Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-23 / 294. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 23. Karácsony Hodossy Károly, az OTP Banka Slovensko elnöke a boldogság legfontosabb pilléreiről: a munkahelyi sikerekről, eredményekről és a családközpontúságról A meglepetés a szeretet egyik jele SZILVÁSSY JÓZSEF- A hét végén, mondjuk, vasárnap délelőtt sem akadna ideje? - kérdem Hodossy Károlytól, az OTP Banka Slovensko elnökétől, miután már vagy öt perce egyeztetünk a beszélgetés időpontjáról. Mintha indulatosabban válaszolna, mint eddig: - Akkor is sűrű a programom, a kevéske szabad idő meg a családomé. Legalább vasárnap szeretnék végre velük lenni. Együtt ebédelni. Csevegni.. Tudja, mit? Jöjjön ma délben. Legfeljebb nem ebédelek. A topmenedzserek életéről kérdezem. A szüntelen zakatolásról. Arról is, vajon ebben a tempós életvitelben nem mosódnak-e össze a hétköznapok az ünnepekkel. Gondolkodás nélkül felel, ami a szívből jövő válaszok jellemzője: - Boldog embernek mondhatom magamat, mert olyan munkát végzek, amely tele van kihívásokkal, emberpróbáló feladatokkal. Egy éve új céget építek, amelyet sikerült szinte a nulláról felhozni. Számos új terméket vezettünk be. Néhány hónap alatt bankunk a legdinamikusabban fejlődő szlovákiai pénzintézetek közé emelkedett. Megenyhülnek az arcvonásai: - A boldogság másik lényeges, talán a leglényegesebb pillére a család, amely a számomra nélkülözhetetlen háttér. Oázis, ahol megpihenek, újabb erőt gyűjtök. Partnereim olykor hitetjenkedve néznek, mások csodálkoznak, még meg is mosolyognak, amikor azt hangoztatom, hogy családközpontú vagyok. Pedig ez a színtiszta igazság. Van egy csodálatos feleségem, Ágnes, aki kiváló matematikus és informatikus, de a család kedvéért otthagyta a katedrát. A klasszikus modell alapján ő a család lelke, összetartja, szervezi, vigyázza kis közösségünket. Nem mellékesen kiválóan is főz, ezért gasztronómiai szempontból is élményszámba mennek a vasárnapi családi ebédek. Fényképeket mutat: - Manapság a három gyermek sem megszokott. Mi ezt is nagy ajándéknak tartjuk. Lilla tizenhárom éves, a művészetek iránt érdeklődik, de szereti a küzdősportokat és kosarazik is. Határozott vezéregyéniség. Neki még nem kell kompromisszumokat kötnie, mint nekem, oly gyakran a munkámban. Erős jellem a kilencéves Ákos is, aki az informatika és az autók iránt vonzódik. A jövőre hatesztendős Bálint már jól sízik és úszik. Egyébként gyermekeink érdekében lakhelyet is változtattunk. Győrött találtunk Lilla és Ákos érdeklődési körének és a mi elképzeléseinknek tökéletesen megfelelő iskolákat. Olyanokat, amelyek már ebben a korban a diákok érdeklődési körét, tehetségét maximálisan figyelembe veszik, s ennek megfelelően oktatják, nevelik és irányítják őket a választott életpálya felé. így aztán hétköznaponként Győrött lakunk, viszont a hétvégeket, ha csak lehet, szülővárosunkban, Dunaszerdahelyen töltjük. Karácsonyi emíékeiről kérdem. - Több is van, s ezek más-más életkoromhoz kapcsolódnak. Tulajdonképpen ott sugároznak a mostani ünnepeinken is. - A szüleim sajnos, már kisgyermek koromban elváltak, édesanyám azonban a szerény anyagi helyzetünk ellenére is szeretettel, odafigyeléssel varázsolt a szentestéken meghitt hangulatot. Emlékezetes karácsony volt az is, amikor első gyermekünket, a mi kisdedünket a szívünkhöz szorítva álltunk a csillogó zöld fenyő mellett. Ott éreztük igazán azt a felelősséget, amely abból adódott, hogy szülők lettünk. Arról is faggatom, vajon az ajándékozás nem veszített-e manapság a szépségéből. Nem vált-e, mint annyi minden az életünkben, túlontúl közönséges aktussá. Mielőbb letudnivaló feladattá. Mert hát egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy mondd meg, mi kellene, s akkor megveszem vagy kifizetem az árát, vagy még jobb lesz, ha inkább te vásárold meg magadnak, amit akarsz - morfondírozok. Hangosan. Határozott a válasza: - Tudom, hogy manapság vannak szegényebb és gazdagabb emberek, mégis úgy vélem, mindannyiunknak arra kellene törekednünk, hogy anyagi lehetőségeink függvényében szerezzünk meglepetést szeretteinknek. A karácsony varázsa, különleges feszültsége a meglepetésszerzésben is rejlik. Ilyenkor nem kellene hivalkodó, méregdrága ajándékot vásárolni, hanem olyasmit, aminek a családtagok nagyon örülnek. Mi például megőriztük az ünnep misztériumát. Gyermekeink levelet írnak a Jézuskának, hogy milyen ajándékot szeretnének. Még Lilla sem vonta ki magát ebből, egyébként imádja ezeket a családi hagyományokat. Nemrég például Mikulásnak öltözött be, derűs perceket szerezve ezzel is testvéreinek és a szüleinek. Számomra minden évben az a legfogasabb kérdés, hogy mivel lepjem meg a feleségem. Tavaly Boldog embernek mondhatom magamat, mert olyan munkát végzek, amely tele van kihívásokkal, emberpróbáló feladatokkal (Somogyi Tibor felvétele) notebookot ajándékoztam neki, aminek informatikusként is nagyon megörült. Hetekig töprengtem az idei meglepetésről, remélem, most is jó lesz az ötletem. Elgondolkodva folytatja: — Ilyenkor csaknem mindenki felfokozott érzelmi állapotban várja az ünnepeket, sokan talán túlságosan is csak a lámpagyújtásra összpontosítanak. Pedig már a délelőttök is csodálatosak lehetnek, ha például tehermentesítjük a feleséget és ennek köszönhetően ő sem lesz estére holtfáradt. Nálunk ilyenkor is ő készíti a finom halételeket és a töltött pulykát, mi pedig a fenyőfát díszítjük, aztán kicsinosítjuk a lakást. így hangolódunk közösen a szentestére. Visszatereli a témát a munkahelyére. - A bankfiókokban és a központokban az ünnepek előtti utolsó órákig feszített a munkatempó. Nálunk is így van ez. Ilyenkor legtöbb az ügyfél és már készül az évi egyenleg. De munkatársaim bírják erővel, jó kedvvel. Azért is, mert sikeres bank alkalmazottjai. Ez a tudat még szebbé teheti az ünnep és a pihenés óráit. Amikor végre mindany- nyian egy kicsit lazíthatunk. Ekkor én mobiltelefonos igazgató leszek. Ha nem történik valami rendkívüli, akkor az óesztendő végéig csak így tartom a kapcsolatom közvetlen kollégáimmal. Mert szeretnék néhány napon át megszakítás és utazgatás nélkül ráérős férj és apa lenni. Oázis, ahol megpihenhetek (Á családi fotóalbumból) TÁRCA Látomásként Zynthanova SINKOVITS IMRE Nehezen tudom elképzelni Zentát, ezt a bácskai települést úgy háromszázötven évvel ezelőtt. A „központban” egy dzsámi, környékén néhány sátor meg vályogviskók, az emberek többsége azonban földbe vájt odúkban lakik, azok rőzsével vagy náddal lefedve. A korábbi időket semmi nem őrzi, nincs nyom, nincs mibe kapaszkodni. A nevezetes csata után élőlény szinte alig marad, holttestek borítják a folyóba lőtt bőrhidat, meg az innenső oldali sánc katlanját. A XVIII. század elején már ismét néhány száz személyről szól a krónika (telepítenek ide Nyitra környékéről is), különösebb élénkülés azonban aligha tapasztalható; egy-egy ács, csizmadia, halász és kereskedő működik. Meg hét fuvaros - lova, kocsija sem lehetett mindenkinek. Néhány évtized múltán azonban hirtelen felpezsdül az élet, tehetős polgárok szecessziós épületei sorakoznak tágas utcákon, az állomásra berobog a vonat, az eredetileg Szintarévre keresztelt város százkilométeres körzetben elsőként kap villanyvilágítást, és fahíd ível át Bánát irányába. A gimnázium csak úgy ontja a tehetségeket, a centrumot a monumentális Városháza uralja. A rakparton csónakházak, már telepítik a Népkertet vigyázva őrzött növényzettel, rózsalugasokkal, a fából ácsolt Vigadóban esténként zene szól, a tehetősebbek az Eugen Szállót választják. Valkay Zoltán, miután egy vaskos kötetben megírta a város építészetének történetét, gondolt egyet, s megrajzolt egy új várostérképet. Azt pedig megjelentette a település betűit kissé összekeverő helybeli zEtna internetes folyóirat. Azon utcák, házhelyek, boltok, óvodák, iskolák, mindenféle intézmények, aki tehát gyorsan rajtol, máris házat biztosíthat magának, sőt szomszédot is, tervezgethet, kommunikálhat. Az elképzelt város lassan benépesül, a zEtna webmagazin által meghívott írók a minap be is járták a lehetséges színhelyet, átgyalogolva a bánáti oldal szikes vidékére, ahol jövő nyáron talán tájborok bemutatásával egybekötött tanácskozásra is sor kerülhet, a strand mögötti fákat pedig mindenki ízlése szerint felöltöztetheti. És felöltöztetheti mindenki az álmait. Erről tanúskodott a Városok és fellegvárak címmel megtartott irodalmi est is, ám igazi ötletekkel a vitában résztvevő érdeklődők gyarapították a virtuális város lehetséges tárházát; ami az életben nem valósul meg, az Zynthano-vában - Valkay Zoltán így nevezte el - valóra válhat. Fogadalmakkal teli ünnepek tájékán ez nem alábecsülendő: izmosodnak falak, épületek, utcák és terek, felvillan valami, ami a játékból valóság igézete. Incselkedő művészet ez, súlyosabb következmények nélkül. Ha tovább haladnánk Bánát vidékén Szeged irányába, rávetül tekintetünk egy dombra. A hiedelem szerint a csatából menekülő török vezér itt veszítette el kedvesét, akinek örök nyugvóhelye e halom. Mindez az elképzelt várostól alig kőhajításnyira, akár kiránduló- hely is lehetne. De mi légyen azokkal, akik egykoron rőzsefedeles üregekben éltek, ntajd.hét fuvaros segítségével, takarították be a terményt. Avagy még a virtuális város sem tökéletes?
