Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-20 / 292. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003- DECEMBER 20. MINDENNAPI KENYERÜNK Valódi értékeink ÉDES ÁRPÁD Ige: „Ekkor azt mondta Jákob a háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát! Készüljünk, és menjünk föl Bételbe, oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam. Átadták azért Jákobnak a náluk levő idegen isteneket mind, meg a fülbevalókat is, Jákob pedig elásta azokat a cserfa alá, amely Sikemnél van. ” (lMózes 35, 2-4) Nemrég gazdára talált a sokakat lázban tartó csillagászati nyeremény. Valaki bizonyára úgy érezheti, hogy erre az életre ő már jól be van biztosítva. Alábbhagy az össznépi lottóláz is, és egy kicsit nyűgöd tabban gyújthatunk gyertyákat az adventi koszorúnkon. Mert hát az advent a készülődés, a csöndes várakozás ideje. Csakhogy várunk-e még valamit egyáltalán, és amit várunk, kapcsolatban van-e az ünneppel? Vagy esetleg valami más láz, a bevásárlási láz és kényszer kerít hatalmába minket? Ezek mindmind olyan kérdések, amelyeket érdemes megválaszolnunk, s ha lehet, őszintén adjunk számot magunknak, mert egyébként egyre üresebb alkatrészei leszünk egy gépezetnek, amely statisztikai adatként kezel, és fogyasztásunk mértéke szerint minősít minket. Jákobnak életpályája során csalások és megcsalások között vergődve többször kellett számot adnia Isten előtt, de önmagának is. Nagy kerülőt tett azóta, hogy becsapta a testvérét, Ézsaut, elorozva tőle az el- sószülöttség után az atyai áldást is. Közben megkóstolta azt is, hogy milyen becsapottnak lenni, hisz apósa nem a szeretett Ráhelt, hanem az idősebb Leát adta hozzá feleségül. Majd az Úr hívásának engedve elhagyja apósát, és szinte menekül tőle. Hazafelé sokat tusakodik az Istennel, és azzal a gondolattal, hogyan is fog megállni Ézsau szeme előtt. De Istentől új nevet és új ígéretet kap, s most már megy, hogy ő is beváltsa ígéretét, amit menekülésének első éjszakáján tett. Oltárt építeni Bételben, hogy azon atyái Istenének áldozzon. Csakhogy ez az út a bűnbánat és a megtisztulás útja kell, hogy legyen Jákobnak is meg hozzátartozóinak is. Az első, hogy elhagyni az idegen isteneket. A felesége, Ráhel korábban az élete kockáztatásával lopta el apja házibálványát. Most ez is odakerült a többi közé, amit ott hagytak és elástak a sikemi cserfa alatt. Vele együtt a fülbevalókat, meg más amuletteket, melyek arra szolgáltak, hogy „szerencsét hozzanak”, vagy „megvédjenek a rossztól”. Ma biztosan azt mondanánk, milyen jó is lenne megtalálni és kiásni azokat az értéktárgyakat! Micsoda gazdagságot jelentene! (Újabb föl-föltöró lottóláz!?) Egyébként azok akkor is nagy értéket képviseltek. Ám Jákob számára már valami más sokkal fontosabb volt! Az az Isten, aki meghallgatta nyomorúságában, aki vele volt hosszú bolyongásai során, és most újra megmutatta szabadító hatalmát, most ahhoz készül, hogy áldozzon neki. És ez a kegy számára felülmúlta mindazt, amit előző helyén látott és tapasztalt. Ennek az Istennek a tisztelete nem keveredhetett azoknak a bálványoknak tiszteletével, amit Ráhel ellopott. Ezért kellett ezektől megtisztulni, amit a ruhaváltás jelzett. De mindezek a külső megnyilvánulások csupán szemléltetői voltak annak a lelki fordulásnak, megtérésnek, ami előbb Jákob lelkében ment végbe. Senkit sem akarok arra kényszeríteni, hogy ássa el értékeit, tegye le ékszereit, orrba- vagy fülbevalóját. De nem lehet nem észrevenni, hogy a mi keresztyén hitünk is egyre gyakrabban keveredik, elegyedik különféle babonákkal, pogány dolgokkal. Észre sem vesszük, és már fogyasztói vagyunk az egyre terjedő okkult praktikáknak, talizmánoknak, szerencsét hozó vagy éppen gyógyító ásványoknak, vagy a csillagok állását lessük. „Hála Istennek, hogy gyorsan lekopogjam...”, hallottam nem is oly régen. Talán sokszor nem észleljük ezeket a kettősségeket. Pedig az Úr Jézus azt mondta, hogy nem lehet két úrnak szolgálni. Pál apostol, mikor megtérése előtti dicsekvéséről és nyereségeiről beszél, azt mondja: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3, 7-8) Most is advent van, a megtisz^ tulás, a Krisztus-várás ideje. Ót megtalálni a legnagyobb ajándék, Őt megnyerni a legfőbb nyereség. A szerző református lelkész A fiatalság a jövő záloga, a remény arra, hogy velük megmarad dédszüleink öröksége, szokásai Karácsonyolás Kéménden MÉRI MAGDOLNA Tél jöttével tavaszt várunk Minden egy nap ünnep nálunk, Napfordulón jövőt nézünk, Gonoszt űzünk, jót igézőnk, Hej regő rejtem! — írta egy ismeretlen poéta a múlt század végén, az András-naptól Gergely-napig, vagyis november végétől március derekáig tartó időszakról. Ezt az időszakot az egyház karácsonyi ünnepkörnek nevezi. Ehhez a szakaszhoz kötődő szokáskört az egyház sem tiltotta, hanem körültekintő okossággal és mértéktartással kérész tényesíteni törekedett. Mivel pedig jól ismerte az embereket, és a szokások erejét, megszentelte, aztán így kapcsolódott ennek egy-egy fázisa a keresztény időszámításhoz, valamint egy-egy szent ünnephez. Bár már beléptünk a 21. századba, azért még ma is vannak olyan lelkes, kitartó emberek, akik szívügyüknek tekintik a hagyományok ápolását, és nem engedik, hogy ünnepekhez kötődő szokásaink feledésbe merüljenek. Ilyen hagyományőrző csoport a 2001- ben alakult Kéméndi Vasvirág együttes. A csoport vezetője Baranyai Anna, aki igazi lelkesedéssel foglalkozik az aprónéppel. A csoportnak ma már 25 állandó tagja van 5 évestől 15 évesig. Ez idáig a következő műsorokkal léptek fel: Kéméndi táncok, Szüreti szokások, Farsangi szokások, Regruta- búcsúztató, Gyermeklakodalmas. Programjuk az „Apáról fiúra” hagyományőrző program, amely be mutatja a fiúgyermek életét a paraszti családban a bölcsőtől az öregkorig. Most adventban a betlehemezést és a három királyok imádását elevenítsük fid. A betlehe mezők négyen vannak, egy fiatal és egy öreg pásztor, egy angyal, és a negyedik, aki a betlehemet viszi. Bekopognak, majd megkérdezik a háziakat, hogy bevihetike a kis Jézust. A szeretetteljes fogadtatás után énekelni kezdik a szentkarácsonyi (Illusztrációs képek) Betlehem énekeket, mint pl. Mennyből az angyal, vagy esetleg később vidámabb, népiesebb rigmusokat mint például: Kis karácsony, nagykarácsony. Van-e kolbász a padláson? Ha nincs kolbász a padláson, Nem ér semmit a karácsony. Köszönjük szépen! Vagy esetleg: Háta házigazdasszony, Talpig jó egy asszony, Van kenyere, szalonnája, Van jó bora, pálinkája, Ad belőle minekünk is, Amint adja, köszönjük is. Végezetül pedig: Nosza pajtás, fogd az ajtót! Kezedbe a kilincstarlót. Mi üt tovább nem maradunk, A szomszédba masírozunk! Köszönjük szépen! Az istennek áldása szálljon házatokra! December 25-én nagykarácsony ünnepén így rigmusoltak: Ma karácsony napja - Nem kell nekem hagyma: Egye meg a gazda, Aki nekem adta. Talán akadnak, akik csodálkoznak e régi népszokások felújításán, de úgy tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen örömmel fogadják a belle hemezóket, s örülnek e régi inisz tériumjátéknak. Kéménden így ápoljuk falunk hagyományait, igyekezve megismertetni gyermekeinkkel a népdalt, a néptáncot, a népmesét. Örvendetes tény tehát, hogy működik ez a csoport, mely az említett műsorokkal képviseli falunkat, és amelyre büszkék vagyunk. A fiatalság a jövő záloga, a remény arra, hogy velük megmarad dédszüleink öröksége, szokásai. Nagy szükség van erre különösen az anyagias világban. Nagy szükség van rá, hogy másoknak is adjunk valami többletet, hogy mondatainkat ne mindig így kezdjük: én, nekem, rólam... Mert hiszen mi a karácsony tanítása, mi a titka? Nem más, mini az egymás iránti tisztelet, a meg becsülés és a SZERETET. Aho gyan egy régi, ismeretlen szerzi mondja: „Adj, adj amíg tudsz, Hadd legyen boldogabb az a másik, Kinek szívéből az öröm rád Eljött szent karácsony ünnepe, Erzsiké boldog volt, hiszen pár óra, s itt van a gyertyagyújtás ideje - étiig bírta türelmesen végigülni a családi vacsorát, szíve a karácsonyfához húzta Erzsikének ma már unokái vannak... (A szerző felvétele) Erzsiké vágyott és megkapott íróasztala BENKő Tímea Erzsiké hatodik osztályos volt, amikor rendkívüli kéréssel fordult a Jézuskához: karácsonyra íróasztalt kért ajándékba. Illetve, helyesbítek, tudta ó jól, hogy nem a kis Jézus hozza a karácsonyfát, de gyermeki hittel könyörgött Istenhez, tegyen csodát. Tisztában volt vele, milyen nagy kívánsággá] rukkolt elő, hiszen édesanyja nyomban összecsapta a kezét: „Te lány, egy íróasztal 150 koronába kerül!” A kislány esténként lámpaoltás után feltérdelt hófehér ágyában, és kezét imára kulcsolva buzgón kérte az urat: „Édes jó Istenem, add, hogy megvegyék nekem, kérlek szépen! ígérem, nagyon jó leszek, csak most az egyszer hallgass meg! Hiszen nem kérek lehetetlent, csupán egy íróasztalt! Olyan, de olyan jól fogok tanulni, meglásd! Már eddig is színjeles voltam, de megígérem neked, osztályelső leszek, csak ott legyen a fa alatt...” Tudta, az ima segíteni fog. A tisztelendő úr is arról prédikált, hogy a Jóisten meg hallgat bennünket, ha tiszta szívből kérjük. Éjszaka arról álmodott, hogy már az új asztal fiókjaiban rendezgeti iskolai füzeteit. Végre nem a kis sámlin ülve, a konyhai hokedli fölé görnyedve kell a leckét írnia... Szép álom volt. Annál is inkább, mert reggel, ébredés után is hinni lehetett benne. Eljött szent karácsony ünnepe. Erzsiké boldog volt, hiszen pár óra, s üt van a gyertyagyújtás ideje. Alig bírta türelmesen végigülni a családi vacsorát, gyermeki szíve csak a karácsonyfához húzta be a szobába. Végre felálltak az ünnepi asztaltól. Már a küszöbön látta, elfeledkezett róla a Jóisten. Körülállta a család a fát, együtt énekelték a Mennyből az angyalt. A kislánynak sűrűn folyt a könnye, nem tudott áhítattal énekelni.- Tessék, ez a tiéd - kapta kezébe a csomagját. Kibontotta, piros szövet volt benne. — Nagyon szép ruhát varrók neked belőle. Horgolok majd apró fehér virágocskákat, azokkal fogom díszíteni - kedveskedett édesanyja. Tudta, hogy nem illik így viselkedni, mégis földhöz vágta a ruhának szánt anyagot, és azt kiabálta: „Nem akarok új ruhái én íróasztalt szerettem volna!” K szaladt a szobából, látni sem akai ta a karácsonyfát. Azóta sok év telt el, megtanult: nem is olyan fontos megkapnunl amire nagyon vágyunk. Míutá leérettségizett, könyvelőként h< lyezkedett el egy vállalatnál, nyugdíjas koráig napi nyolc ór: töltött a hőn áhított íróasztal mi gött. Lám, a Jóisten mégsem f< led kezeit meg róla... Erzsikének ma már unokái vannal Nagymamaként jóval szerényebi Mostanában csak azért imádkozíl hogy özvegy édesanyja még soká] egészségben éljen, s hogy a ház; gyerekzsivaj töltse be. Tudja, 1 imái meghallgatásra találna! egész évben karácsony lesz.
