami veteránok alapítványa nevében nyilatkozó amerikai tábornok, Robert G. Gard a filmben „megbocsáthatadan gyilkosságoknak” minősítette a történteket, Stefan Oeter hamburgi nemzetközi jogász pedig háborús bűncselekményeknek. azon volt, hogy értesíti Annant, de aztán mégis jobbnak látta, ha a nyilvánossághoz fordul. Richard Butler, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt vezetője tegnap azt mondta, hogy legalább négy ország, köztük Franciaország is lehallgatta beszélgetéseit abban az időben, amikor kényes tárgyalásokat folytatott Irak leszerelése érdekében. Clare Shortra reagálva kijelentette: „természetesen, engem is (lehallgattak), ennek tökéletesen tudatában voltam”. Butler, aki az ausztrál ABC rádiónak nyilatkozott, 1998-ig volt a világszervezet iraki fegyverzetellenőreinek vezetője. Elmondta: ő onnan tudott a dologról, hogy a lehallgatást végzők megmutattak neki más személyekről készített felvételeket, illetve a pilóták és a légiirányító közti beszélgetéseket rögzíti. Megerősítette: a holttesteken, egy kivételével, égésnyomok látszanak. A 47 éves elnököt és kíséretét szállító kisrepülőgép csütörtök reggel sűrű ködbe kerülve zuhant le Bosznia déli, hegyvidéki határ- szakaszán, amelyet erősen elaknásítottak még az 1992-95 közötti boszniai háborúban. A macedón kormány eddig eltűntként tartotta nyilván az államfőt és kíséretét, de minimálisnak tartotta annak esélyét, hogy találnak még túlélőket. A kutatásban részt vevő egyik helikopter tegnap reggel fedezte fel a roncsot, több mint 24 órával azután, hogy a kétmotoros, turbólégcsavaros gép lezuhant Hodovo falu közelében, SzarajeMás téma: az amerikai katonai hatóságok vizsgálatot indítottak több tucat erőszakos szexuális bűncselekmény ügyében, amelyeket állítólag amerikai katonanők ellen követtek el saját bajtársaik Afganisztánban, Irakban és Kuva- itban. Donald Rumsfeld védelmi miniszter széles körű vizsgálatot indított a szexuális támadásokkal kapcsolatos minisztériumi eljárásokról, és hasonló célú munkacsoportot hozott létre a szárazföldi hadsereg parancsnoksága is. Ezt egy szenátusi bizottság előtt csütörtökön mondták el katonai vezetők. Susan Collins republikánus szenátor nehezményezte, hogy korántsincs akkora közfelháborodás, ha a katonanőket saját bajtársaik erőszakolják meg, mintha ugyanezt az ellenség tenné. Bili Nelson demokrata párti szenátor pedig felháborítónak nevezte, hogy ilyesmi előfordulhat, és a katonai hierarchia nem reagál erre megfelelő módon. David Chu, a Pentagon személyzeti ügyeivel megbízott kormánytisztviselő mindamellett azt bizonygatta, hogy a hadseregen belüli erőszakos cselekmények 1995 óta a felére csökkentek, és az elkövetők többsége közkatona. hogy ezzel segítsék őt az iraki leszerelés ügyében. „Engem érintő felvételeket azonban sohasem mutattak” - mondta Butler, hozzátéve: az amerikaiak, a franciák, a britek és az oroszok is lehallgatták. „Ezt más forrásokból tudtam, s meggyőződtem arról, hogy a Biztonsági Tanács legalább négy tagja kémkedik utánam.” Butler állításaihoz John Howard ausztrál miniszterelnök semmit sem volt hajlandó hozzáfűzni, azzal érvelve, hogy politikája értelmében sohasem erősít meg vagy cáfol titkosszolgálatokra vonatkozó értesüléseket. Ugyancsak az ausztrál ABC rádió áhította tegnap, hogy lehallgatták Hans Blixnek, az ENSZ iraki fegyverzetellenőrzési bizottsága volt vezetőjének mobiltelefonon folytatott beszélgetéseit, amikor Irakban tömegpusztító fegyverek után kutatott. Az így szerzett információkat az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és szövetségesei megosztották egymás között. Blix beszélgetéseit átiratban rögzítették is. vótól mintegy 80 kilométerre délre. A térségbe ezt követően aknaszedő szakértők indultak, hogy a mentők elérhessék a roncsot. Boszniában és Macedóniában tegnapra gyásznapot hirdettek. Trajkovszki hivatala előtt gyászolók gyertyákat gyújtottak, a nemzeti lobogókat félárbocra eresztették. Európai uniós és NATO-vezetők felhívták a macedón kormányt, hogy folytassa Trajkovszkinak a balkáni ország tartós stabilitására tett erőfeszítéseit. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tegnapi szkopjei látogatásán pedig azt hangoztatta, hogy „e nagy veszteség idején (...) minden macedónnak bátorságról, egységről és érettségről kell tanú- bizonyságot adnia”. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Port-au-Prince/Washing- ton/New York. Kihátrálni látszik az USA Jean-Bertrand Aristide haiti elnök mögül, miközben Reginald Dumas személyében Kofi Annan ENSZ-főtitkár külön- képviselőt nevezett ki. A Biztonsági Tanács pedig azt ígérte, hogy fontolóra veszi nemzetközi erő kivezénylését Haitire. Franciaország után egy nappal az USA és Kanada is közvetve a hatalomból való távozásra szólította fel a haiti államfőt. Colin Powell amerikai külügyminiszter azt kérte Aristide-től, hogy vegye fontolóra helyzetét. Rámutatott, hogy Aristide-et demokratikus úton választották államfővé, de nehézségekkel küzdött hivatali feladatainak ellátásában. Az USA MT1-HÍR Moszkva. Oroszországot felkavarta két titkosügynökének katari vád alá helyezése Zelimhan Jandarbijev csecsen szakadár vezető minapi meggyilkolása miatt. A moszkvai külügyminisztériumba tegnap - két napon belül már harmadszor - bekérették Szaad al- Kubeiszi katari nagykövetet, követelve a két orosz ügynök szabadon bocsátását. Alekszandr Szaltanov orosz külügyminiszter-helyettes azt hangoztatta, hogy a katari hatóságok nem mutattak fel semmilyen konkrét bizonyítékot arra, hogy az ügynökök részt vettek a Jandarbijev elleni merényletben, mert ilyen bizonyítékok egyszerűen nem léteznek. Vlagyimir Ktjucskov, az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB volt főnöke csatlakozott azokhoz, akik a csecsen felkelők közötti pénzügyi leszámolással magyarázták Jandarbijev megölését. A média azonban a biztonsági szolgálat hatalmas kudarcát emlegette. „Ehhez fogható botrány nem volt a eddig azon az állásponton volt, hogy Aristide-nek, ha korlátozott jogkörökkel is, de ki kell töltenie 2006 februárjáig szóló megbízatását. Aristide a CNN-nek adott nyilatkozatában kizárta, hogy mandátumának lejárta előtt fel- álljon az elnöki székből, és nemzetközi rendőri erő kivezénylését szorgalmazta az általa terroristáknak nevezett fegyveres lázadókkal való leszámolás végett. Késznek mondta magát ugyanakkor arra, hogy megossza a hatalmat az ellenzékkel. Az Aristide ellen fegyveresen küzdő erők elfoglalták a harmadik legnagyobb várost, Cayes-t is, valamint két másik kisebb várost, Cotes-de-Fer-t és Cavaillont. Ezzel haiti jelentős területét ellenőrzésük alá vonták, s napok óta szó van arról, hogy a főváros ellen készülnek. szovjet korszak óta, amikor a KGB az egész vüágon aktívan tevékenykedett” - írta a Kommerszant, a- mely szerint az orosz ügynököket néhány órával a dohai merénylet után fogták el a dubaji repülőtéren, ahol egy Moszkvába tartó gépre készültek felszállni. Az orosz külügyi tárca változata szerint viszont nem a dubaji hatóságok, hanem a katariak tartóztatták le őket hat nappal a merénylet után, fegyveres akció keretében. Mihail Bogdanov orosz különmegbízott Dohából visszatérve megerősítette, hogy a katari hatóságok módot adtak egy hosszabb találkozóra a két ügynökkel. Az ügy még csak a nyomozásnál tart - mondta az Interfaxnak. Jandarbijev volt csecsen elnököt február 13-án, az autója alvázára erősített pokolgép robbanása ölte meg Dohában, ahol száműzetésben élt. Az orosz külügyi tárca szerint Jandarbijev orosz állampolgárok százainak haláláért volt felelős, és 2002 októberében Katarból közvetlenül irányította a moszkvai Dubrovka színházban végrehajtott csecsen túszejtő akciót. Az információkat az USA, Nagy-Britannia és szövetségeseik megosztották egymással Ki mindenki után kémkedtek még? Hans Blix mobiltelefonon folytatott beszélgetéseit is rögzítették. Megtalálták Borisz Trajkovszki holttestét, valamint a lezuhant gép feketedobozát Macedónia gyászolja az államfőt Növekvő feszültség Katar és Oroszország között Jandarbijev-gyilkosság: felzúdulás Moszkvában