Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-22 / 17. szám, csütörtök
Amerikában, ahol a szavazók többsége templomjáró, s még többen vallják magukat valamilyen módon vallásosnak, ez is része a politikának 20 Kitekintő______________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 22. Vallásosságban is verseny folyik az amerikai elnökjelöltek között A már zajló amerikai választási kampány és néhány európai fejlemény sok elemzőt ébresztett új felismerésekre. Az Egyesült Államok és Európa között - vélekednek - újabb szakadék alakult ki. Ezt pedig a vallásosságnak a politika formálásában játszott szerepe határozta meg. MIKLÓS GÁBOR Januárban kezdődnek az előválasztások az Egyesült Államokban, az elnökjelöltségre pályázók „selejtezői”. A rajt hagyományosan Iowában van, ahol a két párt hívei helyi gyűléseken jelölnek. New Hampshire-ben viszont már szabályos szavazást tartanak a demokrata és a republikánus párthívek. A republikánusoknál meglepetésre nem kell számítani. A Fehér Ház jelenlegi lakójának nincs kihívója. Más a helyzet a demokratáknál, ahol nyolcán is versengenek a jelöltségért. Eddig Howard Dean vermonti kormányzó vezet a közvélemény-kutatásokban. Elemzők szerint azonban elvesztheti befutó helyét, ha megerősödik a róla kialakult kép, hogy a hit és a vallás dolgai meglehetősen hidegen hagyják. így aztán az orvosból lett politikus a közelmúltban hirtelen többször is beszélt a hithez való viszonyáról, arról, hogy bibliát olvas, és templombajár. Ezzel akarta volna gyengíteni a róla, mint a legvilágiasabb jelöltről kialakult képet. Demokrata vetélytársai eddig is rendszeresen beszéltek erről, hiszen Amerikában, ahol a szavazók többsége templomjáró, s még többen vallják magukat valamilyen módon vallásosnak, ez is része a politikának. Bush elnökké választását nagyrészt a vallásilag konzervatívabb déli és középnyugati államoknak köszönhette. Az Atlanti-óceán északkeleti urbánus partvidékén és Kaliforniában Gore és a demokraták győztek. Eközben Gore és alel- nökjelöltje, az ortodox zsidó Lieberman szenátor is belépett a jámborsági versenybe. Ez idén tovább folytatódik. Az elemzők szerint Bush vallásosságát a választási harcban nem szabad támadni, viszont az a demokrata jelölt, aki magát vallásilag közönyösként tüntetné fel, kizárná magát a politikai főáramból. Mások viszont arra utalnak, hogy az elnök szavazatokat veszíthet, ha a fundamentalista keresztény jobboldal követeléseinek enged. Amerikában tehát a valláshoz való viszony megkerülhetetlen a politikai hatalomért folyó harcban. És ez így van folyamatosan a Clinton-elnökség évei óta, amikor egyre nagyobb szerepet kezdtek játszani a vallási konzervatívok. Áz általuk felvetett ügyek csak részben érintik a hit problémáit. Olyan kérdésekről van szó, amelyeket Európában sokkal inkább a személyes szabadság, ön- rendelkezés és a nemek közötti egyenlőség, a nemi identitásválasztás körében tartanak számon. Az amerikai szélső konzervatívok egyik fő botrányköve jelenleg az, hogy a meleg párok több államban is közel kerültek ahhoz, hogy legálisan házasságot köthessenek. (Először Vermont engedélyezte ezt.) Jelenleg ezért azt szeretnék elérni, hogy Bush még a választás előtt kezdeményezzen alkotmány-kiegészítést, amely ezt megtiltaná. Hasonló módon szeretnék elérni a művi vetélés tilalmát is. Hogy Bush megkockáztatja-e ezt a lépést? Ezt sokan kétlik, hiszen ezzel sok olyan szavazót elfordíthat magától, aki ugyan gazdaságpolitikájával, adó- csökkentéseivel egyetért, de társadalmi kérdésekben másként gondolkozik. Nem beszélve arról, hogy a republikánus szavazók között legalább egymillió meleg van. A The New York Times szerint az elnök most felemás ödettel áll elő: másfél milliárd dolláros programot indítana a házasságkötés előmozdítására és a házasságok tartósságának védelmében. Ezt az összeget elsősorban a nagyvárosi szegénynegyedekben indított tanácsadási programokra, oktatásra fordítanák. Itt többségben vannak a csonka családok, s a párkapcsolatban élők közül sokan élettársi viszonyban vannak. Hogy ez változtathat- e a gettócsaládok helyzetén, azt sokan vitatják. Erős túlzással lehet csak azt mondani, hogy Amerika következő elnökének személyéről kizárólag hitbeli jámborsága, illetve a vallásos szélsőségek (fundamentalisták és harcos ateisták) által fontosnak minősített ügyekhez való viszonya dönt majd. De ha felidézzük, milyen kicsiny volt a különbség a két jelölt között a legutóbbi választáson, akkor elfogadhatjuk, hogy ezek döntő témák lehetnek az idén novemberben. Az óceán innenső partján, Nyu- gat-Európában, a vallásra való hivatkozás kiszorult a politikából. Jól példázta ezt az a határozottság, amellyel az európai konvent többsége elutasította a keresztény örökségre való utalást az unió jövendő alkotmányának bevezetőjéből. Az európaiak többsége nem kívánja a vallás semmilyen politikai felhasználását. Azok sem, akik valamilyen keresztény, konzervatív párt szavazói. Az állam világi jellegét több országban az emberi jogok érvényesülésének alapvető biztosítékaként értelmezik. Eközben nem a lakosság többsége, hanem egy újonnan megjelent kisebbség - a muzulmánok - kerültek konfliktusba ezzel az elvvel. A vallásos muzulmán nők nyilvános kendőviselete az állami intézményekben okozott ilyen botrányt Franciaországban és Németországban. Ez vezetett ahhoz a francia törvényjavaslathoz, amely kitiltaná az állami intézményekből az összes vallás ilyen feltűnő jeleit - az iszlám fátylat, a zsidó férfiak fejfedőjét, a nyakláncokon lógó túl nagy kereszteket. Aligha kétséges,'hogy a vallásilag és kulturálisan elkülönülő muzulmánok jelenléte Nyugat-Euró- pában, plusz a szeptember 11-i merénylet hatása felelevenítette kontinensünkön a túlhaladottnak vélt állapotokat. Korábban a boszniai konfliktus idézte fel egy európai vallásháború képét. A nyugateurópai szélsőjobb pártok is elsősorban a keleti bevándorlók által keltett veszélyekre (bűnözés, kulturális idegenség) építik propagandájukat. Az a vallásos köntösben megjelenő politikai hisztéria, amelynek Romániában és legutóbb nálunk lehettünk tanúi, tőlünk nyugatra nem jelenik meg. Jellemző, hogy Lengyelország is inkább nyugati mintát követ. A Döntő kampánytéma a jámborság a novemberi választások előtt. Bush elnök templomi találkozón közösségi vezetőkkel (Reuters-felvétel) nagy többségében hagyományosan vallásos országban a harcos politikai katolicizmus nem tudott a többség közelébe kerülni. Az európaiak valláshoz való viszonyát kutatók szerint az EU-polgárok többsége elégedetten veszi tudomásul, hogy országaik túlléptek a felekezeti előítéleteken, s ezt a tudomány és a racionális gondolkodás diadalaként értelmezik. Ez az „is- tentelenség” sok amerikai számára félelmetes Európában. Egyesek szerint tartós szakadék ez, hiszen az amerikai gyarmatosok éppen olyan férfiak és nők voltak, akiket vallásos meggyőződésük miatt üldöztek el az európai hatalmak. Utódaik ezért hozták létre a világ első olyan államát, ahol az alkotmány kimondta az államegyház létrehozásának tilalmát, s ahol ezt a rákövetkező 200 évben következetesen érvényesítették. Itáliában hosszú évek keserves erőfeszítései nyomán a közelmúltban sikerült felgöngyölíteni a magát Új Vörös Brigádoknak nevező szervezet hálózatát Hajdani és mai olasz terroristák nyomában a bűnüldözés POGÁR DEMETER A demokrácia nagy diadalának nevezte Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter, hogy a múlt héten végre kattant a bilincs a negyedszázaddal ezelőtti Moro-gyilkosság egyik kitervelőjének csuklóján. A 46 éves Rita Algranatit, a „történelmi” Vörös Brigádok tagját és élettársát, az ugyancsak terrorcselekmények miatt körözött 49 éves Maurizio Falessit a kairói repülőtéren vették őrizetbe. Az akció végrehajtásában közösen vett részt az olasz, az algériai és az egyiptomi titkosszolgálat. A Vörös Brigádoknak a rendszer ellen vívott „háborúja” 1978- ban, az Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnök és volt olasz miniszterelnök 55 napig tartó túszdrámájával és meggyilkolásával érte el a tetőpontját. A sokkoló emberrablást követően a terrorszervezet csillaga leáldozott; a példátlan bűncselekmény elkövetőinek zömét sikerült rács mögé juttatni, ám az ügynek azóta is maradtak elvarratlan szálai. Rita Algranati férjével, Alessio Casimirrivel, aki szintén részt vett Moro elrablásában, külföldre szökött. A menekülés útvonala érintette Moszkvát, Líbiát és Kubát, végül a pár a sandinista Nicaraguában kötött ki. Itt, mivel a férfit elszerette egy helyi szépség, Algranati és Casimirri útja kettévált, s a nő, oldalán immár Falessivel, folytatta forradalmi odisszeáját Angola, majd a nagy utazás végpontja, Algéria felé. A hamis iratokkal felszerelkezett asszony és kedvese már több éve fennakadt az olasz biztonsági szervek közel-keleti hálóján, az algériai partnerszervezetek azonban csak most, hosszú és kényes előkészítés után egyeztek bele, hogy a körözött terroristákat lefogják, és felültessék a kairói gépre. A két „történelmi szökevény” kézre kerítése újabb epizód az olasz biztonsági szervek utóbbi hónapokban elért sikersorozatában. Itáliában ugyanis hosszú évek keserves erőfeszítései nyomán felgöngyölítették a magát Új Vörös Brigádoknak nevező szervezet hálózatát. Októberben tucatnyi aktivistát fogtak le. Az akciót követően Pisanu belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy bár még nem irtották ki a „gyomot”, főgyökerét sikerült elvágni. A dominósornak a kezdő lökést egy véletlennek látszó igazoltatás adta: tavaly márciusban a Róma-Firenze gyorsvonaton lövöldözés tört ki a vasúti biztonságiak és egy gyanús pár között. Egy rendőr és egy terrorista halálának árán elfogtak egy Nadia Lioce nevű asszonyt, akinek mobiltelefonja és hordozható komputere egy sor olyan adatot tartalmazott, melynek segítségével a rendőrök megkezdhették a felszámoló hadműveletet. A lebukások nyomán az a kép rajzolódik ki, hogy az Új Vörös Brigádok nevű csoportosulás, amely 1999-ben és 2002-ben egy-egy munkajogi szakértő meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet, csak nevében és eszmeiségében azonos az Olaszországot a hetvenes-nyolcvanas években rettegésben tartó „történelmi” terrorszervezettel. Az eredeti Vörös Brigádok alapítója, Alberto Franceschini, aki 18 évet töltött rács mögött, nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy önjelölt utódaik egyszerűen elorozták az eredeti szervezet nevét. Az Új Vörös Brigádokra mért csapás után azonban egy újabb csoport hívta fel magára a figyelmet. Decemberben és januárban több, Bolognában és Szardíniában feladott gyújtóbomba érkezett az Európai Unió több intézménye és vezető politikusa, így Romano Prodi részére. Ezt az úgynevezett Télapóhadműveletet egy anarchista szervezet vállalta magára. Az elkövetők önazonosítása - talán nem véletlenül - ez esetben is okozott némi zavart: a bombák feladói az Informális Anarchista Szövetség nevet választották maguknak, amelynek olasz rövidítése: FAI - azonos a történelmi és erőszakmentes Itáliai Anarchista Szövetségével. Ez utóbbi felháborodottan elhatárolta magát a betűszó bitorlóitól. Az EU-ellenes merényleteknek mindeddig nem voltak sem sérültjei, sem áldozatai, amiből a hatóságok és a szélsőbaloldali terrorizmus szakértői a nyilvánosság számára azt a következtetést vonták le, hogy a kitervelők célja elsősorban a média figyelmének felkeltése volt, s hogy nem kell feltétlenül párhuzamot vonni köztük és rettegett történelmi elődeik között. Olaszországban mintegy 350- re tehető azoknak a száma, akik összefüggésbe hozhatók a fenyegetéssel. A merényletek mögött egymással laza kapcsolatban álló szervezeteket gyanítanak, melyek beépülhettek az antiglobalista mozgalomba is. Mi több, úgy vélik, hogy van átjárás az új „anarchisták” és az Új Vörös Brigádok között. Ebbe a politikai halmazba sorolják azt az Europposizione nevű csoportot is, amely tavaly októberben két csendőrállomást vett célba bombaküldeményeivel, s azt a radikális szervezetet is, amely a viterbói bíróság előtt robbantott Az olasz újradikálisok eddig még nem gyilkoltak, de a hatóságok attól tartanak, hogy összehangolhatják tevékenységüket a náluknál sokkalta durvább eszközökkel fellépő spanyol és görög elvbarátaikkal. Ezért Róma felajánlotta, hogy a lázadó anarchisták elleni nemzetközi rendőri összefogás élére áll. Madrid és Athén mellett Berlin, Párizs, Brüsszel és Hága is igent mondott a szövetségre. Az olasz hatóságoknak van mit remélniük a szélsőbalosok elleni összefogástól. A feltételezések szerint ugyanis Franciaországban bujkál Carla Vendetti, az Új Vörös Brigádok katonai szárnyának feltételezett parancsnoka, de Itáliának nagy a restanciája a hetvenesnyolcvanas „ólomévek” terroristáinak kézre kerítésében is. A lista hosszú: a szélsőjobboldalnak 25, a szélsőbalnak 164 merénylőjét nem sikerült még felelősségre vonni. Utóbbiak közül egyről, a Moro- gyilkosság utolsó szabadlábon lévő társtetteséről, a Kairóban elfogott Rita Algranati férjéről, Alessio Casimirriről biztosan tudják, hogy Managuában él. Róma, 2004. január Olasz rendőrök gyűrűjében Rita Algranati (középen lent) és Maurizio Falessi (középen fent) (TASR/AFP-felvétel)
