Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-09 / 6. szám, péntek
2 ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 9. Vélemény és háttér KOMMENTÁR Betöréses pártépítés TÓTH MIHÁLY Jobb politikai szalonokban egy rendszerváltó ország pártstruktúrája minőségének vizsgálatánál a kérdések kérdése: a politikából mennyire sikerült kisöpörni a szélsőségeket. A lakosság demokrácia iránti elkötelezettségének egyértelmű bizonyítékaként könyvelte el a világ, hogy Csehországban a választók a törvény- hozásból demonstratívan kiszavazták Sládek fasisztoid szélsőségeseit. A tisztességes emberek számára az is „megér egy misét”, hogy Csurka ma a magyarországi politikai élet perifériáján tanyázik. Elkeserítő, hogy a szlovákiai politikai életben jobbról is, balról is szélsőséges pártok határolják be a mozgásteret. Törhetjük a fejünket, az veszélyesebb-e, hogy a kommunista párt szélsőbalról hirdeti az igét, vagy hogy a nemzetiek szélsőjobbról ígérnek egyszerű módszereket bonyolult feladataink megoldására. A leges- legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a szélsőségesek ereje a demokrácia rovására összeadódik. Hetekkel ezelőtt megállt bennünk az ütő, amikor arról értesültünk, hogy Szlovákiában kialakulóban van a nemzetileg orientált erők konföderációja. A hír nem azért keltett megrökönyödést, mert arról szereztünk tudomást, hogy a szélsőségesnek, szélsőségesebbnek és legszélsőségesebbnek ismert politikai szervezetek összevonják erőiket. Az volt meglepő, hogy a korábban kettészakadt, majd újraegyesült Szlovák Nemzeti Párttal a HZDS-ből levált politikusoknak azok a csoportjai szűrték össze a levet, amelyekről azt gondoltuk, hogy Mečiartól eltávolodva levonták a következtetéseket. Amikor Vojtech Tkáč néppártja, illetve Ivan Gašparovič mozgalma a HZDS-ről lemorzsolódott, még a vájtfülűbb politizálok zöme is úgy értelmezte az e két személyiség köré csoportosultak lépését, hogy azokról van szó, akik annak idején nehezményezték a HZDS frigyét a Szlovák Nemzeti Párttal, illetve a Munkásszövetséggel. Nem lenne nehéz bebizonyítani, hogy a HZDS által dominált koalíció a nemzeti, illetve a baloldali szélsőség jelenlétének hatására működött még rosszabbul, még primitívebb módszerekkel, mint nélkülük működhetett volna. A rendszerváltás óta eltelt 14 év alatt azt tapasztalhattuk, hogy a bajba került tehetségtelen, de nagy ambíciójú politikusok végső menedéke a melldöngető hazafiaskodás. Gašparovičról tudtuk, hogy ambíciója hatalmas, de bíztunk abban, hogy nem egészen tehetségtelen. Tkáčot jól felkészült szociális ügyi szakemberként ismerte meg az ország. Azzal, hogy lepaktáltak Slotával, mindketten saját színvonaluk alatt cselekedtek. Nyilván pánikba estek, amikor a közvélemény-kutatási adatokból kiderült, hogy pártjuk - lósporti hasonlattal élve - a „futottak még” kategóriába se tartozik. Nem találtak más menedéket, csak a nacionalizmust. Egyik szemem sír, a másik nevet a legújabb fejleményen. Tegnap kiderült, hogy a belügyminisztériumban nem Ján Slotát; a nemzeti konföderáció atyamesterét tekintik az SNS döntéshozatalra jogosult vezetőjének, hanem Peter Súlovskýt, akit a nemzeti párt egy másik szárnya szintén elnökké választott. Súlovský és emberei - a pártszékház ajtaja zárjának megfúrásával - már birtokon belül is vannak. Nevet az egyik szemem, mert ezzel talán elhárul a szélsőjobb erők parlamentbe jutásának veszélye. A másik szemem sír, mert elszomorító, hogy ilyen módszerei vannak nálunk a politikának. Ragályos módszerek... JEGYZET Tanulnak egymástól PÉTERFI SZONYA Csehországban e hét elején az alapellátó orvosok, a fogászok és a patikusok egy órán keresztül szüneteltették a rendelést és a gyógyszerkiadást. Tiltakozásul amiatt, hogy az állam és az egészségbiztosítók, előnyben részesítve a kórházi ellátást, kéthavi késéssel térítik számláikat. Az érintettek, vagyis a lakosság túlnyomó többsége - a kezdődő náthalázjárvány ellenére - többnyire megértéssel fogadta a fehérköpenyesek tiltakozását, mondván, miért tűrnék szótlanul az igazságtalan pénzelosztást? Érdekes volt látni, hogy a cseh tárcavezető asz- szony személyesen nem nyilatkozott a történtekről, majd jelentős késéssel sajtóközleményben jelentette be, megérti a fehérköpenyeseket, és egy hónap múlva új elszámolási rendelet lát napvilágot. Mintha csak a hazai egészség- ügyi minisztert hallanánk - jegyezték meg orvos és gyógyszerész ismerőseim. Nem tagadták, helyeslik cseh kollégáik megmozdulását, majd bevallották, ők boldogan cserélnének velük, hiszen a legnagyobb hazai biztosító jóvoltából továbbra is hat-kilenc hónapos késéssel kapják meg pénzüket. Annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter által szorgalmazott Veriteľ Rt. már milliár- dokat adott kölcsön az Általános Egészségbiztosítónak. Annak ellenére, hogy kevesebb beteg gyógyul a kórházakban, sőt intézetek, osztályok szűnnek meg, hogy a rászorulók egyre inkább térítésmentes gyógyszert kérnek orvosuktól, hiszen megterhelő a vényért kért húsz korona is. Egyre kevesebben bíznak abban, hogy a februárban esedékes újabb gyógyszer-kategorizáció valóban csökkenteni fogja a krónikus betegségben szenvedők kiadásait. Egyre többen tartanak attól, hogy Szlovákiában is megtörténhet az, ami a minap óriási felháborodást váltott ki Magyarországon. Ott is új jegyzékbe foglalták a közgyógyászati (vagyis térítésmentes) ellátásba tartozó orvosságokat, és minő véletlen, a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek sokaságából csak egyetlen egy került a listára. A minisztériumi illetékesek a felháborodott gyógyszercégek tiltakozása nyomán ugyan beismerték tévedésüket és egy hónapon belül a jegyzék kiegészítését ígérik, ám ez nem orvosolja a többi gyártó tetemes, többmilliós anyagi veszteségét. A tévedés egyedüli nyertese a listás, térítésmentes gyógyszert gyártó cég és egyesek szerint az(ok) is, aki(k) összeállították a jegyzéket. Jól gondolja a tisztelt olvasó, hogy idehaza sem kizárt az ilyesmi, bár tájainkon kifinomultabb módszerek használatosak. Általában a gyógyszerárak szabják meg, mely gyógyszer melyik csoportba kerül. A döntést egy bizottság hozza, de az talány, milyen szabályok alapján. Mindenki tudja, hogy fennáll a korrupció gyanúja, de egyszerűbb hallgatni. Az illetékes minisztereknek is.- A miniszter szerint egyre jobb az ország gazdasági helyzete, én meg úgy érzem, hogy hovatovább száraz kenyérre sem lesz pénzünk... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ GAZETA WYBORCZA Powidzban jöhet létre az Egyesült Államok legnagyobb lengyelországi katonai támaszpontja, írta a lengyel lap. A lengyelek azt szeretnék, ha az amerikaiak átvennék a powidzi repülőteret, amely szerintük eszményi támaszpont lenne, és csak a németországi Rams- teinnel vethető össze. Távol esik a nagyobb városoktól, ami előnyös a zajártalom miatt és stratégiai megfontolásokból is, emellett viszonylag jó az infrastruktúrája. A további lengyel ajánlat: a Poznan melletti Krzesiny és a lódzi vajdaságbeli Lask. Á lengyelek még négy bázist ajánlanak. Nemrég Moszkvában járt az amerikai külügyminisztérium küldöttsége, hogy eloszlassa a tervezett lengyelországi amerikai támaszpontokkal kapcsolatos orosz aggodalmakat. A lap értesülése szerint az oroszoknak az a fontos, hogy az országot kettészelő Visztula vonalától keletre ne létesüljenek amerikai támaszpontok. A fapados mint szellemi mérce Furcsa, szokatlan és a szlovákiai magyar sajtótörténetben ismereteim szerint példa nélküli írás jelent meg az Új Szó 2004. január 2-i számában Fontos év címmel; szerzője Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. SOÓKY LÁSZLÓ Attól és amiatt furcsa, ahogy minősít. Egyaránt minősíti a 20. század - mások mellett - meghatározó politikusait, Franklin Delano Roose- veltet és Winston Churchillt, valamint a szlovákiai újságírók meg nem nevezett „ékesebb és fiatalabb titánjait”. A magam részéről nem gondolom úgy, hogy „kombinálható a sajtószabadság és a kettőhúszas tej”, sőt azt gondolom, hogy egyetlen kollégám sem vállalná ezt a természetellenes kombinációt. A politikával, a politológiával és a politika csi- nálóival az újságírók kapcsolata merőben más, mint azt a szerző sugallja. Főleg amiatt veszélyes Csáky Pál újévi megnyilvánulása, mert megkérdőjelezi a vélemény szabadságát és a másként gondolkodás lehetőségét, mégpedig - szerény véleményem szerint - államférfiúhoz méltatlan, nyegle, lekezelő módon. Mondanivalóját alátámasztandó segítségül hívja brit kollégája megjegyzését, mely szerint: „a kommunizmusban az a legszörnyűbb, ami utána jön”. A szerző utólagos enge- delmével az újságíró szemszögéből értelmezném a jegyzett és számomra szimpatikus aranyköpést: 1. Ha a szerző brit kollégája egy meghatározó és kellőképpen konzervatív brit napilapban írta volna le azt, hogy „a sajtószabadságba a hathúszas fapadossal érkező ékesebb és fiatalabb titánok ma is tanácsokat küldenek a politika csinálóinak”, megkockáztatom, hogy ez a brit politikus két nap elmúltával már nem lenne a miniszterelnökhelyettes kollégája, mert a sajtó az ott természetesen működő eszközeivel és hagyományaival ellehetetlenítené őt, s nem fordítva, ahogy az a mi tájainkon szokás. 2. Fapados fiatalabb és ékesebb publicista kollégáimmal együtt soha nem állítottuk magunkról azt, hogy aláírtuk volna a Charta ‘77-et vagy más kommunistaellenes dokumentumot. A magunk szorongással teli kis lehetőségei szerint írtuk, sokszorosítottuk és terjesztettük azokat az iratokat, amelyek a szlovákiai magyar oktatásügy és kultúra megóvása érdekében anno megszülettek. Egyikünk sem volt különösebben nagy hős, azt sem tartom különösebben publikusnak, hogy Havel egykori köztársasági elnöktől van egy nagypecsétes papírom, olyan, amilyent a kommunizmus más üldözöttjei is kaptak. Ebből talán kiderülhet, hogy sem nekem, sem a szűkebb családunknak nincs különösebb okunk arra, hogy visszasírjuk a kettőhúszas tej időszakát, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi politikai hatalom is előszeretettel alkalmaz kommunista és diktatórikus módszereket. 3. A szlovákiai magyar politikacsináló és a szlovákiai magyar újságíró között az jelenti a legmarkánsabb különbséget, hogy míg a szlovákiai magyar, kormányon lévő politikacsinálónak meg kell osztania magát a választási program és a koalíciós szerződés írásba foglalt ígéretei között, ezáltal tudathasadásos állapotba kerül mindaddig, amíg működik a nemzettudata és a lelkiismerete. A szlovákiai magyar újságíró viszont nem kényszerül ilyen megosztódásra, nemzeti és szakmai elkötelezettsége szintjének függvényében elsősorban azokra a kérdésekre összpontosít, amelyeket meghatározónak tekint a szlovákiai magyarság szempontjából. Felvázolok egy példát, amely talán (köz-) érthetővé teszi fenti álláspontomat. A napokban Eduard Kukán külügyminiszter azt fontolgatta, hogy Szlovákia újfent a hágai törvényszék elé terjeszti Bős ügyét. A szlovákiai magyar politikacsináló alkalmasint felemás helyzetbe kerül, mert egyszerre kellene eleget tennie a Szlovák Köztársaság alkotmányára tett esküjének és a nemzettudaton alapuló erkölcsi vállalásának. A pragmatizmus ütközik (ha még ütközik) a nemzeti érzéssel, aminek természetes velejárója az, hogy a politikus önvédelmi reflexei működésbe lépnek, bűnbakot keres, illetve homályos utalásokat tesz arra, hogy, aki egy-egy „ügyben” véleményt alkot, az valójában szellemileg korlátolt, a felvidéki magyarság igazi ellensége, egyszóval: hathúszas. Nekem Kukán kijelentésével kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a magyar fél álláspontja alapján okafogyottá vált a Bős és a Du- na-kanyar között található termőföldeknek az állam által megtörtént kisajátítása. Ennek tudatában a szlovákiai magyar politikacsinálók megkereshetnék azt a törvényes lehetőséget, amelynek alapján ezeket a területeket visszaadhatnák az eredeti tulajdonosoknak, vagy ha erre nincs politikai akarat, akkor méltányossági alapon kifizetnék a termőföld valódi értékét, nem az állam által megállapított hektáronkénti hatezer koronát, hanem annak minimális piaci értékét, amely 60 és 100 ezer korona között mozog, esetleg figyelembe véve azt, hogy a károsultak 95 százaléka felvidéki magyar ember. Attól, hogy ezt én leNémely politikus nem csak fizikailag, szellemileg is elszakadt a néptől. írom, még nem biztos, hogy a kormány, Szlovákia, vagy a szerző ellensége vagyok, pusztán felhívtam a figyelmet egy orvoslásra váró jogi állapotra, olyanra, amire a politikacsinálók harmincöt év távlatából sem figyeltek fel. Bagatell - mondhatják a nagypolitikusok, hiszen alig tízezer ember volt vagyonáról és alig kétszázmilliós kárról van szó. Hasonló helyzet alakult ki az elmúlt év őszén is, amikor a föld- és kárpótlási törvény módosításával kapcsolatban vívtuk szélmalomharcunkat, majd a jogszabály megszavazása után a politikacsinálók részéről beindult egy lejáratási folyamat a törvénytervezetet ellenzőkkel szemben. Ma már alkotmányjogászi vélemény is alátámasztja azt, hogy a tervezet megalkotója alkotmányos mulasztást követett el akkor, amikor a dokumentumot a parlament elé teijesztette. Nemzetközi joggal behatóan foglalkozó jogász véleménye támasztja alá azt a felvetett aggályunkat, hogy ez a törvény ellentétes az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 17/1 és 17/2 cikkelyével, emellett az államot a vagyonhoz kapcsolódó viszonyában a polgár fölé helyezi, tehát diszkriminatív. Végezetül arra térnék ki, ami a felvidéki magyarság EU-csatlakozási hevületét némiképp visszafogja. A miniszterelnökhelyettes azt úja, hogy „a hosszú távú munkanélküliség legaljasabb ho- zadéka épp az, hogy demoralizál, amivel más, egyéb hozadékok melléállítása után egyetértek, különösen akkor, ha a folyamatért a kormány vagy annak egyik alelnöke nem az újságírókat teszi felelőssé. A mi napra kész terepismeretünk mást rögzít, mint a politikacsinálók heti, havi vagy ennél is nagyobb időszakot átívelő találkozása a déli vonalon élő magyarokkal. Amikor azt írom, hogy Serkében 80 százalékos a munkanélküliség, akkor az inkább több mint kevesebb. Amikor azt közöltem, hogy Hontban, Nógrádban, Gömörben, Zemplénben a magyar lakosság körében a munkanélküliség meghaladja az országos átlag kétszeresét, senki nem igazította ki az adataimat. Ha azt kell mondanom, hogy a magyar iskolába járó gyerekek 40 százaléka nem ebédel, mert a szülei nem képesek megfizetni az ételt, akkor nagyon szomorú vagyok. Nem hiszem, hogy egy felelős politikus részéről ilyen esetben elégséges az együttérzés és annak megállapítása, hogy nem ő a Messiás. Ebben a közhelyben az alkalmatlanság és a cselekvési program hiánya testesül meg, valamint az, hogy egynémely felelős politikus nem csupán fizikailag, de szellemileg is elszakadt a néptől. Ennek okait és lehetséges revízióját egy minden részletre kitérő elemzés alapján lehetne megfejteni. Mindezek figyelembe vételével érthetetlennek, spekulatívnak, megmagyarázhatatlannak, szerencsétlennek és nagyon veszélyesnek tartom Csáky Pál idei első megnyilvánulását. Az európai madárfajok negyede, a növényfajok 11-17 százaléka ötven év leforgása alatt végleg kipusztulhat A fajok negyede kihalhat a melegedés miatt MTI-HATTER A szárazföldi állat- és növényvilág fajainak negyede - több mint egy- mülió faj - végleg eltűnhet a Föld színéről a következő fél évszázadban várható globális éghajlat-melegedés miatt - erre a következtetésre jutottak brit tudósok. A leedsi egyetem tudóscsoportjának vezetésével készült - ebben a témában az eddigi legátfogóbbnak minősített - tanulmány, amelyet a Nature című nemzetközi tudományos folyóirat közölt, azzal számol, hogy 2050-ig 0,5-3,0 Celsius fok közötti mértékben emelkedik az átlaghőmérséklet a világon. A szakértők négy földrészen 1103 növény- és állatfajt vizsgáltak, mindenféle fajtára kiterjedően, hogy reprezentatív mintát kapjanak. A kutatás vezetője szerint a tudományos vüág eddig is sejtette, hogy az éghajlat melegedése „bizony mértékű kihalással” jár majd, de senki nem számított arra, amit a csoport extrapolációval elvégzett számításai kimutattak. A szakértők arra jutottak, hogy egymillió fajnál jóval több kerülhet közvetlen veszélybe, ha a melegedés várható mértékére adott jóslat „felső vége” valósul meg. A tanulmányban olyan megdöbbentő adatok állnak, hogy például az európai madárfajállomány negyede, a növényfajok 11-17 százaléka, az egyedülálló brazil szavanna- vüág növényeinek 45 százaléka - mintegy 2 ezer növényfaj - kihalhat az évszázad második felére. Az Ausztráliában honos 400 lepkefajból, amelyből 200 csak ezen a földrészen él, mindössze háromnak van esélye a tudósok szerint arra, hogy kényszerű elvándorlás nélkül kitartson jelenlegi élőhelyén, a fajállomány fele pedig nagy valószínűséggel végleg kipusztul. A tudósok szerint a környezeti katasztrófát csak az akadályozhatja meg, ha a vüág haladéktalanul elkezdi az átállást a zöld technológiákra, és talál valamüyen megoldást a légkörben már felhalmozódott széndioxid mennyiségének aktív csökkentésére. Csáky Pál újévi megnyilvánulása megkérdőjelezi a vélemény szabadságát és a másként gondolkodás lehetőségét
