Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-16 / 12. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 15. Régió Az új közigazgatási intézmények egyes szakosztályai több esetben és ideiglenesen különböző helyeken kezdték meg a működésüket Körzeti hivatalok Délnyugat-Szlovákiában Januártól új állami köz- igazgatási intézmények jöttek létre, köztük a főként a megszűnt járási hivatalok hatásköreit át­vevő körzeti hivatalok. Alábbiakban azt tekintjük át, hogy ezek Délnyugat- Szlovákia egyes magyar­laktajárásaiban hol és miként működnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Dunaszerdahely Csallóköz központjában a kör­zeti hivatal három főosztállyal (általános közigazgatási, kataszt­rófavédelmi és vállalkozói) kezd­te meg tevékenységét, összesen 39 alkalmazottal. Farkas László elöljáró elmondta, hogy a szemé­lyi állomány teljes egészében a megszűnt Dunaszerdahelyi Járási Hivatal dolgozóiból tevődik össze. „Tisztességtelen lett volna külső embereket felvenni, ha olyan emberekkel rendelkezünk, akik ismerik a munkakörüket és azt minőségi szinten el is látják” - hangsúlyozta Farkas. A körzeti hi­vatal teljes egészében áprilisban kerül egy tető alá, amikor felsza­badulnak a jelenlegi munka-, szo­ciális és családügyi hivatal irodái. Utóbbi hivatal az Ádori útra költö­zik át. Az elöljáró jelenleg a közle­kedési, illetve a környezetvédelmi hivatalnak keres megfelelő he­lyet. A Dunaszerdahelyi Körzeti hivatal somorjai és nagymegyeri kihelyezett irodái Farkas tájékoz­tatása szerint azután kezdenek el működni, hogy a rendőrség nyil­vántartási hatásköreit is az állam- igazgatás veszi át. Komárom Békési Péter, a Komáromi Körzeti Hivatal elöljárója lapunkat arról tájékoztatta, hogy az új hivatal a jövőben 37 alkal­mazottal dolgozik majd. A lét­számleépítés 10-15 embert érint, főleg a kiszolgáló személyzet kö­réből, de őket is megpróbálják se­gíteni abban, hogy képesítésük­nek megfelelő munkahelyet talál­janak. A hivatal három főoszt­állyal - általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelmi - , továbbá egy belügyi szakoszt­állyal működik. Az alosztályok megszűntek. Az ógyallai és a gú- tai kihelyezett irodák szervezési előkészítése folyamatban van, megnyitásukra - az előírásoknak megfelelően - fél éven belül sor kerül. Megnyitásuk azonban nem jár létszámbővítéssel - a körzeti hivatal munkatársai tartanak majd fogadóórákat Ógyallán és Gútán is. Azt egyelőre még nem tudni, mely községek fognak a ki­helyezett irodákhoz tartozni, és azt sem, milyen gyakoriak lesznek az ottani fogadóórák. „Az ügyfe­lek számára egyelőre az a legfon­tosabb információ, hogy vala­mennyi hivatalt az eddig megszo­kott helyén találnak meg - mond­ta Békési Péter. - A tervek szerint fokozatosan valamennyi főosztá­lyunk egy épületbe, a Štefánik tér 10. szám alá költözik, de ezekről a változásokról időben értesítjük az érintetteket.” Galánta Bíró László, a Galántai Körze­ti Hivatal elöljárója A körzeti hivatal három főoszt­állyal (vállalkozói, általános köz- igazgatási és katasztrófavédelmi) és egy szakosztállyal, összesen 37 alkalmazottal működik. A belső igazgatási osztály a hivatal belső ügyeivel foglalkozik. Az osztályok általában ugyanolyan hatáskö­rökkel működnek tovább, mint az eddigi járási hivatalban. Február végéig a hivatalok és az osztályok a régi helyükön maradnak, aho­gyan a járási hivatalban is voltak, márciusban azonban a városi hi­vatal költözik át a járási hivatal épületébe. Azután az 1. és 2. eme­leten működik majd a városi hiva­tal, a 3. emeleten lesz a körzeti hi­vatal, a 4. és az 5. emeleten pedig az államigazgatás többi szakhiva­tala (vagyis a környezetvédelmi, a közlekedési és a földügyi). A szo­ciális főosztály, amely most az épület első emeletén működik, márciusban a városi hivatal jelen­legi épületébe költözik. Az eddig közös főosztályként működő föld­ügyi és erdőgazdálkodási főosz­tály különvált, és Galántán csak földügyi hivatal marad, az erdőgazdálkodási főosztály a du­naszerdahelyi specializált körzeti hivatalhoz kerül. Tehát a Galántai járás lakosai az erdőgazdákodás- sal kapcsolatos ügyeiket Duna- szerdahelyen intézhetik. Érsekújvár Bartha Mónika, az Érsekújvá­ri Körzeti Hivatal elöljárója: Új hivatalunk hozzávetőlegesen negyven alkalmazottal fog működ­ni. Jelenleg még az egykori járási hivatal épületében találnak meg bennünket az ügyfeleink. A tervek szerint a törvény adta lehetőség szerinti félévben átköltözünk a kor­mányhatározat alapján számunkra kijelölt, Podzámska 25 szám alatti épületbe, ahol már festik az irodá­kat. Ott, ahová költözünk, koráb­ban is működött a járási hivatal né­hány osztálya. A körzeti hivatal ér­sekújvári központjában három ügyosztály és egy részleg található. Az általános közigazgatási osztály­nak kilenc alkalmazottja van, a ve­zetői posztot majd pályázat útján töltik be, addig pedig Peter Bekénit bíztuk meg ideiglenes irányításá­val. A vállalkozói osztálynak tíz al­kalmazottja van, vezetője Július Kamanca. Nyolc alkalmazottal kezdte meg működését az egykori civilvédelmi, ma válságkezelési (katasztrófavédelmi) ügyosztály, vezetője Peter Bekéni. A korábbi pénzügyi, informatikai, szervezési osztályokat egy, a belügyekkel fog­lalkozó részleg alá vonták, és a ke­rületi hivatal irányításával műkö­dik. Az érsekújvári központon kí­vül Nagysurányban van egy kihe­lyezett irodánk, amely jelenleg még a Jesenského utca 13. alatt működik. Egy alkalmazottunk dol­gozik ott, és a nagysurányi régió húsz településének lakosai az álta­lános belügyek intézésénél vehetik igénybe a vidéki ügyfélszolgálatot. A magyarlakta települések közül ide tartozik többek között Nagy- kér, Pózba és Zsitvafödémes is.” Léva Zachar Pál, a Lévai Körzeti Hivatal elöljárója arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a jövő hét kedden 9 órára összehívja a polgármestereket, s ezen a találkozón bemutatkoz­nak az új intézmények és azok vezetői. A körzeti hivatalhoz a já­rás 89 települése tartozik. Szó van arról is, hogy Léván az ügyészség a katonai parancsnok­ság épületébe költözik, a munka­hivatal pedig a járási hivatal épü­letébe, tehát oda, ahol most a körzeti hivatal is van. Minderről egyelőre csak tárgyalnak, a vál­tozás áprilisban várható. Kollár László, a Lévai Munka- Szociális és Családügyi Hivatal megbízott igazgatója az áprilisi lévai átköl­tözésekről szóló információinkat megerősítette, ám hozzátette, a munkahivatal és a szociális osz­tály egyelőre a helyén marad. Ipolyság A város nem kapott integrált státusú körzeti hivatalt. A munka­hivatal maradt a régi helyén, tehát a volt Járási Építkezési Vállalat (OSP) egykori üzemének épületé­ben. Az eddig a járási hivatal alá tartozó szociális osztály - amely most már egyesült a munkaügyi­vel - szintén a régi helyén műkö­dik, tehát a városháza épületében. A Szociális Biztosítótól eddig he­tente egyszer jártak ki Léváról, de- mint azt Lendvay Tibortól, a vá­rosi hivatal elöljárójától megtud­tuk - három irodát is felajánlottak nekik, a biztosítónak tehát való­színűleg heteken belül állandó ki- rendeltsége lesz Ipolyságon, ép­pen azért, hogy a polgároknak ne kelljen Lévára utazniuk. Zselíz A városnak sincs integrált stá­tusú körzeti hivatala. A munkahi­vatal továbbra is a régi helyén ma­rad, tehát a városháza mellett, miként a most már hozzá tartozó szociális osztály továbbra is a vá­rosháza épületében. Értesülése­ink szerint a Szociális Biztosító az adóhivatal épületébe, tehát a VÚB épületébe, a Schubert-park mellé költözik. Nyitra Nyitrán egyelőre minden hiva­talt a régi helyén találnak az ügy­felek. A körzeti hivatal a megszűnt járási hivatal épületé­ben működik, a specializált hiva­talok - mint például a földhivatal vagy a környezetvédelmi hivatal- a régi járási vagy kerületi ügy­osztályok irodáiban alakultak meg (csak a névtáblákat cserél­ték ki az ajtókon). A járási mun­kaügyi hivatal is maradt a régi helyén. A költözést a tervek sze­rint márciusban kezdik, akkor a körzeti hivatal alkalmazottai a kerületi hivatal Štefánik utcai épületébe kerülnek, az ő helyü­ket a régi járási hivatal épületé­ben pedig az újonnan létrejött munka-, szociális és családügyi hivatal foglalja el. A munkaügyi hivatal Janko Kráľ utcai épületé­ben tavasztól már a környezetvé­delmi hivatal kap helyet, az épít­kezési és közlekedési hivatalt a Nábrežie mládeže 1. szám alatt találják majd az ügyfelek, a kerü­leti oktatási hivatalt pedig a ter­vek szerint a Piaristická 2 címre költöztetik. A városban összesen 450 hivatalnok és több ezer akta cserél helyet és címet - leg­később június végéig. Vágsellye Bíró Ágnes, a Vágsellyei Kör­zeti Hivatal elöljárója: A körzeti hivatalban három főosz­tály maradt (az általános közigaz­gatási főosztály, a katasztrófavé­delmi és a vállalkozói. Specilizált államigazgatási hivatalként meg­marad Vágsellyén a közlekedési körzeti hivatal is, amely egy igaz­gatóval és három alkalmazottal fog működni. Lesz a városban kör­nyezetvédelmi körzeti hivatal is. Az oktatási osztály kerületi szintre került, ám egyelőre június végéig kihelyezett munkahelyként műkö­dik Vágsellyén az eddigi szakosz­tály. A földügyi és erdőgazdálko­dási körzeti hivatal Érsekújvárban lesz, de remélhetőleg ennek is működik majd egy kihelyezett munkahelye Vágsellyén. Ezt azért is szeretnénk, mert az eddigi föld­ügyi szakosztály szakemberei eu­rópai uniós projekteken is dolgoz­tak - például földrendezéssel kap­csolatban -, és ezeket jó lenne to­vábbra is itt, helyben folytatni. Az itteni vadásztársaságok szeretnék, ha az újvári erdőgazdálkodási kör­zeti hivatalnak is lenne nálunk ki­helyezett munkahelye, legalább egy alkalmazottal. Ha mindezt si­kerül elérni, lényegében a Vág­sellyei járás lakosai számára sem­mi változás sem történik, csupán annyi, hogy a volt járási hivatal épületében több önnálló hivatal található majd meg. A új hivatalok ugyanazokban az irodákban lesz­nek, mint az eddigi szakosztályok. A munkaügyi és szociális körzeti hivatal ugyancsak Érsekújvárban lesz, de a szociális osztály és a munkaügyi osztály kihelyezett munkahelyként ugyanott működik Vágsellyén, mint eddig, (tasr, vkm, gl, száz, buch, vm) 5 RENDŐRSÉGI NAPLÓ Csákánnyal törtek be Ógyalla. Ismeretlen tette­sek egy csákánnyal törtek be egy helyi zálogházba. A csá­kány segítségével szétfeszítet­ték a rácsokat és betörték a bejárati ajtót. A helyszínről mintegy 400 ezer korona ér­tékben ékszereket és kész­pénzt vittek el, tájékoztatott Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő, (ú) Rács mögött a volt férj Nyitra. A tegnapi éjszakát már a rács mögött töltötte az a férfi, aki hosszabb ideje ter­rorizálta 9 éves kisfiát és volt feleségét, akivel a válás után is még együtt élt. A kisfiút a verések miatt pszichiáter kezelte, (ú) AJÁNLÓ „Visszatért a Felvidék” Komárom. „Visszatért a Felvidék” címmel filmvetítés­sel egybekötött történelmi előadást tart holnap 17 óra­kor a Szüllő Géza Polgári Tár­sulás. Helyszín a Magyar Kul­túra és Duna Mente Múzeu­mának a Zichy palota első emeletén található audovizu- ális terme, (vkm) A Magyar Rádió Énekkara lép fel Komárom. A Magyar Rádió Énekkara ad hangversenyt szombaton 18 órakor a városi művelődési központban; ve­zényel Strausz Kálmán. Az est folyamán Brahms-, Vajda Já­nos-, Ligeti György-, Bartók Béla- és Kodály Zoltán-művek csendülnek fel. A belépés díj­talan, a helyigénylést a 035/7713 550-es, illetve a 035/7713 170-es telefonszá­mon lehet jelezni. A rendez­vény fő védnöke Bastrnák Ti­bor polgármester, (vkm) Fotókiállítás Galántán Galánta. A városi művelő­dési központ fotóklubja és az ausztriai testvérváros, Stocke- rau fotós köre tagjainak alko­tásaiból nyílik kiállítás a ga­lántai reneszánsz kastélyban holnap 16 órakor. A városi ön- kormányzat és a két említett klub által rendezett kiállítás a Phare-CBC „A barátságok új Európát építenek” című pro­jektje keretében valósulhat meg. A tárlat, febuár 12-ig te­kinthető meg. (gl) HOL TALÁLJUK A KÖRZETI HIVATALOKAT DÉLNYUGAT-SZLOVÁKIA MAGYARLAKTA TERÜLETEIN? Dunaszerdahely A Dunaszerdahelyi Körzeti Hi­vatal postacíme: Erzsébet tér 1194/1, 929 01, telefon: 031/5901500 Szene A Szenei Körzeti Hivatal posta­címe: Hurbanova 21, 903 01, te­lefon: 02/4020 2412 Komárom A Komáromi Körzeti Hivatal egyelőre nem egy központi épü­letben székel, a három főosztályt és a belügyi szakosztályt más­más helyen találjuk. A volt járási hivatal épületében, a Štefánik tér 10. szám alatt székel a bel­ügyi szakosztály (tel.: 035/7701 668) , valamint az általános igaz­gatási főosztály (035/7701 669) , és itt találjuk az elöljáró irodáját is (035/7701 669, fax: 035/7701 692). A vállalkozói főosztályt a Megye utca (Župná) 15 szám alatt kell keresni (035/7701 698), a katasztrófa­védelmi főosztályt pedig a Zá- mory utca 12 alatt (035/7713 000). Ügyfélfogadás hétfőn 7-12 és 13-15, szerdán 7-12 és 13-16, pénteken pedig 7-12 óra között. Kedd és csütörtök az adatfeldolgozás napja. Galánta A Galántai Körzeti Hivatal postacíme: Mierové námestie 941/1, 92400, telefonszáma: 031/7802201. Ügyfélfogadás: hétfő - péntek: 7.30 - 15.30 óra Vágsellye A Vágsellyei Körzeti Hivatal postacíme: Hlavná u. 2/1, 927 01, telefon és fax: 031/ 7702508, e-mail: prednos- ta@sa.vs.sk Nyitra A Nyitrai Körzeti Hivatal pos­tacíme: Štefánikova trieda 88, 949 01, telefon: 037/6522638. Párkány A Párkányi Körzeti Hivatal postacíme: Svätého Štefana 79, 943 01, telefon: 036/7511797. Érsekújvár Az Érsekújvári Körzeti Hivatal címe: Kapisztóry utca 1,940 36, a következő telefonszámokon ér­hető el: 035/6420797, 035/ 6420795, 035/6420798, 035/ 6420799. (A nagysurányi kihelye­zett iroda címe: Jesenského 13, 035/6500830.) A hivatal e-mail címe: prednosta@nz.vs.sk . Ügy- félfogadás hétfőn 7.30-12 és 13­15 óra között, szerdán 7.30-12 és 13-16 óra között, pénteken 7.30- 12 óra között. Léva A Lévai Körzeti Hivatal posta­címe: Ľudovíta Štúra 53, 934 26, a volt járási hivatal épülete. Tele­fon: 036/6226031. Ügyfélfog­adás hétfőn 8-12 és 13-15 óra kö­zött, kedden 8-12, szerdán 8-12 és 13-16.30 óra között, pénteken pedig 8-13 óra között. Csütörtö­kön nincs félfogadás.

Next

/
Thumbnails
Contents