Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-09 / 32. szám, hétfő

ÚJ SZŐ 2004. FEBRUÁR 9. Sportvilág - régiófoci 21 A téli holtidényben a DAC ismét kipróbálta a gólerős Csápait, aki azonban továbbra is a somorjaiknál marad Csápait (14-es számmal a nadrágján) a DAC ismét kipróbálta, ám a gólerős támadó tavasszal to­vábbra is a somorjaik sikereiért harcol a bajnokságban (Örzsik Ödön felvétele) Csakhamar megműtik a tardoskeddiek házi gólkirályát, Buják Róbertét Felfelé igyekeznek Visszatér-e a bodrogszerdahelyiekhez Várannai? Vasutasok futballcipőben Miklós játékra jelentkezett Somorja. A IV. ligás somorja­iknál továbbra is Jozef Sajánek irányítja a kollektívát. Tavaly de­cemberben ugyan az STK csapat- kapitányát, Csápai Zoltánt ugyan a DAC is kipróbálta, ám a gólveszélyes támadó ezúttal sem öltözik sárga-kékbe. Szinte biz­tos, hogy a komáromi Őszi Zol­tán, aki az őszi szezonban a II. li­gás pozsonyi Rapid csapatánál szerepelt, a tavasszal a csallókö­zieket erősíti. „Nem kizárt, hogy a Fieber Péter vezette fővárosi­aktól a keretszűkítést követően további vendégjátékost is ka­punk. Jó hírnek számít, hogy az ősszel sérüléssel bajlódó Miklós Pál térdműtéte után elkezdte az edzéseket. A csapatból csupán Soós Ede távozott, ő a rivális ba­kaiaknál folytatja pályafutását” - tájékoztatta az újdonságokról la­punkat a somorjaiak szakve­zetője. (gh) Dang Wan triplája Vietnami csatár Érsekújvárott Érsekújvár. A III. ligás FKM szakvezetése az elmúlt napokban több erősítésként kiszemelt lab­darúgót tesztelt az előkészületi párharcokon. Köztük a vietnami Dang Want. Ez utóbbi a CFK Nit- ra elleni előkészületi találkozón elemében volt, a győztes C5:l) Nyitra-partiak mezében három­szor iratkozott fel a gólszerzők közé. A II. ligás privigyeiek lab­darúgója tavasszal Érsekújvárott folytatja pályafutását. Az úgy­szintén exprivigyei Michalicka, aki legutóbb a csehországi Klátov csapatában szerepelt, úgyszintén MFK-szerelésbe öltözött. „Továb­bi két fiatal, élvonalbeli tapasz­talatokkal rendelkező játékossal is közel állunk a megállapodás­hoz. Nevüket azonban nem kívá­nom nyilvánosságra hozni, ne­hogy a riválisok megelőzzenek bennünket” - nyilatkozta la­punknak Peter Bábin érsekújvári klubelnök. Tőle azt is megtud­tuk, a héten egy újabb játékosuk szerződött Ausztriába. Czajlik Tibor az V. ligás Radlberg csapa­tához került, (ái) Már edzenek az iglóiak Felébredtek téli álmukból Igló. A téli holtidényben soká­ig azt rebesgették a futballkuli- szák mögött, hogy végnapjait éli az iglói labdarúgás. Nos, végre pozitív hír is érkezett a szepessé- gi városból, mely arról tudósí­tott, hogy február elején edzésbe álltak a helybeli felnőttcsapat tagjai. A gyakorlásokat egyéb­ként Vladimír Michalko vezeti, aki klubmenedzserként is köz­reműködik a III. ligás kelet-szlo­vákiai klubnál. A volt klubelnök Maros Dobsinsky lemondása után - egyelőre - nincs legitim vezetője az FK-nak, jelenleg egy ötfős ideiglenes vezetőség irá­nyítja a történéseket. A kollektí­vából több játékos más egyesü­lethez igazolt. Közülük ketten, Orolín és Jurjak a Dusán Liba ve­zette diószegieknél kerestek me­nedéket. Remélhetőleg a téli álomból még idejében felébred­tek az iglói futballisták és a sportvezetők, (hg) Tardoskedd. Az Érsekújvári járás nagyközségéből egy­kor olyan futballkiválósá- gok indultak el a világhír­név felé vezető úton, mint Szikora György, Móder László és Móder József. ÁGH ISTVÁN Az újév elején egy ismert labda­rúgó, egykor a Ferencvárosnál is közreműködő Coknay Norbert vet­te át a nyugat-szlovákiai V. liga ke­leti csoportjában bajnokságra törő tardoskeddiek irányítását, aki Ma­rek Vitektől vette át a váltóbotot. A leváltott trénerrel ugyan informá­cióink szerint elégedett volt a klub­ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Érsekújvár. A dögösiek (Ras- tislavice) győzelmével ért véget az Érsekújvári Területi Labdarúgó Szövetség másodízben megrende­zett téli teremfutball-bajnoksága. Az érsekújvári városi sportcsar­nokban tizenegy első- és másod- osztályú csapat két csoportban, körmérkőzéses rendszerben, küz­dött a trófeáért. A csoportgyőzte­sek a fináléba kerültek, a második helyezettek pedig a 3. helyért ját­szottak a helyosztókon. A győzel­met, méghozzá veretlenül, a dö­Hurbanovo-N. Zámky 1:3, az FKM góllövői: Mach, Tmka, Sebes- tyéni; Komámo-Imel 8:0, g.: Pont­ba 3, Krupník 2, Kamendy, Spál, Král; Tomasov-Samorín 2:3, so­mosai gólszerzők: Matejov, Őszi, Fekete; N. Zivot-Sládkovicovo 3:1, g.: Turza 2, Illés, ill. Pintea; Ja- níky-N. Zivot 2:5, a vendégek gól­szerzői: Turza 2, Ülés 2, Andrejko- vics, Sahy-Stúrovo 4:4, g.: Urblík J., Lackovsky, Bodzsár, Bartal, ill. Tár- nyik 2, Slezák 2; Zeliezovce-Sahy 4:1, a vendégek részéről Urblík J. volt eredményes; H. Saliby-Gab- cíkovo 2:3, bősi góllövők: Kozmér J., Németh A. Kvackaj; Vieska-Baka vezetés, ám az utód a játéktéren is sokat tehet a kitűzött cél elérésé­ben. Szikora György felfedezettje, Coknay, egyébként a II. ligás vág- sellyeiektől érkezett új állomáshe­lyére, ahol a középpályás alakzat­ban játékmesteri feladatokat lát el. „Szakvezetőnket leszámítva hazai forrásból táplálkozunk, csupa tar- doskeddi sportoló alkotja a kollek­tívát. Célunk egyszerű, szemre tet­szetős, eredményes falusi focit ját­szani. Amennyiben lehetőség kí­nálkozik rá, a felsőbb osztályba lé­pést is kiharcolni. Amenyiben nem sikerülne magunk mögé utasíta­nunk, az őszi listavezető ógyallaia- kat, akkor sem dől össze a világ” - tudtuk meg Ágh Zoltán tardosked- di klubelnöktől. Közben az is kide­gösiek szerezték meg, akik a finá­léban a nagykérieket verték a Ku- ric-testvérek találatainak köszön­hetően 3:l-re. Eredmények, A csoport: Ko- moca-Trávnica 1:0, Velky Kyr- Nitriansky Hrádok 3:0, Besenov- Komoca 0:0, Nitr. Hrádok-Trávni- ca 2:1, V. Kyr-Besenov 3:1, Ko- moca-Nitr. Hrádok 0:0, Trávni- ca-V. Kyr 2:2, Besenov-Nitr. Hrá­dok 0:1, V. Kyr-Komoca 2:2, Besenov-Trávnica 4:2. B csoport: Rastislavice-Andov- ce 2:0, Branovo-Cechy 3:0, Seme- rovo-Lipová 2:1, Andovce- Brano­1:0, g.: Audi A.; Komámo-Slov. Grob 5:1, a KFC gólszerzői: Krupník 2, Uzola, Kamendy, Konc; Matúsko- vo-TVrdosovce 0:1, g.: Haluza; Dvo- ry n/ Z.-T. Luzany 2:2, hazai gól­szerzők: Benko 2; H. Potőn-Jurová 1:5, a vendégek gólszerzői.: Navrá- til Zs. 2, Mórocz, Derzsi T., Suchy M.; V. Úlany-Vlcany 3:1, hazai gól­szerzők: Kelecsényi Cs., Kelecsényi S., Varga R.; Matúskovo-Balon 3:2, g.: Kubovic 2, Nyíregyházid, ill. Bu­lién 2; Palárikovo—Jurová 4:5, a vendégek gólszerzői: Mórocz 2, Po­lák, Navrátil Zs., Mandák; V. Krtís- Olováry 2:2, g.: Geregai (öngól), Kmác, ill. Varholák, Molnár; Borsa­rült, hogy a klub működéséhez szükséges anyagi támogatás az ön- kormányzattól, a helyi földműves szövetkezettől, tardoskeddi ma­gánvállalkozóktól érkezik a folyó­számlára. Nem dúskálnak az anya­giakban, ám ötnapos hroneci edzőtáborozásra mégis futotta a költségvetésből.” Immár hagyomá­nyosan január első vasárnapjától hetente háromszor edzenek a fi­úk, szombaton és vasárnap edző­mérkőzések színesítik a téli erőgyűjtésre beméretezett foglal­kozásokat. Egyeden nagy problé­mánkat legjobb góllövőnk, Buják Róbert térdsérülése jelend, akit csakhamar megműtenek” - tudtuk meg a sportvezetőtől a tardosked- dieket aggasztó információt. vo 0:1, Semerovo-Cechy 0:1, Ras- tislavice-Lipová 1:0, Semero- vo-Branovo 0:0, Cechy-Andovce 3:2, Rastislavice-Branovo 0:0, An- dovce-Semerovo 0:1, Lipová-Bra- novo 0:2, Rastislavice-Őechy 2:0, Lipová-Andovce 1:0, Rastislavi- ce-Semerovo 2:1, Lipová-Cechy 0:0. A 3. helyért: Branovo-Nitr. Hrádok 1:3, g.: Márti, ill. Slobod- ník, Ambrus, Porubsky. A döntő­ben: Rastislavice-V. Kyr 3:1, g.: Kurie M. 2, Kurie J., ill. Kovác. A torna legeredményesebb gól­lövőjének 4 találattal egyébként a nagykéri Csámpai bizonyult, (gh) Biel 7:2, hazai gólszerzők: Nagy M. 2, Palsovic 2, Mihók, Behyna, Káz- mér; Borsa-Z. Jastrabie 12:2, hazai gólszerzők: Mihók 6, Gánóczi 2, Pal­sovic 2, Sovák 2; Kolárovo-Marcelo- vá 3:1, hazai gólszerzők: Ferencz L 2., Bombicz T.; C. Voda-Vozokany 10:0, g.: Gasparovics 3, Kriska 2, Ká­dár 2, Kiss N., Cződör, Farkas N.; Gán-C. Voda 1:11, a vendégek gól­szerzői: Gasparovics 6, Kriska 3, Kiss N., Szakolczi; Sahy-B. Stiavnica 8:0, g. Urblík J. 6, Lackovsky 2, Trsti- ce-TopoInica 1:3, g. Ivicze, ill. Szar­ka, Bittó, Boika (öngól). Biel-Borsa 2:6, a vendégek gólszerzői: Nagy M. 3, Gánóczi, Mihók, PalSovic. (ái) ÜJSZÓ-ÉRTESÜLÉS Bodrogszerdahely. A kelet-szlo­vákiai V. liga délkeled csoportjában az őszi idényben 21 pontot gyűjtöt­tek a bodrogszerdahelyiek, akik a tabella 8. helyéről várják a bajnok­ság tavaszi nyitányát. Martin Úporsky edző tanítványai csupán január 20-án kezdték el a téli ala­pozást. „Hetente két edzést veze­tek, felváltva a tornateremben és a szabad ég alatt gyakorolnak a fiúk. Hétvégeken pedig előkészületi meccseket játszunk. Az edzések lá­togatottságával elégedett vagyok, az ifistákat is beleszámítva átlag­ban 12-14 labdarúgó áll a rendelke­zésemre. Ide kívánkozik, hogy vé­denceim zömmel a vasúttársaság­nál, műszakos beosztásban dolgoz­nak” - nyilatkozta a felkészülés első kéthetes ciklusát értékelve a szakvezető, akire jó benyomást tet­ÜJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Aranyosmarót. Ismét az ara- nyosmaróti ViOn Szállóban zajlott a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó Szövetség hagyományos új év eleji farsangi bálja, melyen a tisztségvi­selők kihirdették és megjutalmaz­ták a III. liga nyugati csoportjának legjobb játékosait. Az edzői-mód- szertani bizottság által összeállí­tott Év Tizenegyébe ezúttal kilenc csapat futballistái kerültek, csupán a Dőlné Vestenice és a Lednické Rovne színeit képviselte 2-2 lab­darúgó. A legjobbak között egy- egy párkányi (Prohászka), komá­romi (Krupník) és lévai (Vidra) já­ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Hontfüzesgyarmat. A lévai te­rületi bajnokság első osztályában második helyen telelő hontfüzes- gyarmatiak az utóbbi években elsősorban az utánpótlás nevelé­sének területén jeleskedtek. A kis híján 600 lakost számláló telepü­lés futballreneszánszában nagy érdemeket szerzett Kelemen An­tal polgármester, illetve Karol Pi- linsky, aki edzőként és egyesületi titkárként mozgatja a szálakat. Ez utóbbi egyébként hatodik eszten­deje irányítja a felnőttek csapatát, melyben zömmel az V. ligában szóhoz jutó ificsapatuk legjobbjai, illetve a szomszédos községek tehetségei szerepelnek. A füzes­gyarmatiak az őszi idény 15 talál­kozójából mindössze 1-et vesztet­tek el. Csupán a rivális nagysallói- ak büszkélkedhetnek a Pilinsky- legénység skalpjával. A kollektíva legjobb gőllövői közé Kurucz László, Jakubík Árpád, Michal tek az ificsapatból kiemeltek, Mari­án Kudrík, Novák Adrián és Péter. A bodrogszerdahelyiek csikócsapata időközben lejátszotta első trénin- meccsét, ezen hazai környezetben 6:2-es vereséget szenvedett az alsó- mihályiaktól. Ami a folytatást illeti, január közepén háromnapos ga- ramnádasdi edzőtáborozáson vesz részt a kollektíva, melynek elsődle­ges célja, hogy az első öt között ér­jen célba. A Bodrog-parti együttes szurkolói még ma is gyakran emle­getik a tehetséges Varánnai Ta­mást, aki az őszi idény elején visszatért anyaegyesületéhez. „Va­ránnai a nagytoronyaiak játékosa. Amennyiben a két klub tisztségvi­selői megegyeznek a nevezett ven­dégjátékában, akkor Varánnai is­mét csatasorba állhat nálunk” - vé­lekedett a fiatal tehetség újabb bodrogszerdahelyi szerepvállalásá­ról a Martin Üporsky. (hg) tékos nevét is olvashattuk. Érde­kességnek számít, hogy az álom­csapatba a szakemberek a 45 esz­tendős aranyosmaróti Dekyst is be­választották, ami aligha vet jó fényt a fiatal nemzedék képvi­selőire. A legtöbb szavazatot, szám szerint tizenötöt, Grendel István (Led. Rovne) kapta. Mögötte a má­sodik helyen a párkányiak biztos­kezű hálóőre, Prohászka Ottó vég­zett, akire tizenhármán voksoltak. „Nagyon örülök a megtisztelő ki­tüntetésnek. Nem titkolom, szeret­nék felsőbb osztályban védeni. Ha így folytatom, teljesülhet a vá­gyam” - reagált a rangos elisme­résre a Juhcelpap kiválósága, (gh) Sliacan, Patrik Pilinsky és Dobos Csaba tartozik. Az önkormányzat mintegy 1 millió koronás beruházásnak kö­szönhetően korszerű sporttelepet alakítottak ki a községben. A hely­beliek módfelett büszkék a 200 férőhelyes fedett lelátóra, a kor­szerű öltözőkre, szociális helyisé­gekre, a kiváló minőségű, bekerí­tett játéktérre. Már december 14- én elkezdték az edzéseket. Heti három alkalommal gyakorolnak, olykor a tornateremben is erősíte­nek. Kilenc előkészületi találkozó szerepel a felkészülés menetrend­jében. Ezekben a napokban ötna­pos edzőtáborozáson vesznek részt Szklenófürdőben. Tudatosít­ják, a listavezető garamszentgyör- gyiek rendelkeznek a mezőnyben a legjobb anyagi háttérrel. Ennek ellenére derülátók, hiszen leg­veszélyesebb ellenfeleiket hazai pályán fogadják, ami a fergeteges buzdítással együtt sokat nyomhat a latban a végelszámolásnál, (bj) A hontfüzesgyarmatiak csapata tavasszal bajnoki címre tör (A szerző felvétele) A másodízben megrendezett érsekújvári terembajnokságot a dögösiek nyerték Veretlenül vették az akadályokat ELŐKÉSZÜLETI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK Komáromi, lévai és párkányi játékos a legjobbak között Prohászka reménykedik A hontfüzesgyarmatiak főleg a fiatalokra építenek Gyarapodva j avultak

Next

/
Thumbnails
Contents