Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-31 / 25. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 31. HÉTVÉGI OLVASMÁNY Öreg ember, öreg fa MÓRA FERENC Az öreg diófa alatt legjobban szerettem ülni kisgyerekkoromban, ma sem tudom bizonyosan, miért. Dió nem termett már rajta, már nyár derekán sárga levelek aranyesője pergett le róla; zuzmós, mohos ágain énekesmadárka nemigen pihent meg. Volt nekik hova szállni, virágos bokrokkal megáldott gyümölcsfákkal telis-tele volt az udvarunk. Hát hiszen nem mondom, nem haragudtam én az almafára se, a császárkörtefákkal meg különösen szerettem barátkozni, hanem azért az én fám mégiscsak az öreg diófa volt. Azt hiszem, azért szerettem, mert én olyan kicsi voltam, ő meg olyan nagy. A legnagyobb az egész kertben. Én ugyan akkor azt hittem, hogy az egész vüágon ez a legmagasabb fa, és hogy ennek a hegyiből már be lehet látni a mennyországba. Mindenféle ákombákom is volt belevésve az öreg fa derekába, s én azon nagyon sokat elnézelődtem. Girbegurba betűk nagy papmacska hernyók gyanánt feketéiknek a fa kérgén, s az édesapám mindnyájáról tudott valami történetet. A karjára emelt, hajókedve volt, s néha sírva, néha nevetve mutogatta a furcsa bemetszéseket.- Ezt a szívet én vágtam bele nagydeák koromban. Bele is tört a bicskám. Azt Pista bátyád faragta, emezt meg az Ágneska nénéd. Hát ezt a csillagot látod-e? Azt még nagyapónak az édesapja véste, mikor én akkora voltam, mint te most. Nézd, ott meg egy törött kard van a fába vágva, bilincs van a markolatán. Ezt nagyapó vágta bele, mikor bujdosott a szabadságharc után mint honvédtiszt. Édesapámnak ilyenkor mindig könnyes lett a szeme, én meg mindig elnevettem magamat.- Nem hiszem én azt - csóváltam meg a buksi fejemet.- Mit, te?- Hogy azt a rajzot nagyapó csinálta volna. Hiszen az van a legmagasabban. Létrán se érne nagyapó odáig. Hiszen ő is olyan kicsi, mint én vagyok.- Kis oktondi vagy te - adott barackot a fejemre édes jó apám. De én tudtam, hogy nagyon okosan beszéltem, mert nagyapó nagyon kicsi és gyönge volt. Nem is tudott már másképp járni, csak botra támaszkodva. Nem is igen járkált különben, csak üldögélt a nagy karosszékben. Jó időben a tornácon sütkérezett, szeles, esős napokban a kályha mellett. Mióta az eszemet tudom, sohase láttam, hogy dolgozott volna. Csak eregette a füstmacskákat a nagy tajtékpipából, és nézegetett mindenféle könyveket, amikbe cifra papirosok voltak ragasztva. Ezeket Kossuth-bankónak hívták, és nagyapó igen szerette simogatni őket. Ilyenkor föl is csillogott a szeme mindig, bár máskülönben fáradt és szomorú szokott lenni a nézése. Egyszer hallottam is, ahogy vacsora után fölsóhajtott:- Pihentető Isten, mikor vetsz nekem ágyat? És akkor nagyon elcsodálkoztam azon, hogy édesapám is, édesanyám is sírva borulnak nagyapóra, és addig csókolgatják a kezét, míg csak el nem mosolyodik nagyapó. Ugyan miért uralják úgy? - tűnődtem magamban. Sehogy se tudtam fölérni ésszel, hogy ugyan miért olyan nagy úr ez a nagyapó. A legnagyobb az egész házban. Mindig őtőle kérdezik meg, mi legyen az ebéd. Mindenki kezet csókol neki. Ha elszendereg, mindenkinek lábujjhegyen kell járni. S a velős csontból én mindig csak a felét kapom a velőnek, a másik felét a nagyapó pirított kenyerére teszik. Nekem bizony sehogy se ment a fejembe ez a dolog, s egyszer, mikor az édesapám séta közben azt kérdezte tőlem, hogy mi szeretnék lenni, ki is mondtam a szívemen valót:- Nagyapó szeretnék lenni!- Ugyan miért? - mosolyodon el édesapám.- Azért, mert az semmit sem dolgozik, mégis mindenki az ő kedvét keresi.- Hát aztán te azt hiszed, hogy ez nincs rendjén?- Én nem tudom - mondtam egy kicsit megszeppenve. - Te azt szoktad mondani, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék.- Igazad lehet - fordult el az édesapám, s hamarosan befejeztük a sétát. Délben csak hárman ültünk az asztalnál. Nagyapó elkocsikázott valami régi barátjához. Most az egész velő az enyém lesz - örvendeztem előre, s csak akkor vettem észre, hogy nekem nem is terítettek. Rózsás kis tányérom, aranyos kis poharam nem volt az asztalon.- Hát velem mi lesz? - kérdeztem hüledezve.- Te most nem kapsz ebédet, igazságos Mátyás - kanalazta édesapám a leveskét. - Aki nem dolgozik, ne is egyék.- De én még nem tudok dolgozni - borultam szívszakadva az asztalra.- Nagyapó pedig már nem tud dolgozni - simogatta meg apám a hajamat. - Belátod már, buksi, hogy milyen oktalanságot beszéltél? Megszégyenlettem magam, és most már nem esett jól az ebéd, akárhogy unszoltak is. Alig vártam, hogy megcsókolhassam nagyapó kezét. Kérdeztem is, mikor jön haza.- Mire az öreg diófát kivágjuk, akkorra itthon lesz. Tán azóta se éreztem olyan nagy fájdalmat, mint akkor.- Nem engedem, nem engedem az öreg fát! - borultam az apám elé.- Miért, fiacskám? Levelei úgyis hűhóban, ágai száradóban. Ez- rivel termette száz esztendőn át a gyümölcsöt, egyet se terem már. Öreg fa nem haszonra való.- Az öregségéért kell megbecsülni-hajtottam le a fejemet. Mire fölemeltem, akkorra mögöttem állt nagyapó is, s ahogy a szívére ölelt, szépnek, nagynak, méltóságosnak, égig érőnek láttam, mint az öreg diófát. (Csanda Máté illusztrációja) CSALÁDI KÖNYVESPOLC A lélek titkos tájai HAJTMAN BÉLA Egzotikus világ, a varázslatos Kelet, a gömöri múlt, ez egykori úri világ színe-java és az otthon melegének kedves tárgyai, állatkái elevednek meg többek között Bárczi Zsófia prózájában. És még sok minden más. Sokszínű, több tőről fakadó próza ez. Mindegyik elbeszélés külön univerzum. Az egymást követő elbeszélésekben van némi összefüggésrendszer is. Ide sorolható a könyvismertetésem címéül kölcsönkért elbeszéléseim négy novellája is, melyekben az egérke, a hangya, a szú, a rézmozsár, a háromlábú konyha- kredenc és a törött fésülködő- tükör elmélkedik az élet értelméről, a tökéletes műalkotás eredetéről, és egy történet is elmesélő- dik a százszorszép és az álkínai váza igaz, szenvedélyes szerelméről. Ezek filozofikus ihletettségű és emelkedettségű, jóízű társalgások a lakás bútortárgyai és állatkái, rovarai között. Meghitt, családi légkört teremtenek maguk körül, legalábbis a kommunikációs közegük familiáris, ha a helyzet úgy hozza, civakodnak egymással, de tudnak egymás segítségére is lenni. Az örökkévalóság kék köténye cím alá került elbeszélések a múltat, a gömöri, a tornaijai mondavilág, Fánni nagyanyjának letűnt korát faggatják, transzcendens világát idézik meg érzékletesen. Meg- kapóan szép az a történet, melyben Fanni nagyanyját a túlvilágra készülve a sarokban ülő, kék kötényes nő látványa igézi meg. Bárczi Zsófia mágikus erővel ruházza fel és láttatja hőseit. Nála inkább a láthatatlan, a belső világ, a lélek egzotikuma jut főszerephez. A szerelmi szenvedélyről, a vágyakozásról, a beteges hajlamú hőseiről márquézi hangon ír. Elbeszéléseit a mítoszteremtő csodavárás, az emlékezés, a sejtelmesség simogató selyemfátyla lengi át. Néhány szereplőt az őrült, beteges megszállottság jellemez: az orrát szenvedélyesen piszkáló, zsebkendőket gyűjtő Jucika (Az emlékezés borostyánjai); a holdtöltére érzékeny, bájos kisleányt elhantoló, s a felnőtteket mocsárba süllyesztő sírásó (Az ingo- yány); a senkinek sem hiányzó öregembert érzéketlenül megölő gyerekek (Patkányok); egy különös, egzotikus mesevilágban a nyu- lait kereső szenilis öreg varázsló (Szürke felhők). Bárczi Zsófia elbeszéléskötetében különös, mágikus prózavüágot jelenít meg, melyben a legendás múlt a mesés Kelettel, a spanyolos, sok esetben mediterrán égövű emberekre jellemző szenvedélyesség a higgadt, kimért, úri fegyelemmel van egyszerre jelen. Bárczi Zsófiában A keselyű hava elbeszéléskötetével érett, tehetséges prózaírót üdvözölhetünk egyetemes magyar irodalmunkban. (Bárczi Zsófia: A keselyű hava, AB-ART, 2004) CSALÁDI KVÍZ Január 24-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2a, 3b, 4c, 5a. A Nap Kiadó ajándékát Prachár Kornélia, vágsellyei kedves olvasónk nyerte. Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével az Új Nő IV. receptkönyvét is megnyerheti. Beküldési határidő: február 4. 1. Hova költözött az egyetem elvégzése után Fekete László? a) Tardoskeddre b) Selmecbányára c) Nyustyára 2. Hány kilométerre került szülőfalujától, Kürttől? a) 30 b) 67 c) 250 3. Az 5-12 éves gyerekek hány centit nőnek évente? a) 5-10 b) 6-8 c) 10-12 4. Mit csinált a mitológiabeli Narcissus? a) elment kedvese után az alvilágba b) hiába görgette a sziklákat, újra legurultak c) beleszeretett saját tükörképébe 5. Miért nem kapott ebédet a kisfiú Móra Ferenc meséjében? a) hogy megtanulja becsülni az idős embereket b) mert nem volt c) mert diétáznia kellett CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
