Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-29 / 23. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Országos szövetség létrehozását tervezik Nagyváradon a román választási törvény várható módosítása miatt lépés- kényszerbe került, magukat polgárinak nevező erdélyi egyesületek. Az erdélyi napilap emlékeztet: a választási törvényeket előkészítő román parlamenti bizottság elfogadta a javaslatot, amely szerint egy kisebbségi szervezet akkor állíthat jelölteket a helyhatósági választásokon, ha az illető kisebbség 25 ezer tagja vagy a kisebbséghez tartozók 15 százaléka beiratkozik a szervezetbe. A 25 ezres küszöböt úgy kell teljesíteniük a kisebbségi szervezeteknek, hogy az aláírások legalább 15 megyéből származzanak, és valamennyi megyéből legkevesebb 300 aláíró legyen. A szabály nem vonatkozik azokra a kisebbségi szervezetekre, amelyek jelenleg parlamenti képviselettel rendelkeznek, így a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre sem. A Székelyföldön szervezkedő Magyar Polgári Szövetség, a Biharban bejegyzett, Arad és Temes megyében is tevékeny Magyar Polgári Egyesület, valamint a Szatmárnémetiben létrehozott, a Szilágyságban és Nagybányán is reprezentált Pro Civitate Egyesület számára az új rendelkezés szinte lehetetlenné teszi a választási részvételt, s közös fellépésre ösztökéli a három szervezetet. LIPOVÉ NOVINY Kétnyelvű, cseh-német útjelzők és út menti feliratok használatának bevezetését javasolta a cseh, a német és az osztrák kormánynak az a cseh-német vitafórum, amelyet a két nemzet történelmi megbékélése jegyében hoztak létre 1998-ban. A fórum szerint a kétnyelvű feliratok bevezetése tompíthatná azokat az indulatokat, amelyek a földrajzi elnevezések miatt a cseh-német kapcsolatokban időnként fellángolnak - írta a konzervatív cseh napilap. A fórum szerint a kétnyelvű útjelző táblák, valamint a fontosabb út menti feliratok kétnyelvűsége részben megoldhatná ezt a problémát. Ha a kormányok jóváhagynák a javaslatot, akkor a jövőben mindhárom ország határvidékén megjelennének a kétnyelvű feliratok: például Norimberk - Nürnberg Csehországban, vagy Reichenberg - Liberec Németországban, illetve Budweis - České Budéjovice Ausztriában, (kés) DE MORGEN Elsietett az Európai Unió tíz új tagállammal való május elsejei bővítése - véli Jacques De- lors, az Európai Bizottság volt elnöke. „Egyetlen jelölt sem áll készen a belépésre” - nyüat- kozta a flamand nyelvű belga lapnak. Szavai szerűit nem szabad elfelejteni, hogy a csatlakozó országok mostanáig csupán a jelenlegi uniós közösség életszínvonalának harmadát érték el. Delors, aki 1985-től 1995-ig vezette a bizottságot, egyúttal bírálta az EU-polgá- roknak a bővítésre való felkészítését is. Megítélése szerint a felelős politikusok ezen a téren is „sok hibát követtek el”.- Főnök, olyan közel a csőd, hogy alig tudok pénzt találni a mi jutalékunk kifizetésére is! (Peter Gossányi rajza) Lehet, triviálisnak tűnik, de a helyzet kulcsa a kommunikációban keresendő Francia-USA (v)iszony Az elmúlt év eseményeit követően kétségkívül 2004 egyik legnagyobb kihívása a nemzetközi kapcsolatok területén az Egyesült Államok és Franciaország közötti kapcsolatok alakulása lesz. ONDREJCSÁK RÓBERT Az iraki válság következtében a két ország viszony lehűlt, amit csak tetézett az a tömeghisztéria, amely a lakosság körében eluralkodott - kölcsönösen, egymással szemben. Persze a franciák biztosan nem lesznek a legnépszerűbbek az amerikaiak szemében, de ez elmondható fordítva is: a közvélemény-kutatások szerint a francia lakosság az Egyesült Államokat csaknem olyan veszélynek tekinti a világbékére nézve, mint korábban Irakot. Ezzel összefüggésben érdemes megemlíteni egy tanulságos esetet. A nyolcvanas évek első felében tetőzött az épp aktuális Amerikai-ellenes hangulat Nyu- gat-Európában, mert az USA rövid hatótávolságú rakétákat telepített a kontinensre - paradox módon éppen azért, hogy eloszlassa az európai szövetségesek félelmeit a Szovjetunió által telepített és a nyugat-európai fővárosokra irányított rakéták miatt. A francia Amerika-elleneség nem izolált jelenség, a franciák nem igazán szimpatizálnak például a németekkel sem (persze ez csak általánosságban érvényes), mégis a legszorosabb szövetségeseiknek tartják a „boche”-okat. Mert hát a gazdaság nagy úr, tudták Schumanék is, mivel kell kezdeni az integrációt: miért is állna egy francia érdekében, hogy országa veszekedjen a németekkel, ha épp a munkahelye függ attól, hogy a „szomszéd” megveszi-e az általa termelt árut. A felszín alatt Franciaország és az Egyesült Államok nagyon szorosan együttműködik a terrorizmus elleni harcban, hiszen annak kezelése mindkettőjük érdeke, a francia katonák együtt harcolnak az amerikaiakkal Közép-Ázsiában, nagyon intenzív az információcsere, hiszen Franciaországnak sokkal több tapasztalata van az iszlám terrorizmussal, mint Washingtonnak, Párizsnak pedig kifejezetten jól jön, hogy az amerikaiak szétrombolják az al-Kaidát, amely a Franciaország biztonságát is komolyan fenyegeti (lásd az Eiffel-torony ellen tervezett, de leleplezett „repülőgép-eltérítéses” merényletet - nihil novum sub sole). Ezért egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy tartósan haragban legyenek. Érdekes, hogy amikor az egész világsajtó annak változatairól cikkezett, hogy az USA milyen módon fogja megbüntetni Franciaországot az iraki válságban tanúsított „magatartása” miatt, a két ország külügyminisztere nagyot nevetet a különböző „variációkon”. Akkor mégis mi lehet az oka nézeteltéréseknek? Az egyik, hogy a franciák szerepe a világban a 2. világháborút követően visszaszorult, jelentős részben épp az amerikai előretörés miatt, ami frusztrálja őket, s ezt az amerikaiakon vezetik le. Ráadásul jelenleg két olyan ország van a világon, amely univerzális értékek hordozójának tekinti önmagát: az USA és Francia- ország. Márpedig egy amerikai és egy francia nem fér meg egy „csárdában”, hiszen mindkettő meg van győződve saját értékeinek, koncepcióinak, „üzenetének” felsőbbrendűségéről - érdekes módon, ezek közelebb állnak egymáshoz, mint külön-külön bármely más, nem a nyugati civilizációhoz tartozó ország értékei. Szerepet játszanak a sztereotípiák is, amelyek mindkét népben egyaránt élnek, és valljuk be, számunkra sem ismeretlenek: „a bunkó, műveletlen, agresszív amerikai” az egyik oldalon, és a „kötekedő, beképzelt, csigákat imádó francia” a másikon. Lehet, hogy triviálisnak tűnik, de a helyzet kulcsa a kommunikációban keresendő. Ha ugyanis a dramatizálásra hajlamos francia és az egyszerűsítésre hajlamos amerikai („aki nem velünk az ellenünk!”) végül is találkozik (akár átvitt értelemben is), újra és újra rájönnek, nincs alternatívája a kettőjük közötti szoros együttműködésnek. Ehhez a jó alap már megvan: a nyugat civilizációs öröksége, az oly sokat ragozott közös értékek, mint az emberi jogok és a demokrácia, és végső soron a racionális biztonsági és gazdasági érdekek is. Egy amerikai és egy francia nem fér meg egy „csárdában”. LEVÉLBONTÁS Bennünk van a hiba El vagyok ragadtatva a közéleti precizitástól, amely nálunk lépten- nyomon megfigyelhető. Felszólítást kaptam a minap, hogy 2003 augusztus hónapjára nem fizettem be az újonnan megállapított tévé- és rádiódíjat. Utánanéztem, így igaz, éspedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy - talán átmeneti precizitáskiesés miatt - nem volt kiszámlázva. Ugyebár, a nyugdíjasok a múlt évtől a rendes díj felét fizetik a rádió és televízió használatáért. (Úgy kell nekik, minek flancolnak!) Szentül megfogadtam, hogy a megszokott 5 napon belül rendezem a tartozásomat. Nem venném a lelkemre az Állam bácsi megkárosítását. Nem érdemli ezt tőlünk, mert információval bőségesen ellát bennünket. Megint az Új Szó és a Vasárnap szerkesztőségének tartozunk köszönettel a lapokban található mellékletekért. Ezeket össze lehet gyűjteni, mint valami mini törvénytárat. Estenként el lehet tűnődni a különbségeken, netalán széljegyzeteket készíteni. Például az új előírás szerint ezután a forgalmi adó 19 százalékos lesz. A gyógyszerár-katalógus láttán a szegény gyalogbeteg elámul: a világ hányféle orvosságából importálunk gyógyszert. Kis ország, nagystílű ellátás. Kár, hogy ha a gyakorló beteg előveszi gyógyszeres dobozát, s összehasonlítja a katalógussal, valahogy nem egyezik a dolog. Na, de ezek az árjegyzékek tiszavirág életűek. A betegben van a hiba. Különösen az öregekben. Nem képesek megérteni a változásokat. Például az utazási kedvezmény. Nyugdíjasoknak autóbuszra 50 km távolságig 1 korona volt. Utána 5 koronára akarták emelni, végül félár lett belőle. Fejlődni kell. Öregemberek, vegyék elő a régi közmondást: „A kutya ugat, a karaván halad.” Győri Sarolta Szepsi KOMMENTÁR Mit hozott nekünk Bili? NAGY ANDRÁS Tegnapelőtt délután érkezett, nagyon kevés időt töltött nálunk, mégis azonnal fogadta a kormányfő, több miniszter, sőt a környező országok szakminiszterei és államtitkárai is csak miatta ugrottak át egy estére Pozsonyba. Bill Gates, a Microsoft vezére, a világ leggazdagabb embere, sokak által gyűlölt programozó, mások a világ egyik legnagyobb zsenijének tartják. A Microsoft diadalmenete tipikus példája annak, hogy a győzelem érdekében gyakran az erkölcsösségről teljesen meg kell feledkezni. A szoftveróriást többször kisebb cégek azzal vádolták meg, hogy tőlük lopta el ilyen-olyan ötletüket, a grafikus alapú operációs rendszert sem ők találták ki, az Apple ezért be is perelte Gatesé- ket, bár az eredeti ötlet még nem tőlük származott, hanem a Xerox cég fejlesztése, de ez már annyira a múlt, hogy tán senki sem emlékszik rá. A Microsoftot az elmúlt évek során a monopolhelyzet kihasználásával próbálták megvádolni, egyelőre komolyabb siker nélkül. Ennek ellenére tény, hogy a szabad versenyt tökéletesen hátráltatja, ha a piac egyik képviselője 90 százalék feletti részesedéssel rendelkezik, de ez által maga a rendszer is hihetetlenül támadhatóvá válik, annak minősége pedig nem éri el azt a szintet, melyet a legkeményebb piaci verseny során kellene produkálnia. Bár az USA területén nem sikerült a bíróságon térdre kényszeríteni az óriást, most az Európai Bizottság próbálkozik, az EU gazdasági versenyhivatalán keresztül próbálják megszorítani a Microsoftot, mivel szerintük visszaél piaci helyzetével. Tegnapelőtt sokakban felmerülhetett a kérdés, vajon miért pont az EU-csatlakozás előtt keresi fel a Microsoft alapítója a leendő EU-tagállamokat, és ír alá velük együttműködési szerződést. Köztudott, hogy ezek az államok sokkal kevésbé támogatnának komoly szankciókat a Microsoft ellen, mint a többiek. Nálunk a Microsoft még lekenyerezheti az iskolákat, közintézményeket olcsóbb, esetleg kedvezményes szoftverrel. Éppen ezért az Európai Bizottság is arra törekszik, hogy még az újak csatlakozása előtt meghozhasson valamilyen döntést. A Microsoft-vezér pedig jön, mosolyog, ajándékoz némi szoftvert, melyhez egyébként meg kell venni a cég másik méregdrága programját, ha az egészet legálisan akarjuk használni. Közben aláír néhány egyezményt, mi örvendünk, s csak pár nap múlva ocsúdunk fel, amikor kiderül, valójában egy nagyobb gazdaságpolitikai játékban kihasznált figurák vagyunk. JEGYZET JÓI fog menni! SZÁSZI ZOLTÁN A cím nem a pedagógusok béremelését megerősítő hír, hanem gyerekszáj mondta egy falusi tanító néninek, itt, e kies tájon, hol újabban egyre mélyebb a nyomor bugyra. Van hát egy kis falucska, annak kicsike oskolája, járnak oda mindenféle nebulók, javarészt kicsi, barnaszemű gyerekek. Kedvesek, jópofák és nem túlságosan elkényeztetettek, tudják, a mostani világ nem könnyű sétagaloppal jár, különösen nem ezen a vidéken. A faluban a munkanélküliség nem mérhető, hamarább tudja bárki kiszámolni, hányán járnak még munkába, mint azt, hogy hányán nem. Ezeknek a gyerkőcöknek a szülei javarészt most már csökkentett szociális juttatásból élnek. Mivel az éhes száj meg az élet igényei hajtják őket, így a mostani nemzetgazdaság húzóiparágában, a szervezett koldulásban próbálnak jövedelmük kiegészítéséhez jutni. Járnak hát messzi országokba, busszal vagy autóval, vonattal meg ki hogy tud, mert enni, öltözködni kell, villanyt kell fizetni, meg úgy általában élni kellene. A gyerekek - mindenre nyitott kis lelkűkkel - pedig járnak az iskolába itthon, néhány német szót már tudnak, tudnak alázatos pofát vágni, szóval, gyakorolnak. Tanító nénijük pedig teszi a dolgát ezzel a gyerekhaddal, ahogy teheti. Az élet azonban mindenkit meggyötör. A tanító néni férje lebetegedett, lánya munkanélkülivé vált, a másik leány pedig még egyetemista, a nagymamán erőt vett a gyengeség, alig bír csoszogni. Pénz csak egy fizetés, egy fél segély, egy nyugdíj, aztán vége. Pedig gyógyszerre, orvoslátogatásra,,iskolára meg egyebekre ugyancsak kellene. De honnan? Fel is sóhajtott hát a tanító néni, erre figyeltek fel a lurkók. Jött a kérdés egy pillanat alatt. „Van-e a tanító néninek útlevele? Hát tartalék ezerötszáz koronája? Mert ha van, akkor semmi baj, a tanító néninek is jól fog menni. Csak tessék azt a sok szép nótát énekelni, amit nekünk szokott itt az iskolában. Lehet, hogy keresztapámmal megbeszélem, hogy magát vigye ki rezsibe, csak költségért. Tessék elhinni, egy hónap alatt össze tetszik szedni olyan ezer eurót. Az meg már jó pénz.” Hát lehet, hogy mégis jobb lesz a tanító néninek? Mert a gyerekek őszintén segíteni akarnak neki. Talán már a jó szándékuktól egy kicsit felhőtlenebb lett az orcája és javuló hangulattal énekelni kezd nekik. Magyar népdalt, csengő hangon. Ó, én édes hazám, te szép...
