Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-03 / 277. szám, szerda
2003. december 3., szerda Az Új Szó és az Est Lapok melléklete 2. évfolyam, 48. szám j Csak azoknak, akik a tinimagazinok „valóságában" élnek Nagydumás kiscsajok VÍGJÁTÉK A Nagydumás kiscsajok főhősnője Molly Gunn (Brittany Murphy), az elkényeztetett csitri, aki rocksztár apja vagyonát örökölve gondtalanul bulizza végig mindennapjait. Ám vége szakad az önfeledt szórakozásnak, amikor a család jóravaló könyvelője meglép a vagyonnal, így Mollynak szembe kell néznie a munka ördögével. Barátnője, Ingrid (Marley Shelton) és haverja, Huey (Donald Faison) segítségével sikerül felhajtania egy bébiszitteri állást, mégpedig Roma Schleine (Heather Locklear, tudjátok, Stacy a T. J. Hooker-ből!) lányára, Rayre (Dakota Fanning) kell felügyelnie. Ám az újdonsült au pair és a kislány tűz és víz: míg Molly esze folytonosan a bulin és a jóképű rockzenészen jár, addig Ray nyugtátokat szed és zsarnokoskodik. Nem csoda, hogy lassan egymás agyára mennek. Hogy mi lesz ebből... Sajnos semmi jó. A Nagydumás kiscsajok amolyan visszájára fordított Hamupipőke sztori. A gazdag, mindenki által körberajongott Molly az emberpróbáló munka (bébiszitter- kedés?) és Ray hatására teljes átalakuláson megy keresztül, így a film végén a felszínes csillogást megvetve kastélyként vezeti elő a Kőbánya- Kispest legrosszabb állapotban lévő garzonjait is megszégyenítő új lakását. A történetre felesleges lenne több szót pazarolni, hiszen teljességgel kiszámítható, sablonokból és sztereotípiákból építkezik, tarkítva gyomorforgatóan giccses jelenetekkel. A kezdés után 20 perccel pedig az is világossá válik, hogy a kiscsa- joknak közel sincs olyan nagy dumájuk, mint ahogy azt a cím mutatná, ráadásul az egyikük már 26 éves is elmúlott. A poénok rendkívül gyérek, a nem vicces kategóriába tartozó „hasraesős” jelenetek között csak elvétve akad értékelhető humorforrás. A Nagydumás kiscsajok a tinivígjátékok megcsúfolásához áll a legközelebb, felvonultatva annak összes lehetséges hibáját és gyengeségét, ugyanakkor nélkülözve a műfaj sikerének kulcsfontosságú dramaturgiai eszközeit és azon elemeket, amik szerethetővé tesznek egy ilyen filmet. Csak azoknak ajánlható nyugodt szívvel, akik a Bravo újság és a Popcorn magazin „valóságában” élnek, (mozinet) Nagydumás kiscsajok (Uptown Girls), színes, amerikai film, 2003., 92 perc, Rendezte: Boaz Yakin, Szereplők: Brittany Murphy, Dakota Fanning, Donald Faison, Heather Locklear, Marley Shelton A több szálon futó sztori jórészt a helyzetkomikumra alapoz, a felvonultatott figurák inkább típusok, mintsem jellemek Igazából szerelem film első kétharmadában teljesít imponálóan a rendező, s noha a boldog végkifejlet felé közeledvén leereszt kicsit, azért nem rossz a mérleg. A pozitív összhatáson még az erősen közhely ízű zárlat is csak alig valamit tud rontani. (est) Igazából szerelem (Love Actually), Színes, angol vígjáték, 2003., 129 perc, Rendezte: Richard Curtis, Szereplők: Alan Rickman, Colin Firth, Liam Neeson, Hugh Grant VÍGJÁTÉK ozzászokhattunk, H Jf hogy karácsony közeledtével megszaporodnak a filant- mg róp hangütésű, könnyed vonalvezetésű mozidarabok, a többnyire vígjátéki alaphelyzetből induló, és ősöreg életigazságok újra felmondását megcélzó produkciók. Az efféle filmek frontján újabban a brit rendezők is felzárkóztak a hollywoodiak mögé, mégpedig nem kevés sikerrel, az Igazából szerelem is ezt bizonyítja. A több szálon futó sztori jórészt a helyzetkomikumra alapoz, a felvonultatott (és a kortárs angol színészek krémje alakította) figurák inkább típusok, mintsem jellemek: a közel tucatnyi főbb szereplő között akad teszetosza miniszterelnök, elapadt ihletű író vagy nagy terveket dédelgető elemista kiskölyök - közös vonásuk, hogy valamennyien megtalálták szívszerelmüket, de csak nagy nehezen tudnak lépéseket tenni feléje. Az ő próbálkozásaik, apró kudarcaik és nagy sikereik mókás vonalvezetésű meséje a film, amely szerencsére alig kíván többnek látszani, mint ami: másfél órára garantált felejtést nyújtó mozinak. Vállalását azért is teljesítheti a produkció, mert egy igazi sikerember áll a hátterében. A korábban kizárólag forgatókönyvíróként jeleskedő, de most rendezőként is szerencsét próbáló Richard Curtis nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Négy esküvő, egy temetés, a Sztárom a párom vagy a Bridget Jones naplója. Aki ezek közül akár csak egyet is látott, tudja, miféle humorra számíthat: javarészt frappáns és eleven, és csak elvétve lapos vagy erőszakolt gegekre. Különösen a Miközben fokozatosan közeledünk a Holdfényév vége felé, úgy hullnak le sorban a leplek, és minden igazságra és érzelemre fény derül Holdfényév FILMDRÁMA A sors furcsa „figura”, kedvére játszik az emberrel: hol a magasba emeli, hol a legmélyebb verembe veti áldozatait. Megesik, hogy a leg- szerencsédenebb emberből lesz a legboldogabb és fordítva. A Holdfényév az utóbbi eshetőségre világít rá és mutatja milyen az, mikor egy család a káosz szélére sodródik. Brad Silberling drámájában Ben (Dustin Hoffman) és JoJo (Susan Sarandon) elveszítik lányukat, aki éppen az esküvőjére készült. Vőlegénye, Joe (Jake Gyllenhaal) már régóta a família teljes értékű tagjának számít, így a tragédia után is az egykori kedves szüleivel marad: a film az ő hármasuknak mindennapjait mutatja be. A felszín szinte teljesen normálisnak látszik, de belül mindenkit feszít valamilyen érzés, mely előbb-utóbb kitörni kénytelen. Ben és JoJo igyekeznek jól kezelni a lányuk elvesztése miatti gyászt, de fokozatosan vesztik el önuralmukat és engednek utat a fájdalmuknak. Mindeközben Joe egy kellemeüen titok hordozójává válik, mely a törékeny békét azonnal porrá zúzhatná. Helyzetének súlyosságát csak tetézi, hogy a már elküldött esküvői meghívók levadászása közben megismerkedik a helyi postáskisasszony- nyal, aki iránt fokozatosan gyengéd érzelmeket kezd táplálni... A film nem egy erőltetett menet, szépen lassan bontakozik ki, teljesen azonosulva a helyszínül szolgáló csendes kisvárossal, melyben nem történnek nagyszabású dolgok, s ha mégis, akkor is viszonylag nyugodtan zajlanak le. A rendező - aki írója is a forgatókönyvnek - nem kapkodott el semmit, fokozatosan derülnek ki számunkra az események, és ismerjük meg egyre mélyebben az egyes karaktereket. Kedveljük, megértjük, szánjuk őket, és teljes mértékben képesek vagyunk azonosulni a helyzetükkel. Az alkotás szinte végig kissé melankolikus, de a „nyomottabb” részeket itt-ott megszakítják a hangulatilag kellemesebb pillanatok, melyek közelítenek kicsit a fekete humor felé, de úgy, hogy nem rontják a Holdfényév „imázsát”, csak szórakoztatóbbá teszik azt. A színészek fantasztikusak, az egyre ritkábban feltűnő Hoffman és Sarandon a legjobb formájukat hozzák a lányuk emlékeibe és így Joe-ba kapaszkodó pár szerepében, és a Donnie Darkóból megismert Jake Gyllenhaal is brillírozik a szabadulni vágyó, de helyzete miatt maradni kényszerülő fiú szerepében. Mindemellett a mű helyenként depresz- szív hangulatát jól kiegészíti a csodálatos zene, mely egyszerre fülbemászó és mégis tökéletes része az egésznek. Miközben fokozatosan közeledünk a Holdfényév vége felé, úgy hullnak le sorban a leplek, és minden igazságra és érzelemre fény derül, hogy a legvégén mindenki megtalálja a maga nyugalmát és Joe is elindulhasson új élete felé. A Holdfényév egy szeretnivaló, érzelemgazdag mozi, mely kicsit elgondolkodtatja az embert, majd kellemes emlékekkel hagyja távozni, ha véget ért. (mozinet) Holdfényév (Moonlight Mile), színes, amerikai film (2002), 17 perc, Rendezte: Brad Silberling, Szereplők: Dustin Hoffman, Jake Gyllenhaal, Susan Sarandon, Holly Hunter
