Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-04 / 28. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 4. Régió 5 Önkormányzati segítség Mozgássérültek új klubja ' Hetény. Hangulatos klubhelyiséget kapott a napokban az önkormányzattól a mozgássérültek helyi alapszervezete. A Lilla Galéria egyik oldalszárnyát - amely évekig Nagy János szobrászművész műhelyéül szolgált, ám elköltözése óta kihasználatlanul állt - ezentúl a szervezet tagjai használhatják. „Évtizedek óta működő alapszervezetünknek több mint nyolcvan tagja van, akiknek igyekszünk változatos programokat kínálni - árulta el Tóth Ilona, a klub elnöke.- Közös szalonnasütésekre járunk össze, nyáron gyakran felkeressük a környező termálfürdőket, de voltunk már Bajmócon, Vöröskőn, tavaly pedig nagy örömünkre Ópusztaszerre is eljutottunk. Eddig azonban nem volt egy olyan helyiségünk, ahol rendszeresen találkozhattunk volna. Ezért nagyon örömmel fogadtuk Lucza Sára polgár- mester asszony kezdeményezését, hogy használhatjuk az üresen maradt épületrészt. Ezt a helyi képviselők is jóváhagyták.” Tóth Ilona elmondta, szeretnének családias hangulatot kialakítani a klubban. „Sok egyedülálló ember él a faluban, akiknek ez a szervezet jelenti a közösséget - mondta Lucza Sára- Lelki egészségük megőrzése szempontjából fontos, hogy ne zárkózzanak be, érdeklődjenek a környezetük iránt” (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLŐ Ha nem lesz elég óvodás, az apróságoknak Érsekújvárba, Gútára kell majd utazniuk az iskolai előkészítőbe Kamocsán évente két-három gyermek születik SZÁZ ILDIKÓ Kamocsa. A folyó tanévben már üresen áll az egykori óvoda épülete, az intézményt a két évvel ezelőtt megszűnt iskolába költöztették. Lekerültek a falakról a táblák, eltűntek a tágas helyiségekből az iskolapadok, a helyiek Gútára és Érsekújvárba hordják tanköteles csemetéiket.- Lukács Valéria, a település tavaly megválasztott polgármestere szerint idén újabb megszorító intézkedéseket lesznek kénytelének hozni az intézmény alkalmazottait illetően, mivel egyre kevesebb az óvodás. „Sajnos, évente két, lég- feljebb három gyermek születik a faluban. A szülők egy része nem dolgozik, emiatt nem tartanak igényt az óvodára. Idén is csak 13 gyermeket írattak be. Éppen ezért a tavaly év vége felé az intézmény dolgozói nyílt napot rendeztek a szülőknek. Valósággal újjávarázsolták a régi iskolát, hogy bemutathassák, milyen környezetben foglalkoznak a gyermekekkel. Igyekezetüknek köszönhetően előbb egy, majd pedig négy apró gyermeket jelentettek be még az idei tanévre az óvodába” - mondta Lukács Valéria. A szülőknek elmagyarázták, hogy elsősorban rajtuk múlik, fennmarad-e vagy sem a település óvodája. Ha az intézménynek nem lesz elég látogaKamocsai óvodások, akik majd kisiskolás koruktól kezdve utazni kényszerülnek (Csuport István felvétele) tója, kénytelenek lesznek a beiratkozás előtti félévben, a kötelező iskolai előkészítésre érsekújvári vagy gútai óvodákba utaztatni apróságaikat. Tóth Irma igazgatónő és Bazsó Erzsébet tanítónő, a sajátjaikként nevelik a kamocsai óvodásokat. „Még 2001-ben is 22 beíratott gyermekre főztünk, tavaly közel húsz beíratott gyermekünk volt, és idén a helyzet csak rosszabbodott” - tájékoztatott Jóba Anikó, az óvodai konyha vezetője. A község'vezetése a nyári időszakra az egykori óvodát szálláshellyé szeretné átalakíttatni a Vág partjára látogató vendégek, cserkészek számára. Hasonló céljaik vannak a községháza épületében található három lakószobával is. „Ez az egyetlen terület, melyen tehetünk valamit településünk fejlesztése érdekében. Szeretnénk példát mutatni a lakosoknak. Hiszem, hogy a kamocsaiak szállásadókként kiváló vendéglátók lennének” - véli a polgármester asszony. Egyesek azonban úgy gondolják, hogy ha véglegesítik az óvodai osztályokat az iskola épületében, még csak remény sem lesz arra, hogy egyszer újra megnyíljon a magyar alapiskola Kamocsán. Tömeges közúti baleset Privigye. Tömeges közúti baleset történt tegnap kora reggel a Privigye és Nyitra- novák közti főúton - mintegy harminc autó futott egymásba. A balesetet egy kamion okozta, amely a jeges úton megcsúszott, majd a nagy köd miatt az a mögötte haladó autók sorra egymásnak ütköztek. A baleset során egy ember sérült meg, az anyagi kárt egyelőre nem mérték fel. (TASR) Pálmák nélküli * belvárost! Pozsony. A belvárosi éttermek és szórakozóhelyek tulajdonosaival a nyári teraszok működtetéséről tárgyalt tegnap az óvárosi ön- kormányzat és a városi rendőrség vezetősége. Peter Ciernik polgármester szerint az önkormányzat két tűz közé került, mivel az üzemeltetők állandóan a szabályok alóli különböző kivételeket kérnek, míg a helyi lakosok azt szeretnék, ha korlátoznák a kinti nyitva tartás idejét, valamint a teraszok méretét; azok néha teljesen eltorlaszolnak egy- egy ütcát. (SITA) Február tizedikén zárul a termelők támogatását célzó pályázatok első köre Támogatásból újították fel az iskola tornatermének és konyhájának tetőzetét Esély uniós segítségre Pered. A Vágsellyei járás agrárvállalkozóinak tartottak tanácsadást hétfőn a helyi művelődési házban az uniós támogatásokkal kapcsolatban. GAÁL LÁSZLÓ A fórumon a Nyitrai Regionális Mezőgazasági és Élelmiszeripari Kamara munkatársai és a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség nyitrai irodájának szakemberei adtak elő. Viliam Tóth, az ügynökség szakelőadója egyebek mellett arra figyelmeztette a termelőket, hogy az uniós támogatási-pályázatok első körében február 10-én délután 16 óráig nyújthatják be kérvényüket az ügynökség nyitrai irodájában. Arra kérte az agrárvállalkozókat, a pályázást ne hagyják az utolsó napra, mert előfordulhat, hogy valamüyen iratot ki kell egészíteni, és e nap után már senkitől sem fogadnak el kérvényt. Arra is intett, hogy minden kérvényezőnek személyesen kell benyújtania a kérvényét, miközben bemutatja a személyi igazolványát is. Ha valaki betegség miatt nem tud Nyitrára utazni, mást is megbízhat az ügyintézéssel, ám a meghatalmazást az anyakönyvi hivatalban vagy közjegyzőnél kell hitelesíttetni. A hitelesíttetés egyébként a kérvényhez szükséges iratok másolataira is vonatkozik. A kérvényező mezőgazdasági magánvállalkozóként bejegyzett személy lehet, vagy olyan, akit az iparengedélye mezőgazdasági termelésre is feljogosít. Az is elhangzott a fórumon, hogy csak verifikált földterületre igényelhető támogatás. Aki tavaly ősszel nem jegyeztette be a földjét, nem igényelhet uniós támogatást. Ha a verifikáció idején még más volt a parcella használója, és azt a mostani használó azóta vette bérbe (esetleg kárpótlásként, pótföldként kapta), új használóként igényelhet támogatást. A február 10-én záruló első körben csak azok a termelők jogosultak a támogatásra, akik az erről szóló minisztériumi rendelet mellékletében felsorolt terményeket termesztik. Ebben nem szerepelnek például a zöldségtermesztők; ők majd a második körben, a május 14-ig benyújtandó kérvénnyel igényelhetik azt a támogatást, amely minden földhasználónak jár. Az is fontos, hogy a támogatásokat legalább egy hektáron gazdálkodó vállalkozó kérheti, ha a parcellái egyenként legalább 0,3 hektárosak. Ha valakinek 0,3 hektárja van egy darabban, de az adott földterületen két vagy többféle növényt termel, nem jogosult a támogatásra. A Duslo-uszoda üzemeltetésére Vágsellye és három falu közös céget hozott létre Növelni kell a látogatottságot Vágsellye. A városi önkormányzat idei tervei között szerepel a Duslo melletti uszodát működtető Aquasport társaság tevékenységének élénkítése. A vegyi üzem tulajdonában lévő uszodát tavaly október óta üzemelteti az Aquasport, amelyet négy település - Vágsellye, Sopornya, Mocso- nak és Felsőkirályi - hozott létre. Tibor Baran, Vágsellye polgár- mestere szerint az uszoda esetében a jövőben mindenképpen növelni kell a bevételeket. Elsősorban a környékbeli iskolák szervezhetnének itt úszótanfolyamokat - véli a városi önkormányzat vezetője, (gl) Az iskolák úszótanfolyamokat szervezhetnek (Szőcs Hajnalka felvétele) Dunamocs V. KRASZNICA MELITTA Dunamocs. A közelmúltban vehették birtokukba a dunamocsi diákok az iskola felújított tornatermét. Az oktatási minisztérium által meghirdetett, az iskolák sporttevékenységének támogatására kiírt célirányos pályázaton volt sikeres az önkormányzat. Az elnyert egymillió koronának köszönhetően sátortető került a tornaterem fölé. „Égető szükség volt erre a javításra, hiszen nagyobb esőzések alkalmával rendszeresek voltak a beázások, és emiatt a falak is penésze- sedtek” - tudtuk meg Tücsök Alfréd iskolaigazgatótól. - A beruházásnak köszönhetően ismét egészséges környezetben tornázhatnak diákjaink.” Elmondta azt is, hogy a iskolabuszt tornatermet telente a község öreg- fiú-focicsapata is használja, de más csapatokat is szívesen látnak a tanítás utáni órákban. A tornateremmel egyidejűleg az iskolakonyhára is sátortető került. „A pénzügyminisztérium egyik pályázatán 800 ezer koronát sikerült elnyernünk, ebből építettük át a konyha és az étkezde tetejét” - tájékoztatott a további beruházásról Asbóth Sándor, Dunamocs polgár- mestere. - Az építkezésbe bevontuk a közhasznú munkásokat is, akik mintegy százezer korona értékű munkát végeztek el.” A község költségvetéséből százezer koronát fordított arra, hogy beköttesse a gázt az iskola konyhájába - eddig ugyanis a jóval drágább villanyáramot használták vízmelegítésre és venne főzésre - , valamint arra, hogy gáztűzhelyeket vásároljanak.” A dunamocsi alapiskolát jelenleg 122 diák látogatja. Sajnos, a jövő tanévben csak hét elsősük lesz. Az iskola megmentését az önkormányzat elsődleges feladatának tekinti, ennek érdekében további pályázatokat készítenek. „Pályázatunk magába foglalja az iskolaépület komplett felújítását, hőszigetelését, hogy a jövőben gazdaságosabban tudjuk üzemeltetni azt” - mondta a polgármester. Dunamocs az említetteken kívül iskolabuszt is szeretne vásárolni, hogy a környező falvakból - amelyekben csak alsó tagozatos iskola működik vagy még az sem - rendszeresen szállítani tudják a gyermekeket. A Vágsellyei járásban a kiszállást is akadályozhatja a rendőrség átszervezése A nagyobb távolság a baleseti helyszínelést is késleltetheti GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Mit lehetne tenni azért, hogy a Vágsellyei járásban történő súlyos közúti balesetekhez a rendőrség gyorsabban a helyszínre érkezzen? Amióta megszüntették a Vágsellyei Járási Rendőrkapitányságot és a járást az érsekújvári kapitányság hatáskörébe utalták, előfordul, hogy órákba telik, amíg a rendőrök megérkeznek egy-egy baleset helyszínére. Az érsekújvári járási rendőrkapitány-helyettes, Stefan Varga alezredes elismerte, a rendőrség problémákkal küzd, egyszerűen nincs elég embere, hogy mindenütt ott legyen. Ma már a kisebb balesetekhez nem is szállnak ki, csak a halálos vagy súlyos sérülést okozó, esetleg bűncselekménnyel kapcsolatos esetekkel foglalkoznak. Hangsúlyozta, ők nem tehetnek arról, hogy a Vágsellye járás rendőriszerveit Érsekújvár alá rendelték, holott az korábban is inkább a 15 kilométerre lévő Galántához tartozott. Az érsékújvári rendőrök 140 kilométeres körzetben tevékenykednek. Az alezredes elmondta, nem lehet ügyeleteket végezni mint a tűzoltóknál, hogy bizonyos számú ember állandóan csak készültségben legyen, arra várva, nem történik-e valahol valami. Juraj Hoppan százados, érsekújvári járási rendőrkapitány közölte, a problémákat már a felsőbb szerveknek is jelezték, de amíg nem lesz pénz a rendőrségi állomány bővítésére, korlátozottak a lehetőségeik. Varga alezredes azonban megígérte, hogy sűrűbben végeznek majd közúti ellenőrzéseket a Vágsellyei járásban. Az állampolgárokat közvetlenül érintő ügyntézés, például a személyi igazplványok, útlevelek kiadása továbbra is Vágsellyén, a volt járási kapitányság vágvecsei épületében folyik, a fegyverviselési engedélyeket a vágsellyei körzeti parancsnokságon intézik. Az érsekújvári rendőrök 140 kilométeres körzetben tevékenykednek.