Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-04 / 278. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 4. A magyar futballősz Na, ez is jól kezdődött - dörRivaldo: irány Anglia London. Angol sajtóértesülés szerint könnyen elképzelhető, hogy a vb-aranyérmes Rivaldo, akivel hétfőn bontott szerződést az AC Milan, a labdarúgó Premier League- ben folytatja. A BBC úgy tudja, hogy három klub, közöttük a Liverpool, tett ajánlatot a 31 éves brazil sztárnak. „Hallottam a spekulációkról, de egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a liverpooliak mellett mások is jelentkeztek” - fogalmazott Jorge Gama, a dél-amerikai futballista egyik menedzsere. Az AC Milan 2002 nyarán az FC Barcelonától ingyen igazolta le Rivaldót, akinek szerződése 2005 júniusában járt volna le. Évi fizetése 6 millió euró volt az olasz egyesületnél. Az irányító azért távozott a piros-feketéktől, mert alig kapott játéklehetőséget Carlo Ance- lotti vezetőedzőtől. (MTI) Sensi év végén távozik Róma. Valószínűleg az év végén megválik - legalábbis tulajdonosként - az AS Roma labdarúgócsapatától Franco Sensi elnök. „Komoly befektető érdeklődik a klub iránt, aki tiszteletbeli elnökként számítana rám. Megvizsgálom ezt az ajánlatot, s lehet, hogy elfogadom” - mondta a Gazzetta dello Sportnak a 77 éves Sensi. Az olajmágnás tíz éve vezeti a klubot, amely 18 esztendő után 2001-ben ismét bajnokságot nyert, s jelenleg is élen áll a Serie A-ban. Sensi hozzátette, a pénzügyi problémákat mindenképpen rendezi, mielőtt távozik. „December végéig rendbe hozom a mérleget, de már túl öreg vagyok a további munkához. Garantálhatom, hogy megbízható személyeknek adom át a vezetést” - szögezte le az elnök. (MTI) Ronaldinho kihagyja a derbit Barcelona. Ronaldinho nem lehet ott a Real elleni rangadón! A katalán klub orvosai, Jordi Ardevol és Lluis Til bejelentették: immár bizonyos, hogy a brazil sztár nem lehet ott a „clasico” névre keresztelt spanyol örökrangadón, a szombati Barcelona-Real Madrid mérkőzésen. Az orvosok Ronaldinho november 9- ei sérülésekor mintegy 5 hétre .jósolták” a csatár felépülésének idejét, de a hétfőn elvégzett tesztek után kiderült, hogy egyelőre szó sem lehet ä visszatérésről, (nbl.hu) zsölhették tenyerüket az MTK szurkolói, miután a címvédő úgy folytatta a 2003-2004-es bajnokságot, ahogy az előzőt abbahagyta: a Matáv ellen győztesen hagyta el a gyepet. NEMZETI SPORT Egy héttel később a ZTE hazai pályán kikapott az MTK-tól, de ezt még elintéztük egy fejcsóválással, nem gondoltuk, hogy lesz ez még így se... A harmadik körnek úgy vágtak neki a csapatok, hogy a veretlen Fradi volt a sereghajtó. Bár az augusztusi kánikula miatt mindenki izzadt, a IX. kerületben repkedtek a mínuszok: a liga hat pontot vont le a zöldfehérektől, akik máris mínusz hárompontosnak vallhatták magukat. A következő fordulóban nyert az FTC, így nulláról kezdhette (azaz folytathatta) a bajnokságot. Habár sokan nem tapsoltak a ferencvárosi sikernek: a zárt kapuk miatt csak a bennfentesek láthatták a 2:l-es hazai győzelmet hozó örökrangadót. Diadalt könyvelhetett el a Lombard FC is, hogy aztán - ilyen is csak nálunk fordulhat elő - Détári Lajos vezetőedző búcsút intsen Szombathelynek. Bezzeg Bozsik Péter akkor mondott le, amikor kell: az ötödik zalai zakó után vette a kalapját. Miközben Egerszeg búslakodott, Győr fellélegzett: a városban - fogalmazzunk finoman - nem igazán népszerű Varga Zoltánnál azután telt be a pohár, hogy csapata 4:1-es vereséget szenvedett a Hungária körúton. Ha nem megy, hát én megyek - vonta le a konklúziót a szakember. Tököli Attila visszatért a magyar bajnokságba - és a Fradiba. Az eltiltását letöltő csatár a Zalaegerszeg ellen lépett újra pályára, s egy góllal vette ki részét a 2:1-es sikerből. A zalaiak mérlege ezáltal tovább romlott: hétből semmi - nem semmi. Hoppá-hoppá! Nyolc kudarc után nyert a ZTE! Naná, hogy a legfontosabb pillanatban: a Haladást intézte el (4:0) az időnként vad nyugati derbin. Mezey György közben kis híján visszavette névjegyét: miután a Videoton a Megyeri útról is elvitte a három pontot, a szakvezető felajánlotta lemondását. Csakhogy a megfontolt elöljárók maradásra bírták. Bozsik Péter is visszatért a magyar bajnokságba - de nem Egerszegre, hanem Szombathelyre. Újdonsült játékosa, Tüske Roland persze nem ettől ájult el, hanem attól, hogy ütközött a pécsi Pest Krisztiánnal. A Ferencváros egy hét alatt kilenc pontot gyűjtött, ez ám a bravúr,* főleg úgy, hogy egy találkozót tudott csak le. Hogy akkor mi van? Az, hogy a liga visszaadta az augusztusban elvett hat pontot. Kiprich József szégyenkezve állt fel a békéscsabai mérkőzés lefújását követően, játékosai enerváltaknak tűntek, meglehet, bennük volt az az ütés, amelyet az utazás előtti utolsó edzésen Nicsenko kapott Aranito- vicstól. Szép sztori: egy szerb és egy ukrán verekedett össze egy magyar klub foglalkozásán; még jó, hogy a horvátok nem vették fel a kesztyűt. Az ősz utolsó pillanata: Kovács Ádám, a Fradi új „Várszegije” is kilátogatott az Üllői útra, ahol édes az élet mostanság, de nem azért, mert Lipcsei édességboltot nyithatna abból a kockacukor-mennyiségből, amellyel az újpesti drukkerek megdobálták őt, hanem azért, mert a derbit megnyerte az FTC, ráadásul a hírek szerint Nyilasi Tibor hamarosan „hivatalosan” is felbukkanhat a környéken. Ugyanekkor a Balaton FC 1:0-ra győzött a Videoton ellen - és ezzel őszi első lett! Statisztikák az őszi idényről Nézőszám - Összesen (16 forduló): 360 821. Fordulónkénti átlag: 22 551. Meccsenkénti átlag: 3789. Gólok - Összesen: 228 gól. Fordulónkénti átlag: 14,25 gól. Meccsenkénti átlag: 2,4 gól. Kiállítások - Összesen: 30. Fordulónként: 1,88. A legjobb három mezőnyjátékos (az NS osztályzatai alapján): 1. Kovács Zoltán (Újpest), 2. Kuttor Attila (Siófok), 3. SimekPéter (Újpest). A legjobb három kapus: 1. Végh Zoltán (MTK), 2. Cser- nyánszky Norbert (Siófok), 3. Vlaszák Géza (Újpest). Zabos és Gera ugrott ugyan, de nem szárnyalt. A magyar foci mélyrepülése klubszinten is folytatódott (ftc.hu-felvétel) Az Arany Ászok Liga őszi idényének legjobb mezőnyjátékosa az újpesti Kovács Zoltán Tovább erősítene a Real - új „galactico" a láthatáron Az Újpest FC fiatal csatára a Bundesligába tart Owen helyett Henry Thierry Henry (Képarchívum) MTI-HÍR Madrid. A néhány héttel ezelőtti hírekkel ellentétben az FC Liverpoolt erősítő Michael Owen helyett az Arsenalban szereplő Thierry Henry lehet a Real Madrid labdarúgócsapatának következő világsztárja, vagy ahogy az elitklub vezetői előszeretettel emlegetik, „ga- lacticója”. Ezt maga Florentino Perez klubelnök ismerte el. A Real első embere 2000 óta tartó uralkodása alatt sorrendben Figót, Zida- ne-t, Ronaldót és Beckhamet szerezte meg. Állítólag a világ- és Eu- rópa-bajnok francia közvetítők révén üzent: szívesen szerepelne a gárdában. A szerződéskötés azonban nem lesz könnyű, mert az Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger hallani sem akar Henry eladásáról, bár árat azért szabott. A csatár 200 millió fontért távozhat, de ezt valószínűleg a tréner sem gondolta egészen komolyan. Tokody és a Dortmund NS-ÉRTESEÜLÉS Budapest. Miután a nyáron balul sikerült prágai próbajátékon vett részt Tokody Tibor a cseh Slavia Prahánál, csak nehezen tudta beverekedni magát az Újpest kezdőcsapatába. Nos, ahhoz képest, hogy ezen az őszön Tokody csak epizódszerepeket kapott az Újpestben, kedd délutántól a német élvonalbeli Borussia Dortmundnál vesz részt próbajátékon. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója elmondta, egyelőre még nem kalkulálnak a bevétellel - pedig minden forint fontos lenne a bajban lévő labdarúgócégnek -, csak akkor számolgatnak, ha komolyra fordul az ügy. Gyulay hozzátette, nagyon szurkol a játékosnak, de szerinte a csoda kategóriájába tartozna, ha sikerülne Németországba igazolnia. A futballista menedzsere ennél sokkal bátrabban fogalmaz. „A Dortmund vezetőivel egyeztettem, amikor elmondták, hogy új játékosokra van szükségük - mondta Jurácsik Mátyás, Tokody Tibor ügynöke. - Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Tokody szerdán pályára léphet egy edzőmérkőzésen. Természetesen nem a dortmundi amatőregyüttesről van szó, hanem az első csapatról. A magam részéről nyolcvanszázaléknyi esélyt adok arra, hogy a magyar játékost szerződteti a német sztárklub.” „Nyáron sem rajtam múlt, hogy kútba esett a szerződés - mondta a csatár. - Jó erőben vagyok, és egyáltalán nem izgulok. Szerdán sok minden kiderül, ha játszom az edzőmérkőzésen. Nem foglalkozom azzal, mennyi az áram, ez legyen a két klub vezetőinek a gondja. Korábban a Slavia ajánlatán sokat rágódtam, de a Dortmund esetében sokat tudnék engedni az elképzeléseimből azért, hogy szerződtessenek.” Keegan 80 millió fontot kér a francia csatárért Anelka: kékből pirosba? MTI-HÍR Manchester. Kevin Keegan, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője csak 80 millió fontért engedné el Nicolas Anelkát, akit a városi rivális United kíván szerződtetni, de „csak” 20 millióért. Keegan úgy véli, hogy az ősi ellenfél a december 13-án sorra kerülő derbi előtt zavart kíván kelteni. „Szó sem lehet arról, hogy negyedáron adjuk el Nicolast. Szerintem a következő napokban még számtalan üyen történetet írnak majd a lapok, én is mondhatnám azt, hogy szerződtetjük Paul Scholest. Az is igaz, hogy ezt nehezen hinné el a közvélemény” - nyilatkozott a tréner. Kevin Keegan nyilatkozata némileg meglepő, mert az elmúlt hetekben nem volt felhődén a viszonya Anelkával, aki ráadásul lapértesülések szerint nagyon szívesen igazolna az Old Traffordra. Állítólag a Manchester United három héttel ezelőtt felvette a kapcsolatot a sztárral, aki szükség esetén maga kéri majd szerződésének felbontását a City vezetőitől. Alex Ferguson, az MÚ skót sikeredzője már a januári átigazolási időszakban meg akaija szerezni a francia támadót, erre biztosítottnak tűnik a pénzügyi háttér. A vezetők ugyanis a rendelkezésére bocsátják a Vodafone-nal hétfőn kötött, négy évre szóló új szerződésért járó 36 millió font egy részét. Václav Svérkoš mesterhármasa a VfB Stuttgart ellen Edzés hajnali háromkor ÖSSZEÁLLÍTÁS Berlin. Nagy meglepetésre a Bun- desligában listavezető VfB Stuttgart kétgólos vereséget szenvedett a 15. helyen álló Borussia Mönchenglad- bach vendégeként, s így a nyolcad- döntőben búcsúzott a labdarúgó Német Kupában. A találkozó hőse a hazaiak 20 éves csatára, a 3 gólt szerző cseh Václav Svérkoš volt, aki a Baník Ostrava együtteséből került a Gladbachba. Az első félidő után még l:0-ra a Stuttgart vezetett Ku- ranyi találatával, majd a fiatal cseh tehetség két góljára válaszolt Sza- bics a 60. percben. Ezután azonban újra Svérkoš, majd Arie van Lent volt eredményes. Szabics Imre a mérkőzés után elmondta: nagyon örül újabb találatának, de sajnos góljával sem tudott a Stuttgart továbbjutni a Német Kupa legjobb 16 csapata közé: „Most indulunk haza, aztán háromkor még edzést vezényel Felix Magath - mondta Szabics, majd megismételte: - Igen, jól hallották, még edzés vár ránk Stuttgartban. Mindenesetre a két rossz megoldás közül ez a jobbik, hiszen így nem reggel kell tréningezni, és addig al- hatunk, ameddig akarunk.” A válogatott játékos elárulta, hogy nem foglalkoztatja különösebben a pénteki, világbajnoki selejtezőcsoportok sorsolása: „Az igazság az, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy válogathassunk, bizonyítanunk kell, mégpedig bárki ellen.” A Német Kupa nyolcaddöntőjének további mérkőzésén óriási meglepetésre a Bundesliga 3. helyén álló Bayer Leverkusen 3:2-re kikapott az amatőrök között szereplő TSG Hoffenheimtől. (mti, nbl.hu) Felix Magath (Képarchívum) Bajnokok Ligája: hatvanezer török Dortmundban A siker titka: Sükür MTI-HIR Dortmund. A már biztos nyolcad- döntős Juventus keddi veresége után a Real Sociedadnak az utolsó fordulóban legalább döntetlent kell elérnie az olaszokat Dortmundban 2:0-ra legyőző Galatasaray ellen, hogy folytathassa szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A torinóiak meglehető-sen tartalékos összeállításban - többek között Nedvéd, Del Piero, Buffon és Trezeguet sem játszott - szerepeltek a semleges helyszínen (igaz, 60 ezer török szurkoló előtt) megrendezett összecsapáson, amelynek hőse a két gólt szerző Hakan Sükür volt. így az isztambuliak megőrizték esélyüket a második hely megszerzésére - ehhez jövő szerdán győzniük kell San Sebasti- anban. „Különösen a második félidőben játszottunk jól, helyzeteket alakítottunk ki, s kettőt ki is használtunk. Dicséret illeti a csapat valamennyi tagját” - mondta Fatih Terim, a Galatasaray vezetőedzője. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntését, így december 9-én Gelsenkir- chenben rendezik a Besiktas-Chel- sea labdarúgó Bajnokok Ligája- mérkő-zést. A D-csoport állása: 1. Juventus 5 3 1 1 8:6 10 2. San Sebastian 5 2 2 1 7:7 8 3. Galatasaray 5 2 0 3 5:7 6 4. Pireusz 5 1 1 3 6:6 4 Török fieszta a dortmundi stadion gyepén, miután a Galatasaray megverte a tavalyi BL-döntős Juventust (Reuters-felvétel)