Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-13 / 286. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 13. Sport Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: a nyolcaddöntőben csupa slágermeccs következik, Szabics a Chelsea ellen készülhet Klub Világkupa: vasárnap AC Milan-Boca Juniors AC mint AC - belehúzott a Sparta A brazil Kakának ezzel a lövésével győzte le az AC Milan az FC Bruges-t a BL csoportkörében. Az olaszok a nyolcaddöntőben a Spartával találkoznak, a kupaküzdelmeket az UEFA Kupában folytató belgák pedig a Debrecennel mérkőzhetnek majd. (Képarchívum) Nyon/Prága. Tegnap sorsolták a Bajnokok Ligája nyol- caddöntőjének párosítását. A prágai AC Sparta a BL tavalyi kiírásának győztesével, az olasz AC Milánnál játszik majd a legjobb 16 között. Érdekes párharcokból nem lesz hiány: a tavalyi UEFA Kupagyőztes FC Porto a Manchester Uniteddel, a La Coruna pedig a Juventus Torinóval mérkőzik majd. Szerencsésebb sorsolásra számított a Bayern is: ellenfele a Real Madrid lesz. ÖSSZEÁLLÍTÁS A Sparta játékosainak többsége a Manchester Uniteddel szeretett volna találkozni a BL nyolcad- döntőjében, ám „be kell érniük” a címvédő AC Milánnál. Vlastimil Kostái, a Sparta elnöke a sorsolás után elárulta: előzetesen az AS Monacóval egyezett volna ki, bár még így is jobban örül a milánóiaknak, mint ha a Real Madridot vagy a Juventust kapta volna a Sparta. A klubelnökkel ellentétben Jirí Kotrba, a prágaiak edzője a francia csapatokat szerette volna elkerülni, s ez a kívánsága teljesült. „Azt hiszem, az AC Milan minden szempontból kielégíti az igényeinket: híres csapat, gyönyörű stadion, valódi sztárjátékosok. Számunkra előny, hogy hazai pályán játsszuk majd az első meccset; garantáltan telt ház lesz a Letnán” - nyilatkozta a sorsolás után Kotrba, aki a gyengére sikeredett bajnoki ősz miatt a Lazio elleni győztes meccs után is felajánlotta lemondását a klubvezetésnek, amely természetesen megerősítette pozíciójában az edzőt. Hasonló szellemben vallottak a párosításról a játékosok is, akik az év utolsó edzésén vettek részt tegnap, s a .focilabda helyett rendhagyó módon a korongot kergették egy rögtönzött hokimeccsen. Lukáš Zdenka: „Alig várom már, hogy pályára léphessek a San Siróban. Az ellenfelet nem kell külön dicsérni, elég megnézni a játékoskeretüket. A holland Seedorf például az egyik kedvencem.” Libor Sionko a Liberec tavalyi szereplésére emlékeztet, amikor az esélytelen cseh csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjében alaposan megnehezítette a későbbi győztes dolgát: a müánói 0:1 után odahaza 2:l-re győztek, s az olaszok csak az idegenben lőtt góljuknak köszönhették a továbbjutást, ráadásul akkor még a Liberec játékosa volt Martin Zbončák és a hátvéd Petr Jo- hana. „Lehet, hogy a Manchesternek jobban örültek volna a szurkolók, mivel az angolok nyíltabb tám- adófutballt játszanak, de így is egy nagyon erős csapattal lesz dolgunk, amelyik az egész sorozat egyik esélyese. De harc nélkül nem adjuk majd fel a küzdelmet, az biztos” - mondta Sionko. A Sparta eddig kétszer találkozott az AC Milánnál, először 1973-ban a KEK elődöntőjében: akkor a Milan (az aranylabdás Gianni Riverával) mindkét meccsen l:0-ra győzött. A két klub 1995-ben, az UEFA Kupában futott össze újra, s a jelenlegi Milánból ketten, Maidini és Costacurta emlékezhetnek a ros- sonerik továbbjutására - az olaszok a hazai 2:0 után (mindkét gólt a libériái George Weah lőtte) Prágában 0:0-t játszottak. Érdekesség: akkor még Pavel Nedved és Jan Koller is a Sparta játékosa volt. Az AC Milan játékoskerete - Kapusok: Dida, Abbiati. Hátvédek: Cafu, Maidini, Kaladze, Nesta, Simic, Pancaro, Laursen. Középpályások: Redondo, Gattuso, Rui Costa, Seedorf, Pirlo, Kaká, Ambrosini, Serginho, Brocchi. Csatárok: Sevcsenko, In- zaghi, Tomasson, Borriello. IDÉN A BL-BEN Az olasz csapat mérkőzései: AC MI- LAN-Ajax 1:0 (g.: Inzaghi); Celta Vigo-AC MILAN 0:0; AC MI- LAN-Bruges 0:1; Bruges-AC MILAN 0:1 (Kaká); Ajax-AC MILAN 0:1 (Sevcsenko); AC MILAN-Celta Vigo 1:2 (Kaká). A Sparta eredményei: Vardar Szkopje-SPARTA 2:3 (Poborský 2, Gluscsevics), SPARTA-Vardar 2:2 (Poborský, Sionko); SPAR- TA-Chelsea 0:1; Lazio-SPARTA 2:2 (Sionko, Poborský); SPAR- TA-Besiktas 2:1 (Zelenka, Poborský); Besiktas-SPARTA 1:0; Chelsea-SPARTA 0:0; SPARTA-La- zio 1:0 (Kind), (čtk, ú) BL: a nyolcaddöntő párosítása Sparta Praha-AC Milan, VfB Stuttgart-Chelsea London, FC Por- to-Manchester Utd., Real Sociedad San Sebastian-Olympique Lyon, Celta Vigo-Arsenal London, Bayern München-Real Madrid, Deportivo La Coruna-Juventus, Lokomotív Moszkva-AS Monaco. Az első mérkőzéseket február 24-25-én játsszák, a visszavágókat pedig március 9-10-én. UEFA Kupa, sorsolás: a PAOK búcsúztatása után következik a Milan- és Ajax-verő FC Bruges Owen helyett a belgák jönnek Debrecenbe ÖSSZEÁLLÍTÁS A svájci Nyonban elkészítették a labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának sorsolását, amelyben egyetlen magyar csapatként a Debrecen volt érdekelt. Szentes Lázár együttese a Bajnokok Ligájától búcsúzó Bruges csapatát kapta, az első mérkőzésre Belgiumban kerül sor. Az UEFA előzetesen négy kalapba osztotta az együtteseket, a Löki a 3. csoportba került, s azt tudni lehetett, hogy a Liverpool, az Inter- nazionale, a Galatasaray vagy a Bruges lesz a következő rivális. Szentes Lázár együttese végül talán a legkönnyebbnek vélt belga Brugest kapta, az első mérkőzésre február 26-án, idegenben kerül sor. A visszavágót egy héttel később játsszák Debrecenben. „Most bizonyára sokan szerencsés sorsolást emlegetnek, én azonban azt mondom, hogy maradjunk a realitás talaján - nyilatkozta a sorsolás után Szentes Lázár, a Debreceni VSC vezetőedzője. - Tény, hogy kaphattunk volna nevesebb ellenfelet, én örültem volna mondjuk az Internazionalénak, de nem szabad elfelejteni, hogy a Bruges a Bajnokok Ligájából érkezett, ahol idegenben legyőzte az AC Milant és legutóbb otthon az Ajaxot, míg korábban a selejtezőben a Borussia Dortmundot búcsúztatta. Természetesen igyekszünk legjobb tudásunk szerint felkészülni, hogy jó eredményt érjünk el, de tudomásul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei. Reménykedni lehet, és kell is. A szurkolók részéről teljesen természetes reakciónak tartom, hogy örültek a belga együttesnek, de ugyanakkor mérsékletre intek mindenkit a továbbjutás esélyének latolgatásakor” - mondta Szentes Lázár. Böőr Zoltán, a DVSC csapatkapitánya Lisszabonban barátjánál, Fehér Miklósnál nézte végig az UEFA Kupa következő fordulójának sorsolását. „Bevallom, nem örülök annak, hogy Brugest kaptuk. Igen közel álltunk ahhoz, hogy a San Siróban, vagy az Anfield Roadon lépjünk pályára, ami egy magyar játékos számára mindig is nagy élményt jelenthet. Abban biztos vagyok, hogy a csapat képes 100 százalékot teljesíteni a Bruges ellen, a továbbjutás azonban így sem garantálható. Az első „meccset” ismét megnyertük, hiszen idegenben kezdünk” - nyilatkozta a válogatott középpályás. A belga együttesben futballozik többek közt a szlovén Céh, a perui Mendoza, míg a hazai válogatottak közül Verheyen, Martens, Simons és Verlinden erősíti a gárdát. A Bruges legutóbb 1998-ban találkozott magyar csapattal, akkor a belgák a budapesti 5:0-ás siker után odahaza 2:2-es döntetlen értek el az Újpest FC ellen az UEFA Kupában. A cseh Teplice a Celtic Glas- gow-val mérkőzik; a skótok eddig csak egyszer találkoztak cseh klubbal, 1967-ben a BEK-ben a Dukla Prágán jutottak túl, pedig akkor még Ivó Viktor és Josef Masopust is a katonacsapat tagja volt. Az UEFA Kupa harmadik fordulójának párosítása: FC Bruges-Debreceni VSC-Mega- force; Celtic Glasgow-FK Teplice; AC Perugia-PSV Eindhoven; Olympique Marseille-Dnyepropet- rovszk; Bröndby Köbenhavn-FC Barcelona; AC Parma-Genclerbir- ligi; Benfica Lisboa-Rosenborg Böőr Zoltán (dvsc.hu-felvétel)) Trondheim; Groclin Grodzisk-Gi- rondins Bordeaux; FC Valen- cia-Besiktas; Galatasaray-Villare- al; Sochaux-Internazionale; Liver- pool-Levszki Szófia; Szpartak Moszkva-Real Mallorca; Gazian- tepspor-AS Roma; AJ Auxerre-Pa- nathinaikosz Athén; Valerenga Oslo-Newcastle United. Az első mérkőzéseket február 26- án, a visszavágókat március 3-án játsszák, (o, m, ú) Európa egyenlíthet MTI-ELÖZETES Jokohama. Vasárnap, magyar idő szerint 11.15 órától rendezik Joko- hamában a labdarúgó Klub Világkupát: a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan a Libertadores Kupában első argentin Boca Juniorsszal találkozik, s a mérkőzésnek több szempontból is óriási tétje van. Amennyiben az európai csapat nyer, akkor 21. alkalommal kerül az öreg kontinensre a trófea, s ezzel kiegyenlít Dél-Amerikával szemben. A Milan negyedik diadalával ráadásul a kupát legtöbbször elhódító csapattá lépne elő, ugyanis jelenleg két uruguayi együttessel, a Penarollal és a Nacionallal, valamint a spanyol Real Madriddal holtversenyben áll az élen. A két gárda már Japánban tartózkodik, s természetesen mindkét együttes győzni akar. „A Milant nagyszerű képességekkel rendelkező játékosok alkotják, de nincs okunk félni tőlük. Öt hónapja erre az összecsapásra készülünk, éppen ezért csak akkor leszünk elégedettek, ha nyerünk” - jelentette ki Carlos Bian- chi, a Boca Juniors trénere. Az együttes erejéről mindent elmond, hogy négy éven belül harmadszor játszhat a Klub Világkupáért. Három évvel ezelőtt legyőzte a Real Madridot, majd 2001-ben nem sikerült megvédenie a címet, alulmaradt a Bayern Münchennel szemben. A Milan ugyan már hatodszor játszhat a Klub VilágkupáCarlos Tevez, a Boca Juniors tehetsége. Ancelotti szerint az új Maradona. (Képarchívum) ért. „Csak a győzelem elfogadható számunkra” - mondta Cafú, a piros-feketék védője. Carlo Ancelotti, az olaszok mestere leginkább a 19 éves Carlos Teveztől tart, akit nemes egyszerűséggel Diego Armando Maradona utódjának tekint. „Zseniális futballista lesz belőle. Nagyon oda kell rá figyelnünk, mivel ő az ellenfél legjobbja” - nyilatkozta Carlo Ancelotti. U20-as válogatott - teljesítették az elvárásokat Hiányoztak a lányok STRIEŽENEC DÁVID Pozsony. Elégedetten tért vissza az egyesült arab emírségekben 20 éven aluli korosztályos labdarúgó világbajnokságról a szlovák válogatott. Bár a legjobb nyolcba nem sikerült bejutniuk (Brazüia ellen hosszabbításban kapott góllal maradtak alul), a kitűzött célt elérték, továbbjutottak a csoportjukból. Pozsonyba érkezésük után hamar szétszéledt a csapat, senkinek sem volt kedve az ünneplésre, annál is inkább, mivel a társaságot a toliforgatók mellett a barátnők is izgatottan várták. „Két hét együttlét után már nagyon vártuk a hazaérkezést, leginkább a családok és a lányok hiányoztak. Arrafelé ritkán látni olyan nőt, akinek ne volna elfedve az arca” - mondta Filip Sebő, az Inter labdarúgója, vendégeskedik és épp a kanárik ellen szerzet góljával hívta fel magára a figyelmet. „Elégedett vagyok a teljesítményemmel, szerintem az egész csapat jól játszott, nem okoztunk csalódást. Külön öröm számomra, hogy Brazília ellen gólt is sikerült fejelnem, ez mindenképpen egy óriási emlék marad. Most viszont pihenni szeretnék, megemészteni a rengeteg élményt” - mondta a fiatal játékos, aki már ajánlatokat is kapott, de konkrétumokat még nem akar elárulni. Peter Polák edző, akit a vb előtt többen kritizáltak a keret összeállítása miatt, nyugodtan válaszolga- tott az újságírók kérdéseire. „A legnagyobb gondot a sérülések és a betegségek okozták, többször rögtönöznünk kellett, de szerencsére legtöbben hozták a formájukat. Kár, hogy nem sikerült a csoda, de azt el kell ismernünk, Brazília a világ egyik legjobbja, így az is siker, hogy lépést tudtunk velük tartani.” A kiesést jelentő gól leginkább Juraj Halenárt bosszantja: „Sokáig rémálom marad az a pillanat, vártam, hogy a labda megpattanjon, sajnos megcsúszott a füvön és meg sem állt a kapuig. Kell egy kis idő, amíg megbirkózom az érzéssel, de az élet megy tovább.” Peter Kostoláni, az FC Nitra játékosa, aki jelenleg Bacsfán vendégszerepei, a szállodájuk előtti tobogánra gondol vissza legszívesebben. „Ekkora csúszdát még életemben nem láttam, az egész csapatnak nagy élmény volt kipróbálni. Persze Dubai is gyönyörű, rengeteg felhőkarcolóval, modern épülettel. Úgy érzem, nem okoztam csalódást, teljesítettem az elvárásokat. Természetesen nekem is a brazilok elleni meccs marad meg az emlékeimben. Leírhatatlan érzés volt nézni, ahogy örülnek a továbbjutásnak, hiszen akár mi is a helyükön lehettünk volna. Kár, hogy azt a hét percet nem sikerült kihúznunk” - mondta Kostoláni. SPORT A KÉPERNYŐN SZOMBAT VASÁRNAP STV 2 -17.00: Slovan-Trenčín ST Extraliga jégkorongmérkőzés M2 -17.55: Kaposvár-Debre- cen bajnoki férfi kosárlabdamérkőzés ČT 2 -16.45: Trinec-Pardubice bajnoki jégkorongmérkőzés EUROSPORT-10.30: Alpesisí VK 13.45: Biatlon VK 15.30: Bob VK 17.15: Rövidpályás úszó-Eb 18.30: Síugró VK (ism.) GALAXIE SPORT -13.25: Manchester United-Manchester City angol bajnoki labdarúgómérkőzés 15.25: Bayern-Stuttgart labdarúgó Bundesliga I-es találkozó STV2-17.25: LAKings-St. Louis NHL jégkorongmérkőzés M2 -17.55: Vasas-BVSC és Do- mino-FTC bajnoki vízilabdamérkőzések EUROSPORT-8.30: Síugró VK 10.00: Alpesisí VK 11.00: Északi összetett VK 11.45: Alpesisí VK 13.45: Biatlon VK 15.30: Bob VK 17.15: Rövidpályás úszó Eb 18.30: Síugró VK GALAXIE SPORT -14.55: Arsenal-Blackburn angol bajnoki labdarúgó-találkozó 20.25: AS Roma-Modena olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés 01.05: Chicago-Dallas NHLmeccs