Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-15 / 11. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2004. január 15., csütörtök 2. évfolyam 2. szám OLVASÓNK ÍRTA De nehéz az iskolatáska... TÓTH TIBOR E cikk megírására saját fiam esete ösztönzött. Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, pedagógus vagyok és elsősorban szülő. Lassan feledésbe merül a dal, amely a 70-es és 80-as években még lépten-nyomon hallható volt. Énekelték kicsik és nagyok, dú- dolgatták Petivel együtt, hogy „De nehéz az iskolatáska...” A sláger a múlté. A táska súlya azonban változatlanul lehúzza a gyerekek vállát, sőt, mintha évről évre nehezebb lenne. Egy alkalommal, mikor fiamat kísértem haza a napköziből, nem akartam hinni annak, amit saját magam is tapasztaltam. A táskája, melyet hazafelé én cipeltem, hihetetlen nehéz volt. Mire hazaértünk bizony „éreztem” kezem, vállam a táska súlyától. Nem voltam rest megmérni. Jól felpakolva tolltartóval, könyvekkel, füzetekkel és egyebekkel bizony nyomott tíz kilót,'éppen annyit, mint a táska tulajdonosa súlyának az egy harmada. És akkor még nem is vettem figyelembe a tornafelszerelést, az egészségügyi dolgokat, a tízórait és más kiegészítő kellékeket, amelyek ugyan nem minden nap szükségesek, de majdnem minden napra jut belőlük valami. Ez olyan, mintha egy 75 kilós ember 25 kilót vinne magával. Lehet, hogy 25 kiló néhányunknak meg sem kottyan, mások viszont ennyitől már úgy érzik, hogy szinte belerokkannak a cipekedésbe. Nem így a gyerekek. Kezdetben még csak nem is lázadoznak. Azt hiszik, mindez rendjén való. Általában egyenes testtartással, magabiztosan lépik át az első osztály küszöbét, s aztán alig telik el néhány hónap, görnyedten vagy féloldalasán, lelógó vállal kezdenek járni. Ezeket a károsodásokat természetesen nem csak a táska okozza. Befolyásolja az iskola és a lakás közti távolság, valamint az egyéni testtartás, amely a gyermek alkatától és adott pszichikai állapotától is függ. Tegyük fel azonban, hogy a gyereknek az iskolába lépés előtt jó volt a testtartása, de egy meglehetősen nehéz, még üresen is súlyos műanyag aktatáskával kezdi az évet. Ebbe kerül mindaz, amit vinnie kell, meg az is, amit csak azért cipel, mert az előző nap elfelejtette kipakolni, vagy semmit sem szeretne otthon hagyni, valamüyen büntetéstől való félelmében. Szóval a tanév első heteiben már a szükséges és felesleges dolgok tömege húzza a kisiskolás vállát, nem is beszélve a folytatásról. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az iskolás korú gyerekeknek mintegy 25 százaléka rossz testtartásé. Ezeknek a gyerekeknek a teljesítőképessége is rosszabb az átlagénál, a várhatónál. Vajon miért? A rendszeres, megerőltető, féloldalas cipekedés miatt a kötőszövetek és az izmok bizonyos idő elteltével megnyúlhatnak, illetve megrövidülhetnek. Az így kialakult helytelen tartás rögzülhet, úgy, hogy később igen nehéz rajta változtatni. Beesik a mell, a hát meghajlik, a hátgerinc elferdül. Mindez hátrányos a vérkeringés szempontjából, de a légzésre és a szív-működésre is hat. A gyerek szervezetét megviseli az aktatáska súlya. Mi hát a teendő? Lehetőleg ne aktatáskát, hanem hátitáskát vásároljunk neki, vagy ha engedi a pénztárcánk, akkor cseréljük le a már meglévő, de nem megfelelő táskát. Arra kell törekedni, hogy a teher közel kerüljön a test tengelyéhez, ne kelljen a hátgerincnek meghajolnia, a hasizmok ne feszüljenek. Ha a háton hordott táska nem nagyon nehéz, jó irányban befolyásolja a testtartást, kiegyenesíti a gerincet. Mindenesetre célszerű - különösen az első osztályosoknál - a táska rendszeres ellenőrzése is. Ne cipeljen magával felesleges holmit a gyerek. Ne kelljen elfáradnia már akkor, amikor a tanítás még el sem kezdődött. Figyelmeztessük őket arra, hogy a táskát a hátukon és ne a kezükben hordják. Kérjük meg gyermekeink pedagógusait is, mielőtt elbocsátanák a kis nebulókat az iskolából vagy a délutáni foglalkozásról, hogy ügyeljenek ezekre a dolgokra. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk gyermekeinkre, akkor velük együtt dúdolhatjuk és fütyörészhetjük a címben szereplő dalt, amely már csak egy fülbemászó, kellemes dalocska lesz mindannyiunk számára. Ne cipeljen magával felesleges holmit a gyerek (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) A szülők lázasan válogatnak, tájékozódnak, igyekeznek a legrokonszenvesebb helyet kiválasztani Párbeszéd az iskolával A szülő helyesen teszi, ha gyermeke életének fontos változásairól, nehézségeiről tájékoztatja a pedagógust (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) Sok mindent tehetünk azért, hogy gyermekünket az iskolában olyannak fogadják el, amilyen, türelemmel foglalkozzanak vele és hozzásegítsék a jó teljesítményhez. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk a feladathoz. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Közeledik az iskolaválasztás, a leendő első osztályosok beíratása. A szülők lázasan válogatnak, tájékozódnak, igyekeznek a legrokonszenvesebb helyet kiválasztani. Döntésükbe minden bizonnyal nem csak olyan objektív tényezők szólnak bele például, hogy hol van az iskola, vagy milyen speciális osztályokat indít. Az intézmény szellemisége és a leendő osztályfőnök személye legalább ennyire fontos. Az iskolai oktatás alapvetően egy szolgáltatás ugyan, mégsem olyan, mint amikor az autónkat beadjuk a szervizbe. A tanár nem pusztán egy iparos, akit felbérelünk egy munkára. Az autószerelő akkor is jó munkát végezhet, ha nem tud semmit sem rólunk, vagy arról, hogyan s mire használjuk a gépkocsit otthon. A pedagógus munkája azonban nagyon személyes, hiszen korántsem csak arra terjed ki, hogy az órákon a tananyagot fennhangon ismertesse. Egyéni tulajdonságai, értékrendje is belejátszik abba, hogy milyen célokat tűz a gyerekek elé, mit és hogyan büntet vagy jutalmaz, hogyan bánik a gyermekünkkel. De a gyerekek sem egyformák; nem mindenkinek pont a mi csemeténk lesz ösztönösen a szíve csücske. Az iskolai szabályoknak, a tanároknak és az osztályközösségnek sok szempontból kiszolgáltatott gyermek érdekeit nekünk is képviselnünk kell. Nem mindegy azonban, hogyan fogunk a feladathoz. Könnyebb dolgunk lesz akkor, ha a pedagógusban nem ellenfelet, hanem gyermekünk nevelésében munkatársat, együttműködő partnert látunk, és igyekszünk személyes viszonyt kialakítani vele. Az első találkozással ne várjunk tehát addig, amíg már levélben hívatnak! Ha mindkét szülő nem is, legalább az édesanya minél hamarabb mutatkozzon be az osztályfőnöknek. Bátorítsuk a tanárt arra, hogy minden felmerülő problémával forduljon hozzánk, az iskola kéréseit, esetleges panaszát nem fogjuk zaklatásnak venni! Épp ellenkezőleg: tudjuk, hogy azért keresnek minket, mert a segítségünkre számítanak! Ha az egész év folyamán aktív beszélő viszonyban vagyunk az iskolával, a szülői értekezleten felvetett problémák vagy a bizonyítvány sem ér majd minket váratlanul. Számos tanár és iskola úgy gondolja, elegendő, ha időről-időre beír valamilyen üzenetet a gyerek ellenőrzőjébe, vagy az aktuális híreket kifüggeszti a faliújságra. Pedig a valódi kommunikáció mindig kétoldalú: nemcsak közlésből, de meghallgatásból is áll. Ha gondjaink, kérdéseink lennének a pedagógushoz, de a szülői értekezlet, vagy fogadóóra időpontja még messze van, jelezzük, hogy valamikor beszélríí szeretnénk vele. Kevés olyan nevelő van, aki egy ilyen kérés elől elzárkózik, ha nem órakezdéskor vagy az ebédszünetében zaklatjuk vele. A személyes találkozás azért is fontos, mert az összes anyuka és apuka számára tartott szülői értekezlet többnyire az egész közösséget érintő kérdésekről szól, és előre meghatározott napirendet követ. Ráadásul ezek a gondok nagyon személyes természetűek is lehetnek. A szülő helyesen teszi, ha gyermeke életének fontos változásairól, nehézségeiről tájékoztatja a pedagógust. Másképp ítélik meg annak a tanulónak a rosz- szalkodását vagy átmeneti teljesítményromlását, akinek épp válnak a szülei vagy meghalt a nagymamája. A többi gyerek szüleire nem tartozó, bizalmas információ lehet az is, hogy gyermekünk éjjelenként néha bepisil vagy fél a sötétben, ugyanakkor kellő magyarázattal szolgálhat az osztályfőnöknek arra, miért nem kellene erőszakosan kapacitálnia a kicsit, hogy mindenképpen vegyen részi az osztálykiránduláson, (n, he) Közeledik az iskolaválasztás, a leendő első osztályosok beíratása. A tengerentúlon diplomát szerzett szakemberek háromnegyede nem tervezi, hogy visszatér hazájába Amerika megtartja a jó képességű kutatókat FELDOLGOZÁS Az Európai Bizottság egyik tanulmánya szerint az európai kutatóknak szakmaüag több babér terem az Egyesült Államokban, mint hazájukban. Az Amerikában tudományos diplomát szerzett szakemberek háromnegyede nem tervezi, hogy visszatér hazájába. Az európai cégek 2000-ben egy- harmaddal többet fektettek be az Egyesült Államokban, mint az amerikai vállalatok Európában, így ezen a téren egyre inkább elmaradunk Kanada és Kína mögött. Phüippe Busquin a kutatási kérdésekért felelős biztos szerint nyolc százalékos évenkénti növekedésre lenne szükség ahhoz, hogy Európa teljesítse a Lisszabonban vállalt kötelezettségeit. Mely szerint a kutatási célú fejlesztéseket a gazdasági termelés három százalékára növelik 2010-től, szemben a 2000-es 1,9 százalékkal. Az öreg kontinens azonban nemzetközi szinten folyamatosan gyengül a befektetések területén. A bizottság szerint az Egyesült Államokban ugyan nagyobb a karrier lehetősége, ezzel szemben a fizetések nem magasabbak. A legfontosabb ok, amiért az európai kutatók és mérnökök leginkább az Egyesült Államokban maradnak, a munka minőségével függ össze. Szélesebb körű a megbízatási és tevékenységi kör, illetve jobb a hozzáférés az élenjáró technológiákhoz. A fizetés ugyan fontos szempont a külföldi munka mérlegelésénél, de nem mindent eldöntő. Philippe Busquin azt szeremé, ha az alapkutatások finanszírozását kivennék a.nemzeti kormányok kezeléséből, hogy olyan kutatási központokat hozzanak létre, amelyekkel versenyre kelhetnének amerikai partnereikkel. Az ezzel kapcsolatos terveket idén terjesztik elő. A kutatások területén további gondot jelent az, hogy az európai kutatók többsége férfi, holott egyre több nő szerez tudományos fokozatot. A nyereségorientált kutatások terén a megszerezhető állások csupán 15 százalékát töltik be nők, míg a tudományos fokozatok 40 százalékát Európában ők szerzik meg. Annak ellenére, hogy a 90-es évek végén 1-2 százalékkal nőtt a női kutatói állások száma, az állások 73 százalékát férfiak töltik be az állami és a magánszférában egyaránt. Különösen rossz az osztrák nők helyzete. Ausztriában a műszaki iskolákból kikerülőknek kevesebb, mint 2 százaléka nő. Az európai kutatói laboratóriumok területén itt a legszélesebb a nemek közötti szakadék. Ugyancsak Ausztriában a legalacsonyabb, 9 százalékkal, az üzleti területen dolgozó nő kutatók aránya. Európában Portu gália az egyetlen ország, ahol az ál lami kutatói helyeken a nők arányt eléri az 55 százalékot. Az egyetem és állami kutatólaboratóriumok £ magán cégekkel szemben kétszei annyi női kutatót alkalmaznak. Eu répában az akadémiai tisztségek ben közel háromszor annyi férf osztozik, mint a nő. (s, he) Az Egyesült Államokban nagyobb a karrier lehetősége (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele.
