Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-25 / 46. szám, szerda
12 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 25. HÍRSZOLGÁLAT Naomi-díj a legrosszabbaknak r- ~ V Naomi Campbell bizonyára nem szívesen emlékezik vissza a csúfos bukással végződött, zenei pályafutására. 1994-ben nagylemezt adott ki, amely hihetetlenül gyengére sikeredett, mindössze azt érte el vele, hogy Angliában névadója lett egy díjnak. A Naomi- díj at azóta minden évben megkapják a zenei élet legrosszabbnak tartott résztvevői. A szakemberek már kiértékelték a tavalyi évet, ismert a „díjazottak” listája. 2003 legrosszabb brit popcsapata az Atomic Kitten, a legrosszabb nemzetközi énekesnő nagy meglepetésre Mariah Carey, a legrosszabb nemzetközi énekes R. Kelly, a legrosszabb brit énekesnő a Hear’Say egykori tagja, a tavaly szólókarrierbe kezdett Kym Marsh, a legrosszabb brit énekes pedig a Five-ból megismert Richard Abs Breen lett. A szavazás szervezője szerint manapság rettentően felhígult a szakma, és fontos, hogy efféle pofonnal térítsék észhez az olyan előadókat, akiknek nincs keresnivalójuk a zeneiparban. (z, p) Atomic Kitten Együtt a Linkin Park a Korn és Snoop Dogg Az elmúlt héten arról számoltunk be, hogy Chester Bennington, a Linkin Park frontembere ismét megbetegedett, így az együttes új időpontra tette át az amerikai turnéjának utolsó fellépését. Jó hír a rajongóknak, hogy az énekes állapota napról napra javul. Közben nyilvánosságra hozták a rockbanda harmadik turnéjának részleteit, amely egyelőre csak a tengerentúlra korlátozódik. A koncertsorozat július végén kezdődik, és egészen szeptemberig tart majd. Chesterék ezúttal a szebb időket is megélt Korn és Snoop Dogg társaságában szelik át Amerikát. A Linkin Park második stúdiólemezének megjelenésekor sokan csalódásukat fejezték ki a Meteora címet viselő korong rövidsége miatt, valamint a többség azt is a banda szemére vetette, hogy nem sokban különbözik az első albumtól. Ehhez képest a rajongók megkedvelték, hiszen csak a tengerentúlon mostanáig közel négymillió példány fogyott el belőle, (z, p) Liza Minnelli nyáron érkezik Budapestre A színész-énekesnő az eredeti, február közepére tervezett időpont helyett nyáron lép fel a magyar fővárosban. „A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közbenjárásának köszönhetően a művésznő nem a Budapest Sportarénában, hanem egy nagyobb befogadóképességű szabadtéri helyszínen ad koncertet” - mondta a fellépést szervező cég ügyvezetője. A dívát a tengerentúlról érkező zenekar kíséri, és a produkcióban részt vesz egy neves külföldi tánckar is. A koncert időpontját a sztár rövidesen élő műholdas kapcsolásban jelenti be az egyik kereskedelmi csatorna magazin- műsorában. A belépőjegyek árusítása az interjút követően kezdődik. (o, p) MAXIAJANLO Balanyi Szilárd: Tükörkép A Quimby billentyűse 2002 őszén jelentette meg Halmaz- állapot című szólóalbumát. A zenekara most szünetelteti a működését, tavaly, február utol- I só napján lépett ■ fel utoljára, így | Szilárd azóta tel- i jes egészében a le- ' mezére koncentrálhat. Elsőként az Odafenn című dalt másolta ki róla maxira, szélesebb körben azonban nem vált ismertté, mert a legnagyobb rádiók ignorálták. Szilárd zenéje hiába populárisabb, mint a Quimby-é volt, a pophoz képest túlságosan átgondolt, bonyolult az áüagos hallgatónak - ezzel magyarázták a rádiók zenei szerkesztői, amiért a dalok nem fértek be a kínálatukba. így hősünknek lépnie kellett. Elkészítette az Odafenn Liquid mix-ét, az újrakevert változat azt a célt szolgálta, hogy a nagy kereskedelmi rádiók is a műsorukra tűzzék. Bejött, kis változtatással már működött a dolog. Aztán a Csendélet című felvételhez is készült remix. A közelmúltban pedig napvilágot látott a lemez második maxija, rajta az említett két mix, ldegészülve egy harmadikkal, a fő dallal. A Tükörkép új változata a Unitedos Pély Barnabás és Romhányi Áron munkáját dicséri. Megkértek Szilárdot, hadd öntsék új formába az egyik dalát. A Tükörképre esett a választásuk. Egyeztették az elképzeléseiket az énekessel, és megszületett a felvétel United mix-e. Bízzunk abban, hogy ez is belefér a rádiók ízlésvilágába, ugyanis még nem fedezték fel. A Barnabással folytatott közös munka ezzel nem ért véget, Szilárd készülő második albumán is együtt dolgoznak, amely előreláthatólag ősszel kerül a boltok polcaira. Közben még az idén visszatér a Quimby, egyelőre azonban nem tudni, milyen felállásban, így azt sem, hogy Balanyi Szilárd tagja marad-e a zenekarnak, (péjé) Régi görög népszokás, új magyar együttes és egy népzenei elemekkel átszőtt elektronikus cédé Balkan Fanatik A Nox 2002 őszén új színt hozott a magyar könnyűzenébe. Az elmúlt évek legérdekesebb és legígéretesebb együttese a végtelenül gazdag magyar népzene dallam- és szövegvilágát ötvözi a harmadik évezred elektromos zenéjével. Hasonlóban utazik a Balkan Fanatik is, bár nem a Nox által megismert populáris vonalat képviseli, és nem csak a magyar népzenéből merít. FÜLBEMÁSZÓ Mindjárt rátérünk a hőseinkre, de előtte engedtessék meg egy rövid kitérő. A Burani egy népszokás Tirnavoban, a közép-görögországi kisvárosban minden húshagyó kedden megünneplik; a termékenységet, a szaporodást, a természet rügyfakadását jelképezi. Burani a neve egy spenótból, retekből és csalánból készült zöldséglevesnek is, amit az ünnepség résztvevői fogyasztanak. A szertartást a főburanióta megválasztásával kezdik, aki a tánc élére áll, és ezzel kezdetét veszi a karneváli felvonulás. Érdekesség, hogy régebben csak férfiak vehettek részt rajta, az illeüen dalok és tréfák miatt. És hogy a Balkan Fanatik tagjainak mi közük van az ünnephez? Egyszerű, részesei voltak a tavalyi karneváli forgatagnak. A népszokás ihlette a zenekar első kislemezdalát, a Fuckmen címűt, tehát adta magát a dolog, hogy a videoklip a helyszínen készüljön el. Kiutaztak Timavoba, és egy jó hangulatú klipet készítettek. A görögök nagyon kedvesek voltak velük, a forgatás egész ideje alatt körülrajongták őket, és volt alkalmuk megkóstolni a híres zöldséglevest is. A zenekar két frontembere jelentős zenei tapasztalatokkal rendelkezik. Yorgos Tzortzoglou már harminc éve zenél, mindig is népzenei alapokkal dolgozott, a Barbara és a Gépfolklór nevű csapatokban játszott. Az ő ötlete volt, hogy a másik frontember, Lépés Gábor elektronikus zenéjét elegyítsék népzenei elemekkel, s mivel a népzenei elemek főleg keletiek, balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik. Ők ketten képezik a csapat gerincét, rajtuk kívül további ismert zenészek működnek közre a lemezen. Fibula, a rapper a Rémemberben játszik, Herczku Ágnes énekesnő az Állami Népi Együttes állandó táncosa és népdalénekese, Mc Yammin’ rapper-énekesnő pedig különböző produkciókban szerepelt már az Egyesült Államokban és Európa számos országában. Ugyan a Balkan Fanatik zenéje jóval összetettebb, mint a Nox-é, sokszor meg kell hallgatni ahhoz, hogy felfedezzük az értékeit, és nem csak a hat angol nyelvű dal miatt, ennek ellenére (vagy éppen ezért) mindenkinek ajánlom a figyelmébe. Az énektanárok se zárkózzanak el a stílus elől, ha másképp nem megy, a Nox és a Balkan Fanatik segítségével bizonyítsuk be a mai tizenéveseknek, hogy népdalokat énekelni nem ciki, vagy unalmas iskolai kötelezettség, hanem egy jó buli. (péjé) EGYESÜLT ÁLLAMOK - KISLEMEZEK Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Dalcím Csúcspozíció 1. 2. 8. Usher Featuring Lil Jon & Ludacris Yeah! 1. 2. 1. 13. Twista Featuring Kanye West & Jamie Foxx Slow Jamz 1. 3. 3. 23. OutKast Featuring Sleepy Brown The Way You Move 1. 4. 4. 16. Beyoncé Me, Myself Andi 4. 5. 5. 20. OutKast Hey Ya! 1. 6. 11. 5. Chingy Featuring J. Weav One Call Away 6. 7. 7. 11. Cassidy Featuring R. Kelly Hotel 7. 8. 18. 7. J-Kwon Tipsy 8. 9. 10. 9. Ruben Studdard Sorry 2004 9. 10. 6. 16. Alicia Keys You Don't Know My Name 3. A nagylemezlista élén a tavalyi Grammy-gála legnagyobb csillaga nyitott a Feels Like Home című albumával Norah Jones csodálatos visszatérése Norah Jones SLÁGERLISTA Hetente váltják egymást a slágerek az amerikai Billboard magazin százas kislemezlistájának csúcsán. Két hete az OutKast egyik felvételétől az OutKast egy másik felvétele vette át a vezetést. Mint ismert, a duó tagjai nem kü- lön-külön, hanem egy csomagban jelentették meg a szólólemezeiket. Amíg a hetekig vezetett Hey Ya! című felvételt Andre 3000 albumáról másolták ki, addig a mindössze egy hétig trónolt The Way You Move című dal társa, Big Boi lemezéről való. A fiúk májusban elkezdik forgatni azt a zenés filmet, amelyben mindketten szerepelnek majd, és amelynek zenéjét a Speakerboxxx / The Love Below című szólóalbumaik szolgáltatják, néhány vadonatúj dallal kiegészítve. Az elmúlt héten Twista, Kanye West és Jamie Foxx közös felvétele, a Slow Jamz vette át a vezetést a listán, ám az alkalmi trió tündöklése is csak egy hétig tartott, a legújabb összesítésen már Usher visszatérő felvétele, a Yeah! az első. Az amerikai sztár ezzel a dallal harangozta be március közepén megjelenő, Confessions című albumát. Usher listavezető felvételében közreműködik Lil Jón és Ludacris is. A nagylemezek összesítésének csúcsát is három album járta meg három hét alatt. Két héttel ezelőtt a várakozásoknak megfelelően a világ leggyorsabban rappelő előadójaként számon tartott Twista debütált az élen. A Kamikaze című korong az ötödik nagylemeze. Az elmúlt héten a tengerentúlon nagyon népszerű Kenny Chesney albuma, a When The Sun Goes Down nyitott a nagylemezlista első helyén, de már akkor tudtuk, hogy az előkelő pozíciót a héten nem tudja megtartani. Ugyanis jött Norah Jones, és nem okozott csalódást. A nyolcszoros Grammy díjas sztár második nagylemezének megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, ami érthető is azok után, hogy mekkora sikert aratott a bemutatkozó korongjával. „Az új dalok akkor is megállnák a helyüket, ha nem ismernénk az énekesnő első lemezét. Hihetetlen érettségről tesznek tanúbizonyságot” - mondta az egyik legbefolyásosabb amerikai kritikus. Egy másik szakember viszont kifogásolta, hogy Norah nem igazán tudott szakítani az első lemezének hangzásával, és néhány dal kísértetiesen emlékezteti a hallgatót a régebbi szerzeményekre. A Feels Like Home című album az eladási lista első helyére iratkozott fel. A korong egy álomhatárt is átlépett. Még Amerikában sem fordul elő túl gyakran, hogy egy lemezből már az első héten több mint egymillió példány elfogyjon. Jones kisasszony ezt a bravúrt is végrehajtotta! (péjé) EGYESÜLT ÁLLAMOK - NAGYLEMEZEK Helyezés Múlt hét Hetek a listán Előadó Lemezem Csúcspozíció 1. New! 1. Norah Jones Feels Like Home 1. 2. New! 1. Kanye West The College Dropout 2. 3. 1. 2. Kenny Chesney When The Sun Goes Down 1. 4. 6. 21. OutKast Speakerboxxx / The Love Below A8 1. 5. 4. 14. Josh Groban Closer A2 1. 6. 5. 2. Harry Connick, Jr. Only You 5. 7. 7. 50. Evanescence Fallen A4 3. 8. 3. 3. Twista Kamikaze 1. 9. 2. 2. Incubus A Crow Left Of The Murder... 2. 10. 13. 4. Various Artists 2004 Grammy Nominees 4. Jelmagyarázat: A2 kétszeres platinalemez, A8 nyolcszoros platinalemez