Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-21 / 43. szám, szombat
28 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 21. KISMAMAPOSTA Kezdetben nehezen ment a szoptatás A mi történetünk 2002 októberében kezdődött, mikor megtudtuk, hogy babát várunk. A tehetségem végig zavartalanul zajlott, elkerültek a rosszullétek, soha nem éreztem tehernek a hasamat, még az utolsó hetekben sem. Elolvastam a rendelkezésemre álló szaklapokat, beszereztem az elérhető irodalmat, s igyekeztem a lehetőségem szerint egészségesen táplálkozni. Leginkább ásványvizet ittam, és arra törekedtem, hogy minél több zöldség és gyümölcs kerüljön az étrendembe. Ennek az egészséges életvitelnek meg is lett az eredménye. 2003. július 16-án megszületett gyönyörű fehér bőrű, pattanásoktól mentes fiunk. Néhány napi kórházi tartózkodás után mindketten hazamehettünk. Mivel Gergő nagyon falánk baba volt, kétóránként szoptattam. Úgy éreztem, a tejem fogytán, s így más megoldást kellett találnom. Számos teakeveréket kipróbáltam, melyek „segítik” a tejmirigyek gyarapodását, azonban nem hozták meg a várt sikert. Az elkeseredés határán voltam, amikor az egyik barátnőm a barna sör fogyasztását javasolta. Igaz, nem tartozom az effajta italok kedvelői közé, de ahogy mondani szokták „a cél szentesíti az eszközt!”. Gondoltam, veszíteni nem veszíthetek, s így kipróbáltam. S láss csodát! Napi 1-2 dl megtette a hatását. Emlőim újra megteltek, s aggodalom nélkül folytathattuk a táplálást. Gergő maholnap 7 hónapos, és naponta még 4-5 alkalommal anyatejet kap. Végezetül bíztatni szeretnék minden anyukát, ne adják fel, mert a kitartás meghozza a gyümölcsét. Tóth Szilvia, Tardoskedd EREDMÉNYHIRDETÉS BION3: Kulcsár Mária - Galánta, Kácsor Gábor - Povazská Bystrica, Merica Péter - Ipolyvarbó. Avon: Bábi Veronika - Vága, Merica Ivett - Miksi, Szűcs Ákosné - Királyhelmec. Rexona: Ambrus Mária - Baka, Ölvecky Hilda - Szentpéter, Gál Angelika - Marcelháza. A torna egy feltétellel segít megőrizni a kismama izmainak rugalmasságát: rendszeresen kell végezni. Ne becsülje túl erejét! Nagyon fontos, hogy a jövendő kismama a fogamzás előtt és a terhesség alatt is jól érezze magát. SZABADIDŐ A sétán kívül megfelelő tornagyakorlatokkal igyekezzen kellő erőnlétben tartani testét. A mozgás átsegíti a testi változások nem könnyű szakaszán és felkészíti a szülés utáni időszakra. A most bemutatott gyakorlatok a terhesség első felére szólnak. Segítik megőrizni az izmok és az ízületek rugalmasságát. Természetesen mindenki saját belátása szerint tornázzon, ne becsülje túl erejét. 1. Ez a gyakorlat a mell- és válliz- mokat erősíti. A testet feszítse meg, hajlítsa be a könyökét, néhány másodpercig maradjon ebben a helyzetben és végezzen enyhe fekvőtámaszt. 3-4-szer ismételje meg a gyakorlatot. 2. Mivel a terhesség elején megnőnek a mellek, erősíteni kell a hátizmokat. Enyhe terpeszállásban nyújtózkodjon előre úgy, hogy először az egyik, majd a másik kezét nyújtsa ki. 3. A mellkasával közeh'tse meg a talajt, néhány másodpercig maradjon ott, majd lazítsa el a testét, és térjen vissza 3. az eredeti helyzetbe. 4. Feküdjön hanyatt, emelje fel mindkét lábát, a térdét hajlítsa be, majd hol az egyik, hol a másik oldalra nyújtsa ki. Ez a gyakorlat a hasizmokat erősíti. (S. Zs.) MEGHÍVÓ 2004. április 7-én indul az Anyák Polgári Társulás szülésre felkészítő tanfolyama. Az előadások és foglalkozások a DunaszerdahelyiVMK2. emeleti Totyogók klubjában 17.00 órakor kezdődnek. Április 7.: Áldott állapotban - testi-lelki változások a várandósság idején - Dr. Németh Margit pszichológus és dr. Földes Károly szülész nőgyógyász előadása. Április 14.: Szűrővizsgálatok a terhesség alatt (mit, mikor, miért). Dr. Brányik Károly szülész nőgyógyász, onkológus előadása. Április 21.: A helyes táplálkozás szerepe a magzat fejlődésében és az anya egészségének megőrzésében - Dr. Kosár Kinga gyermekorvos előadása. Április 28.: A szülőszoba titkai - szülőszobai történések a szülésznő szemével - Lapos Cva szülésznő előadása. Május 5.: Az újszülött szülés utáni ellátása. Szűrővizsgálatok az újszülöttnél. Ápolási, gondozási feladatok az első hetekben. Előadó: Dr. Vrezgo Erzsébet gyermekorvos. Május 12.: „Édesanyám édes teje...” - A szoptatás szerepe az anya és gyermeke életében - dr. Kosár Kinga gyermekorvos előadása. Május 19.: „Mert mi teremtünk, szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút.” A szülői szerepre, anyaságra való felkészülés a várandósság ideje alatt - dr. Németh Margit pszichológus előadása. A dunaszerdahelyi Anyák Polgári Társulás gazdag programmal várja az érdeklődőket Szellemi és érzelmi gyarapodást kínál INTERJÚ Amikor szeptemberben elindítottuk kismamáknak szánt sorozatunkat, az volt a rejtett szándékunk, hogy kedvet csinálunk a gyermekvállaláshoz. Az, amiről néhány héttel ezelőtt egyik olvasónk, Buday Edit, a dunaszerdahelyi Anyák Polgári Társulás elnöke beszámolt, bennünket is meglepett.- Ez év januárjában alakult a társulás Dunaszerdahelyen. Fő célja a kismamák, a gyermekgondozási szabadságon lévő, óvodás- és iskolás korú gyermekeket nevelő édesanyák támogatása. Nekik szeretnénk értelmes programokat szervezni, s a rászoruló családokon pedig lehetőségeinkhez mérten segíteni. Szakemberek segítségével szeretnénk gyermeknevelési tanácsokkal szolgálni, illetve az anyák, kismamák érzelmi és szellemi fejlődését támogatni. Ön szerint mi az, ami a számítógépek és házimozik korában vonzó lehet, amiért érdemes kimozdulni a kényelmes szobából?- Őszintén remélem, hogy a város és a környék édesanyái szívesen vesznek majd részt előadásainkon, művelődési programjainkon, személyiségfejlesztő tanfolyamainkon. Itt mondanám el, hogy március 6-a és április 3-a között a VMK- val együtt - Ibolya Ildikó igazgatónő hathatós közreműködésével - személyiségfejlesztő tanfolyamot indítunk a gyermekgondozási szabadságon lévő anyák számára. A tanfolyam vezetője, dr. Stredl Terézia pszichológus az önmegvalósítás, a feleséganya szerep, a pozitív jövőképépítés és az aktív problémamegoldás kérdéseire fogja helyezni a hangsúlyt. Hol jelentkezhetnek az érdeklődők?- Szerdán és pénteken 13.0015.00 óra között az Anyák Polgári Társulásnál a következő telefonszámon adunk bővebb tájékoztatást: 0905 150 600, 0905 737 957, 552 6315. e-mail: anyak@pobox.sk . Ám nemcsak a művelődésre, hanem a szórakozásra is gondolunk. A családoknak közös kulturális, sport- és művelődési programokat, kirándulásokat szeretnénk szervezni, fel akarjuk venni a kapcsolatot a környező baba-mama klubokkal, óvodákkal, iskolákkal, anyákat támogató bel- és külföldi szervezetekkel. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy csoportokat szervezzünk a nagycsaládok megsegítésére. Természetesen a mozgást sem hagyjuk ki: speciális tornát szervezünk a gyermekek, a kismamák és az anyák számára. Dédelgetett álmunk, hogy szakkönyvtárat hozzunk létre, (ki) A szeszesital-fogyasztás és a kábítószer-fogyasztás okozta magzati ártalmak olyan rendellenességeket okoznak, amelyek megelőzhetőek Az iszákosok iszákosokat nemzenek” r> SOROZAT A szeszes italok magzati ártal- masságát régóta feltételezték. A Bibliában, a Bírák könyvében olvasható: „Fogansz, és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt.” Az anya terhesség alatti italozásának ártalmas magzati következményeit a hetvenes években egyértelműen igazolták. Tarthatatlan tehát az a korábbi nézet, miszerint: „A terhesség alatti vörösborivás segíti a magzatban a vérképzést.” Az alkohol az anya vérkeringéséből könnyen átjut a magzatba. Amíg azonban az anya májában levő enzimek igen gyorsan lebontják az alkoholt, addig a magzatban hosszabb ideig jelen van, mivel a magzat májsejtjei éreüenek, és hiányoznak belőlük az alkoholbontó enzimek is. Az anyai vérkeringésből az alkohol lebontása során keletkező mérgező termék (acetaldehid) is átjut a magzatba. Az alkohol sejtméreg, emiatt a sejtosztódásokat jelentősen gátolja. A méhen belül fejlődő magzat épsége pedig éppen a folyamatos hullámokban nagy gyorsasággal történő sejtosztódások zavartalanságától függ. így alakul ki a két sejtet jelentő megtermékenyített petéből a terhesség kilencedik hónapjára a több billió sejtből álló újszülött szervezete. Az alkohol okozta magzati károsodás legfontosabb tünetei a következők: A központi idegrendszer fejlődési ártalma. Ez elsősorban kisebb agyban, ezáltal kisfejűségben nyilvánul meg. Később mind szembetűnőbbé válik az értelmi fogyatékosság is. A testi fejlődés visszamaradása. Az időre született újszülöttek kisebb súlyúak. A csökkent testméretek a későbbi fejlődés során is megmaradnak. Az arc különleges: kicsi a szemrés; az orr és a felső ajak közötti távolság feltűnően széles, és hiányzik a függőleges bőrredő; vékony a felső ajak. így sokszor már az arcuk alapján felismerhetők ezek - az édesanya könnyelműségéért egész életükben hátránnyal küszködő- akisbabák. Magyarországi vizsgálatok alapján a terhesség alatt rendszeresen ivó alkoholbeteg nők utódaiban 70%-os valószínűséggel alakul ki súlyos magzati ártalom. 15%-os a veszélyeztetettsége még az alkalmanként nagyobb mennyiséget vagy rendszeresen kisebb mennyiséget fogyasztó terhesek utódainak is. Itt sem hagyható szó nélkül az apák felelőssége. Az újabb vizsgálatok is megerősítették Plutarkhosz állítását: „Az iszákosok iszákosokat nemzenek” Ennek hátterében döntően nem az öröklődés áll, hanem az iszákos, nagyivó szülők negatív példája és ártó környezete. Mai tudásunk szerint az alkoholizmus és az iszákosság kialakulása szempontjából a szülők alkoholbetegsége jelenti a legnagyobb veszélyforrást. A terhesség alatti szeszesital-fogyasztás okozta magzati ártalmak a megelőzhető rendellenességek közé tartoznak. Ennek érdekében tudatosítanunk kell, hogy: a terhesség alatti szeszesital-fogyasztás súlyos veszélyt jelent a leendő gyermekre; az anyaság nem a szüléssel, hanem a fogamzással, sőt a fogamzásra való felkészüléssel kezdődik. Ezért a felkészülés, a terhesség és a gyermekágy időszakában tilos alkoholt fogyasztani. Minden ember alkotmányos joga az egészséghez való jog. Utódainknak pedig alapvető emberi jussa az egészségesen születés joga. Nem zárhatjuk le ezt a témakört anélkül, hogy két másik élvezeti cikkről szót ne ejtsünk. A feketekávé- és a drogfogyasztás A feketekávé-fogyasztást is gyakorta túlzásba viszik. Jelenlegi álláspontunk szerint napi egy-három csésze a terhesség alatt sem veszélyes, az alacsony vérnyomásúak- nak még használhat is. Ennél több viszont már túlságosan nyugtalanná és idegessé teheti a terhest. Sajnos az utóbbi időben már nálunk is találkozhatunk a kábítószerproblémával. Genetikai tanácsadóként 1984-ben és 1985-ben négy alkalommal keresték fel a nem tervezett, és ezért későn felismert terhesség alatti kábítószer-élvezet miatt. Az „élvezet“ szót, azt hiszem ez esetben nem is szabadna használni. Ilyenkor mindig az egészséggel való súlyos visszaélésről, tehát káA3* ‘ **• í \ ■ ' f ■ 1 1 f f ros használatáról (úgynevezett abúzusról) van szó. Nálunk főleg az úgynevezett szipózás fordul elő. Sajnos már eddig is sok esetben végződött halállal. Az utódokra gyakorolt hatásokat még kevéssé ismeijük, de biológiai és társadalmi ártalmassága mindenképpen fenyegető. A kábítószer-fogyasztás az optimális családtervezést szinte lehetetlenné teszi. Az emberi magatartások e szomorú vadhajtásainak megbeszélése után térjünk át a tervezett és várva várt fogamzás bekövetkezte után szükséges terhesgondozásra. Részletek Dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából egészségünkre Szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469