Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-06 / 30. szám, péntek
Gondolat ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 6. A 2003. ÉVI SZLOVÁKIAI BEIRATKOZÁSI PROGRAM FŐBB EREDMÉNYEI Az Illyés Közalapítvány által támogatott 2003. évi felvidéki beiratkozási program értékelését a Szlovák Oktatási Minisztérium által közölt tényadatok alapján végeztük el. Az értékelést egyrészt a 16 magyarlakta járásra, másrészt a Felvidék magyarlakta területeit behálózó Célalapok illetékességi területét képező 24 régióra végeztük el. Kassa és Pozsony figyelembe vételétől az összehasonlító vizsgálatok során a korábbi évekhez hasonlóan eltekintettünk, mivel ezekben a városokban a magyar tanulók számaránya elenyésző, és e városok figyelembe vétele esetleg torzítaná az országos szinten érvényesülő trendet. A losonci és füleki Célalap adatait a történeti előzményekre való tekintettel együttesen kezeltük. A számításoknál a 2003. évben beiratkozott diákok számát a 2003 szeptemberében regisztrált, tanulmányaikat ténylegesen megkezdő diákok számával, az előző években beiratkozott diákok számát pedig hasonlóképpen a Szlovák Oktatási Minisztérium által a vonatkozó évben megadott diákszámmal vettük figyelembe. Ajárásonkénti értékelést egy másik módszer szerint is elvégeztük: a 2003. évben beiratkozott diákok számát itt is a 2003-ban az 1. osztályban tanulmányaikat megkezdő diákok számával, a 2002-ben és a megelőző években beíratott diákok számát viszont a jelenleg 2., 3. stb. osztályba járó diákok ez évben megadott számával vettük figyelembe. Ez a számítás arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenleg 2.-3.-4. és 5. osztályos diákok száma kisebb, mint a korábbi években az akkori adatszolgáltatás szerint beíratott diákok száma. Ennek okait célszerű volna külön megvizsgálni. A fentiek alapján elvégzett értékelés eredményei: 1. A magyar iskolába beiratkozott (tanulmányaikat szeptemberben ténylegesen megkezdő) diákok száma a 2002. évhez képest 2003-ban 4349-ről 4179-re, azaz 3,9 %-kal csökkent. Ebben nyilvánvalóan szerepe van a magyar lakosság körében is tapasztalható gyer- mekszámcsökkenésnek. Kassán a beiratkozott gyermekek létszáma 2002 és 2003 között 22-ről 30-ra növekedett, Pozsony esetében 34- ről 28-ra csökkent. / 2. A magyarlakta járások szintjén a 2002. évhez képest a magyar iskolába beíratott diákoknak az összes beíratott diákhoz viszonyított aránya mindkét számítási módszer alapján számolva kismértékben csökkent. Ha a 2003. évi közölt beiratkozási adatokat a 2002. évi adatokkal hasonlítjuk össze, a csökkenés mértéke 0,72 %, ha az idén 2. osztályos diákok számát ve- títjük vissza és tekintjük 2002. évi beiratkozási adatnak, a csökkenés mértéke 0,32 %. A járásonként elvégzett értékelés is azt mutatja, hogy a magyar iskolába történő beiratkozás vizsgált mutatószáma mindkét vizsgálati módszer szerint a beiratkozási program első éveiben emelkedett, 2003-ban azonban csökkent. 3. Táblázatban foglaltuk össze a magyarlakta városokra vonatkozó beiratkozási tényszámokat 2000től 2003-ig. Megállapítható, hogy a felsorolt 21 város közül a magyar iskolába beíratott diákok számaránya 2002-höz képest 12 városban (Érsekújvár, Gúta, Ipolyság, Király- helmec, Losonc, Nagymegyer, Rimaszombat, Rozsnyó, Somotja, Szene, Tornaija, Zselíz) növekedett, 9 városban azonban csökkent (Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Léva, Fülek, Párkány, Szepsi, Nagykapos, Vágsellye). A 2000. évi értékekhez képest 11 városban növekedett ez a mutató (Érsekújvár, Gúta, Ipolyság, Királyhelmec, Komárom, Nagykapos, Párkány, Rimaszombat, Szene, Szepsi Tornaija), 10 városban pedig csökkent (Dunaszerdahely, Galánta, Léva, Losonc, Fülek, Nagymegyer, Rozsnyó, Somotja, Vágsellye, Zselíz). A vizsgált négyéves időszakra itt is enyhén pozitív eredményt kaptunk, de 2002 és 2003 között a városok összességét tekintve közel 1 %-kal csökkent a magyar iskolákba beíratott diákok számaránya. 4. Az itt közölt, 4. sz. táblázatban a Célalapokra bontottan elvégzett számítások összefoglalását találjuk. Megállapítható, hogy a Célalapok összességét tekintve a magyar iskolába beíratott gyermekek számaránya a 2002. évi 37,55 %-ról 2003ban 36,55 %-ra, azaz 1 %-kal csökkent. Azaz 2003-ban megtört e mutatónak 1999 óta tartó folyamatos növekedése, bár a beiratkozási program kezdeti évéhez, 1999-hez képest még így is 2003-ban 2,44 %- nyi növekedés mutatható ki. Az egyes Célalapokat külön vizsgálva megállapítható, hogy a 22 Célalapból 12 Célalap esetében (Érsekújvár, Gúta, Ipolyság, Komárom, Lo- sonc-Fülek, Nagykapos, Nagykürtös, Nagymegyer, Nyitra, Rozsnyó, Szene, Zselíz) a magyar iskolába beiratkozott diákok számaránya növekedett, 10 Célalap esetében (Dunaszerdahely, Galánta, Királyhelmec, Léva, Párkány, Rimaszombat, Somotja, Szepsi, Tornaija, Vágsellye) pedig csökkent. 2003-ban 2002-höz képest a Losonc-Fülek Célalap területén adódtak a legkedvezőbb eredmények, a legrosz- szabb eredményt pedig a párkányi és a vágsellyei régióban kaptuk. 5. A beiratkozási program kiértékelésekor ebben az évben első ízben álltak rendelkezésre a szlovák iskolákban tanuló magyar nemzetiségű diákokra vonatkozó adatok. Ezek az adatok azért fontosak, mert ezek jelzik azt a potenciális célt, amit a beiratkozási program révén a jövőben magunk elé tűzhetünk. Nyilvánvaló, hogy az EU- csatlako- zásunk után kialakuló környezeti feltételek között reális cél azt elérni, hogy minden Dél-Szlovákiában élő magyar családban a magyar nemzetiségű gyermekeket magyar tannyelvű iskolába írassák be. Ezen felül törekedni kell arra, hogy a magyarul beszélő, de ilyen vagy olyan okból nem magyar nemzetiségűnek nyilvántartott diákok is magyar nyelvű oktatásban részesüljenek. Közülük is nyüvánvalóan többeket a szülők alkalmas módon történő megszólításával a magyar iskola felé lehet irányítani. Ha .csupán a szlovák iskolába járó magyar nemzetiségűnek deklarált diákok számarányait vizsgáljuk, amelyet szintén táblázatban dolgoztunk fel (helyhiány miatt az értékeléshez nem mellékeltük - a szerk. megj.), a táblázat adatai alapján azt a szomorú következtetést vonhatjuk le, hogy a magyar nemzetiségű diákoknak országos viszonylatban 20 %-a szlovák iskolába jár. Ez a számarány rendkívül nagy szórást mutat az egyes célalapok között. A legnagyobb arányban járnak a magyar nemzetiségű diákok szlovák iskolába a Nagykürtösi és a Királyhelmeci Célalap területén. A Nagykürtösi Célalap területén ez a magas számarány a régió magyar szempontból szórvány-jellegével magyarázható, a Királyhelmeci Célalap területén azonban nehezebb magyarázatot találni erre a rendkívül kedvezőtlen helyzetre. Vizsgálataink szerint a szlovák iskolába járó magyar diákok számaránya a városokban általában sokkal magasabb, mint a régió egészét tekintve. Három város kivételével (Szene, Szepsi, Léva) valamennyi városban magasabb (esetenként lényegesen magasabb) a szlovák iskolába járó magyar nemzetiségű diákok számaránya az összes magyar diákhoz képest. Ez újból megerősíti annak szükségességét, hogy a beiratkozási program a továbbiakban az eddiginél nagyobb mértékben koncentráljon a városokban élő magyar családok megszólítására, beleértve a vegyes házasságban élő családokat is. 6. A közölt számadatok alapján felmerül a kérdés, mi okozta a 2003. évi beiratkozási programnak a megelőző évekhez képest kedvezőtlenebb eredményeit. Amikor a 2003. évi beiratkozási program megindult, a szervezők joggal számíthattak arra, hogy a program alapját képező pénzforrások 2003- ban is rendelkezésre állnak. Az Ily- lyés Közalapítvány a megelőző évhez hasonlóan 2002. év őszén 50 millió Ft támogatást szavazott meg a program céljaira és a pályázók (a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség és a Csehországi és Szlovákiai Kultúráért Alapítvány) a korábban kialakított szervezői hálózattal (25 Város és Vidéke Célalap, a területükön lévő körzeti megbízotti körrel, a velük együttműködő iskolákkal és óvodákkal) a következő tételekből álló munkaprogram alapján kezdték meg a munkát: ♦ Valamennyi óvoda- és iskola- köteles gyermek adatbázisának összeállítása. ♦ Családok megszólításához szükséges információs anyagok elkészítése. ♦ Valamennyi család személyes megszólítása - a magyar iskola mellett szóló érvek összeállítása és a családoknak személyesen vagy levél útján történő átadása. ♦ Karácsonyi üdvözletek és ajándékok átadása a családoknak. ♦ Az óvodák és iskolák népszerűsítését szolgáló közösségi programok megszervezése. ♦ Az iskolákat népszerűsítő kiadványok készítése és átadása a családoknak. ♦ Valamennyi diák részére tíz első évi tanulmányaikhoz szükséges tanszercsomag felajánlása (és a tanévnyitó ünnepségen történő átadása). ♦ Szociálisan rászoruló diákok részére bejárási, ületve étkezési támogatás felajánlása. ♦ A legeredményesebb munkát végző pedagógusok jutalmazása. ♦ A legsikeresebb beiratkozást végrehajtó iskola eszköztámogatása Célalaponként. Az Illyés Közalapítvány által megszavazott 50 millió Ft-ból az Illyés Közalapítvány korábbi kuratóriuma 16 millió Ft-ot 2002 őszén átutalt azzal, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint a megszavazott összeg további részét a költségek felmerülésének időpontjához igazítva később kell folyósítani. 2003 tavaszán egyre inkább úgy tűnt, hogy az Illyés Közalapítvány nem kívánja a beiratkozási program támogatási összegének fennmaradó részét kifizetni, vagy legalábbis bizonytalanná vált a kifizetés mértéke, időpontja. Az ez ügyben az Illyés Közalapítvány elnökéhez a pályázók által írt levelek rendre megválaszolatlanok maradtak. A kuratórium 13 millió Ft támogatási összeget végképp elvont a programtól, de a többi összeg kifizetése is húzódik, emiatt a tanszercsomag költségét a pályázónak kellett meghiteleznie, egyéb tételek tekintetében pedig a pályázóknak - a szülők részére tett ígéreteik ellenére - a támogatások folyósításától el kellett tekinteniük. (Pl. diákok szociális támogatása, pedagógusok jutalmazása, legjobb iskolák technikai eszközökkel való jutalmazása.) Mindez rendkívül kedvezőtlenül hatott a szervezők aktivitására és mind a pályázók, mind az Illyés Közalapítvány hitelképességét és presztízsét a szülők előtt nagymértékben rontotta. Ezt a kedvezőtlen hatást nagymértékben tovább erősítette az a tény, hogy a kedvezménytörvény értelmében a magyar iskolába járó diákok családjainak járó támogatás (az ún. beiskolázási és oktatás-nevelési támogatás) Szlovákiában megfeneklett, és még a 2002. évi érvényes pályázatokat sem fizették ki az érintett szülőknek (kivéve azt a 134 pályázót, akiknek a pályázatát még 2002 őszén az Illyés Köz- alapítvány korábbi kuratóriuma elfogadta). 2003-ra az Illyés Közalapítvány kuratóriuma a családok részére semmiféle pályázatot nem írt ki. A magyar iskolába történő beiratkozás rendkívül fontos motiváló tényezője éppen az oktatás-nevelési támogatás. Ennek remélhetőleg csak időleges meghiúsulása a beiratkozási kampányra rendkívül negatív hatással volt. Fentiek nagymértékben hozzájárulhattak ahhoz, hogy az elmúlt sikeres évek után a beiratkozási program lendülete megtorpant. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy a beiratkozási program - ez a magyarság hosszú távú megmaradása szempontjából kulcsfontosságú tevékenység - újra lendületet kapjon, amihez mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány keretében, vagy más módon e program pénzügyi fedezetének megteremtése szükséges, másfelől olyan megoldás sürgős megtalálására van szükség, amely biztosítja a felvidéki családok hozzáférését a kedvezménytörvényből fakadó oktatás-nevelési és beiskolázási támogatáshoz. Ha a közelmúltban létrejött szlovák-magyar kormányközi megállapodás szerint a családok Szlovákiában nem kaphatják meg az oktatás-nevelési támogatást (Dzurinda miniszterelnök nyilatkozata szerint „egyetlen fillér sem fog a felvidéki magyar családok zsebébe vándorolni”), akkor a legcélszerűbb megoldás a „Szülőföldön Magyarul” ösztöndíj magyarországi pénzintézeteknél történő felvétele lenne az érintett családok részére. A magyarországi lebonyolítással ebben az esetben vagy az Illyés Közalapítványt, vagy a felvidéki magyar diákok ösztöndíjazásával jelenleg is foglalkozó Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt kellene megbízni. Rákóczi Szövetség A magyar nemzetiségű diákok 20 %-a szlovák iskolába jár. Rendkívül fontos motiváló tényező éppen az oktatás-nevelési támogatás. 4. sz. táblázat Célalapok nevei « M 2003 szeptemberében első osztályos iskolások számaránya Célalaponként 1999 2000 % 2001 % 2002 Ö M/Ö M Ö M/Ö M Ö M/Ö M Ö M/Ö % M 2003 Ö M/Ö % Dunaszerdahely 506 647 78,21% 524 665 78,80% 0,59% 491 613 80,10% 1,30% 471 589 80,14% 0,04% 481 621 77,46%-2,68% Érsekújvár 205 952 21,53% 180 915 19,67%-1,86% 168 819 20,51% 0,84% 170 883 19,25%-1,26% 177 837 21,15% 1,89% Galánta 297 940 31,60% 295 892 33,07% 1,48% 266 871 30,54%-2,53% 277 813 34,07% 3,53% 228 769 29,65%-4,42% Gúta 153 215 71,16% 172 232 74,14% 2,98% 149 210 70,95%-3,19% 156 212 73,56% 2,63 % 175 230 76,09% 2,50% Ipolyság 114 229 49,78% 112 223 50,22% 0,44% 115 219 52,51% 2,29% 108 202 53,47% 0,95% 124 228 54,39% 0,92% Királyhelmec 199 469 42,43% 215 480 44,79% 2,36% 237 455 52,09% 7,30% 247 502 49,20%-2,88% 209 453 46,14%-3,07% Komárom 555 976 56,86% 508 894 56,82%-0,04% 490 854 57,38% 0,55% 535 884 60,52% 314% 521 854 61,01% 0,49% Léva 25 632 3,96% 23 596 3,86%-0,10% 31 569 5,45% 1,59% 35 557 6,28% 0,84% 15 531 2,82%-3,46% Losonc 190 689 27,58% 177 631 28,05% 0,47% 205 630 32,54% 4,49% 198 684 28,95%-3,95% 216 670 32,24% 3,29% Nagykapos 137 251 54,58% 155 289 53,63%-0,95% 166 260 63,85% 10,21% 160 267 59,93%-3,92% 159 255 62,35% 2,43% Nagykürtös 83 496 16,73% 77 547 14,08%-2,56% 58 477 12,16%-1,92% 61 447 13,65% 1,49% . 81 499 16,23% 2,59% Nagymegyer 243 287 84,67% 264 291 90,72% 6,05% 228 260 87,69%-3,03% 238 277 85,92%-1,77% 195 220 88,64% 2,72% Nyitra 40 1638 2,44% 40 1517 2,64% 0,19% 32 1363 2,35%-0,29% 29 1334 2,17%-0,17% 36 1334 2,70% 0,52% Párkány 205 334 61,38% 233 374 62,30% 0,92% 190 278 68,35% 6,05% 252 352 7159% 3,25% 216 348 62,07%-9,52% Rimaszombat 313 655 47,79% 341 655 52,06% 4,27% 338 609 55,50% 3,44% 363 614 59,12% 3,62% 355 605 58,68%-0,44% Rozsnyó 132 518 25,48% 136 497 27,36% 1,88% 159 532 29,89% 2,52% 132 508 25,98%-3,90% 138 525 26,29% 0,30% Somorja 216 433 49,88% 198 399 49,62%-0,26% 203 435 46,67%-2,96% 176 349 50,43% 3,76% 156 341 45,75%-4,68% Szene 52 375 13,87% 53 332 15,96% 2,10% 58 367 15,80%-0,16% 40 334 11,98%-3,83% 43 314 13,69% 1,72% Szepsi 100 619 . 16,16% 94 566 16,61% 0,45% 160 671 23,85% 7,24% 155 619 25,04% 1,20% 138 638 21,63%-3,41% Tornaija 245 341 71,85% 228 341 66,86%-4,99% 291 384 75,78% 8,92% 306 402 76,12% 0,34% 308 430 71,63%-4,49% Vágsellye 168 583 28,82% 135 538 25,09%-3,72% 112 521 21,50%-3,60% 137 491 27,90% 6,41% 99 470 21,06%-6,84% Zselíz 117 311 37,62% 113 271 41,70% 4,08% 109 294 37,07%-4,62% 102 261 39,08% 2,01% 109 262 41,60% 2,52% Célalapok Összesen 4295 12590 34,11% 4273 12145 35,18% 1,07% 4256 11691 36,40% 1,22% 4349 11581 37,55% 1,15% 4179 11434 36,55%-1,00% *Kassa és Pozsony nélkül Kassa 35 893 3,92% 14 875 1,60%-2,32% 28 777 3,60% 2,00% 22 730 3,01%-0,59% 30 785 3,82% 0,81% Pozsony 46 1583 2,91% 43 1451 2,96% 0,06% 30 1406 2,13%-0,83% 34 1421 2,39% 0,26% 28 1409 1,99%-0,41% Mindösszesen 4376 15066 29,05% 4330 14471 29,92% 0,88% 4314 13874 31,09% 1,17% 4405 13732 32,08% 0,98% 4237 13628 31,09%-0,99% M: magyar iskolás Ö: összes iskolás