Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-15 / 287. szám, hétfő
ÖTVENÖT ESZTENDŐ ÖTVENHAT OLDALON Klinikai halálból feléledve SZILVÁSSY JÓZSEF Új Szó fennállásának öt és fél évtizede talán a második világháború utáni felvidéki magyar sajtó történetében sem jelentéktelen epizód. Sajtótörténészek feladata lesz megvonni napilapunk több mint fél évszázados mérlegét. Annyi azonban már most bizonyos, hogy ezek az elemzések nemzeti közösségünk életének egyik jelentős eseményének tartják majd 1948. december 15-ét, amikor napvilágot látott a csehszlovákiai magyar dolgozók hetilapja. Az Új Szó megindítását a jog- fosztottság tragikus éve után hazai magyarságunk vívta ki, amelynek ugyancsak alapvető emberi és kollektív kisebbségi joga anyanyelven művelődni és a szükséges információkhoz jutni. Az első lapszám fejléce mellett Gottwald és Sztálin fényképe, amint éppen rágyújtanak a pipára. Látszólag kedélyesen, ám ez a kép már előrevetítette a szomorú folytatást. Azt, hogy a bolsevik diktatúra bekebelezte az Új Szót is. Sötét évtizedek következtek. Ha visszatekintünk erre a korra, akkor ki kell mondanunk: a jó szándékú törekvések, a naiv hitből fakadó őszinte megnyilvánulások és letűnt rezsimmel szemben időről időre felbukkanó fenntartások, olykori ellenszegülések sem változtatnak azon a tényen, hogy lapunk akkor megbukott azon a morális vizsgán, amelyet Deák Ferenc állított fel, aki szerint a jó sajtótörvény egyetlen mondatból állhatna: hazudni nem szabad. Mostanság az idősebb- és a középnemzedékhez tartozó néhány kolléga szelektív emlékezetben szenved. Úgy cselekszik, mintha újságírói pályafutása 1968 augusztusában vagy 1989 novemberében kezdődött volna. Holott csak maroknyi szlovákiai magyar tollforgató mondhatja el magáról, hogy semmi köze nem volt a diktatúrához. Bizony, a legtöbbünknek volt. Bizony, mindannyiunkra érvényes Illyés Gyula kor-és kórképe: “hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban, belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy.“ Bizony, ezért került az Új Szó 1989 novemberében a klinikai halál állapotába. Mégsem hajították szemétdombra, mint a német, a román vagy a lengyel pártlapot. Feléledéséhez életerőt, erkölcsi alapot több tény nyújtott. Az egyik legfontosabb kétségkívül az volt, hogy 1968-as katonai invázió előtt és után akadtak szerkesztőségünkben bátor emberek, akik ki merték mondani, kiabálni: süket is, elvetemült is a meztelen király. Emiatt legtöbbjük életét, szakmai pályafutását derékba törték. Miként annyiszor a történelemben, áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló. Ugyanúgy azoké sem, akik kisebb, olykor nagyobb kockázatot vállalva nem hajtottak fejet, nem cinkoskodtak és nem hallgattak, amikor a hatalom anyanyelvi iskoláinkra tört vagy egyéb alapvető jogokat sértett. Amikor e négy évtized publicisztikájának, szerkesztői munkájának kevéske pozitívumait vesszük számba, akkor nem feledkezhetünk meg a mindenkori kulturális rovat munkájáról. Könyvek és más publikációk őrzik azokat a riportokat, szépirodalmi alkotásokat, résztanulmányokat, amelyek először az Új Szóban jelentek meg, s amelyek igazolják, hogy ebben a kis közösségben az esztétikum, a szakmai mérce sosem volt lesajnált vagy kikacagott szempont. Elsősorban ezek az erények ösztönözték és bátorították azokat, akik a bársonyos forradalom kezdetén, Szlovákiában az elsők között hirdették meg a Cselekvési Platformban, hogy saját lelkiismeretükkel számot vetve, olvasóinkat őszintén megkövetve merőben más morális kritériumok alapján kívánják folytatni, újrakezdeni a pályafutásukat. Ezért követeltük és kiköveteltük, hogy az Új Szó ne legyen soha többé pártlap. Rövidesen rádöbbentünk arra is, hogy kormányorgánum sem lehet, tehát állami kézben sem maradhat, hiszen oda a függetlenségünk, ha anyagi támogatások fejében bármelyik kormány vagy kormánytag előtt kényszerülünk hajbókolni. Egy életre megfogadtuk, hogy már soha sem leszünk hajlandók kiszolgálni egyetlen pártot, semmiféle érdekcsoportot sem. Célunk csak a szlovákiai magyarság, olvasóink szolgálata lehet. Ezért váltunk meg a lehető leghamarabb az állami kiadótól is. Függetlenségünk körbebástyázása érdekében tőkeerős befektetőt kerestünk. Ilyen személy vagy csoport akkor nem volt, mert nem is lehetett szűkebb pátriánkban, a magyarországi érdeklődőkről pedig nem lehetett eldönteni: valójában milyen szándékok vezérlik a lap kilátásba helyezett megvásárlásával. Maradt két francia érdeklődő, amelyek közül a nálunk jól csengő Hearsant Csoportot választottuk. Azért is, mert a Juraj Veres vezette Národná obroda és a prágai Mladá fronta Dnes ugyanígy döntött. Mindannyian azt hittük, kiváló társaságba kerültünk. Ám rövidesen kiderült, hogy a francia cég súlyos anyagi gondokkal küzd, s valójában azért vett meg főleg lengyel és cseh lapokat, hogy jókora haszonnal mielőbb túladjon rajtuk. Ezzel is javítva a hazai egyenleget. így keveredtünk a düsseldorfi tulajdonosokhoz, akik a mai követelményekhez igyekeztek igazítani a lap tartalmát és grafikai arculatát, korszerűsítették szerkesztőségi rendszerünket is. Mindeközben kőkemény módszerekkel kebelezték be az alkalmazotti kisrészvé- nyeket. Majd ugyancsak továbbálltak. Az újabb tulajdonosváltással viszont megvalósult néhány, a középnemzedékhez tartozó hazai magyar újságíró vágya, akik mindig azt szerették volna, ha a magyarságunk iránt toleráns, sőt: empatikus - s egyéb szakmai értéket is felcsillantó - Sme és az Új Szó ugyannak a kiadónak a tagja lenne. így lett, így van ez a mai napig. Jelenleg olyan főnökeink vannak, akik a velünk kapcsolatos döntéseikben nem kizárólagosak és tekintetnélküliek, hanem mérlegelik és figyelembe veszik érveinket is. Köszönettel nyugtázzuk azt az anyagi támogatást, amelyet a szlovákiai kulturális tárcától, továbbá az Illyés Közalapítványtól és a Magyar Távirati Irodától kapunk közszolgálati feladataink teljesítésére, az utóbbi esetben pedig anyanyelvi művelődésünk, szakmai fejlődésünk érdekében. A lapkiadás bizonyos szempontból olyan, mint a kerékpározás. Szüntelenül pedá- lozni, hajtani kell, mert aki megáll, akár csak megpihen, leesik a nyeregből. Kimúlhat a sajtópiacon, ahol ma is óriási a versengés. Mi sem vagyunk kivételek. Nem lehet meghatódott- ság nélkül szólni azokról az idős olvasóinkról, akik kezdettől fogva, illetve több évtizeden át hűséges előfizetői, olvasói lapunknak. Akik kevéske nyugdíjukból, az állandóan növekvő megélhetési költségeik ellenére ma is - remélhetően jövőre is - összekuporgatják lapunk árát, amely egyébként januártól nem'drágul. Végtelenül hálásak vagyunk ezért. Ám nem téveszthetjük szem elől, hogy a mai fiatal- és a középnemzedék már nem aszerint választ újságot - már aki vásárol -, hogy milyen nyelven jelenik meg, hanem annak alapján, hogy közöl-e az elvárásainak megfelelő tájékoztatást, háttér-információkat, tényekre és nem elfogultságokra épülő elemzéseket, emberi sorsokat, tanulságos életpályákat felvillantó publicisztikát. S nyújt-e kellő szolgáltatásokat, amelyek révén vállalkozóként vagy polgárként naprakész információkhoz jutunk. Ez a piac rövidesen még zsúfoltabb lesz, hiszen uniós tagságunk eredményeként megszűnnek a vámkorlátok is. Még több magyar újság, folyóirat lesz a piacon, aminek mindenképpen örülünk, habár még nagyobb lesz a vetélkedés, a harc az olvasóért. Csak úgy maradhatunk ezután talpon a nagy tülekedésben, ha sokan, nagyon sokan fogják úgy érezni, s erről naponta újra meg újra megbizonyosodnak, hogy az Új Szó róluk, nekik ír, értük van, társuk a gondban, az örömben, mindennapjaikban és ünnepnapjaikban. Ha így lesz, akkor tisztelt olvasóink továbbra is életben tartják, mert magukénak vallják ezt a napilapot. Csak tőlünk, s az utánunk következő újságírónemzedékektől függ, hogy így lesz-e. tia nem tv/.e' a *• •'SrfeSiS TTTTc.*®!! t turtcJSSJ®1 síäéíÄ-
