Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-07 / 31. szám, szombat

ÚJ SZŐ 2004. FEBRUÁR 7. Családi kör 13 Az új szociális törvény értelmében az egészségkárosult gyerekeiket gondozó szülők járulékát lefaragják Alázattal visszük keresztünket Az utóbbi időben sokasod­nak azok az esetek, amikor a nehéz élethelyzetbe ke­rülők nemcsak, hogy késve jutnak hozzá a hivatalos segítséghez, hanem embe­ri megaláztatásban is ré­szesülnek. PÉTERFI SZONYA- Értheteden számunkra, milyen elgondolásból bánnak velünk az il­letékes hivatalnokok úgy, mintha bűnt követnénk el azzal, hogy a tes­ti és szellemi fogyatékos gyermeke­ink számára támogatást kérünk. Nem egyszer hallottuk: adjuk őket intézetbe, menjünk dolgozni. Mindketten, a 23 éves Mónika és a 14 esztendős Imre agybénulás kö­vetkeztében mozgásképtelenek, dig sikerül. Mindkét gyerek hasfájós, gondjuk van az emésztés­sel, hol orvossággal, hol gyógynö­vényekkel enyhítjük panaszaikat - veszi át a szót a mama. Olyankor nem segít a rádió, a tévé, holott úgy veszi észre, a zene és a színek lekö­tik, elterelik figyelmüket. Megtud­juk, a szülők számára a etetés jelen­ti a legnehezebb feladatot. Mónika nem tűri meg szájában a kanalat, tehát nem lehet etetni. Igaz, 18 éves koráig üvegből táplálták, és mert nyelni sem tud igazán, egy sa­játos etetési formát alakítottak ki. - Én rágom össze az ételüket és úgy adom a szájukba. Tudom, szörnyen hangzik, másképp nem megy. Mint a madárfiókákat, úgy etetem őket - tudatja, miközben szeretettel érinti hol az egyiket, hol a másikat. El­mondja, a gyerekek rosszul, nyug­talanul alszanak, az éjszaka folya­mán hol ő, hol az édesapa változ­Sok élőkére van szükség magatehetetlenek, nem beszélnek, pelenkázásra, etetésre szorulnak. Móni ugyan, ha kellőképpen körül- pámázzuk, egyedül is képes ülni, Imikének viszont kényelmesebb és biztonságosabb a speciális kocsi - mondja Dubeny Ilona, míg bevezet ttildi családi házuk nappalijába. - Legyünk együtt, nem szeretem csak: az édesapjukra hagyni őket, baj esetén egyszerre nem láthatja el mindkettejüket. A kanapén ülő Mónika jöttünkre felemeli a fejét, s mintha megnyu­godna édesanyja látványától, Imi arcára viszont mosoly ül. A mama simogatással jutalmazza a barátsá­gos fogadtatást, majd Móni mellé ülve belefog mondandójába. Derű­sen, mosolyogva ecseteli a megpró­báltatásokat, holott sikerélménye alig van: a beteg gyerekek nem ké­pesek díjazni a szülők áldozatkész­ségét, gondoskodását. Amikor megszületett Mónika, vitték orvos­tól orvoshoz, tornáztatták, masszí­rozták, beszerezték az ismerősök által ajánlott erősítő- és gyógysze­reket, de hasztalan. Sokáig nem gondoltak második gyerekre, fel kellett dolgozniuk kislányuk súlyos megbetegedését. Amikor az orvo­sok is biztatták őket, s szinte kizár­ták a valószínűségét annak, hogy a következő utódnál is megismétlőd­het a baj, megszületett a kisfiú. Agybénulással. - Soha egyszer sem hibáztattuk egymást, nem vetet­tünk egymás szemére semmit. És nem merült fel az sem, hogy inté­zetbe adjuk őket - tartja szükséges­nek megjegyezni Dubeny Tibor, az édesapa - pedig ellátásuk testileg- szellemileg megerőltető. - Móni tü­relmetlenebb, mint öccse, főleg menstruáció előtt. Mivel nem be­szél, sírással, kiabálással jelzi, vala­mi baj van. Nekünk kell kitalál­nunk, mi és hol fáj neki, nem min­tatja testhelyzetüket. - Az egészsé­ges ember sem alszik mozdulatla­nul, ők sajnos nem képesek forgo­lódni, ez a feladat is ránk hárul - jegyzi meg az apa. Azt is elmond­ják, hogy a nappalok és az éjszakák „forgatókönyve” szinte semmiben sem különbözik. Míg a családfő al­kalmazásban volt, az édesanyának a nagyszülők segítettek. Három éve viszont Ilona asszony édesanyja, két éve az apai nagymama is meg­halt. - Be kellett látnom, hogy egyedül a két gyerekkel nem boldo­gulok. A nagyszülők halálakor megszűnt Tibor munkaviszonya, néhány hónapig munkanélküli-se­gélyt kapott, aztán csupán szociális járadékot, ám tavaly januártól semminemű támogatásra nem jo­gosult. Ugyanis az én gondozási se­gélyem és a nagylány rokkantsági A szociális minisztérium fő­osztályvezetőjénél érdeklőd­tünk afelől, engedélyezi-e a törvény, hogy az anya mellett az apa is gondozhassa a beteg gyereket. - Kérvényüket egyé­nileg kell elbírálni, nincs aka-. dálya annak, hogy mindket­ten járadékot kapjanak a gon­dozásért. Számolni kell vi­szont azzal, hogy a lány rok­kantnyugdíja jelentősen le­csökkenti az egy fő ellátásáért kifizethető 6 ezer koronás gondozási díjat. Míg az apuka megkaphatja a teljes összeget, az édesanya bevétele nem éri el a 4 ezer koronát; Utána le­het nézni annak, hogy az ellá­tatlan 14 éves fiú és a szülők havi bevétele eléri-e a tör­vényben megadott összeget, hiszen ha nem, további jutta­tásokat kérhetnek. Gondozásukat nem bízzuk idegenekre (Somogyi Tibor felvételei) járadéka meghaladja a létminimu­mot. Munkába viszont nem állhat, mert fizikaüag nem bírom az egyre nehezebb gyerekek emelését. Kér­vényeztük, hogy az egyik gyerek gondozója ő lehessen, mert most mindkettőnek én vagyok, havi 7300 koronáért. Az illetékes hivatal mintha nem nézné jó szemmel a szülők igye­kezetét, pedig nem kérnek semmi törvényelleneset. Annyi fáradsá­got sem vesznek, hogy ellátoga- tassanak Tildre, és meggyőződje­nek arról, mit jelent két súlyosan sérült ember gondozása. - Na­gyon sok emeléssel jár a pelenká- zás, a fürdetés, sérvet is kaptam, meg kellett műteni. Viszont nem lehetek beteg, mert a lányom csak tőlem fogadja el az ételt. Idegen nem tudná ellátni gyerekeinket, ezért szeretnénk, ha Imike gondo­zója édesapja lehetne. Ha a pisz­kos anyagiakat vesszük, az állam­nak a házi gondozás kifizetődőbb, mint az intézeti. Az anyagiaknál maradva megtudjuk, Ilona asz- szony 7300 koronát kap a két gye­rek gondozásáért, Mónika rok­kantnyugdíja 6399 korona, a csa­ládi pótlék, a kompenzációk és benzintámogatás 900 koronát tesz ki. A 15 189 koronás bevétel­ből havi 8180 korona a gáz-, a vil­lany-, a víz-, a telefonköltség, va­lamint a gyógyszer-, a mosópor- és az üzemanyag-kiadás. Egyre többe kerülnek a testápoló szerek, a vitaminok, a táplálék-kiegészí­tők és gyógyhatású készítmények, de a meleg fehérnemű, a zokni és egyebek is. Bár a biztosító 60-60 pelenkát térít, a napi két darab nem fedi a szükségletet. Csak cso­dálkozni lehet azon, minek alap­ján jutottak ehhez a mennyiség­hez, amikor az intézetben nevel­kedőknek 100 darab jár. - A pelussal nem lehet spórolni, a gyerekek bőre sínylené meg. Le­hetetlen vécéztetni őket, hiszen nem tudnak ülni. Míg beszélgetünk, a szülők két- három percenként a gyerekek csurgó nyálát törülgetik. Nekik az újszülötteknek való élőké kicsi és drága is, ezért puha törülközők­ből készíttetik a megfelelőt, ren­geteg kell belőle. A rossz vérkerin­gés miatt fázósabbak, a meleg ta­karó, zokni, lábbeli ellenére hide­gek a végtagjaik. A gáz árának emelkedése is nagyban érinti a családot, szóba sem jöhet a fűtés korlátozása. Az öreg autójuk is lassan szétesik, használtként vá­sárolták, mert a Szociális Biztosí­tó csak a vételár felét állta. Ám ha ki akarnak mozdulni a lakásból, járműre van szükségük. - Van kertünk, szőlőnk, amit tudunk, termesztünk, némi többletbevétel reményében. Míg dolgozunk, a gyerekek az autóban zenét hall­gatnak, levegőznek - jegyzi meg az apa. Már indulóban vagyunk, amikor Móni és Imi is nyöszörgés­sel jelzik, fáj valamijük. - A rossz emésztés szorulást okoz, és fáj­dalmat is. A gyógynövények nem mindig segítenek, a vizünk sem a legjobb. Ajánlották, filterezni kel­lene számukra, ám a 200 literre elegendő szűrőberendezés 32 ezer koronába kerül, s erre nem futja - tudatja Ilona asszony, majd gyorsan hozzáfűzi: - Alázattal visszük a keresztet, mely rajtunk van, csak egészség legyen. Ami­kor nagyon elfáradok, elmegyek a templomba. Megnyugszom és lé­lekben megerősödve folytatom. Folytatjuk, hiszen értük élünk. A segítséget felajánlóknak a Családi Kör telefonszámán adjuk meg a család címét. Meleg takaró alatt, meleg cipőben is hideg a lába SZÓ MI SZÓ Gyász M. CSEPÉCZ SZILVIA Kemény tél ez az idei. Mintha sokkal többször öltöznénk feketébe, mintha sokkal több közeli ismerőst és barátot kísérnénk utolsó útjá­ra, mint az előző teleken. Az évek egyre gyorsuló múlását mérné ilyenképpen az ember, az elkerülhetetlenül közeledő öregséget? Em­lékszem, nagyanyám a nyolcvanhoz közelítve már leginkább csak a halálozási rovatot böngészte az újságban, nincs-e az elhunytak kö­zött távolba szakadt falubélije. És időnként meg-megjegyezte, hogy „Istenem, milyen fiatalon ment el, még alig múlt hatvanéves!” Akko­riban - tizenéves fejjel - elcsodálkoztam ezen, a hatvan év annyira távolinak tűnt (nagyanyám pedig annyira kortalannak), hogy úgy véltem, erősen túloz ő azzal a hatvanon túli „fiatalsággal”. Hiszen az már egy teljes emberélet... Aminek, ugye, utolsó földi állomása a „természetes” halál. Azóta több évtized telt el, és Istennek hála, sok olyan, a hetvenedik életévét is betöltött kedves barátom-barátnőm van, aki az időskori nyavalyákat leszámítva viszonylag jó egészségnek örvend. De ezzel együtt sajnos úgy tűnik, hogy manapság a gyászjelentésekben mind gyakrabban szerepelnek a negyvenes-ötvenes generáció tagjai. Azok, akik szintén „természetes” módon hunytak el, vagyis nem végzetes baleset, hanem szívinfarktus, értrombózis, tüdőbaj és egyéb „civilizá­ciós betegségek” következtében. íme, a mi ultraegészséges korunk, bioételekkel, gyógyfürdőkkel, rákszűréssel, életmódprogramokkal. És stresszel és depresszióval és pánikbetegséggel és munkamániával és munkanélküliséggel... Réges-régi bölcsesség, hogy elsősorban a lé­lek betegségei rombolják a testet. De ki az, aki ma itt megteheti, hogy pszichoanalitikushoz (esetleg paphoz) fordul, ha magas a vérnyomá­sa, vagy szívritmuszavarokat, allergiás tüneteket észlel?! A kisember, az átlagpolgár aligha. Ó csak teszi a dolgát, és reménykedik, hogy az élet várótermében lesznek még boldogabb napjai is. Azután vagy a szervezete, vagy a lelke engedi el az utolsó kapaszkodót... Nem tu­dom, valójában nem is erről akartam írni. Vagy nem is csak erről. Hi­szen ez a világ már eleve magában hordozza a változást, a múlandó­ságot. A szeretetről akartam írni, s a könnyekről, a fájdalomról, amit akkor érzünk, ha egy nagyon fiatal szerettünket szólítja magához a Mindenható. „Önmagadnak teremtettél minket - mondta Szent Ágoston -, és nem nyugszik a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik te- benned.” Olyan könnyű hinni ebben pár pillanatra az oltár előtt állva, vagy mondjuk egy tavaszi erdőben meditálva, imádkozva. A ravatal előtt, a reményvesztett gyászoló számára mindez nagyon valószerűt­lenül hangzik. Az ember becsapva érzi magát, még ha tudja is, hogy az elmúlás mindig az élőnek, az itt maradottnak fájdalmas. De hiába tudja azt is, hogy elmúlik, ami földi, s hogy az isteni szereteten kívül a halál pillanatában műiden más örökre jelentőségét veszíti. A nem hí­vő számára talán könnyebb elviselni a reménytelenséget: füstölöghet, dühönghet, rázhatja az öklét a vüágmindenségre. Mi pedig? Bizakod­hatunk, hogy „az örök életben való találkozás és viszontlátás majd or­vosolni tudja gyászunk megrendítő fájdalmát, ha ez a vigasztalás az örök élet hitének mellékterméke is.” Belon Gellért püspök halála előt­ti utolsó, papírra vetett gondolatai ezek. De jómagam most ismét ke­resem a szavakat, mert egy dolog az örök életbe vetett hit, s más, ha kis földi parányként szembesülünk váratlanul a megmásíthatadan- nal. Alig pár napja temettük el egy alattomos betegségben nagyon hir­telen és nagyon fiatalon, mindössze huszonhét évesen elhunyt kedves barátnőmet. Vodicka Andreának hívták. Ő volt az egyik legjobb, leg­tisztább ember, akit ismertem. Krisztusi szeretetben nevelte a párká­nyi gyermekotthon kis lakóit. A gyerekek vigasztalhatatlanok. A vesz­teség nagyon is az élőké marad. Andrea, talán az lehet számukra-szá- munkra az utolsó üzeneted, hogy életünkben egyetlen földi értéket érdemes gyűjteni: jó embereket! Jézus által velük gyógyulnak leg­gyorsabban az élet sebei. CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! A megfejtést levele­zőlapon küldje be a Családi Kör cí­mére, de ne feledje el feltüntetni a sa­játját sem. Mert ha velünkjátszik, nem­csak hogy jól szóra­kozik, kis szeren­csével az Új Nő IV. receptkönyvét is megnyerheti. Beküldési határ­idő: február 11. 2. Kivel osztozik a 123. helyen Jézus Krisztus egy angol internetes közvélemény-ku­tatásban? a) Brad Pitt-tel b) Britney Spearsszel c) George Bush-sal KI A NYERŐ 1. Mit vihettek magukkal 1946 nyarán a tardoskeddi ki­telepítettek? a) minden ingósá­gukat b) 17 mázsa árpát c) egy 25 kilós csomagot A január 24-ei Nyerő Henkel-ajándékcsomagját nyerte: Futó Ernő, Ragyolc Zászlós Ilona, Köbölkút Makki Rozália, Nagyudvamok A nyereményeket az aján­dékozó cég postázza. 3. Hány koronát kap Ilo­na asszony a két gyerek gondo­zásáért? a) 7300 b) 6399 c) 8180 4. Miért hiány­zott a tanítás­ról Jókai Kori- csánere? a) mert iskolake­rülő volt b) mert gyerme­ke született c) mert meghalt a nagypapája Február 7-ei kvízünk helyes megfejtése: le, 2c, 3b, 4c, 5a. Az Új Nő IV. receptkönyvét Uram Katalin, famadi kedves olvasónk nyerte. 'm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents