Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-27 / 295. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 27. Családi kör Az UNICEF felmérése szerint Szlovákiában a gyermekek kétharmada szenved szülei agresszivitásától Erőszak a családon belül Pór Bertalan: Család (részlet) KAMONCZA MÁRTA bben a hónapban so­E kat hallani a gyerme­kekről, aminek két oka is van: december­ben tartják az emberi jogok és a gyermekvé­delem világnapját, és ugyanekkor készülünk az év legbensősége­sebb ünnepére. A karácsonyt álta­lában a családi fészek melegével kötjük össze. Ilyenkor gyakran esik szó azokról a gyermekekről is, akiknek nem adatott meg a sze­rető család. Ők azok, akik nap mint nap szenvednek szüleik ag­resszivitásától. Az ENSZ Gyer­mekvédelmi Alapja, az UNICEF egy felmérésben mutat rá arra, hogy Szlovákiában a gyermekek kétharmada szenved szülei bán­talmazásától. A statisztikai ada­tok szerint az év első felében hat gyermek halt bele azokba a sérü­lésekbe, amelyeket szüleik okoz­tak nekik. Tavaly összesen 750 íz­ben indult el büntető eljárás gyer­mekkínzás és szexuális visszaélés miatt. Idén novemberben a rozs- nyói járásbíróság egy év letölten­dő börtönbüntetésre ítélte azokat a szülőket, akik rendszeresen ver­ték, éheztették hét kiskorú gyer­meküket. A szakemberek szerint azonban ezek az esetek csak a jég­hegy csúcsát jelentik. A bántalma­zások jelentős részére egyáltalán nem derül fény. Nem tudni, há­nyán és milyen szörnyűségeket él­nek át nap mint nap saját család­jukon belül. Büntetőeljárás általá­ban akkor indul, ha az orvos vagy a pedagógus hivatalból jelenti a bántalmazást. Ez azonban csak a legkirívóbb esetekben történik meg, és a feljelentést megelőzően a gyermeket hosszabb-rövidebb időn keresztül kínozták, éheztet­ték vagy szexuálisan zaklatták. Ezek rniatt tavaly az országban negyven kiskorút helyeztek el kü­lönböző gyermekotthonokban. Több felmérés is megerősíti, hogy a családon belüli erőszak növekvő tendenciát mutat. Egyebek mel­lett ezért is került sor a büntető törvénykönyv módosítására. Ta­valy októbertől hatályos az a pa­ragrafus, amely a közeli hozzátar­tozó kínzását szigorúbban bünte­ti, mint az idegen személy ellen elkövetett erőszakos bűncselek­ményt - egyes esetekben, például ha a sértett belehal a sérülésekbe, az elkövető akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat. Szep­tembertől vannak érvényben a gyermekek jogait erősítő törvény- módosítások, amelyek értelmé­ben a szociális dolgozó indítvá­nyozására a bíróságnak 24 órán belül döntenie kell a gyermek csa­ládból való kimenekítéséről és el­helyezéséről. Arról, hogy mindezek a válto­zások mennyire javítottak a helyzeten, emelkedik-e vagy csökken a családon belüli erő­szak az Érsekújvári járásban, dr. Ervin Erdélyi járási ügyészt kérdeztem.- A járásban növekvő tendenciát mutatnak a családon belül történt erőszakos bűncselekmények. Túl­nyomórészt ezeket a bűntetteket férfiak követik el egyrészt a gyer­mekek, másrészt a feleség ellen. Legelterjedtebb formája a csalá­don belül elkövetett bűncselek­ményeknek a testi sértés, erőszak az egyén, illetve a polgárok egy csoportja ellen. Az elkövetéseknél szerepet ját­szik az alkohol is? Mint már említettem, ezeket a cselekményeket főleg férfiak kö­vetik el, akik gyakran, bizony, al­kohol hatása alatt vannak, és eb­ben az állapotban bántalmazzák családtagjaikat. A sértettek a szomszédoktól vagy a rendőrség­től kénytelenek segítséget kérni. Legutóbbi ilyen esetünk elég ko­moly volt. J. Sz. vádlott úgy meg­verte a kislányát, hogy a gyerme­ket az érsekújvári kórház trauma­tológiai osztályán kellett orvosi ellátásban részesíteni. , ,: Gyakran úgy tűnik, hogy a tör­vényjobban védi az elkövető jo­gait, mint a sértettét. Milyen jo­gaik vannak azoknak a szemé­lyeknek, akik ellen bűncselek­ményt követnek el? Az áldozat általában a károsult helyzetében van, és a büntetőeljá­rás során rendelkezik mindazokkal a jogokkal, amelyeket a büntetőel­járásról szóló törvény 43. paragra­fusa tartalmaz: tehát joga van té­nyeket, bizonyítási eszközöket elő­terjeszteni, részt vehet a kihallga­tásokon, és a bíróságon megilleti az utolsó szó joga. Továbbá joga van nemcsak annak az anyagi kár­nak a kiszámlázása, amelyet az el­követő okozott neki, hanem ha az indokolt, jogosult erkölcsi vagy egyéb kártérítésre is. A károsult kérheti a bíróságot, hogy az ítélet­ben rögzítse: a vádlott köteles megtéríteni a kárát. Fontos megje­gyezni, hogy ezzel a kérelemmel a sértett legkésőbb a fő tárgyaláson a bizonyítás megkezdése előtt élhet. Ön szerint a gyakorlatban mennyire használható a család­jogi törvény? Ezt azért kérde­zem, mert az említett jogi nor­mát még 1963-ban fogadták el, azóta viszont a társadalomban lényeges változások történ­tek... Igen, a törvény több részében is elavult, és most már nem elég a norma módosítása. Fontos volna egy teljesen új családjogi törvény elfogadása, amely a kor szellemé­nek megfelelően szabályozná a család működésével, a családi élettel kapcsolatos valamennyi körülményt. Az ügyész után Hencze Mónika pszichológust kértem meg arra, mondja el a családi erőszakkal kapcsolatos tapasztalatait. Tulajdonképpen mikor mond­hatjuk azt, hogy a szülő bántal­mazza a gyermekét? Ha egy szülő rendszeresen testi, lelki kínzással vagy megalázással bünteti gyermekét, azt bántalma­zásnak nevezzük. A gyermeket bántalmazó szülők gyakran, így vezetik le saját kudarcaikat, dü­hüket, szorongásukat, s ha a gyer­mek valamilyen csínytevést követ el, azt személyes sértésnek tekin­tik. Úgy érzik, tettét komolyan büntetni kell. Egyébként a cseme­téiket bántalmazó felnőttek egy- harmada gyermekkorában jóma­ga is rendszeresen szenvedett el bántalmazást szülei részéről. A bántalmazás milyen fajtáit különböztethetjük meg? A pszichológusok négy fajtát kü­lönböztetnek meg. Nevezetesen az érzelmi, illetve fizikai bántal­mazást, az elhanyagoltságot és a szexuális zaklatást. Az érzelmi bántalmazást a legnehezebb felis­merni. Legnyilvánvalóbb formája ennek az, amikor a szülő folya­matosan szapulja a gyermekét, kiabál vele, mély sebeket ejtő sza­vakat használ, pl. „bárcsak soha ne jöttél volna a világra”. A fizikai bántalmazást már könnyebb felis­merni. Az orvos általában ponto­san tudja, milyenek azok a hor­zsolások, sérülések, amelyek a gyermeknél teljesen természete­sek. Gyanúra akkor van ok, ami­kor sem a szülő, sem a gyermek nem képes elmagyarázni, honnan vannak az ütések vagy az égeté­sek nyomai. Gyakran az áldozattá vált gyermek saját maga igyek­szik elrejteni bántalmazása nyo­mait. Ennek az az oka, hogy fél, esetleg szégyelli. Elhanyagoltság­ról akkor beszélünk, amikor a gyermek nem kap megfelelő gon­dozást. Csecsemőknél ez a „fejlő- déshiány-szindrómához” vezet­het. A szexuális zaklatás kapcsán meg kell jegyezni, hogy a szexuá­lis erőszak elkövetőinek többsége családtag. A gyermeket gyakran fenyegetéssel titoktartásra kény­szerítik, de vannak olyan esetek is, amikor a gyermeknek nem hisznek, hazugsággal vádolják, avagy hisztérikusan reagálnak megnyilvánulásaira. Milyen következményei vannak annak, ha egy gyermeket rend­szeresen bántalmaznak? Természetesen a következmények különbözőek lehetnek, ez sok kö­rülménytől függ, például attól is, hogy hány éves a gyermek, és mi­lyen jellegű bántalmazást szenve­dett el. Gyakori következmény a súlyos érzelmi frusztráció. Ennek a jelenségnek több formája lehet a regresszív magatartástól az erősza­kos cselekedetig, illetve az önpusz­tításig. Ha a gyermek úgy érzi, nem tartozik senkihez, nem kell senkinek, nem vesznek róla tudo­mást, törvényszerűen depressziós­sá válhat. Végül úgy érezheti, főleg ha már idősebb, hogy nincs mit ve­szítenie, akár el is pusztulhat. Ám ez az öndestrukciós tendencia nem a „halálösztönhöz” kapcsolódik, ellenkezőleg: ez egy segítségkérő, súlyosabb esetekben SOS jelzés, amikor a gyermek az életért, az életet jelentő szeretetért küzd, azért, hogy valakibe belekapasz­kodhasson. A frusztráció egyik for­mája lehet a szégyenérzet. Ez gyakran azzal az érzéssel párosul, hogy nem kell senkinek. Szégyelle­nie kell a testét, a megnyilvánulá­sait vagy azt, hogy egyáltalán él. így a gyermek sokszor elszigetelő­dik, nemcsak a közösség zárja ki őt, hanem saját maga is félrehúzó­dik a közösségtől. Úgy érzi, hogy ót nem lehet sem elfogadni, sem sze­retni. További következmény lehet a kifelé irányuló agresszió, az in­dulatos viselkedés, valamint a pszichoszomatikus betegségek megjelenése, súlyos lelki sérülések (trauma), érzelmi sivárság, értelmi labilitás, szorongásos neurotikus megbetegedések vagy beilleszke­dési zavarok. Mennyire lehet elejét venni an­nak, hogy az említett következ­mények kialakuljanak? Régebben a kiskorúakat helyezték el nevelő- vagy gyermekotthonok­ban azért, hogy Idszakítsák őket a problémás családi közegből. Ma már inkább az elkövetőt emelik ki a családból, illetve terápiás segítsé­get nyújtanak a családnak. A gyer­meküket bántalmazó szülők pedig orvosi segítséget kaphatnak ah­hoz, hogy megtanulják az önural­mat. EJNYE Apropó, kézimunka! BENKŐ TlMEA A mi családunkban minden nő szigorúan kézimunkázik. Emlék­szem, nővéremmel már alapiskolás korunkban sem ülhettünk csak úgy tétlen kezekkel a tévé előtt. Anyu nem nézte jó szemmel. Örökké „böködnünk” kellett. Szerinte egy rendes lány tudjon hí­mezni, varrni, kötni és horgolni. Nem volt kecmec. Elmúltam har­minc, de ha délután váratlanul betoppan, amikor lányom éppen alszik, s én, uram bocsá’, felrakott lábbal kávézom valamelyik könyvet bújva, hát még mindig fejmosást kapok. Hiába magyará­zom, hogy olyan pulcsit veszek a boltban, amilyet csak akarok, szerinte a kézimunkának nincs mása. Ilyen apróságon igazán ne múljon már a családi béke! Gondoltam egy merészet, és kötöttem Enikőnek egy halványsárga pulóvert. Egy hirtelen jött ötlettel kihímeztem rá a nevét, egy szál virágot meg egy pillangót. Ugyanis a legegyszerűbb minta megkötése is már fölülmúlja képességeimet, díszíteni viszont valahogy mégis­csak kell. A szomszédasszony meglepetten csapta össze a kezét: „Nahát, de jópofa! Legalább vissza tudják hozni a gyereket, ha el­kóborolna...” Ő akkor még nem tudhatta, hogy sosem fogom a lá­nyomra adni. Anyu boldog mosollyal vette kezébe a babaholmit: „Látod, milyen egyedi!” Mindenesetre volt némi igazság abban, amit mondott. Olyannyira egyedi, hogy a kicsi sosem viselte, mi­vel az ujja túl hosszúra, a dereka meg túl rövidre sikerült. Sebaj, elteszem emlékbe az első cipőcskéi mellé... Varrtam egy csodaszép csipkés ágyneműhuzatot is a kiságyba. Lesz-e rá szükség valamikor, nem tudom. A párnát a babakönyv nem ajánlja, a paplant meg a kicsi nem tűri meg, fél perc után le­rúgja legmélyebb álmában is. Nem számít, lényeg, hogy anyu megdicsért: „Ez igen!” Hímeztem egy három és fél méteres (!) ünnepi asztalterítőt is az ebédlőasztalra. Ráérősen, csekélyke öt évig készült. Mindig azt mondogattam, majd ha lesz saját otthonunk, a házszentelőn fog­juk először használni. Nem készültem el vele, de nem én voltam lassú, becs szó! Hamar vettük a házat... Egy időre csalódottan tet­tem félre az oltárterítőnyi darabot, majd összeszedve maradék lel­kierőmet újra hozzáláttam, ekkor már azt mondván, hogy majd első gyermekünk keresztelőjén avatjuk fel. Amikor Enikő a világra jött, már csak a szegély volt hátra, de férjem még ekkor sem sür­getett: „Minek töröd magad? Majd az eljegyzésére befejezed...” Ezúttal azonban sikerült hősiesen tartani a szavam. Valóban a ke­resztelői díszebéden használtuk először. Meg utoljára. És soha többé. Mert foltot kapott, amit azóta sem sikerült eltüntetnem. Az izgatott keresztmama már az első öt percben, rögtön a pohárkö­szöntőt követően felborította az aperitívjét. Én vagyok a hibás. Miért kellett vörös vermutot venni, amikor a fehér is megtette vol­na? Spongyát rá! Elteszem emlékbe. Vígan elfér a cipők, a pulcsi meg a díszes ágyneműhuzat mellett... Nem szoktam egykönnyen feladni, ennyi hendikep ellenére most újra hímezek. A változatosság kedvéért ez most egy gobelin: kék vázában sárga napraforgók. Nem ringatom magam abban a tév­hitben, hogy keretbe is fog kerülni valamikor. Szerintem még jó­val előtte ki fogom égetni a vasalóval, vagy ilyesmi. Nem gond, megszoktam. Az a fontos, hogy addig sem tétlenkedem, míg ké­szül. S amint a szemem rontom az apró lyukú panama fölött, fo­kozatosan érlelődik bennem az elhatározás, hogy ha majd Enikő annyi idős lesz, hogy varrótűt lehet adni a kezébe, kénytelen lesz legalább a keresztöltést megtanulni. Mert egy rendes lány tudjon hímezni, varrni, kötni és horgolni, na! Csak még egy elfogadható magyarázatot is kell találnom arra az esetre, ha netán szemtelenül megkérdezné: „És ugyan minek?” (A szerző felvétele) Külön köszönet a Családi Kör állandó szerzőinek, az író olvasóknak s az olvasó családoknak, mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárul ahhoz, hogy a melléklet legyen. Maradjanak velünk valamennyien jövőre is! Kéri köszönettel a Családi Kör szerkesztője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents