Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-11 / 34. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Kérem a kedves szülőket, hogy a farsangi bálon a majom és a szamár jelmezekre ne írják rá, hogy Medgyessy meg Orbán... (Lehoczki István karikatúrája) „Hitbuzgó keresztény és példás családapa, olykor pedig hitbuzgó leninista...” Putyin, a „sokarcú” TALLÓZÓ KRÓNIKA Marosvásárhely polgármestere azt tervezi, hogy 15 millió lejt (mintegy 15 ezer korona) ajánl fel minden családnak, amelynek nincs állandó vásárhelyi lakhelye, és hajlandó elhagyni a várost. Dórin Florea szerint az intézkedés nem sérti az emberi jogokat, az érintettek aláírnák, hogy nem költöznek többé a városba. A polgármester úgy véli: a megoldás kölcsönösen előnyös, hiszen a falvak kiöregedtek, a földeket nincs ki megművelje. Az elképzelés nem aratott túl nagy sikert. Az erdélyi lap felkeresett néhány roma család- fenntartót, akit érintene az elköltözés. „Hat gyerekem van. Hová menjek 15 millió lejjel, amikor 150 millióból sem lehet lakást vásárolni?” - fakadt ki egy hulladékgyűjtésből élő férfi. „Florea ötlete ellentmond az emberi jogoknak, hisz országán belül bárki szabadon választhatja meg letelepedési helyét” - mondta a Krónikának Haller István, a Pro Europa Liga embetjogvé- delmi irodájának vezetője. Hozzátette: vásárhelyi adófizető állampolgárként is képtelen elfogadni, hogy pénzét mások kitelepítésére fordítsák. Florea leszögezte, hogy nem kapnak pénzt azok, akik az országból szándékoznak távozni. THE NEWYORKTIMES Pervez Musarraf pakisztáni elnök már 3 éve gyanította, hogy az ország vezető atomtudósa kiszolgáltatta az atomtitkot. A lapnak adott interjújában hangoztatta. - Ha az amerikai tisztviselők tudtak Abdul Kádír Hán tevékenységéről, korábban tájékoztatniuk kellett volna bennünket - mondta Musarraf. Lehet, hogy sok minden nem történt volna meg - tette hozzá. Az elnök közölte: voltak jelzései, gyanúsnak mondható kapcsolatfelvételekről szóló értesülései arról, hogy Hán megosztja az atomtechnológia területén szerzett tudást. Aggódott azonban egy vizsgálat politikai következményeitől. „Végtelenül kényes ügy volt, amelynek során nem lehetett úgy vizsgálódni, mintha közönséges bűnözőről lett volna szó”. Musarraf elmondta: végül is arra kényszerítette az atomtudóst, hogy 2001 márciusától mondjon le az atomprogram vezetéséről, elejét véve annak, hogy további atomtitok kerüljön külföldre. Egy ismert francia politológus úgy jellemezte Putyin elnököt, hogy azon a világ- nyi térfélen játszik, amely Milosevics és Havel politikája között terül el. Magyarán: minden és mindennek az ellenkezője elképzelhető politizálásáról. E. FEHÉR PÁL Persze, André Glucsman elfogult is lehet, hiszen néhány éve részt vett a tekintélyes hetilap, a Mosz- kovszkije novosztyi által rendezett konferencián, és ott bírálta az orosz elnök csecsenföldi politikáját. Nem is annyira a csecsen szakadárokat pártolva, mint inkább az orosz fiatalokat féltve, mert arra utalt, hogy ez a háború - ugyanúgy, mint az afganisztáni kaland, vagy akár a franciák algíri és vietnami rémtettei - az erkölcsi züllés és a politikaigazdasági bűnözés melegágya lehet. Az „elvetemedett” francia ezután soha nem kapott beutazási engedélyt Oroszországba. Véleményét azonban nem titkolja. Az az álláspontja, hogy Putyin egyszerre törekszik egy többé-kevésbé demokratikus átalakulás kiépítésére, miközben ügyel arra, nehogy a szovjet diktatúrában tevékenyen szereplő tízmilliókat elidegenítse (ez lenne - szerinte - a haveli út), viszont eszközei között szerepel az orosz nacionalizmus eszmerendszere („nagy Oroszországot” kell újrateremteni), ami emlékeztet Milosevics „Nagy-Szerbia” tervére. S úgy akatja visszaszorítani a vadkapitalizmust, hogy valami sajátos „piacgazdasági bolsevizmus” megvalósításán fáradozik, amit a baloldali, de nem bolsevik orosz értelmiség kevésbé udvariasan „sztálini arcú kapitalizmusnak” nevez, mintegy az „emberarcú szocializmus” ellentéteként. Szóval: ellentmondás ellentmondás hátán... Valóban, Putyinnak számos meghökkentő ödete van. Pontosan tudja, hogy nyugati partnerei elvárják, hogy legyen ellenzéke és a Duma valóban parlament legyen. Nem is beszélve a sajtószabadságról. De azt szokta magyarázni azoknak a nyugati politikusoknak, akik közül sok barátjának tekinti (már ha a politikában számítanak a barátságok), hogy Oroszország egyedi eset, mert az ellenzék itt csak kommunistaként lép fel és Zjuganov kommunistáinak egyedüli célja a Szovjetunió rekonstruálása. Ebben némi igazság lehet, de nem felejthető, hogy a tavalyi választásokon ugyan Zjuganovék vereséget szenvedtek, de a különben is csekély erejű liberálisokat kiszorították a parlamentből, amely az elnök és belügyminisztere által alapított Egységes Oroszország mozgalom szavazógépezete lett és megnyerték szövetségesüknek az ultra-nacionalista Zsirinovszkijt. Igen, Putyint lehet bírálni és kispéldányszámú ellenzéki-liberális lapok is megjelennek, de egyenesen elragadó az az ötlete, hogy a legnagyobb nézettségű tévéállomást, az Első csatornát, amely eddig is szolgalelkű volt, a sajtóügyi miniszter közvetlen felügyelete alá rendelte. Senki nem vitathatja, hogy Putyinnak sikerült viszonylagos társadalmi stabilitást teremteni. Az sem kétséges, hogy Putyin nem lopta el az országát, mint belorusz kollégája, Lukasenko, vagy a nemrég távozásra kényszerült grúz Sevardnadze, nem gyilkoltatja meg az őt bíráló hírlapírókat, mint ukrán partnere, Leonyid Kucsma és noha lassan eladósorba kerülnek lányai, nem tervez olyan dinasztikus házasságokat, mint amilyennel a kirgiz és a kazah elnök megörvendeztették alattvalóikat, amikor utódaik frigye egyszersmind amolyan államközösségfé- lét is létrehozott. Ez a posztszovjet valóság. Ám nehezen tagadható, hogy a francia politológusnak igaza van, amikor Putyin „sokarcúsá- gát” emlegeti. „Hitbuzgó keresztény és példás családapa, olykor a jogállam állhatatos védelmezője, olykor hitbuzgó leninista, aki Moszkvába hívja az észak-koreai vezért, hogy megkoszorúzzák a mauzóleumot...” Putyin személyisége nem csupán azért érdekes, mert ő az a kulcsember, aki legalább egy évtizedre meghatározza az orosz „korlátozott demokrácia” lehetőségeit. Ebben a szerencsétlen Kö- zép-Kelet-Európában azért is érdemes a figyelmünkre, mert jellegzetes típusa annak a politikusnak, aki szeretné elhitetni magáról, hogy demokrata, de nem szívesen adná fel a múlthoz kötődő nosztalgiáit és lelke mélyén azt is hiszi, hogy a demokráciában túl sok a gond, a szovjet időkben egyszerűbb volt minden, csak ne lett volna a Gulag, meg a KGB, amelyben maga is szolgált, bárha csak alezredesként... Amikor korrupció gyanújával őrizetbe vettek egy főosztályvezetőt, senki sem követelte a tárca bezárását Egy orvos mulasztásáért nem büntethető az összes PÉTERFI SZONYA Ki tudná fejben tartani, hogy Rudolf Zajac egészségügyi minisztert ki mindenki és hányszor szerette volna leváltani. Nem a mindent tudó és mindenhez értő Ficóékra gondolok, mert igyekezetük populista szólam csupán. A szakmai társulásuk, az orvosi kamara leváltást célzó aláírásgyűjtésének egyik oka az volt, hogy amikor egyre kevesebb pénzből kell kezelni a betegeket, a tárca tanácsadóinak többmilliós sikerdíjat fizetett. A minisztérium visszadobta a labdát és bejelentette: feljelenti a kamarát rágalmazásért, mert jutalmazásra nem költött ennyit. (Hogy végül is mennyit, senki nem firtatta.) A kamara végnapjait élő vezetősége kissé bere- zelt és bevallotta, megalapozatlan információkra épített, ezért felfüggesztette a kezdeményezést. Egy kisajtót viszont nyitva hagyott, tudatta: a kamara közgyűlésére bízza a végső döntést. A múlt hétig tehát kis hazánk egészségügyében zajlottak az események, a miniszter tapsikolt örömében, hogy hála a transzformációnak pénzt takarítottak meg, holott a betegek a megmondhatói: általában az ő kárukra. Néhány sajnálatos haláleset is borzolta a kedélyeket, a bajmóci kapcsán az orvosok és a miniszter ismét kiásták a csatabárdot. Rudolf Zajac nem a hibát elkövető orvosok szakmai rátermettségét kérdőjelezte meg, hanem az összes dolgozóét. És a megyétől, a kórház üzemeltetőjétől az intézet működésének felfüggesztését követelte. A hétvégi összejövetelen az orvosok ugyan beszéltek a reformok okozta nehézségekről, megválasztották az új vezetőséget is, de elvetették a tárcavezető leváltásának tervét. Követelik viszont, nyilvánosan kérjen bocsánatot a bajmóci kórház megvádolt orvosaitól. Az érvelés logikus: amikor korrupció gyanújával őrizetbe vettek egy minisztériumi főosztályvezetőt, a szakmai társulás sem követelte a minisztérium bezárását. Nem teheti ezt a miniszter sem, egy-két orvos mulasztásáért nem büntethető az összes. Rudolf Zajac válasza alig kelthetett meglepetést, szerinte nincs miért elnézést kérnie, hiszen a bajmóciak a nem teljesen egyértelmű minisztériumi levél tartalmát félreértelmezték. Tetszik érteni?! KOMMENTÁR Elméletdömping MALINAK ISTVÁN Több európai politikus is aggodalmának adott hangot a napokban: a novemberi elnökválasztás miatt az USA hanyagolni fogja a közel-keleti, főleg az izraeli-palesztin probléma kezelését, ezért jó lenne, ha Washington e téren nagyobb teret engedne az útitervet jegyző másik három félnek, az EU-nak, az ENSZ-nek és Oroszországnak. Nem beszélve arról, hogy pillanatnyilag az útiterv halottnak látszik, az elképzelés realitása egyéb okok miatt is megkérdőjelezhető. Amerikának nem érdeke, hogy Moszkva közel-keleti befolyása erősödjék, az ENSZ hatékonysága a válságkezelésben elég alacsony, az EU pedig elvesztette Izrael bizalmát. A hét végén a palesztin kormányzat állítólag fontolóra vette egy, a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet is magában foglaló önálló palesztin állam kikiáltását, ha Izrael folytatja a palesztinok egyoldalú elkülönítését célzó politikáját. A válasz sem maradt el, Jeruzsálemben közölték, ez esetben Izrael bekebelezheti a vitatott területeket. A palesztinok Sáron múlt héten ismertetett elképzeléseit meg akaiják akadályozni, mert a javaslat kisebb területet juttatna nekik, mint amelyen ők államukat elképzelik. Mondani sem kell, hogy a palesztin állam egyoldalú kikiáltása - tehát úgy, hogy lemondanak az Izraellel folytatott végső tárgyalásokról - köszönő viszonyban sincs az útitervvel, mint ahogy Saronék több lépése sem, beleértve a falépítést. De a válságkezelés régóta hangoztatott alaptétele ma sem változott: a palesztinok Izrael akarata ellenére nem tudják létrehozni államukat, és Izrael sem tudja a palesztinok ellenében megteremteni biztonságát, sem fallal, sem nélküle. Ezért a hasonló nagymellényű kijelentések inkább csak szondázásnak tekinthetők. Joschka Fischer német külügyminiszter hét végi elképzelése - arra az elvre épül, hogy a globalizáció előnyeiből, a gazdasági jólétből a közel-keleti emberek is részesüljenek - valamiféle szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról a térségben érdekes is, elgondolkodtató is. Csak éppen túl lassú, túl távlati. Először az erőszak ördögi körét kellene megállítani. Ez érvényes a legújabban kiszivárogtatott washingtoni hírekre is, amelyek szerint a Bush-adminisztráció új közel-keleti politikát dolgoz ki. E stratégia lényege, hogy - egyelőre nem ismert módon - az USA nyomást gyakorolna a térség országaira a politikai és gazdasági reformok, az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében, ahogy Bush elődei tették az egykori keleti tömb országaival. Erről az jut az ember eszébe, hogy a nemzetközi terrorizmus tűzfészkének tekintett közel-keleti válság megoldására nincs negyven-ötven éve a világnak - és Amerikának sem. Akkor mi van, mivel kell szembenézni? Úgy néz ki, hogy az elkövetkező egy év is az erőszak jegyében fog telni. Érdemi amerikai lépésre nem számíthatunk az elnökválasztásig, januárban lép majd hivatalba az új adminisztráció, s annak is szüksége lesz pár hétre, amíg bedolgozza magát. Időhúzó szép elméletekből feltehetően addig sem lesz hiány. JEGYZET Sztárkoldus az utcán KOCUR LÁSZLÓ Magyarországon, de kis hazánkban is rengeteg sztár van. Piacunk ugyan kicsi ahhoz, hogy valódi sztárokat tartson el, viszont van helyettük rengeteg pszeudosztár. John Austin, a beszédtettelmélet megalkotója holtában is boldog lehet: elmélete Kelet-Közép-Európában- ugyan némileg kifordítva, de- meglehetősen jól működik. Nálunk ugyanis mondva csiná- lással (sic!) keletkeznek a sztárok. Egészen egyszerűen valakik egy tisztes foglalkozás - mondjuk meteorológus, riporter, szakács - elé odabiggyesztik a sztár főnevet, s az így keletkezett szóösszetétel egyszerre csak elkezd önálló életet élni. így lesz a riporterből sztárriporter, a szakácsból sztárszakács, s- bár ez már a röhej határán egyensúlyoz - a meteorológusból sztármeteorológus. Megszokhattuk, Kelet-Közép-Euró- pában történnek furcsa dolgok, nem véletlen, hogy ebből a térségből indult Havel, Mrozek vagy éppen Örkény. Múlt hét óta sztárkoldusunk is van. Az egyik magas példányszámú országos napilap ugyanis két cikkben foglalkozott az egyik, már- már városképi jelentőségűnek nevezhető koldusasszonnyal, s fényképet is közölt róla. Sőt a TASR hírügynökség tudósítója sem állhatta meg, hogy ne számoljon be a keserédes jelenetről. Az említett, városképi jelentőségű koldusasszony általában csúcsforgalom idején veszi fel hadállását. Csak két szívszaggató felkiáltásból áll repertoárja: „Ételre! Ételre a gyerekeimnek!” És talán ezen bukik el produkciója. Annyira talán nem lehet kétségbeesve senki, hogy naponta hibátlan dramaturgiával végigsiránkozzon fél mű- szaknyi időt. Az asszony egyik „kollégája” a minap elunta a fülsértő kiabálást, alig három méterre letérdelt tőle, és ugyanolyan hangsúllyal elkezdett siránkozni: „Borra! Kérem, adjanak pénzt borra!” Lett is nagy derültség a járókelők között, hullott az apró a koldus poharába. De vajon kell-e, sza- bad-e erről országos napilapban cikket megjelentetni, leírva, hogy csak másodállásban koldus, valójában takarítónőként dolgozik, ráadásul fényképpel?! Ezzel ugyanis az illető hölgy megélhetését sodorták veszélybe. Azok az olvasók, akik ezt a napilapot vásárolják, ezután biztos nem adnak neki majd egy vasat sem. A koldusbiznisz fennállása óta a jóhiszeműségen alapszik. Igazából nehéz eldönteni, ki a valódi rászoruló, így a jókedvű adakozó - akit, mint tudjuk, szeret az Isten - csak remélheti, megfelelő helyre hullott aprója. Ezzel a nővel ebből a szempontból most nagyon kiszúrtak...
