Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-14 / 37. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR JEGYZET Ártatlan véletlen? SOÓKY LÁSZLÓ Rozsnyón, a Kossuth-szobor újraavatása előtt a protokoll rendje szerint bemutatták a vendégeket, akiket a lelkes közönség tapssal köszöntött. Csak egyvalaki maradt ki a hosszú névsorból. Története­sen a szintén jelen levő felvi­déki református püspök, dr. Erdélyi Géza. Tekinthetnénk ezt a bakit ártaüan véleden- nek is, és semmiképpen nem vetemednénk arra, hogy spe­kulatív összefüggéseket ke­ressünk a radikálisnak bé­lyegzett, ám szintén reformá­tus püspöknek, Tőkés László­nak a diszkriminációja és Er­délyi Géza mellőzése között, ha nem tudnánk azt, hogy az MKP egyes vezetőinek és a református püspöknek a vi­szonya nem felhődén. Ez vél­hetően abban gyökerezik, hogy a püspök úr Brüsszel­ben, az Európai Parlament szervezte egyik meghallgatá­son olyan dolgokat mondott el - tételesen a Szlovákiában működő vagy nem működő kárpódási viszonyokról -j amelyek kényelmedenné vál­tak a miniszterelnök-helyet­tesnek. Aki a Szlovákiában élő magyarsággal kapcsolat­ban egyebek között ezt is el­hallgatta, ezért is maradtak ki ezek a gondok a Szlovákiát értékelő országjelentésekből. Az utóbbi időben egyre több riadt szöveget olvashatunk a magyarság radikálisainak te­vékenységéből fakadó meg- oszthatóságról. A magyar egység féltői viszont hajla­mosak megfeledkezni arról, hogy az értelmező szótár sze­rint a radikalizmus nem fel­forgató és megosztó tevé­kenységet jelent, hanem a polgárság leghaladóbb állás- foglalását.' Ebben az értelem­ben, de más összefüggések­ben is szánalmasnak és kicsi­nyesnek tartom azt, ha a ha­talom úgy reagál egy-egy másként gondolkodni merő megnyilvánulásra, hogy megalázza, ellehetedeníti őt. A Felvidéken több mint száz­ezer magyar református él, s hála Istennek, van püspö­künk. Ha elvennék tőlünk, talán épp Kossuth radikaliz­musából táplálkozva tud­nánk, mit kell tenni azért, hogy ne maradjunk magyar püspök nélkül. TALLÓZÓ FINANCIAL TIM ES Tony Blair brit kormány­főnek meg kellene tartania azt az ígéretét, amely szerint már az EU-bóvítés napjától meg­nyitja Nagy-Britannia munka­erőpiacát az új tagországok munkavállalói előtt. A brit üz­leti napilap szerkesztőségi cik­kében elismeri, hogy vannak megalapozott aggodalmak a szociális juttatásokkal való esedeges visszaélésekkel kap­csolatban. Ezeket azonban szerinte nem a bevándorlás szigorú korlátozásával, hanem a társadalombiztosítási szabá­lyok módosításával lenne cél­szerű kezelni.- Már aggódtam, hogy ez a szerény, visszahúzódó gyermek nem lesz iskolaképes, de képzelje, anyu­ka, ma reggel lehülyézett! (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E J. mellén a világ szeme Sereget toboroz magának a miniszterelnök, amolyan láthatatlant, mennyeit, no­ha nagyon konkrét szemé­lyekről van szó. Három volt HZDS-es, egy volt kommu­nista és egy exminiszter. MOLNÁR NORBERT Nekik ajánlotta fel a kormány támogatását látatlanban, a meg- környékezettek szerint mindenfé­le ellenszolgáltatás nélkül, ők pe­dig - mindenféle ellenszolgáltatás nélkül - elgondolkodnak a dol­gon. (Egyáltalán nem tartozik ide, de a Macskajaj című elég zseniális Kusturica-filmben azt mondja az egyik főszereplő, hogy ha gondod van, oldd meg pénzzel, ha nem megy, oldd meg még több pénz­zel. Fogalmam sincs, miért jutott ez eszembe, csak úgy ideírtam.) Szóval, ha ezt az öt személyt hoz­záadjuk a jelenlegi koalíciósok­hoz, még akkor is csak 73-at ka­punk, ami, ugye, pontosan három­mal kevesebb, mint a szükséges 76. Alighanem a matematika nem a kormányfő erőssége, ha meg igen, akkor majd megoldja még több (rossz az, aki rosszra gondol) képviselővel. Megakadt a világ tekintete Ja­net Jackson jobb mellén. Szó se róla, formás kis mutatvány volt, ahogy Justin Thimmbwerwkklaa- keew, vagy kicsoda letépte Janet keble borítóját, s megmutatta ne­künk az igazi napot, az emberiség önfenntartó reflexeivel sincs gond, hiszen minden idők legné­zettebb aktusa lett ez az interne­ten, megelőzve szeptember 11-ét. Ám ami ezután következett, az föl- foghatatlan. Perek sora zúdult a két J.-re, egymilliót követel magá­nak egy asszony a mell sokkoló látványa miatt, a problémával már az amerikai szenátus foglalkozik. Ülnek a szanátorok, megnézik vagy százszor a felvételt, megnyal­ják a sót, aztán mélyreható etikai izéket fogalmaznak meg az ifjúság védelméről meg az erkölcsről. És ha most valaki azzal jön, hogy hát persze, az amerikaiak, akkor gyor­san ki kell ábrándítanom őket: az amik is pontosan olyan hülyék, mint a többi nemzet, konkrétan mindegyik, csak éppen náluk még az ostobaság is nyilvános. Betört a piacra Ján Slota. Most, hogy elfogyott alóla a párt, és kide­rült, hogy sem absztinens, sem im­potens, mindenki szeretni kezdte, fejesek tüntetik ki, dicsérik. Slota - a fene tudja, most éppen melyik párt nevében szónokol - megkapta Schustertől a maga keresztjét, méghozzá köztársaságit, mert a szép új világ rajtjától ő a zsolnai polgármester. Indoknak elég seké- lyes, gyakorlati szempontból meg ki tudja, tán az elnök úgy gondol­ta, hogy Slotáék besorakoznak mö­gé. Csak vigyáznia kell, mert a pol­gármesternek elég egy liter vodka a kalap alá, hogy tankkal álljon a sorban. Végül is, nálunk is nyilvá­nos az ostobaság. Nem akar beengedni bennünket az unió a munkapiacára. Naivak. Már rég tele van a piacuk kelet-eu­rópai nőkkel. / HETI GAZDA(G)SÁG Telekkönyv - a korrupció agóniája TUBA LAJOS Irigylem Önöket a reformjaikért, de egy stabil demokráciájú ország­ban ezt nem lehetne ilyen ütem­ben végigcsinálni - jelentette ki Václav Klaus cseh államfő az el­múlt egy év szlovákiai történéseit kommentálva. Nincs teljesen iga­za, hiszen az erőltetett ütemű vál­tozások nálunk is megszülték az ilyenkor kötelező kormánybukta- tási kísérletet, áprilisban kiderül, milyenek lesznek a további esélye­ink. Több helyről is dicséreteket kaptunk. A világ legfejlettebb or­szágait tömörítő OECD szervezet Ivan Miklós pénzügyminiszter ér­telmezésében az utóbbi tíz évben nem dicsért meg ennyire egyeden tagját sem. A három csatolt ajánlás közül az euró bevezetésének előké­szítése csak hosszú távon érint ben­nünket. A munkába állási kedv mo­tivációjának növelése Eudovít Ka- ník szociális ügyi tárcavezető irá­nyítása alatt január óta érkezett teljesen új fázisba, sok érintett nagy szomorúságára. Végezetül az OECD egy hatékonyabb államigaz­gatást is ajánlott. A járási hivatalok megszüntetése még a jelenlegi ká­osz ellenére is ilyennek tekinthető, komoly szépséghibája viszont a főnöki helyek pártalapú elosztása. Egyelőre tekintsük ezt a politiku­sok jutalmaként az erőltetett refor­mokért. Ennél is érdekesebb biza­lom nyilvánult meg az ország iránt az egyik legpatinásabb hírügynök­ség, a Reuters felmérése során: a megkérdezett 29 elemző a csatía- kozó államok közül nálunk számí­tott a leggyorsabb gazdasági növe­kedésre az elkövetkező öt évben. Márpedig egy ilyen sikeres sorozat valamiképp mindenkinek a zsebé­ben lecsapódna. Igaz, ennek felté­telei csupa olyanok, amelyek egy tavaszi kormánybukás után vesz­élybe kerülnének, de majd meglát­juk. Mikulás Dzurinda a héten a Volkswagen németországi köz­pontjában járt, ahol bemutatták neki a további szlovákiai expanziós elképzeléseiket. Ez ugyan nem tel­jesen vág egybe a pozsonyi üzem­ben dolgozók információival a há­romezres tervezett elbocsátásról, de hamarosan kiderül, ki tudja job­ban. A német menedzserek azt is tanácsolták a kormányfőnek, hogy induljanak nálunk átképzési tanfo­lyamok. így Dzurinda vagy más il­letékes talán megkérdezi, miért fordítják az emberi erőforrás-fej­lesztésre adott uniós pénzeket évek óta kizárólag munkanélküliek kép­zésére. A jobb, biztosabb állásra vá­ró alkalmazottak átképzése van legalább annyira hatékony beruhá­zás, mint a munkanélküliek uniós szakemberré alakítása. Még nincs késő, ezen a téren a nagy pénzek csak most mozdultak meg, a gond az, hogy egyelőre szemléletváltást nem tapasztalunk. Olvashatunk az internetes telekkönyvről. Ez nem világújdonság, Csehországban már hét éve működik, de jobb későn, mint soha. Az elektronikus aláírás elterjedéséig ugyan csak informá­lódni lehet, de már ez is óriási vál­tozás a mostam „utazz sokat és állj sorba” állapothoz képest. Ha mellé­tesszük azt a hírt, hogy egyelőre minden illetékes komolyan gondol­ja az ötnapos cégbírósági bejegy­zést, akkor elmondhatjuk, hogy idén a hazai korrupció két erős köz­pontja kap súlyos (talán halálos) sebet. Végezetül Pavol Rusko, aki­nek miniszteri tevékenységéről fe­lettébb fordulatos gazdaságpoliti­kai rémregényt lehetne írni, ezúttal a pénzügyi szolgáltatók témájába tenyereit bele. A károsultakat ezen az úton óvjuk, hogy szavait túlsá­gosan komolyan vegyék. A populis­ta kijelentésektől még nem kapják vissza a pénzüket, az sokkal próza­ibb folyamat. 7 VENDÉGKOMMENTÁR A mi Valentinjaink BODNÁR GYULA A gyönyörűen hangzó-hajladozó diftongusok földjén, ahol szület­tem és felcseperedtem, a Bodrogközben, a régiesnek tetsző vilá- gol szó ma sem azt jelenti elsősorban, hogy valaki lámpát éget, valami világít, fénylik, csillog, hanem hogy hetet-havat összehord, butaságot beszél, hazudik. Már gyermekkorunkban beszivárgott mondataink közé különböző fordulatokban: Mit világolsz itt? Ne világolj! Világolj, csak világolj! Világoltam persze én is, az ember szülőföldjének szavai közt, szavaival nő fel és él haláláig, hacsak időközben a sors, mint engemet, nem csábít, visz más tájra, más tájszavak tartományába, ahol a sajátjait kénytelen félretenni, el­raktározni emlékezetében, mert új környezete úgysem értené őket. Meglepődtem, amikor a letelepedésem után hamar kiderült, hogy a világolt nem kell elcsomagolnom, bár hajói emlékszem, ritkán használtam az elmúlt évtizedekben. Nem mintha nem lett volna rá okom, hanem mert talán mégiscsak inkább a tájszavak­hoz bújt közelebb. A minap viszont hirtelen kiszaladt a számon. A tévé képernyőjén vitázó politikusokra ugrott, tegező alakban: „Vi­lágoltok összevissza.” Alighanem azonban annak is szólt ez a kiro­hanás, hogy mindig ugyanazok az arcok jelennek meg a ké­pernyőn, egyszer az egyik csatornán, öt perc múlva a másikon, és ugyanazok hallhatók a rádióban, ugyanazok nyilatkoznak az új­ságokban, mi több, ugyanazok a szavak köszönnek vissza egy-egy balhé, koalíciós vagy ellenzéki lépés ürügyén, s nekünk ennek el­lenére fogalmunk nincs, mi zajlik a háttérben, milyen eljegyzése­ket, esküvőket, lakodalmakat rendeznek, röviden, hogy milyen „házasságok” köttetnek. Természetesen mindenkor a közjavára hivatkozva. Ennyi azért általában ki szokott derülni. Mindez nem volna oly szembetűnő, ha rohamos elteijedésük és sokféleségük révén nem nőtt volna meg a médiumok szerepe életünkben, és nem csak a politikára, illetve a hatalomra gondolva, melynek is­mérvei közül soha nem hiányzott az infantilizmus és a tömegek manipulálására irányuló hajlam. Ha nem vagyunk éberek, elve­szik látásunkat. Egyebek között erre is figyelmeztet a Kafka néven megjelenő közép-európai folyóirat legújabb számában A szavak urai címmel közölt esszéjében a lengyel író, Stefan Chwin. „... a szó akkor lesz szabad, ha felszabadítjuk a politikai kisebbség zsar­noksága alól. Adjuk vissza a szó feletti hatalmat a társadalomnak - és minden megváltozik. Az 1989-es fordulat azonban, amellyel Kelet-Közép-Európa történelmének új korszakába lépett, próbára tette ezt a hitet... Valamikor a párttitkárok, a funkcionáriusok, a cenzorok uralták a szavakat. Most - erősen hisszük - a médiakon­szernek, a politikai elit, a miniszterelnök, az államelnök, a nagy újságok és a mamutcégek tulajdonosai a szavak urai.” Meg önje­lölt politizáló vándorprédikátorok, akik az érzelmekkel visszaélve világolnak, nem ritkán a kiközösítés jegyében, tudván, hogy a gyarló, tájékozatlan ember szuggerálható alany, sőt még asszisz­tálni is képes szemfényvesztő ténykedésükhöz. Valentin más volt. Hogy lámpaként világoló vándorprédikátor-e abban a zűrzavaros harmadik században, nem tudom - a róla elnevezett nap, a sze­relmesek napja Bálint néven sem tartozik privát hagyományaim közé, miként, eltérően az amerikai szokásoktól, a halottak napján sem fogok töklámpásokkal meg visító-foszforeszkáló gumiboszor­kányokkal ugrándozni -, de a legenda szerint, amikor II. Claudius börtönbe vetette, ő nem kezdte el bosszúvágytól fűtve eszeveszet­ten rázni a rácsot, hanem csendesen odament a börtönőr vak lá­nyához és meggyógyította a szemét. Tehát Valentin nem elvette az ember látását, hanem visszaadta neki. Mielőtt kivégezték vol­na, üzenetet küldött a lánynak: „A Te Valentinod.” Ebben minden benne van, a szó szabadságáról és hatalmáról egyaránt. A mi Va­lentinjaink mindennapi üzeneteinek fényében meg pláne. JEGYZET Valami még hiányzik MISLAY EDIT Az jutott hirtelen eszembe, hogy ha végigböngészném az aktuális évfordulónaptárat, ne­hezen találnék olyan napot, amely nem valaminek a jegyé­ben telik. A különböző ünne­peken kívül ott vannak a szüle­tés- és névnapok, a családi ün­nepek, van tej napja, föld nap­ja. A szerelmeseknek egy egész hónap (május) mellett most már februárban is jut egy nap. Éppen ma. Egyszóval minden­nap ünnepelhetünk valakit vagy valamit. De. Most döb­bentem rá, hogy valami azért még mindig hiányzik a naptá­runkból. Barátok napja még nincs. (Vagy csak én vagyok fi­gyelmeden, és eddig nem ta­lálkoztam vele?) Pedig a bará­tok nagyon fontos szerepet ját­szanak az életünkben. Leg­alább olyat, mint a családunk. Olykor még nagyobbat. Mert ugye, a rokonait nem válogat­hatja meg az ember, a barátait viszont igen. És milyen jó, hogy vannak, mert nélkülük nehezebb lenne az életünk. Hány történetet hallhattunk arról, hogy valaki nehéz hely­zetbe került, és annak köszön­hetően birkózott meg vele, mert volt legalább egy ember, aki baráti kezet nyújtott neki. A barátok rokon lelkek. Akik­kel azért érezzük jól magun­kat, mert hasonlóak vagyunk hozzájuk. Vagy azért, mert ők teljesen mások, mint mi va­gyunk. Mert gondjainkat épp­úgy megoszthatjuk velük, mint örömeinket. Ha elképzelem, milyen lett volna az eddigi éle­tem barátok nélkül... Azt hi­szem, jobb, ha mégsem gondo­lok bele. Inkább javasolni fo­gom: itt az ideje, hogy a barát­ságnak is legyen végre ünnep­napja. (Milyen jókat lehetne ünnepelni!) De addig is, míg bevezetik: barátságos jó napot kívánok!

Next

/
Thumbnails
Contents