Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-19 / 41. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 19. 5 Régió AJÁNLÓ Tollfosztói vigadalom Érsekújvár. Ma 18 órakor első alkalommal rendeznek tollfosztást a Regionális Művelődési Központban, az MKP helyi alapszervezete ifjúsági csoportjával és a Czuczor Gergely Cserkészcsapat tagjaival közösen. „A fiatalok számára estébe nyúló vigadalom lesz” - tájékoztatott Magyar Béla, a művelődési központ dolgozója. (száz) Farsangi kupa Szimő. Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a II. Farsangi Kupa teremfocitorna a helyi tornateremben, magyar- országi vendégcsapat részvételével. A megmérettetésen részt vesz az MKP válogatottja, valamint a helyi tűzoltók és a helyi öregfiúk csapata is. (száz) Fórum az MKP tisztségviselőivel Érsekújvár. Az MKP érsekújvári alapszervezete február 20-án 17 órakor a Nyit- rapart Kultúrközpontban lakossági fórumot szervez. A meghívott vendégek között lesz Simon Zsolt mezőgazda- sági miniszter, Szigeti László oktatásügyi államtitkár, Po- mothy László gazdasági államtitkár. (száz) Nyílt nap a Selye Központban Komárom. Ma 10 órától a Selye János Egyetemi Központ nyílt napot szervez. Az érdeklődők a Tiszti Pavüon dísztermében ismertetést hallhatnak az intézményről, a felvételiről és az ösztöndíjakról, feltehetik kérdéseiket, majd megnézhetik a tantermeket, a jegyzetboltot, a könyvtárat, a Selye Fordító- és Tolmácsközpontot, valamint a Sirály Diákszállót. Ha valaki szeretné megnézni, hogyan folyik a tanítás, betekinthet egy-egy előadásra is. (ma) Az Ipoly Unió a holland kormány támogatásával 229 község határában 63 lerakatot térképezett fel az utóbbi években Veszélyes vegyi raktárak az Ipoly mentén ÚJ SZÓ-HÍR Ipolyság. A különböző vegyi anyagok raktározása komoly probléma, hiszen veszélyforrást jelentenek az emberi egészségre és a környezetre is. Közép-Európára ez fokozottan jellemző, hiszen a mezőgazdaság stagnálása miatt az elmúlt évek során az ilyen leraka- tokat felügyelet nélkül hagyták, így ezek közül mostanra sokról nem rendelkezünk megfelelő adatokkal. Az elmúlt időszakban több nemzetközi programot fürdettek ezen „időzített bombák” feltérképezésére. 2002 áprilisa és októbere között az Ipoly Unió a holland kormány támogatásával az Ipoly mentén 229 község határában 63 ilyen lerakatot térképezett fel, míg 2000- ig csak kilenc ilyen helyszínről rendelkeztek hivatalos adatokkal az önkormányzatok és az állami hivatalok. A sikeres program után tavaly ősszel uniós Phare-támogatá- sok segítségével a Nyitrai és Besztercebányai kerület egészét feltérképező programot indítottak el, mely idén novemberig tart. A munka során a helyszíneken kívül már a vegyi anyagok fajtáiról, a raktározási módszerekről és az anyagok mennyiségéről is felmérés készül. A munkát környezetvédelmi szakon tanuló egyetemisták és önkéntesek végzik majd el - tá- jékoztatotta az Új Szót Wollent Ida, a program koordinátora, (ú) A Nyitrai és Besztercebányai kerületet feltérképező program indult. Lerakat Ipolybélen (Az Ipoly Unió felvétele) Pozsony-Mosonmagyaróvár helyett Zsolna-Budapest a támogatott korridor? Szimőn községi rendőrök őrködtek a postahivatalnál Keletre tolódó tengely? Segélyosztás délen rendbontás nélkül Győr/Pozsony. „A Balti- kum-Adria tengely, azaz az úgynevezett észak-déli folyosó keletebbre tolódott?” - teszi fel a kérdést a Győr- Moson-Sopron Megyei Közgyűlés általános alelnö- kének, Firtl Mátyásnak tegnap lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleménye. KORPÁS ÁRPÁD A dokumentum reakció arra a magyar közszolgálati médiában is elhangzott hírre, miszerint az Európai Parlament illetékes bizottsága kedden nagy többséggel elfogadta, hogy az észak-déli európai közlekedési folyosó Magyarországon átjusson el egészen az Adriáig, de az uniós testület nem a Po- zsony-Mosonmagyaróvár-Nagykanizsa-Zágráb/Ljubljana tengely ügyét tárgyalta és támogatta, hanem a Zsolna-Budapest-Eszék- Szarajevó-Ploce útvonalét. A közlemény leszögezi, hogy a Balti- kum-Adria tengely egy rövid szakasz kivételével része a helsinki korridorok hálózatának: csupán a Nyugat-Dunántúlon átvezető Mo- sonmagyaróvár-Nagykanizsa útvonal hiányzik a rendszerből. „Ez a hiányzó elem - a Nyugat-Dunán- túl számára is fontos észa-déli közlekedési tengely részeként - északon Pozsony, délen Ljubljana és Zágráb felé irányul. Győr-Mo- son-Sopron Megye Közgyűlése 2000-ben kezdeményezte, hogy ez a szakasz kerüljön be a számozott helsinki korridorok hálózatába... Nagy örömünkre kizárólag támogató észrevételekkel találkoztunk. Az ötlettel azonosult a magyar közlekedési tárca is” - állapítja meg a nyilatkozat. Firtl hangsúlyozza, hogy a Zsolna-Budapest-Eszék-Szara- jevó-Ploce útvonal Budapesttől délre eső szakasza jelenleg is számozott helsinki korridor (V/C), forgalomszámlálási adatsora azonban messze alatta van a Nyugat-Dunántúlon átvezető észak-déli útvonal regisztrált járműforgalmi adatainak. „Fontos tudni, hogy a TINA/TEN hálózatba történő felvétel elmaradása óriási problémát jelent, ugyanis ez esetben az útvonal fejlesztésének EU támogatásáért a Kohéziós Alaphoz nem lehet fordulni. Fontos lenne tudni, hogy áll a Pozsony-Mosonma- gyaróvár-Nagykanizsa útvonal TINA/TEN hálózatba történő felvételének ügye?” - firtatja a megyei alelnök által jegyzett közlemény, s utal arra, hogy a kérdést az illetékes magyarországi fórumokon is felteszi. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Sáró/Szimő. A szociális segélyek osztása előtt néhány délnyugat-szlovákiai településen is óvintézkedéseket kértek. „Igaz, hogy a sárói polgármester asszony kedden bejelentést tett renitenskedő roma polgártársakkal kapcsolatban, kollégáim kinn is jártak a helyszínen, de semmilyen erőszakos cselekmény nem történt, ami közbeavatkozást indokolt volna” - tájékoztatta tegnap lapunkat Stugel László őrnagy, a zselízi körzeti rendőrkapitányság vezetője. Hozzátette: „Fokozott figyelemmel kísérjük a rosszabb szociális helyzetben lévő falvak és azon települések mindennapi életét is, ahol nagyobb az etnikai konfliktusok lehetősége. A szociális- és munkanélküli segélyek osztásakor gyakrabban is járórözünk, de egyelőre semmilyen konkrét eseményt, semmi rendkívülit nem említhetek. Lapunk többszöri keresésre sem tudta elérni Sáró polgármester assszonyát. A községházán csak annyit árultak el: nem tudnak semmilyen rendbontásról. Előfordul ugyan, hogy - különösen most, a csökkentett segélyek kézhez vételekor - néhány lakos a községházára megy panaszkodni, de az ilyen eseteket még mindig sikerült békés úton rendezni. Az érsekújvári járásbeli Szimőn Bób János polgármester tájékoztatása szerint két nap leforgása alatt (tegnap és ma) mintegy kétszáz lakos veszi kézhez a segélyt. Mivel az állami rendőrség a községben nem rendelkezik saját erőkkel, a postahivatal a községi rendőröket kérte fel a közrend fenntartására, (buch, száz) A három csallóközi falu polgármesterei és képviselői közösen tárgyaltak az önkormányzatokat érintő kérdésekről Alistál, Padány és Bögellő több téren is összefog és egybehangolja lépéseit NÉMETH GÉZA Alistál/Padány/Bögellő. Közös önkormányzati ülés keretében Alistálon találkoztak Alistál, Padány és Bögellő polgármesterei, önkormányzati képviselői. Az ülésen egyebek mellett az oktatásüggyel, az egészségügyi ellátással, a vízgazdálkodással és a csatornahálózattal, a szociális ellátással kapcsolatos problémákat vitatták meg. A felek az említett területeken azokat a pontokat keresték, melyek egy mikroregi- onális együttműködés keretében közösek és előnyösek lehetnek mindhárom település számára. Fazekas István, Alistál polgár- mestere vitaindítójában az alistá- li kilencéves alapiskola problémáiról tájékoztatott. A tanintézményben jelenleg 298 diák tanul, közülük 154 alistáli, 54 pa- dányi, 17 bögellői, a többiek pedig Patasról, Mádból és Albárról járnak be. (Az iskola első osztályába a 2003/2004-es tanévre eddig 36 gyermeket írattak be, a szám szeptemberig még némileg változhat.) Hogy az új támogatási rendszer mire elég majd, egyelőre csak sejthető, ám úgy tűnik, az üzemeltetéssel nem lesznek problémák. Alistálon újonnan alapított zeneiskola is működik, amelyben jelenleg 110 tanuló szerez zenei vagy képzőművészeti ismereteket. E tanintézmény a következő iskolaévtől remélhetőleg már egy, az iskola területén lévő új épületbe költözhet; az ingadan befejezésére hatmillió korona dotációt kapott az önkormányzat. Padány polgármestere, Lázok Attila rámutatott, hogy az új, diákszám alapú finanszírozási rendszer nem kedvez az olyan kisiskoláknak, mint amilyen a padányi is. Mivel az iskolát meg akarják tartani, racionális intézkedésekkel - az iskola és az óvoda egy épületben való összevonásával - csökkentenék az üzemeltetési költségeket. Bögellő polgármester asszonya, Kázmér Mária is a helyi kisiskola megtartása mellett foglalt állást. Sajnos, a faluban egyre kevesebb gyermek születik, ezért a kis támogatási összeg is egyre zsugorodni fog. Hangsúlyozta, az üzemeltetési költségeket esetleg más forrásokból próbálják meg majd kiegészíteni. Az értekezleten annak lehetősége is felvetődött, hogy Padány és Bögellő egy bizonyos pénzösszeggel támogassa az alistáli iskolát, mert - mint említettük - az oktatási intézménybe e két faluból is járnak tanulók. Ezt a pénzt a tanítás színvonalának emelésére, könyvek és egyéb szükséges technikai segédeszközök vásárlására használnák fel. A tanácskozáson az egészségügy helyzetéről is szó esett. A három község önkormányzatai a lakosság száma alapján, arányosan járulnak hozzá az alistáli egészségügyi központ fenntartási költségeihez. A három tárgyaló fél a hulladékgazdálkodás területén is összehangolta lépéseit. Elhatározták, hogy együttesen lépnek fel, illetve folytatnak tárgyalásokat a kérdésről az illetékes hulladékszállító vállalat képviselőivel. Alistál tájékoztatta Padányt és Bögellőt egy szociális otthon létrehozásának tervéről, az ezzel kapcsolatos esetleges együttműködésről. A három község képviselői határozati javaslatként elfogadták, hogy a polgármesterek a felsorolt kérdésekről az önkormányzati szakbizottságok bevonásával rendszeresen tárgyaljanak. A tárgyaláson egy szociális otthon létrehozásának terve is felvetődött. MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Törvénysértő intézmények Nagyszombat megyében? GAÁL LÁSZLÓ Nagyszombat. A megyei önkormányzat költségvetésének módosítása, a támogatások elosztása, a megyei főellenőr beszámolója és a megyei önkormányzat útkarbantartó igazgatóságának új szervezed felépítése - ezek lesznek a legfontosabb napirendi pontok a megyei közgyűlés képviselő-testületének mai ülésén. A legterjedelmesebb beszámolót a megyei főellenőr tartja. Munkatársai 2003 februárja és decembere között 40 ellenőrzést végeztek, ebből 21 esetben állapítottak meg szabálytalanságokat, főleg középiskolákban, kulturális, egészségügyi és szociális intézményekben, de a megyei hivatalban is. Az ellenőrök törvénysértésre mutattak rá a galántai, a szakolcai, a dunaszerdahelyi kórházban, valamint a nagymegyeri és a somorjai rendelőintézetben. Elsősorban a költségvetésben, a közbeszerzésben, a könyvvitelben és az alkalmazottak fizetési osztályba való besorolásában akadtak jogszabálysértések. A képviselők tárgyalnak a galántai könyvtár új igazgatójának kinevezéséről is, és várhatóan 607 millió korona támogatást osztanak el a megyei intézmények között - kivéve az oktatásügyi létesítményeket. A testület elé kerülő jelentésben az is szerepel, hogy ez a dotáció nem lesz elegendő az intézmények rendes működéséhez, a közlekedésre például 30 százalékkal kevesebbet kapnak, mint tavaly. A kulturális intézmények csak a bérekre és rezsiköltségekre kapnak pénzt, tehát a könyvtárak esetében egyetien könyv megvásárlására, a múzeumok esetében pedig egyetlen kiállítási darab beszerzésére sem juttatnak anyagiakat.