Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-18 / 40. szám, szerda
12 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 18. A HÉT HÍREI Minden idők legjobb dalai A U2 szerelmes dala, a One lett a zenetörténet legjobb szerzeménye. A brit Q magazin által összeállított listán összesen 1001 felvétel kapott helyet; az ír zenekarnak csak ez az egy slágere került be az első száz közé. Érdekesség, hogy a One 1990-es megjelenése idején nem volt bombasiker, azonban mind a mai napig a rádiók kívánságműsorainak egyik kedvelt szerzeménye. A magazin listájának második helyén Aretha Franklin dala, az I Say A Little Prayer végzett, míg a harmadik a Smells Like Teen Spirit lett a Nirvánától. A legtöbbször a Radiohead neve olvasható, a csapatnak kilenc felvétele került fel a listára, ezek közül a Creep szerepel a legjobban, a hetedik helyen végzett, (z) A lista első tíz helyezettje 1. U2: One 2. Aretha Franklin: I Say A Little Prayer 3. Nirvana: Smells Like Teen Spirit 4. The Beatles: A Day In The Life 5. Elvis Presley: In The Ghetto 6. Eminem: My Name Is 7. Radiohead: Creep 8. Destiny’s Child: Independent Woman 9. Oasis: Live Forever 10. Ike & Tina Turner: River Deep, Mountain High Bono, a zeneipar legbefolyásosabb embere A Q magazin összeállította a zenei élet legbefolyásosabb alakjainak listáját is. A szavazás résztvevői a kiadók vezető emberei voltak. Bono végzett az első helyen. Az indoklás szerint a szavazókat az énekes politikai aktivitása motiválta. A U2 frontembere számos, az egész világot érintő misszión dolgozott már, amelyek célja is igen sokrétű volt, a harmadik világ éhezőinek megsegítésétől az Európai Unió bővítéséig. Hírnevét kihasználva számos politikai vezetőhöz és a pápához is bejutott, hogy karitatív ügyeit támogatásukkal előremozdítsa. A lista második helyezettje Doug Morris, a Universal kiadó feje. A szakma egy jelentős részét tartja a kezében, így nem meglepő, hogy ilyen előkelő helyen végzett. A harmadik Eminem lett, mivel a szavazók meglátása szerint megváltoztatta a dalszövegírás alapjait. Az élmezőnyben találjuk az 1994-ben elhunyt Kurt Cobaint is, aki divatba hozta a grunge zenét, és eladhatóvá tette azt. Az első tízben végzett még többek között Sir Paul McCartney, Yoko Ono és Simon Fuller, a Spice Girls megalkotója is. (z) Az amerikai énekesnő április ötödikén mutatja be Try This című albumát a Budapest Sportarénában Budapest vendége lesz P!nk Egy belevaló csaj, aki komolyan gondolja azt, amit csinál. A fékezhetetlen Alicia Moore, azaz P!nk. Gyermekkorában visszahúzódó típus volt, gyakran elpirult, ezért társai elnevezték Pinknek. Később ez lett a művészneve, kis változtatással, az i betűt ugyanis egy felkiáltójel helyettesíti. Hazájában már az első nagylemezével tarolt, Európában a Christina Aguilera, Mya és Lil’ Kim társaságában előadott Lady Marmalade átdolgozásával vált népszerűvé 2001 nyarán. A felvétel a Moulin Rouge betétdala. REFLEKTORFÉNYBEN Az énekesnő így vall önmagáról: „Extrém személyiség vagyok, belekóstoltam a hip-hopba, a rave-be, voltam rockzenész, és volt úgy is, hogy mindezeket egyszerre csináltam.” P!nk nem egyszerű eset. Kiskorában édesapja Bob Dylan és Don McLean számait énekelte neki, még nem is tudott igazán beszélni, amikor már együtt dúdolta vele a dalokat. Tizennégy éves korában írta meg az első szerzeményét, amely persze nagyon kez- dedegesre sikeredett, egyszerre volt érezhető rajta Janis Joplin, Shirley Murdock, Donny Hathaway és Madonna hatása. Kamasz lányként rengeteg időt töltött a philadelphiai klubokban, egyszercsak a színpadon találta magát, legelőször a Schools Of Thought nevű hip-hop zenét játszó banda háttérénekeseként. Aztán a Club Feverben lehetősége nyílt arra, hogy a saját dalait elénekelhesse. „Ez volt az a hely, ahol igazán csúcsformában éreztem magam, imádtam a színpadot. Az éneklés már akkortájt olyan volt nekem, mint betegnek az orvosság.” Pályafutásának újabb löketet adott az MCA egyik producere, megkérdezte, hogy volna-e kedve a Basic Instinct nevű r&b zenekarban énekelni. Volt. Az együttes ugyan nagyon hamar feloszlott, de Plnk egy fontosat elért vele, szakmai körökben ismertté vált. A Basic Instinct után ismét megkeresték őt, hogy legyen a Choice tagja. BabyFace kiadója, a LaFace szerződtette a lánycsapatot, amely szintén rövid életű volt, de P!nk ezután is maradt a kiadónál, nem engedték el, fantáziát láttak benne. Lemezszerződést kapott, és elkezdhette a felvételeket. Első albuma, a Can’t Take Me Home 2000 elején jelent meg, profi munka volt, dupla platina lett hazájában, de az igazán kiemelkedő dalok hiányoztak róla. Azt senki sem vitatja, hogy akkori menedzsere, BabyFace tudja, mitől döglik a légy, hiszen futószalagon gyártja a sztárokat. De csak az amerikai igényeket tartja szem előtt, így felfedezettjei közül kevésnek adatik meg az európai áttörés. P!nk mögül is hiányzott az átütő zene, amelyre valóban az egész világon felkapják az emberek a fejüket; első lemezével azok táborát gyarapította, akik képtelenek voltak kilépni Amerikából, az amerikai r&b világából. Majd hősünk gondolt egy nagyot, búcsút intett a producernek, és saját kezébe vette karrierje irányítását, ami valljuk be, öngyilkosságnak tűnt, ugyanis akinek van mer- sze kilépni egy tuti dologból, arra az esetek többségében a gyors bukás vár. Pinknek azonban bejöttek az elképzelései. Második albumán az r&b-t pop-rockra cserélte fel. Találkozott az egykori 4 Non Blondes vezérével, Linda Perryvel, rávette a közös munkára, és másfél hónap alatt megírtak tizenöt számot, amelyből kilenc felkerült a Mlssundaztood című lemezére, és képezi annak gerincét. Egy másik elismert szerző, Dallas Austin is besegített, szintén rockos dalokkal emelte a lemez színvonalát. Négy dalból vált világsláger, a Get The Party Started, a Don’t Let Me Get Me, a Just Like A Pill és a Family Portrait címűkből. Az album csúcspontja a Steven Tylerrel készült duett, a Misery, fogalmam sincs, hogy ez miért nem jelent meg maxin. Plnk tehát második lemezén a maga ura lett, és ez jótékonyan éreztette hatását az őszinte és öntudatos dalokon. Az énekesnő új, igazi arca sokkal érdekesebb, mint amilyen fényben korábban feltüntették. Tavaly ősszel jelent meg a harmadik, Try This című albuma, amelynek első kislemezdala a rockos hangzású Trouble volt, de emellett hallhatók rajta lassú, lírai felvételek is. Feszült várakozás előzte meg a korong megjelenését. Az eladási számok viszont egyelőre elmaradnak a várttól. „Tisztában vagyok azzal, hogy eddig jóval kevesebben vették meg a Try This-t, mint a Mlssundaz- toodot. Ennek szerintem meglehetősen egyszerű az oka. A Mlssundaztood hallatán mindenki felkapta a fejét, mivel olyan hangzással jelentkeztem, amelyet még nem ismertek az emberek. Azóta az én stílusomat is többen elkezdték utánozni. Ráadásul akkor úgymond divatból is sokan hallgatták a zenémet, és ma már más a helyzet” - nyilatkozta az énekesnő, aki saját bevallása szerint nem az eladási számok alapján dönti el, hogy sikeres-e a lemeze. „Az összes célt, amit kitűztem magam elé- fiatal koromban már sikerült elérnem. Innentől kezdve arról szól az egész, hogy minél jobban érezzem magam” - mondta. Hogy igazából milyen Plnk zenei ízlésvilága, még mindig nem tudjuk. Csak annyit tudunk, hogy változatos. De egy biztos, a világ elfogadta olyannak amilyen! (péjé) Nagyok az elvárások az énekesnő irányába, kizárt, hogy megismételje az első lemezének sikerét Visszatérés a Grammy-eső után LEMEZÚJDONSÁG A tavalyi Grammyn hatalmas sikert aratott Norah Jones a debütáló, Come Away With Me című lemezével. A korong már közel egy éve a boltokban volt, de az európai közönség csak a nyolc elnyert trófea után figyelt fel az amerikai énekesnőre. Az albumból azóta csak az Egyesült Államokban több mint nyolcmillió példány fogyott el. A sztár még mindig nem tudta feldolgozni a hirtelen jött sikert. Szerinte az album tele van hibákkal, és ha tehetné, az egészet újra felvenné. „Nem álltam készen arra, ami velem történt. A siker kellemetlen volt, mert tudtam, hogy az anyagon bőven lenne még mit csiszolni” - nyilatkozta. Norah Jones második stúdiólemeze, a Feels Like Home a múlt héten került a boltokba. A korongon a saját szerzemények mellett olyan hírességek dalait dolgozta át, mint Duke Ellington és Tom Waits. A lemezen felbukkan Norah egyik példaképe, Dolly Parton is. Az együttműködés ötlete a Country Music Association- díjátadó után merült fel, ahol közösen adták elő a The Grass Is Blue című felvételt. A Feels Like Home megjelenését értelemszerűen hatalmas várakozás előzte meg, ez azonban egyáltalán nincsen Norah ínyére. „Ha bekapcsolom a televíziót, állandóan a lemezem reklámait látom. Szerintem erre semmi szükség. Nem akarom, hogy az embereknek már előre elegük legyen az albumból.” Az énekesnő maga is tisztában van vele, hogy szinte lehetetlen az első lemezének sikerét megismételni, de bevallása szerint ez nem is cél. „Nem abban mérem le az albumom népszerűségét, hogy mennyi fogyott el belőle. Ennél sokkal fontosabb számomra, hogy én meg legyek elégedve a munkámmal” - mondta, (z, p)
