Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-21 / 16. szám, szerda
4 Régió ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 21. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Éhes volt a tolvaj Rozsfalva. Péntekről szombatra virradóra ismeretlen tettes feltörte a helyi élelmiszer- üzlet mellett lévő fémszekrényt, ahol a pékárut tárolták. 2500 korona értékben vitt el kenyeret, kiflit, knédlit és kalácsot. (kov) Elfogták a késelőt Poprád. Tegnap eljárás indult Jozef. P. szviti fiatalkorú ellen, akit azzal vádolnak, hogy késsel többször súlyosan megsebesített és szexuálisan zaklatott egy 15 éves poprádi lányt. A tettes meneküléskor a lány mobiltelefonját is magával vitte, ezért annak egy ben- zinkútig kellett gyalogolnia, hogy segítséget kérjen. Az elkövető kését tegnap emelték ki a tűzoltók a Poprád folyóból. (SITA) AJÁNLÓ Filmek az elnyomásról Kassa. Ma délután kezdődik és péntek estig tart az a nemzetközi dokumentumfilmfesztivál, amely az emberi jogok védelmére kíván figyelmeztetni. Az Iránban, Kubában, Afganisztánban, Irakban forgatott filmek mellett illegális bevándorlókról, kizsákmányolt vendégmunkásokról, csecsen felkelőkről, nyomorgó utcagyerekekről is láthatnak megdöbbentő képsorokat az érdeklődők. A rendezvény helyszíne a Domonkosok terén működő Cinefil filmklub, ahol Andrej Bán fotókiállítása is megtekinthető, a vetítések között pedig a szervezők vitákat, beszélgetéseket rendeznek a látottakról, (juk) Fókuszban a turizmus Kassa. Rekord számú, ösz- szesen hetvenkét hazai és külföldi kiállító cég, főleg utazási irodák rukkolnak elő nyári kínálatukkal a csütörtök kezdődő TOUR 2004 nevű idegenforgalmi nagyvásáron. Az évek óta legkeresettebb tengerparti nyaralások várhatóan idén is dominálnak majd, ám a kevésbé elterjedt vidéki turizmust is sokan kívánják népszerűsíteni. A környező országokból is érkeznek utazási irodák illetve információs irodák, Kassa testvérvárosai a tavalyi sikeren felbuzdulva idén ismét külön standokat rendeznek be. A város vezetése külföldi érdeklődőkre számítva Kassa nevezetességeit is igyekszik bemutatni. A TOUR nagyvásárt tizedszer rendezi meg a Technika Háza, a jelképes összegért árult belépőjegyeket idén is sorsolják, a szerencsések tengerparti utazást és ajándéktárgyakat nyerhetnek. Szemináriumot rendeznek az degenforgalom fejlesztésről és az igénybe vehető uniós támogatásokról. A pénteki konferencia egyik előadója a kassai megyei hivatal régiófejlesztési osztályvezetője, aki a Kassa-kömyéki mikrorégiók vonzerejének növelésére tett eddigi erőfeszítésekről beszél majd. (juk) A 267 négyzetméter alapterületű üzemegységben öt kötőgépen zoknikat gyártanak majd (Szabó Bernadett felvétele) Tizenhat embernek kínálnak állást, de nincs nagy érdeklődés Munkahelyek létesülnek Bodrogszerdahely. A tervek szerint január végén megindul a termelés a Bodrogköz legnagyobb falujában létesített új üzemben. LECZO ZOLTÁN Erről szerződést írt alá a napokban Miroslav Baumann pozsonyi vállalkozó és Gecse Ferenc, Bodrogszerdahely polgármestere. A mintegy másfél millió koronás beruházással létesített kötődében 16 környékbeli embernek kínálnak munkát. A polgármester elmondta, hogy az új üzem egy a község tulajdonában lévő, nemrégiben felújított épületben működik majd. A falu önkormányzata pályázat útján négymillió korona támogatást kapott, amelyből újraszigetelték a tetőt és kicserélték a nyílászárókat. A beruházó cég vállalta, hogy saját költségén felújítja a mosdókat és a mellékhelyiségeket, az önkormányzat pedig gázfűtésessé alakítana át az épületet. A 267 négyzet- méter alapterületű üzemegységben öt kötőgépen zoknikat gyártanak majd. Ha minden a beruházó elképzelései szerint történik, hamarosan még öt gép beindítását és újabb alkalmazottak foglalkoztatását is tervezik. Lehetséges, hogy a vállalkozó a jövőben felszámolja az eddig Komáromban működő cégét, és a teljes gyártóegységet Bodrogszerdahelyre telepíti. Bár a falu lakosságának 35 százaléka munkanélküli, az alkalmazottak kiválasztása mégsem volt egyszerű feladat. Az állásokat többször is meg kellett hirdetnie a munkaügyi hivatalnak, mert egy- egy fordulóban nem volt elég jelentkező. Az állástalanok zöme nem kívánt élni a munkáltató kínálta lehetőséggel. Nem érnek fel a tűzoltólétrák a kilencedik emeletig Múlt századi technikával oltanak JUHÁSZ KATALIN Kassa. Nemcsak hogy nem érnek fel a létrák a kilencedik emeletig, de a lakótelepeken sok esetben meg sem tudják közelíteni a tűzfészket a kassai tűzoltók. „Pánikra semmi ok, ezeket a házakat tűz- lépcsővel építették, veszély esetén a lakók gyalog is kijuthatnak. A vészkijárat szabaddá tétele viszont a lakáskezelőség feladata. Extrém helyzetekben egyébként a hegymászók segítségét is igénybe vehetjük” - állítja Jozef Bodnár járási tűzoltóparancsnok, aki szerint a magassági mentés minden tűzoltó rémálma, és csak a legvégső esetben alkalmazzák. „Az emberélet, úgy látszik, nálunk nem olyan fontos, mint nyugaton, vagy akár a környező országokban. Nemzeti Színházra, teniszcsarnokra van pénze az államnak, a tűzoltók gépparkjának lecserélésére viszont évek óta nincs. Magyarországon a rendszerváltás óta az egész gépparkot felújították, Lengyelországban pedig tizennégy év alatt már kétszer kapott új gépkocsikat valamennyi tűzoltóság” - konstatálta a kassai tűzoltó- parancsnok. Az ország második legnagyobb városában olyan húsz-huszonhárom éves járműveket is használnak, amelyeket Ausztriában már múzeumban mutogatnak. Tavaly 104 lakástűzhöz riasztották a kassai tűzoltókat, ez kevesebb, mint az előző évben, a helyszín szerinti összesítésben pedig csak a harmadik helyen van a száraz fű égetése és a nagyvárosi tömegsportnak számító konténergyújtogatás után. A tűzoltó és mentőtestület illetékeseitől megtudtuk, hogy a kiszállások száma Kassán évek óta 1500 körül mozog, tavaly 1488 volt, 767 alkalommal tüzet oltottak, 531 alkalommal baleseteknél segítettek, és sajnos 75 hamis riasztást is kaptak. Alapítványi támogatások az oktatási intézményeknek Színvonalas iskolák kellenek SZASZÁK GYÖRGY Kassa. A Civitas Cassoviensis Polgári Társulás a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség Kassai területi Választmányával közösen figyelemmel kíséri a Kassa és Rozsnyó környéki oktatási intézményeket. A régióban a magyar nyelven oktató pedagógusok száma jelenleg 432, a magyar tanulók létszáma 4207. A 451 óvodással 21 magyar óvodában és 5 közös igazgatású óvodában foglalkoznak. A 23 magyar tanítási nyelvű alapiskolát 2929 tanuló látogatja, míg a 3 gimnáziumnak 294 diákja van, szakközépiskolába pedig 53 gyerek jár. Kozsár Julianna, a polgári társulás elnöke a felméréseket elemezve úgy véli, hogy a régió magyar lakosságának részarányához mérve elegendő a magyar nyelven oktató intézmények száma. Mivel azonban a magyar nyelvű szakmunkásképzés teljesen megoldatlan, a jövőben az ön- kormányzatoknak, illetve a megyének ezen a téren feltétlenül lépéseket kellene tennie. Kozsár Julianna szerint a magyar iskolák diákjaikat csak akkor tudják megtartani, ha minden téren versenyképesek lesznek az államnyelven oktató iskolákkal, sőt többet nyújtanak azoknál. Mivel a térség valamennyi iskolája anyagi nehézségekkel küzd, a budapesti Apáczai Közalapítványtól szereztek támogatást a legrászorulóbb intézmények megsegítésére. 2002-ben 3 millió forintnak megfelelő összeget osztottak szét taneszközök vásárlására, 40 diáknak pedig tízezer koronával járultak hozzá utazási és kollégiumi kiadásaihoz. A kisiskolák számára 5-8 ezer koronáért vásároltak könyveket, felszerelést. Tavaly a buzitai hat, a szepsi három, a zsarnói kisiskola pedig egy számítógépet kapott. Kozsár Julianna azt is örömmel újságolta, hogy az oktatásügyi minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályától is érkezett 1 millió forintnyi támogatás, melyet a napokban fognak szétosztani a pedagógusok és a diákok között. Vaklárma volt, hogy nem nyílik magyar osztály Folytatódik a nővérképzés KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. Nemrég az a hír járta, hogy a Rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskola fokozatosan csökkenti magyar tanulói számát, és a közeljövőben már nem is nyit magyar osztályt. Megkérdeztük dr. Katarína Kopecká igazgatóasz- szonyt, aki cáfolta a hírt. „Továbbra is nyitunk magyar osztályt, ahová 34 tanulót veszünk fel, ahogyan már évek óta. A felvételi vizsgák természetrajzból, szlovák és magyar nyelvből vannak, a felvételik időpontja május 3. és május 6. Szükség esetén pedig egy második fordulót is tartunk június 15-én” - mondta az igazgatónő. Az iskola háromszáz tanulója közül mintegy százan a magyar osztályokat látogatja. Az iskola 1951-ben alakult, azóta kétnyelvű oktatás folyik. „A mienk az egyetlen ilyen szakközépiskola Kelet- Szlovákiában. Ezért Királyhelmec- től Fülekig mindenhonnan Rozsnyóra jönnek a diáklányok, ha magyarul szeretnek tanulni. Diákjaink olyan oklevelet kapnak, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek is, tehát az uniós országokban is vállalhatnak munkát - mondta az igazgatónő.” Helyi fejlesztési terv kidolgozását szorgalmazák Polgármesterek találkoztak PUSKO GÁBOR Felsőrás. Kedden délelőtt találkoztak a Túróc-völgyi Mikrorégió polgármesterei. A tizenkét falut tömörítő kistérségi érdekvédelmi szervezet fő feladatának a Beszterecebányai és Kassai megye határán fekvő terület gazdasági és kulturális felzárkóztatását tekinti. Ez azonban nem egyszerű feladat, mára ugyanis a térség - önhibáján kívül - olyan helyzetbe került, amit az önkormányzatok már nem mindig tudnak kezelni. Az sem mellékes, hogy az említett földrajzi elhelyezkedésből, illetve a terület adminisztratív besorolásából kifolyólag a Nagyrőcei járás településeit és lakóit a mindennapi ügyintézés során igen sok kellemetlenség éri. Kívülállók számára furcsának tűnhet, hogy a térség polgárai, vállalkozói, polgármesterei hivatalos ügyeiket két kerület három járásának hivatalaiban tudják csak elintézni. A tanácskozás fő témája a különféle pályázati lehetőségekkel való megismerkedés volt. A polgármesterek úgy vélik, hogy kevés információval rendelkeznek a kínálkozó lehetőségekről. Nem javít helyzetükön az sem, hogy a mikrorégió északi részén a telefonhálózat alkalmatlan arra, hogy a világhálóhoz csatlakozzanak. Mindenesetre próbálnak élni a kínálkozó alkalmakkal, s hogy a jövőben sikeresen pályázhassanak, helyi fejlesztési terv kidolgozásáról döntöttek. Kevés információval rendelkeznek a kínálkozó lehetőségekről (A szerző felvétele) El kellett küldeni a hajléktalanokat Betörtek a menedékhelyre JUHÁSZ KATALIN Kassa. Ismeretlen tettesek betörtek az érsekség segélyszervezete által működtetett éjjeli menedékhelyre, és ellopták a kazán alkatrészeit. A Fialková utcai épületben napokig nem lehetett fűteni, ezért a legnagyobb hidegben be kellett zárni a menedékhelyet. Ján Dečo, a segélyszervezet vezetője elmondta, hogy kisebb-nagyobb lopások havonta előfordulnak náluk, az elsősegélyszekrénytől a fogasokon át a csaptelepekig sok mindennek lába kelt már, ám most először voltak kénytelenek elküldeni a hajléktalanokat, mivel villanymelegítőkkel nem tudták kifű- teni a helyiségeket. A legutóbbi betörés elkövetői ötvenezer koronás kárt okoztak a segélyszervezetnek. A katlant egyébként sikerült kijavítani, a menedékhely várhatóan ma este ismét megnyílik. Sítanfolyamon vehetnek részt a nagyidai diákok Gesztus a vasműtől SZASZÁK GYÖRGY Nagyida. A Kelet-szlovákiai Vasmű nem fizet kártérítést a környezetszennyezés miatt a gyár közvetlen szomszédságában lévő településnek, de Snyír Ferenc polgármestertől megtudtuk, hogy a U. S. Steel vezetősége - mintegy gesztusként egyhetes sítanfolyam finanszírozását vállalja minden évben. Az idén negyven nagyidai gyerek utazhat Ótátrafüredre. Nagyidán nincs magyar iskola, a magyar szülők Buzitára vagy Kassára járatják gyerekeiket. A sítanfolyamon a helyi szlovák iskola diákjaival együtt ők is részt vehetnek.