Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-10 / 7. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 10. Bush sürgeti Ciprus újraegyesítését New York. George Bush levélben sürgette a görög, a török és a ciprusi vezetőket, hogy újítsák fel tárgyalásaikat a Ciprus újraegyesítését célzó ENSZ-tervről. Az amerikai elnök a török kormányfőhöz intézett levelében azt írta, Ciprus Európai Unióhoz való csatlakozása előtt még lát lehetőséget a sziget jövőjével kapcsolatos megállapodásra, amely érdeke Washingtonnak és Ankarának is. (MTI) Mecsetben robbant a gránát Dzsammu. Kézigránát robbant tegnap India északi részén Dzsammuban egy mecset tetején, ahol a hívők éppen imára gyülekeztek. A robbanás következtében tizennégyen megsebesültek. Bár a támadást senki sem vállalta, a rendőrség az ilyen merényletekért általában iszlám szélsőséges fegyvereseket teszi felelőssé. A szélsőségesek célja, hogy az indiai fennhatóság alatt álló Kasmírt elszakítsák és a pakisztáni fennhatóság alá tartozó Kasmírral együtt muzulmán államot hozzanak létre. (MTI) Késik a számlák befagyasztása Bern. Grúzia hivatalosan kérte Svájcot, hogy fagyassza be Eduard Sevardnadze volt elnök egykori munkatársainak bankszámláit. A svájci hatóságok azonban tegnap közölték, hogy pontosabb információkat kértek, mert a még decemberben megküldött grúz kérelmet túlságosan általánosnak találták. A kérelem nem magára Sevardnadzéra vonatkozik, hanem egykori kormánytagokra és törvényhozókra, alciket a grúz főügyészség hivatali hatalmukkal való visszaéléssel és sikkasztással gyanúsít. (MTI) Sevardnadze (Képarchívum) Spanyolország márciusban választ Madrid. Spanyolországban március 14-én tartják a következő parlamenti választásokat. Jósé Maria Aznar miniszterelnök nem indul a választáson, helyette Mariano Rajoy volt miniszterelnök-helyettest és jelenlegi pártvezért indítja a kormányzó Néppárt. Az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt jelöltje a miniszterelnöki posztra Jósé Luis Rodrigez Zapatero. (MTI) Oroszországba repült a SARS Moszkva. Orosz egészségügyi hatóságok szerint valószínűleg atípusos tüdőgyulladásban (SARS) hunyt el egy kínai állampolgárságú nő az Oroszország távol-keleti részén fekvő Habarovszkban. Az asszony egy, Habarovszk és Kanton között menetrend szerint közlekedő repülőgépen lett rosszul. A haláleset kapcsán Habarovszk tiszti főorvosa elmondta: valós a vírusveszély a városban. (MTI) Hat ember halt meg a baakúbai mecsetben tegnap történt robbantásos merénylet során, a pokolgépet valószínűleg egy kerékpárra szerelték (ČTK/AP-felvétel) Az első televíziós felvétel a mecset előtt lángokban álló gépkocsiról Nem csitul az erőszak MTI-HÍR Baakúba. Hat ember meghalt, harminchét megsebesült tegnap az iraki Baakúbában egy mecsetben történt robbanásban. A Bagdadtól 60 kilométerre északra fekvő város központjában lévő suta mecsetben a heti muzulmán ima után történt a robbanás, amikor a hívők távozóban voltak. Egyes jelentések szerint a mecset közelében robbantottak és egy álcázott, nagy erejű szerkezet lépett működésbe. Az egyik szemtanú szerint egy kerékpárra rögzített tartályban helyezték el a pokolgépet. Az iraki rendőrség egy hadnagya azt mondta, hogy a robbanást egy gázpalack okozta. Nem sikerült kideríteni azonban, hogy az pokolgépként robbant vagy véletlenül. A detonáció több gépkocsit megrongált a helyszínen és a mecset közelében lévő ablakok betörtek. Amerikai katonák is a helyszínre érkeztek az incidens körülményeinek tisztázására. Az egészségügyiek beszámolója szerint a sebesültek közül kettőnek súlyos az állapota. Egy másik kórházi forrás arról számolt be, hogy mintegy húsz sérültet kellett megoperálni, több személy végtagját amputálták. Az iraki rendőrség egy másik nyomozója közölte, hogy rendőrök egy másik, alig két kilométerre lévő síita mecset közelében gépkocsiba rejtett pokolgépet hatástalanítottak, s úgy tűnik, a két eset összefügg. A járműben három tüzérségi lövedéket, valamint 150 küogramm TNT robbanóanyagot helyeztek el, amit távirányítással akartak működésbe hozni. Úgy tűnik, hogy a szerkezet elromlott, ezért nem robbant fel. A többségében síiták lakta Ne- dzsefben a múlt év augusztusában egy gépkocsiban elrejtett bomba nyolcvan embert, köztük egy magas rangú muzulmán papot ölt meg. A főként szunniták lakta Fal- lúdzsában tavaly júniusban kilenc emberrel végzett egy robbanás. Etiópia vezetése szerint semmi szükség a zsidók tömeges áttelepülésére Nem lesz kivándorlás? Addisz Abeba/Jeruzsálem. Az izraeli kormány szeretné felgyorsítani azt a folyamatot, melynek célja, hogy Etiópiából Izraelbe költöztessék az utolsó zsidókat is. Silvan Shalom izraeli külügyminiszter kétnapos etiópiai látogatása végén beszélt erről, hozzátéve, hogy nem egyszerű esetről van szó. INDEX és MTI-HÍREK Az Etiópiában maradt zsidók több mint 18 ezer fős közössége a jövő héten települt volna Izraelbe, pontot téve annak az „exodusnak” a végére, mellyel Izrael a nyolcvanas évek elejétől több hullámban „kimenekítette” a zsidókat az afrikai országból. A falasák etiópiai zsidók keresztény hitre áttért leszármazottai, számos etiópiai zsidót ugyanis a 19. században erőszakkal keresztény hitre térítettek. Izrael 1984- ben és 1991-ben összesen mintegy 35 ezer zsidót vitt ki repülőgépekkel az országból. Többségük Ciszjordániában telepedett le, és a BBC cikke szerint most a magas munkanélküliségtől és a diszkriminációtól szenvednek. A kollégáját fogadó etióp külügyminiszter szerint azonban, ilyen tömeges kivándorlást eredményező lépésre most már semmi szükség, hiszen az etiópiai emberek oda utazhatnak a világban, ahová kedvük tartja. „Az etióp kormánynak semmi kifogása nincs az ellen, ha zsidók Izraelbe utaznak” - mondta Seyoum Mes- fin, hozzátéve, hogy „ma Etiópiában nincs szükség olyan szervezett beavatkozásra, mint a nyolcvanas, kilencvenes években volt.” Szerdán az izraeli külügyminiszter látogatást tett Etiópia északi, Gondar régiójába, hogy találkozzon a Falasha Mura tagjaival, köztük több olyannal, akit erőszakkal megkereszteltek. Né- hányuk elmondta, hogy a kormány meggátolta hozzátartozóik A palesztinokkal kapcsolatos újabb könnyítő lépések várhatók. meglátogatását, és vallásuk miatt is éri őket megkülönböztetés. Az izraeli kormány tavaly bejelentette, hogy körülbelül 20 ezer etiópiai zsidó költözhetne Izraelbe az ország törvényei szerint, melyek kimondják, hogy a világon bármely zsidónak joga van izraeli állampolgársághoz. Etiópia akkor leállította a folyamatot, és közölte, hogy szükségtelen a tömeges kivándorlás, hiszen bárki szabadon elhagyhatja az országot. IZRAEL KÖNNYÍTENE Zeév Bőim izraeli védelmi miniszterhelyettes közben bejelentette, az izraeli hadsereg könnyíteni kívánja a palesztinok számára az átjutást a katonai ellenőrző pontokon. Az izraeli rádiónak adott nyilatkozat az izraeli biztonsági vezetők csütörtöki ülését követően hangzott el. Ezen a tanácskozáson, amelyen részt vett Saul Mofaz védelmi miniszter és Móse Jaalon, a hadsereg főparancsnoka is, megvitatták a palesztin lakosság életkörülményeit Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Zeév Bőim elmondta, hogy a hadsereg különbözőképpen próbál eljárni a polgári lakossággal, illetve a terrorcselekmények elkövetőivel szemben. A biztonsági vezetők csütörtöki tanácskozását a fokozódó nemzetközi nyomásra hívták össze - közölte egy névtelenséget kérő tisztségviselő. Résztvevői úgy ítélték meg, hogy a helyzet e tekintetben kaotikus. A palesztinok által ellenőrzött területeken kizárólag az egészségüggyel és oktatással kapcsolatos intézmények működnek. Az utcákon a különböző fegyveres csoportok irányítanak. A következő napokban a palesztinokkal kapcsolatos újabb könnyítő lépések várhatók. Az átkelőhelyeken egy arabul beszélő tisztnek és katonának kell tartózkodni a súrlódások elkerülése érdekében. Az átkelőhelyeken tartózkodó tisztek több jogosítványt kapnak, hogy átengedjenek palesztinokat. A palesztin területekről Jordániába és Egyiptomba vezető átkelők hosszabb ideig tartanak majd nyitva. Verheugen tagadja, hogy Lengyelországról még egy országjelentést készítenének Újra megvizsgálhatják Varsót ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel/Varsó. Az Európai Bizottság (EB) már nem készít több jelentést az Európai Unióhoz májusban csatlakozó tíz ország felkészülésének előrehaladásáról, közölte Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője, lapértesülések szerint viszont még egy értékelő jelentés készül, méghozzá Lengyelországról. A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza tegnap saját értesüléseire hivatkozva azt írta, alighanem néhány gyanakvó EU-tagállam, köztük Hollandia nyomására az EB még egyszer értékelni fogja a lengyel előkészületekben történt előrehaladást (vagy annak hiányát). A lengyel tárgyalóküldöttség egy meg nem nevezett tagja azt mondta a lapnak, hogy a jelentés február közepére készül el. Január 30-ig Lengyelországnak tájékoztatnia kell az uniót arról, hogy milyen haladást ért el tavaly ősz óta az Európai Bizottság által bírált kilenc területen, köztük a mezőgazdaságban, az állategészségügy terén, a szociálpolitikában, a halászatban és a munkaerő áramlásában. Ha kiderülne, hogy valamelyik fenti területen nem történt előrelépés, a bizottság zöld jelzést adhat a végső intézkedés, vagyis a védelmi záradék életbe léptetéséhez. Ez kizárná az adott területet a közös uniós politikákból vagy az uniós piacról. Ha például az állat- egészségügy területén léptetnék életbe a védzáradékot, a lengyel agrártermékek nem juthatnának be az uniós piacra. A tavaly novemberi országjelentésekben Lengyelország kapta a legtöbb figyelmeztetést az előkészületekben tapasztalható késedelem miatt. Máltát 6, Lettországot 5, Szlovákiát és Magyarországot 4-4, Csehországot, Ciprust és Észtországot 3-3, Litvániát 2, Szlovéniát pedig csak egy területen bírálta az Európai Bizottság. Jean-Christophe Filori, Verheugen szóvivője szintén tegnap jelentette be, hogy a csatlakozók esetében tavaly lezárult az éves országjelentések sorozata, csak a három tagjelölt (Bulgária, Románia és Törökország) esetében folytatja az eddigi gyakorlatot a bizottság. A november 5-én közzétett elemzések forma szerint már nem is ország-, hanem megfigyelési jelentések voltak. Az előző évek hasonló dokumentumaitól eltérően már nem igyekeztek átfogó képet adni a csatlakozó országok gazdasági, politikai és társadalmi helyzetéről, csak a felkészülésükben mutatkozó elmaradásokat és a taggá válásig hátralévő feladatokat részletezték. A csatlakozó országok megfigyelésének folyamata azonban nem ért véget. A bizottság a legutóbbi jelentések közzététele óta is rendszeres párbeszédet folytat velük a problémákról és a meghozandó intézkedésekről, februárban pedig ennek alapján szóbeli jelentést tesz a tanács bővítési munkacsoportjának - közölte Jean-Chris- tophe Filori. (mti, ú) Peking jövőre már egynél több űrhajóst indítana Újabb kínai az űrbe? MTI-JELENTÉS Peking. Kína jövőre indítja el a Sen- csou-6 jelzésű űrhajóját, amelyen már egynél több ember fog utazni - írta tegnapi számában a Chengdu Evening News című kínai napüap. Egy űrkutatási vezetőre utaló cikke azt is közölte, hogy szemben az első kínai űrrepüléssel, ez a hajó már több mint egy napig kering majd a Föld körül. A start 2005 második felében várható. Kína október 15-én küldött először űrhajóst a kozmoszba. Jang Li-vej (Yang Liwei) 21 óra alatt 14 fordulatot tett meg. Az újságot abban a nyugat-kínai Csengtu (Chengdu) városában adják ki, ahol egy fontos űrhivatal működik, és a közelében van az ázsiai ország egyik űrrepülőtere is. így általában jól értesült a kínai űrprogramot illetően. írását a Zsen- min Zsipao (Renmin Ribao), a Kínai Kommunista Párt központi orgánuma is átvette. A Sencsou-5-ös sikeres útja nemcsak a nemzeti büszkeséget növelte, hanem bizalmat keltett az új űrhajó iránt is - tette hozzá a pártlap. Kína a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után a harmadik olyan ország lett, amely saját területéről, saját fejlesztésű űreszközzel juttatott embert a kozmoszba. Eleget tesznek az ellenzéki pártok követelésének Új választás Grúziában MTI-HÍR Tbiliszi. Az új grúz vezetés tegnap március 28-ra tűzte ki a megismételt parlamenti választás időpontját, engedményt téve az ellenzéki pártoknak. Az ismételt voksolás azért vált szükségessé, mert a legfelsőbb bíróság a november eleji választás pártlistás részét rendellenességek miatt érvénytelenítette, így a 235 tagú parlamentnek még 150 tagját kell megválasztani, miután az egyéni körzetekben lezajlott szavazás érvényes maradt. Nino Burdzsanadze ügyvezető elnöknő emlékeztetett arra, hogy az új választást eredetileg január 25- én akarták lebonyolítani, de ez technikailag kivitelezhetetlen volt. A voksolást később március 7-re tervezték. Végül azért döntöttek a március végi időpont mellett, hogy az ellenzéki pártoknak időt adjanak a felkészülésre. Mindamellett Burdzsanadze elutasította egyes ellenzéki szervezeteknek azt az igényét, hogy a szavazást április végére vagy májusra, netán júniusra halasszák. Mint mondta, ez hátráltatná a normális életritmus helyreállítását és a tervezett reformok végrehajtását. Legalább kilencvenhárom amerikai kiskorú halt meg Gyerekeket öl a j árvány MTI-HÍR Washington. Több mint 90 gyermek esett már áldozatul ezen a télen az Egyesült Államokban az influenzának, de úgy tűnik, a járvány túl van a csúcspontján. Az amerikai egészségügyi hatóságok csütörtöki közlése szerint legalább 93 gyermek halálát okozta az idén szokatlanul hevesen támadó betegség, illetve szövődményei. Egyiküket annak ellenére vitte el a betegség, hogy az ellen védőoltásban is részesítették. Az áldozatok között ugyanakkor jelentős az aránya azoknak, akik egyébként is súlyos betegségben szenvedtek, és az influenza csak súlyosbította azt. Évek óta a mostani a leghevesebb influenzajárvány az Egyesült Államokban, de egészségügyi illetékesek szerint ennek ellenére még nem jelenthető ki, hogy több halálos áldozatot követel, mint egy átlagos évben. Mutatkoznak annak jelei is, hogy a járvány az országban már gyengülő fázisban van, jóllehet az influenzaveszély elvileg októbertől egészen áprilisig tart. Phenjan ragaszkodni látszik a tömegpusztító fegyverekhez Korea nem követi Líbiát MTI-HÍR Phenjan. Észak-Korea nem követi a tömegpusztító fegyverekről való lemondás líbiai modelljét, az ezzel kapcsolatos várakozások az esztelen hallucináció körébe tartoznak - utalt rá tegnap az észak-koreai külügyminisztérium illetékese. Az Egyesült Államok bizonyos közel- keleti országokban történt események kapcsán azt a várakozást kelti, mintha a Koreai-félszigeten is ugyanilyen folyamatoknak kellene végbemenniük. Egyes országok máris ilyen irányú reményüket és elvárásukat hangoztatták - jelentette ki a szóvivő. Az, ami a Közel- Keleten történik^ az érintett országokra tartozik. Észak-Koreát eddig sem befolyásolták a más országokban történt események, és ez így lesz a jövőben is - szögezte le a phenjani külügyi szóvivő.