Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-03 / 27. szám, kedd
ÚJ SZŐ 2004. FEBRUÁR 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Gyógyítható betegség vagy csak politika? Okát csak úgy tudjuk adni, ha ízét is ismerjük. Nacionalizmusteória TALLÓZÓ KRÓNIKA Az erdélyi napilap interjút közölt Kövér Lászlóval, a Fidesz országos választmányának elnökével, s emlékeztette kolozsvári beszédére, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulásakor más országok nemzeti kisebbségeinek „fegyveres” harcára tett utalást, kiváltva a romániai politikai körök felháborodását Kövér válaszában hangot ad gyanújáftak, miszerint a kolozsvári fórum utáni román politikai reakciók „magyar megrendelésre” születtek. Nem is a román kormánypártnak, a román politikusoknak állt érdekében az, hogy álbotrányt kreáljanak egy jó szándékkal félre nem érthető nyilatkozat kapcsán, hanem azoknak az erdélyi, illetve magyarországi magyar politikusoknak, akik számára ez ütőkártya lehetett - fejtette ki. WSJE Juppé kiesett, Chirac lecsúszik, Saikozy felemelkedik és Le Pen visszatér - így összegzi a francia belpolitikai helyzetet a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása. A dkk aktualitását az adja, hogy pénteken illegális pártfinanszírozási módszerek miatt havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s 10 évre megfosztották a választhatóság jogától Alain Juppé volt francia miniszterelnököt, a kormánypárt, az UMP vezetőjét, s egyben Jacques Chirac államfő legfőbb hívét. A lap ironikusan állapítja meg, hogy Chirac számára már csak távoli emléknek tűnhet a tavalyi tavasz, amikor a „Szaddám bőrének megmentéséért vívott harcával” alaposan megnövelte népszerűségi mutatóit. Ráadásul a bírósági ítélet keltette hullámok a csúcsig is elérnek: Juppének ugyanis a per által vizsgált időszakban volt egy főnöke, Párizs polgármestere, azaz maga Chirac. Ó ugyan államfői posztjának idejére mentességet élvez, de a „Chirac-rendszert” ítélték el a bírák. Juppé esedeges távozása zűrzavart okozhat az UMP- ben, ugyanakkor jó hír lehet a népszerű belügyminiszternek, az államfői ambíciókat tápláló Nicolas Sarkozynek, aki addig is szeretne a kormánypárt élére állni - véli a lap, külön is megemlítve, hogy Sarkozy magyar származású. „Az államfő és belügyminisztere közötti rivalizálás a mai francia politika légfrissítőbb aspektusa” - úja a lap. Emest Gellner (1925-1995) műveit Rákos Péter fedezte fel a magyarok számára, 1993-ban. Érvényesnek tartotta a cseh származású, angol földön oktató és többnyire angolul publikáló, de anyanyelvét soha fel nem adó egyetemi tanár látleletét a nacionalizmusról. E. FEHÉR PÁL „Ragyogóan szellemes esszéíróként” jellemezte a prágai magyar professzor a cambridge-i cseh kollégát, aki a világban ugyancsak nehéz kórként jelentkező nacionalizmus egyik legkiválóbb, nemzetközileg elismert kutatója volt, s alapvetően az iszlám elemzése vezette e témához. Arra is maradt ideje, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni Európa konfliktusait is szemügyre vegye. Nacionalizmus-meghatározását sokan vitatták, de még többen ismerték el. „A nacionalizmus olyan politikai elv, amely a kulturális azonosságból fundamentális társadalmi kötöttséget farag”. Gellner a rendszerváltás után visszatérhetett Prágába, ahonnan még a nácik elől menekült és éppen a középeurópai viszonyokra való tekintettel tartotta lényegesnek, hogy munkáját hazájában is ismerjék. Ugyanilyen okok vezették Rákos Pétert, amikor magyarul népszerűsítette Gellnert, és egyszersmind bizonyos tételeivel szemben kételyeit is megfogalmazta. Egyebek között Gellnemek azzal a meggyőződésével kapcsolatban, hogy a nacionalizmusnak nincs nagy jövője. „Ha a nacionalizmussal fel akatjuk venni a harcot” - jegyezte meg Rákos - „sajátos mivoltában kell megragadnunk... Okát a nacionalizmusnak csak úgy tudjuk adni, ha az ízét is ismeijük. Hogyan ízlik az et- nicitás almája? Bolygónk állapotát szemlélve attól tartok, hogy az egyik legkeserűbb mellékíze a rettegés.” Talán szükségtelen bizonygatni, hogy a megállapítás sajnos érvényes. Nyilván ez a felismerés vezeti a bmói Centrum pro Studium demokracie a kultury intézményt, amikor sorozatban adja közre Gellner műveinek fordítását. A néhány hete megjelent kötet címe tömören ennyi: Nacionalizmus. Gellner kiindulási pontja: „ma már mindenki tudja, hogy egy nemzet hatalma és tekintélye a növekedés éves mértékétől és a gazdasági hatásától függ és semmiképpen sem attól, hogy a térkép müyen nagy részét festi be saját nemzeti színeivel.” Ezért a nacionalista és szélsőséges nemzeti demagógia gyógyítására Gellner négy gyógyszert javaik Szerinte a politikai stabilitás biztosítása kizáija a nacionalizmus extrém eszközeinek hatásosságát. Nem is szólva arról, hogy a politikai stabilitás általában az életszínvonal magas szintjével jár együtt, amely rendszerint ellehetetleníti a nacionalisták kedves és sűrűn alkalmazott fegyverét, a demagógiát. A stabilitás viszont nem jelentheti a 19. századi állapotok bebetonozását, kivált, ha a nacionalizmust - úgy, mint Gellner - azonosítjuk a nemzetállam történelmi funkciójával. Gellnemek az a következtetése, hogy a nemzeti érdekek nem feltétlenül csak állami keretek között érvényesülhetnek, hiszen az állami önzés a nacionalizmussal ikertestvér. Szerinte a nemzetközi intézmények jobban biztosítják egy-egy régió, esetleg államhatárokkal darabokra szabdalt gazdasági egység érdekeit, mint az állami mindenhatóság és a különböző nemzetekhez tartozó közösségek éppen ekként győződhetnek meg a közös haszonról, illetve a nacionalista előítéletek tarthatadan- ságáról. Talán ennél is fontosabb, hogy szükségesnek látszik az olyan folyamatok segítése, melynek végeredményeként egy-egy nemzeti kultúra és tradíció nem feltédenül kötődik egy-egy államalakulathoz, területhez. A félreértések elkerülése végett: Gellner nem „intemacio- nalizálni” akarta a nemzeti kultúrákat, hanem felerősítette volna a nemzeti kultúrák széles fronton történő találkozását és kölcsönhatását. Gellner ugyan nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, de hozzáte- heljük receptéhez, hogy a kisebbségi kultúrák 20. századi és valljuk meg, kényszerfolyományaként kialakult gyakorlata mintha segíthetné az ilyen folyamatokat. De ne csupán az elméletről essék szó. Az erdélyi magyarság nem nagyon hallhatott Gellner teóriájáról, de a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetem Etnikumok Közötti Viszonyok Kutatóközpontjának (CCRIT) felmérése igazolja a cseh-angol tudóst. Mert az erdélyi magyarok legfontosabb kérdése anyagi helyzetük rendezése és ezután következnek a politikai jövőre vonatkozó elképzelések. A stabilitásra való igény pedig úgy jelentkezik, hogy 88,5%-uk helyesli az RMDSZ és a kormányzó román szociáldemokraták együttműködését. A multikulturális rendszerben oktató egyetemen a rendszer- váltás óta pedig megháromszorozódott a magyarul előadott tárgyak, illetve a magyar hallgatók száma. Hollandia, Svédország és Dánia visszatáncolt, nem fogad korlátozás nélkül keleti munkavállalókat Csak két EU-tag nyitja meg munkaerőpiacát MTI-JELENTÉS Az Európai Bizottság ismételten tájékoztatást kér a tagállamoktól, milyen intézkedéseket kívánnak alkalmazni a május 1- jei bővítés után az új tagországokból érkező munkaerő szabad áramlását illetően. A korábbi tájékoztatási kérelmekre csak Németország és Belgium válaszolt. A munkaerő szabad áramlását érintően az unió átmeneti mentességet kért, amelynek értelmében legfeljebb hét évig korlátozhatja az új tagországokból érkező munkaerő beáramlását. Néhány tagállam viszont bejelentette, rögtön megnyitja munkaerőpiacát, úgy tűnik azonban, hogy most részben meggondolták magukat. A holland kormány mégis fenntartja magának a jogot, hogy korlátozza a munkaerő beáramlását, ha ennek mértéke a bővítést követő első évben megközelíti a 22 ezer főt. Ezután a svéd kormány is bejelentette, hogy a tíz új tagország esetében átmenetileg fenntartja a munka- vállalási engedély beszerzésének kötelezettségét. Dánia még a múlt év végén döntött a munkavállalóknak járó szociális kedvezmények korlátozásáról, azokat az ösztönzőket iktatja ki, amelyek a hazainál olcsóbb munkaerő beáramlásához vezethetnek. A csatlakozási tárgyalások idején ezek az országok még azf ígérték, hogy a bővítés napján megnyitják munkaerőpiacukat az új tagok előtt. Jelenleg úgy tűnik, ezt csak Nagy-Britannia és Írország fogja megtenni. A csatlakozási tárgyalások időszaka óta Brüsszel újabb felméréseket nem végeztetett a munkaerőáramlás várható irányzatairól a kibővített unióban. Az akkori vizsgálatok, illetve a korábbi bővítések tapasztalatai alapján azonban állítható, hogy a csatlakozások nem fognak tömeges munkaerő-áramlást előidézni, függetlenül attól, alkalmaznak-e korlátozó intézkedéseket a jelenlegi tagországok, vagy sem. KOMMENTÁR A számkukac tévedése PÁKOZDI GERTRÚD A vámigazgatóság a minap felhívta a statisztikai hivatal figyelmét: valószínűleg hibás adatot továbbítottak a külkereskedelmi mérleg tavalyi utolsó negyedévi alakulásáról. Hozzávetőleg 14 milliárddal volt kisebb a tavalyi kivitel, mint amivel eredetileg számoltak. Hamarosan kiderült, a hiba az egyik legnagyobb exportőrnél, a pozsonyi Volkswagennél keresendő; és a figyelmetlenség miatt továbbítottak téves adatokat a vámhivatalba. A hír hallatán az átlagember nem keseredik el. Elképzelni se tudja, mennyi pénz 14 milliárd. A pénzpiac azonban - érthetően - idegeskedni kezdett. Nem csoda, hiszen ekkora tévedés már nem bagatell. Akkor se, ha a gyors számítások szerint a bruttó hazai termék tavalyi becsült alakulásáról már közzétett mérleget állítólag nem borítja fel. Nem mindegy ugyanis, hogy a költségvetés kidolgozásában fő szerepet játszó mutató reális- e vagy sem. Sajnos, nem is oly rég volt rá példa, milyen fájdalmas tud lenni, ha számítási hiba folytán a költségvetésben év közben kell bevételnövelő korrekciós lépéseket kikényszeríteni. Az utólagos beavatkozás többnyire adóemeléssel párosul. Ezt közvetve vagy közvetlenül mindannyian megérezzük. Mivel a melléfogás tétje nem kicsi, azonnal felmerül a felelősség kérdése is. A rosszul számoló hivatalnokot ebben az esetben valószínűleg könnyű lesz megtalálni. Felelősségre vonják. A pozsonyi autógyárban, a szlovákiai export húzóvállalatánál bizonyára hamarosan annak a módját is megtalálják, hogy a jövőben elejét vegyék hasonló eseteknek. Ez némileg megnyugtató, az azonban már kevésbé - amire az esetet elemzők jó része is rámutatott hogy az eredményeket összegző hivatalokban nem fedezik fel idejében, ha valami nem stimmel. Vagyis nem elemzik kellőképpen az adatok közti összefüggéseket, s mire rájönnek, az összeget esetleg már bekalkulálták az éves költségvetésbe. Csehországban tavalyelőtt fordított előjelű hibát követett el a statisztikai hivatal. A „tévedés” ott pluszbevételt eredményezett a külkereskedelmi mérlegben, a hibás adatot közreadó hivatal vezetője mégis lemondott. Nálunk most valószínűleg megduplázódik a korábban előre jelzett külkereskedelmi hiány, és ez mindenképp ront a becsült tavalyi gazdasági eredményen. A romlás akkor is romlás lesz, ha nem érezzük meg különösebben, és a pénzügyet nem kényszeríti utólagos költségvetési korrekcióra. Szlovákiában sajnos már senki sem várja, hogy főhivatalnoki fejek hulljanak a porba a késve leleplezett statisztikai hibáért. Úgyis hiába várnánk. A lakosság megszokta már, hogy az ilyen hibákért többnyire a „számkukac” repül. A legalsó szintről. Azt azonban talán joggal elvárja, hogy az ilyen melléfogások pénztárcájára is kiható esetleges következményeiről idejében tájékoztassák... JEGYZET A kor lenyomata JUHÁSZ KATALIN Dübörög a Filmszemle, kapkodja a fejét a kedves néző, Magyarországon a bőség zavara, nálunk meg a zavar bősége miatt. Mert nem lehet véletlen, hogy az elmúlt héten annyi szó esett a hazai sajtóban a filmművészet helyzetéről. Különösebb keresgélés nélkül három ilyen jellegű beszélgetős műsort is elkaptam a szlovák tévében, és bizony lehangoló dolgokat tudtam meg. Főleg Martin Sulik legyintés, lemondós pesszimizmusát látva szomorodtam el. Eddig is tudtam, hogy a Koli- bát szétrabolták, a hazai filmesek szó szerint csempészik a tekercseket Prágába, mert laboratórium hiányában nálunk elő se lehet hívni őket. Sporadikusan készülnek a nagyjátékfilmek, évente három, aztán kétévente egy, azok is koprodukciók, amelyekre külön művészet pénzt szerezni. Az államot, a politikusokat egyáltalán nem érdekli a film. Márpedig a film a kor lenyomata, abból tudják meg unokáink, hogyan éltünk, milyenek voltak mindennapjaink, a társadalmi viszonyok. Ha nem hagyunk nyomot magunk után, a következő nemzedékek azt fogják hinni, a 21. század első éveiben Hollywood elégítette ki egész Kelet-Európát. Az ország népének, ha úgy tetszik, a „nemzetnek” pedig nem lesz kultúrája. Mert a kultúra és a művészet bizony hatnak egymásra. Míg egy lengyel filmre Lengyelországban milliók kíváncsiak, egy cseh filmet Csehországban 200-300 ezren néznek meg, szlovák filmre Szlovákiában 25 ezren váltanak jegyet. És ez valószínűleg nem csak a patriotizmusnak tudható be. A pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős filmesei megfelelő közeg hiányában kénytelenek videoklipeket és reklámokat forgatni, vagy elmenekülni Csehországba. Prágában százszámra dolgoznak szlovákiai operatőrök, dramaturgok, animátorok, doku- mentaristák, akiknek eszükbe se jut visszatérni ebbe a vizuális nihilbe. Csak csendben jegyzem meg: a 35. magyar filmszemlén a napokban 23 új játékfilmet mutatnak be. Medgyessy Péter miniszterelnök pedig azt mondta a megnyitón, hogy a magyar film elismert európai érték, amit óvni, gondozni, gyarapítani kell, és ez évre 6,5 milliárd forintos támogatást ígért a szakmának. Bárcsak nálunk is érdekelné a nagypolitikát a filmművészet! (Lukács Zsolt karikatúrája) Szöveg nélkül
